Tényleg csak Kispesten szidják a bírót az egész NB I-ben?

Kezdjük egy töredelmes vallomással, amiből kiderül, hogy tényleg bármiből érdemes statisztikát csinálni, mert egyszer biztos jó lesz valamire, bár nem ez a vallomás része, hanem az, hogy valamiért én ezeket tényleg meg is csinálom. Vagyis, hogy vezetgetek mindenfélét, arra nem is gondolva, hogy talán majd valamikor, valamire, aztán mégis. Például az NB I-es büntetésszámláló. (A tavalyi például itt, az idei pedig itt érhető el viszonylag nyers formában.)

A vallomás apropója amúgy az MLSZ fegyelmi bizottságának legújabb határozata, ami százezer forintra bünteti a Honvédot, mert – és idézem -:

A FEB a Budapest Honvéd–Vasas FC mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (a játékvezető szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Emeljük ki, hogy másokat megbotránkoztató módon (sic!) szidtuk a játékvezetőt (Kassait), amit a fegyelmi bizottság külön ki is emel. Tehát nem csak általánosságban botránkoztattuk meg a sehol sem definiált másokat, nem más sportszervezetet szidtunk, és nem az egyéb homályos indoklásokkal körbeírt kihágásokat követtük el, hanem pusztán szidtuk a játékvezetőt (még mindig Kassait).

És itt lett fura nekem az egész. Ha létezik a másokat megbotránkoztató kategória, vagyis a szurkolókhoz képest léteznek azok a mások, akik megbotránkoznak, akkor fordítva is igaz kell legyen, az egyelőre nem ismert másokhoz képest is vannak szurkolók (onnan nézve gondolom: mások), akik képesek lehetnek megbotránkozni – például a bírón. Lefordítva: ha tudjuk, hogy melyik szurkolótábor szidja a sporit, akkor azt is érdemes lenne tudni, hogy kit szidnak, mert ha a szidott sűrűn fordul elő, akkor nem biztos, hogy a szurkolókban kell keresni a hibát. Egyszerű, nem?

Nem ezt vártam, de pont így lett érdekes

Nekiesve a kimutatásoknak, az derült ki, hogy

  • 2016/17-ben összesen tíz meccs után büntettek meg klubot a játékvezetés szidalmazása miatt;
  • 2017/18-ban pedig és eddig hat alkalommal,

vagyis mondhatni a kihágás nem öltött tömeges méreteket. Ehhez képes viszont egészen váratlan, hogy a 2017/18-ban a témában kiosztott hat büntetésből négyet mi kaptunk!

  • 2. forduló // Honvéd-Diósgyőr 2-2 v.: Solymosi
  • 7. forduló // Honvéd-Debrecen 1-3 v.: Szabó Zsolt
  • 10. forduló // Videoton-Honvéd 1-1 v.: Bognár Tamás
  • 11. forduló // Honvéd-Vasas 1-4 v.: Kassai

Nem fura?

Nézzük meg tavaly hogy volt: a tíz büntetésből hármat mi kaptunk (Kassai vs. hazai Fradi; Iványi vs. hazai Vasas; Bognár vs. hazai Videoton), hármat a Fradi, kettőt a Diósgyőr, egyet-egyet pedig az Újpest és a Vasas. Tehát az elmúlt tizenhatból hét a miénk, ami csaknem a fele.

Tényleg nem értem. Valaki külön utazik ránk? Egy ilyen ritkán kiemelt kategóriánál ilyen magas arányt képviselni tuti nem lehet a véletlen műve.

Bírókra bontva így néz ki amúgy az elmúlt és az idei szezon NB I-es szinten:

  • 3 // Kassai (2 tavaly, 1 idén), Solymosi (1+2)
  • 2 // Bognár Tamás (1+1), Iványi (2+0), Szabó Zsolt (1+1)
  • 1 // Andó-Szabó (1+0), Erdős (1+0), Farkas Ádám (0+1) Vad II (1+0)

Kezdem végleg feladni a fegyelmi bizottság gyakorlatának megértését. A sporik ugyanúgy megbotránkoztatnak, el is meszelik őket néha, bár soha nem mondják el, ha épp elmeszelés alatt vannak. Viszont (deviszont!, hogy még nyomatékosabb legyen) továbbra sem megy bele a fejembe, miért nálunk fordul elő a legmagasabb arányban a most kiemelt büntetési kategória? Ha a hetesünkhöz hozzávesszük, hogy a tavalyi, Bozsikban rendezett Vasas-Fradi után a Fradit is büntették Kassai szidása miatt, valamint idén az Újpestet ellenünk (Solymosi), akkor az összes büntetés fele(!!!) Kispesten keletkezett.

Lehet, hogy van egy állandó jellegű besúgó-jegyzőkönyvező, aki mindig a Bozsikba jár, és lelkiismeretesen megbotránkozik (lehet, hogy ő a mások?) a bírók szidásán, amit becsületesen fel is ír a jegyzőkönyvébe, miközben máshol slendrián módon csak simán megbotránkoznak a megfigyelők?

Nem értem.

~o~

update // közben kikerestem az MLSZ dokumentumtárában a hatályos fegyelmi szabályzatot, és abban azt a gumiszabályt, ami alapján a fegyelmi bizottság rendre elmeszel minket a bíró szidásával megvalósuló megbotránkoztató magatartásért. Így szól:

8. § (3) o) a mérkőzésen a nézők vagy egyéb résztvevők a mérkőzés előtt, alatt és/vagy után, bármilyen, másokban félelmet keltő, másokat megbotránkoztató üzenetet juttatnak kifejezésre, vagy ilyen viselkedést tanúsítanak, ide értendő az is, ha a nézők vagy egyéb résztvevők a mérkőzések előtt, alatt és/vagy után, bármilyen politikai vagy vallási érzékenységet sértő üzenetet juttatnak kifejezésre;

Súlyos, nagyon súlyos, teljesen jogos, hogy százezreket ér a bírók és az MLSZ szidalmazása (ugye utóbbira sincs külön pont, ide tuszkolják be alkalomadtán). Konkrétan a 8. § (3) o) szakasz alapján osztja ki a bizottság a büntetési forintok nagyjából négyötödét. Gumiszabály? Az.

Ja, és egy vicces apróság még a témához:

Gazsó István on Twitter

Olvasgatom az @MLSZhivatalos fegyelmi szabályzatát, hogy talán megérthessem a büntetések logikáját. Eddig ez a kedvenc részem.

címlapkép: Kassai a hétvégi Honvéd-Vasason (fotó: 1909foto)

  • Pingback: Tényleg csak Kispesten szidják a bírót az egész NB I-ben? | Zongoracipelő()

  • Döme Sanya

    Kicsit bonyolult, de érthető. A lényeg, a másság mindenek és mindenkik előtt.

  • 58914020 .
  • 58914020 .
  • Czibulyás Dániel Pál

    Még szegény Vágási is “megbotránkoztatott”, CS.A.K. nem tudott róla szerencsétlen, mondjuk Horváth Ádám biztos nem egyeztetett a Berziékkel akkoriban, hogy hogyan promótálják az MLSZ-t!!! :)
    Sokat nem kellett keresgélnem: A gazdagréti betmen is megmondta annó a frankót, tényleg Nemcsák Károly fémjelezte színészválogatott megvan-e még, létezik, játszanak-e egyáltalán, vagy valami??? ;) XD

  • Csaba Horváth

    Nézzük csak. Bírók szidása. Eléggé szubjektív dolog számomra. Ha az ember kocsiba ül, akkor ott világosan le van fektetve, hogyha hol, mikor, milyen táblák esetében mennyi a maximálisan megengedett sebesség, ha azt átlépem és valamilyen épp ott posztoló rendőr bemér, vagy valami traffipax kamera látókörébe kerülök, akkor az átlépés mértékétől függően büntetést kell fizetni. Ez így rendben is van. Tudom, hogyha túl sportosan vezetek, akkor azt a pénztárcám bánja. A büntetés autókra vonatkozik, az autóban ülők számától függetlenül.
    Nos nézzük mi van a fociba.

    A vétség ténye:
    – Ha egy 3000 létszámú szurkolói seregből Pista bácsi telitorokból szidja a bírót, azért nem jár bünti. Ha 5-en szidják szerintem azért se. Ezek az egyén szociális magánügye, frusztrált volt, levezette a feszkót, a Klubnak nincs hozzá köze. Ha mondjuk 1000 ember szidja a bírót, azért már jár a bünti. Felmerül a kérdés, hogy hány ember kiabálásánál számít a történet fegyelmi vétségnek? Vagy elég csak annyi, ha az ellenőr valakinél meghallja?

    – Ha 1000 ember szidja a bírók működését, akkor az miért nem jogalap arra ( a Klub felé kiküldött büntetésen túl), hogy a bírói tevékenységet is megvizsgálják, és ha tényekkel alátámasztható, akkor a kirót büntetést a bíró fizesse meg….elvégre a szurkoló is csak egy kritikus, kvázi a bíró ellenőre, hiszen minden szurkoló korrekt bíráskodást vár el. :)

    – Egy futballmérkőzés – tekintve, hogy sportról van szó – felfokozott érzelmi állapotot eredményez az embernél. Mivel a foci egy gyors játék, így nincs idő választékosan, obszcén szavaktól mentesen közölni a nemtetszést a bírói döntések tekintetében, ergo olyan rövid, tömör, lényegretörő mondatok is elhagyhatják a szurkolók száját, mint “Szemüveget a bírónak”, “Buzi bíró vagy extrém esetben “XY bazd meg az anyád!”. Felmerül a kérdés, hogy milyen szavak minősülnek szidásnak? Mi az a pont, ami már nem véleménynyilvánítás, hanem szidás. Nem kéne ezt is tisztáznia az MLSZ-nek?

    – Hol van leírva, ha egy szurkoló vagy szurkolói csoport nem bír az érzelmeivel, és pusztán szavakkal ocsmánykodik, akkor azért a Klubot kell büntetni? Ha annyira csipí a szemét az MLSZ-nek egy mérkőzésen a csúnya beszéd, akkor azt a 100.000 forintos büntit, ossza szét azon szurkolók között, akikről azt feltételezi, hogy belerondítottak a rendezvénybe. Készítsen róla kép és hangfelvételeket, írjon jegyzőkönyvet és mindenkinek küldje ki, aztán lehet vitázni, hogy jogos-e vagy nem. A jelenlegi rendszer olyan, mintha az autópályán lévő gyorshajtók vétségét a rendőrség minden nap az autópályakezelőnek számlázná ki egy összegben. :)

    Vétség mértéke:
    – Szuper! Megbüntették a Klubot 100.000 forintra. Korábban ez az összeg kevesebb, de volt hogy több volt. Akkor ez most hogy van? Nem kéne beárazni az MLSZ által megbotránkoztató viselkedést? Számít az összegben, hogy azt hányan követték el?
    – Méltányos a büntetéseket hasraütés szerint számolják ki és Kluboktól függően határozzák meg a mértékét?
    – Életszerű az a tény, hogy egy Honvéd-Vasason van bíró szidás, de mondjuk egy Kazinbarcika-Fradin meg nincsen?

    Szóval ez az egész tele van anómáliákkal, szubjektív elemekkel, és úgy gondolom hogy az MLSZ részéről ennek így semmi értelme. Egyáltalán nem működik, mint büntetés, pusztán egy burkolt bevételszerzés a Klubok felől…

  • áfonya bácsi

    Ha a Fradi büntetését hozzászámítjuk, Kispesten akkor is csak 7 keletkezett, mert az egyik büntinket idegenben kaptuk. :) Persze nem ez a lényeg, csak szeretem a matematikai feladványokat… :D

    • Kösz, javítva: lemaradt, hogy az Újpestet is a Bozsikban büntették meg.

  • Sanzi

    Értem én, és igazat is adok mindenkinek, de az MLSZ is fizethet…
    Válogatott meccsen szervezetten kellene szidalmazni…
    Fizettessük meg az MLSZ-t is! Elvégre ők is “vétkezhetnek”. :D

  • Sztefo

    Kint voltam a Vasas ellen, de én csak a “Mocskos csalók” rigmusra emlékszem, bár lehet a fülem nem áll rá arra, ha kórusban szidják a bírót, mert annyira megszokott, így más is elhangzozhatott.

    A “Mocskos csalók” a magyar nb 1 meccseinek a 80%-án elhangzik, tehát jogos, amit Hanta ír, h rohadtul aránytalan a mi részünk a bírókat szidó büntetésekben, plusz ugye akkor nem 10 meccsen kellene kiszabni, hanem vagy 150-en egy szezonban, mert ez így még csak kicsit sem következetes.
    Bár mondom, lehet csak én nem hallottam durvább szidalmazást. Mondjuk nem értem, miért kell ezért bárkinek fizetni…

    De ami még inkább felhúz ez esetben!
    Nyilván a Vasas szurkolók sem botránkoznak meg egy Mocskos csalók-tól. Gondolom, max a játékvezető + az ellenőr.
    Akkor viszont a Vasas szurkolóktól a meccsen többször felhangzó “Sz.r a Kispest” (még leírni is fáj) nem megbotránkoztató??? Vagy mivel csak minket Kispest szurkolókat botránkoztat meg, akkor nem kell érte büntit adni??? Ha ezen az ellenőr nem botránkozik meg, de a bíró szidáson igen, akkor vagy nagyon szelektív a hallása (ez esetben kérdés, h magától gyűlöl minket, vagy parancsra…), tehát alkalmatlan alapból erre a munkára, vagy az összes minket szidó rigmus alatt a büfében sörözött/páleszezett, ez esetben alkesz, ergo megint csak alkalmatlan drága ellenőrünk a munkára, mert vagy 5-6 alkalommal felcsendült a Vasas szurkolók “udvarlása”.

    Amúgy a Fradi ellen egy elég öreg balonkabátos csóka ült a közelünkben a Tribünön, és végig jegyzetelt, amikor rigmusok voltak, mi rá tippeltünk, mint ellenőr.

    • áfonya bácsi

      Volt olyan is, amiben Kassai anyukáját emlegették. De egyébként egyszer a Vasas szurkolók is buziemeleszeztek.

      • Sztefo

        Ja tényleg szidták Kassai anyukáját is, ám úgy emlékszem, azt páran kiabálták, nem kórusban.

        Megint az jön, amit Hanta is feszegetett, hány embernek kell üvöltenie a “megbotránkoztató” rigmust, mennyi ideig stb, hogy az már büntetést vonzzon maga után?

        Plusz a Vasas szektorból vagy 100-an üvöltötték egyszerre a minket szidalmazó rigmust, akkor ezek szerint a létszám határ mondjuk 200 főnél van? De akkor Kassai anyukájának az emlegetése nem bünti, mert pár tucatnyian üvöltötték max, de inkább csak páran … Teljes káosz az MLSZ szabályozása ez ügyben is.
        Marad a szelektív hallású és/vagy alkesz ellenőr esete a Tóth Marival …
        Ja és igazad van, tényleg volt homoszexuális mlsz rigmus Vasas oldalon. Mondjuk ők egy lesgól után vajon milyen kivetni valót találtak az MLSZ-ben?

        Az egész szabályozás felháborít, még akkor is, ha én se az ellenfelet se a bírót nem szidom, csak nagyon ritkán, mert eleve feleslegesnek tartok minden szidalmazást, csak energiát vesz el a szurkolásból az én megítélésem szerint.

    • István Hereb

      Szar lehet neked, ha megnézed az nb1 meccseinek 80%-át, részvétem!

      • Sztefo

        Ezt egy szóval se mondtam.
        Bozsikban és a tv-ben egy hónapban megnézek úgy 6-8 meccset, és mind élőben mind tv-ben ezek közül max 1-2 meccs, amikor nem hangzik fel a rigmus.
        Ezen kívül ha mondjuk beleolvasok pár másik meccs kommentjeibe, akkor tuti megemlítik, h zúgott a “Mocskos csalók”.

        35 éve járok szurkolni Kispestre, ez a rigmus több ezerszer csendült már fel.
        Ez idő alatt más stadionokban is jártam, mindenhol hallani ezt.
        Te nem jársz meccsre, h ezek nem tűntek fel?

        • István Hereb

          Dehogynem, tudom, ez szinte alap. Viszont hogy a tábor így végigszurkoljon egy elejétől fogva vesztes meccset, mint most, ilyet ritkán láttam az elmúlt – nekem csak 30 – évben! Bocs, csak kötözködtem :-)

          • Sztefo

            A Kanyar előtt már megemeltem a kalapom egy másik topicban. A Vasas ellen érdekes módon pont a második félidőben nyújtottak jobb teljesítményt, amikor már 3-al égtünk. Nekem ez nagyon bejött! :)

  • Döme Sanya

    Akkor már csak az a kérdés, hogy hol van a szakértői vizsgálat eredménye arról, hogy nem valós az állítás.
    Szerintem ennek a bírság mellékletének kellene lenni.

  • Pingback: Napikispest 2017.10.04. – Csak a Kispest!()

  • diszbohoc

    majd ha annyian lesztek kinn a meccsen, mint Felcsúton a hazai szurkolók, akkor nem lesz ilyen probléma.

  • László Papp

    Közben Banó-Szabó gólpasszt adott Szlovénia ellen az U19-es EB selejtezőn.Amit később a szlovének kiegyenlítettek,de egy utolsó percben lőtt góllal nyertünk 2-1-re.