Mastodon

Kovács Miklós legendája

Semmilyen bizonyíték nincs arra az elterjedt legendára, hogy Puskás Kovács Miklós néven már 15-16 évesen felnőttmeccseket játszott volna.

“Puskás ezt látva addig könyörgött a klub intézőjének, hogy hamis igazolással, Kovács Miklós néven bevette őt is a csapatba. Puskás később is ugyanezen az álnéven szerepelt, amikor 16 évesen bekerült a felnőtt csapatba.”

Ez a két mondat, így volt leírva a felcsúti akadémia oldalán egészen pár órával ezelőttig, amikor is váratlanul eltűnt az internetről. A 8213-as és a 8215-ös posztok léteznek, a 8214-es azonban hiányzik. Talán jobb is így. (Frissítés // idő közben újra elérhető a 8214-es, benne az általunk is kiemelt résszel.)

Idősebb Purczeld Ferenc mindkét gyermekben komoly fantáziát látott, külön is foglalkozott velük, aminek eredményeképp fia – még mindig Kovács néven – is és Bozsik is a második világháború alatt, 1943 őszén KAC-mezben bemutatkozott a felnőtt bajnokságban.

– részlet Kálnoki Kis Attila születésnapi cikkéből, amely még tavaly jelent meg a 24. hu oldalon. Jesszumpepi, itt szinte szó szerint az van leírva, hogy az öreg Purczeldnél bemutatkozott Kovács az NB I-ben. A felcsútival ellentétben, ez az oldal folyamatosan elérhető az interneten.

Puskás már 15 évesen bekerült a kispesti felnőtt csapatba (a húszéves alsó korhatár kijátszása érdekében a korábban készített hamis adatokkal, Kovács Miklós álnéven), nem sokkal azután, hogy édesapja edzőként átvette azt. A csapat tagjaként 1943 őszén játszott legelőször, miután egy influenzajárvány miatt több játékosnak is távol kellett maradnia a nagyváradi NAC elleni mérkőzéstől.

Ez pedig már a Wikipediáról van, és tartalma nagyjából hasonló a korábbiakhoz, vagy az Olimpiai Bizottság oldalán megjelent életrajzához: Puskás Kovács Miklós néven lett felnőtt játékos, néhol egyenesen 15 évesen, pedig 1927+15 csak 1942 lenne.

Tényleg? Találunk rá bármilyen bizonyítékot?

Kezdjük a Wikipediával, mert az nyilvánvalóan onnan nettó hülyeség, hogy bár az öreg Puskás tényleg volt több időszakban is a Kispest edzője, 1942 és 44 között pont nem. Márpedig az 1927-es születésű Öcsi nagyjából ekkoriban töltötte a 15-16-ot, tehát a fater semmiképp sem hozhatta fel a felnőttcsapathoz. Ezekben az években egyébként az MTK egy korábbi legendája, Titkos Pál, valamint Szokodi István ült a padon. Öcsi utóbbinál mutatkozott be a bajnokságban 1943 decemberében. (A Wikipedia közösségi tartalom, a Puskásról szóló szócikket módosítottam, és kivettem belőle a Kovács Miklósos hülyeséget. Remélem a szerkesztők elfogadják.)

A magyar élvonalban mindmáig egyetlen Kovács Miklós szerepelt, aki természetesen nem Puskás, igaz, addig egyetlen állítás jutott csak el (Kálnoki), hogy Puskás ezen a néven mutatkozott be a bajnokságban. Ez a Kovács Miklós, bár időben nagyon közel van Puskás-Kovácshoz, már érett játékosként igazolt 1942 szeptemberében Nagyváradról a Gammához. Eleinte nagy várakozással tekintettek a játéka elé, azonban pár héttel később a Nemzeti Sport hasábjain már azzal viccelődnek, hogy a meccseken harminc perc után elfárad. Kovács később eltűnik, és csak 1944 januárjában találkozunk vele újra, amikor az Országos Fellebbviteli Bizottság elutasítja a fellebbezését, amit azért nyújtott be, mert 1943. november 30-án, a Zenta játékosaként kiállították a zuglói Danuvia elleni meccsen (1943/44, NB II. Déli csoport), és ezért hosszú eltiltást kapott. Érdekesség, hogy azon a meccsen egy bizonyos Babolcsay György is pirosat kapott. Őt inkább ismerhetjük Kispestről, mint a Kovács Miklósokat.

Kálnokival nem is érdemes foglalkozni, mert egy: ekkor már Puskás és nem Purczeld, kettő: Titkos vagy Szokodi (ahogy tetszik) az edző és nem Puskás, három: Puskás és nem Kovács, valamint: Kispest és nem KAC. Amúgy minden stimmel, ami maradt a mondatból.

A felcsúti oldalon megjelent állítás vagy legenda megerősítése vagy cáfolata kicsit nehezebb ügy. Ehhez végig kell nézni a profi Kispest és az amatőr Kispesti AC felkészülési- és tétmeccseit, hátha feltűnik valahol egy Kovács, netán egy Puskás. A következő kronológia a Nemzeti Sport 1943-as számai alapján készült, mivel Öcsi ekkor volt 15-16 éves, vagyis abban a korban, amiről a legenda szól. (A dátumok a lapszámok megjelenési dátumai. A Kispest az NB I-es, a Kispesti AC az NB III-as csapat.)

1943.01.03. // Puskás, Boros, Kis J., Váraljai, Komon, Herédi és Burkon, mint a KAC, tehát a Kispesti AC játékosaiként vesznek részt az ifjúsági játékosok téli, tornatermi felkészülésén. (A 15 éves Puskás tehát ismert ifjúsági játékosként Puskás néven szerepel.)

1943.06.24. //A Kispest vezetősége az eddigiek­től eltérőleg idén nem kísérletezik fiatalokkal, hanem, ha lehetőség adódik rá, kész, kiforrott játékoso­kat akar megszerezni. Természete­sen ez nem jelenti azt, hogy ha fiatal tehetség jelentkezik, az nem jöhet számításba.”

1943.06.27. // A Kispesti AC megnyerte az első osztály keleti csoportjának bajnokságát, így feljutott az NB III-ba, ahol nem lesz egyedül kispestiként, hiszen a Kistext és a HoSC (Hofherr-gyár) is itt játszik.

1943.06.29. // NMKTE (Marosvásárhely) – Kispest 1:1. A Kispest összeállítása: Boldizsár – Olajkár I., Gazdag – Szalai, Villányi, Urhegyi – Egresi, Nemes, Mészáros, Hrotkó, Nonn.

1943.07.06. // Budapesti kerület, I. osztály, döntő: Kispesti AC – VI. ker. SC 2:1. A KAC összeállítása: Bozsik I. – Boócz, Odri – Semadovics, Dózsa, Szépföldi – Juhász, Bozsik II., Burkon, Parti, Zágrábi. Bozsik I. ugye István, Bozsik II., vagyis József bátyja.

1943.07.15. // Pestszenterzsébet válogatottja – Kispest amatőr válogatottja 3:3. A kispesti válogatott összeállítása: Bozsik I. – Boócz, Burghold – Simonyi, Dózsa, Szépföldi – Juhász, Bozsik II., Ulicska, Parti, Zágrábi.

1943.07.20. // Megkezdi felkészülését a Kispest az 1943/44-es bajnokságra. Az edző Titkos Pál, az intéző a BSZKRT-tól frissen igazolt Szokodi István. Velünk edz Tóth II. a Vasasból, valamint továbbra sincs megegyezés Egresivel a hosszabbításról.

1943.07.23. // Beszámolót közöl a Nemzeti Sport a Kispest első edzéséről, valamint felsorolja a keretet: Boldizsár, Bozsik, Olajkár I., Gazdag, Csizmadia, Szépföldi, Zalai, Urhegyi, Füzesi, Egresi, Nemes, Mészáros, Hrotkó (II. – vh), Tóth II., Nonn, valamint Parti és Hrotkó I., akiket átigazolnánk. Villányi távozott.

1943.07.27. // Három harmados edzőmeccs: Törekvés – Kispest 4:3. A csapatok:

  • 1. harmad // Próbajátékos – Olajkár I., Csizmadia – Szépföldi, Dózsa, Füzesi – Próbajátékos II., Hrotkó II., Hrotkó I., Badics, Próbajátékos III.
  • 2. harmad // Próbajátékos – Olajkár I., Gazdag – Szépföldi, Zalai, Urhegyi – Egresi, Nemes, Mészáros, Badics, Hrotkó II.
  • 3. harmad // Pálvölgyi – Csizmadia, Dózsa – Zalai, Próbajátékos I., Urhegyi – Hrotkó II., Nemes, Mészáros, Hrotkó I., Nonn

A sportlap nem nevezi meg a próbajátékosokat, egyedül a harmadik harmadban védő Pálvölgyi kapust. Puskás, ha szerepelt ezen a meccsen, akkor az első harmadban, mint Próbajátékos III., azonban még úgy sem tartjuk valószínűnek, hogy Badics mellett akár játszhatott is volna balszélsőt.

1943.07.30. // “A titkolódzás régi jó kispesti szo­kás, de most úgy vesszük észre az elejtett szavakból, hogy ez a titko­lózás nem meglepetéseket takar. A kispesti vezetőség még mindig sú­lyos gondban van. Az ajándékcso­magokat már összeállították, a sze­relést előkészítették: csak csapat nincs még! (…) Egy biztos pont van a csapatban: Boldizsár, a kapus. Olajkár I valószínűleg jobbhátvéd, balhátvéd Csizmadia, vagy Gazdag, vagy Szépföldi, jobbfedezet Szépföldi, vagy Zalai, középfedezet Zalai, vagy Gazdag, balfedezet valószínűleg Urhegyi. Egresi jelentkezésére csütörtökön estig várunk, amennyiben nem jelentkezik játékra: az egész idényben lemondunk róla. Ez esetben Hrotkó II lesz a jobbszélsőnk. Jobbösszekötő Nemes, vagy Tóth II, középcsatár, ha teljesen meggyógyul, Mészáros, balösszekötő Badics, balszélső pedig Nonn, vagy egy új szerzemény, akivel jelenleg tárgyalásokat folytatunk.”

1943.08.03. // Ceglédi MOVE – Kispesti AC 5:1. A KAC összeállítása: Nyujtó – Boócz, Odry – Heimrich, Dózsa, Burkon – Kiss, Próbajátékos, Zágrábi, Kalap, Próbajátékos. Hopp, a harmadosztályú KAC-ban a balszélre próbajátékost néztek.

1943.08.09. // Felkészülési meccsen: Érsekújvári CLE – Kispest  5:3. A Kispest összeállítása: Bozsik – Csizmadia, Gazdag – Simonyi, Dózsa, Urhegyi – Nonn, Füzesi, Mészáros, Badics, Földes.

1943.08.10. // Újabb felkészülési mérkőzés: Debreceni VSC – Kispest 1:1. A Kispest összeállítása: Bozsik – Csizmadia, Gazdag – Zalai, Pünkösdi, Szépföldi – Egresi, Füzesi, Mészáros, Badics, Nonn.

1943.08.12. // A Sport szerint Horváth Andrást, a Gamma balösszekötőjét szeretnénk leigazolni.

1943.08.15. // Edzőmeccsen: Szentlőrinci AC – Kispest 4:1. A Kispest összeállítása: Bozsik — Olajkár I., Gazdag — Zalai, Pünkösdi, Urhegyi — Egresi, Nemes, Mészáros, Badics, Nonn.

1943.08.17. // Idősebb Puskás Ferenc lett a wekerlei WSC edzője. (vö.: idősebb Puskásnál mutatkozik be Kovács Miklós.)

1943.09.05. // Titkos Pál és Szokodi István helyet cserélt. A korábbi intéző, Szokodi lett az edző, és a korábbi edző, Titkos lett a szaktanácsadó.

1943.09.07. // NB III., Pestkörnyéki csoport: Kispesti AC – Nagykörösi MOVE 3:2. A KAC összeállítása: Kovács – Loth, Gazdag – Füzesi, Dózsa, Szépföldi – Heimrich, Bozsik II., Ulicska, Odry, Juhász. A csapatban ugyan van egy Kovács, azonban valószínűtlen, hogy a 16 és fél éves Puskásról lenne szó a kapuban.

1943.09.13. // NB III., Pestkörnyéki csoport: Kispesti AC – BRSC 2:0. A KAC összeállítása: Kovács – Odry, Lóth – Lémann, Dózsa, Füzesi – Hevesi, Bozsik II., Ulicska, Juhász, Zágrábi.

1943.09.19. // Szolnokra utazott barátságos meccset játszani a Kispest. A keret: Bozsik, Olajkár I., Gazdag, Csizma­dia, Zalai, Pünkösdi, Urhegyi, Boros, Hrotkó, Mészáros, Badics, Nonn.

1943.10.01. // Kispest – HASE edzőmeccs. A Sportban sajnos csak az első harmad összeállítása jelent meg: Bozsik – Olajkár I., Csizmadia – Zalay, Gazdag, Urhegyi – Egresi, Nemes, Mészáros, Badics, Nonn.

1943.10.08. // Ifjúsági rostamérkőzés: Fehérek – Pirosak 4:2. A Pirosak összeállítása: Kun – Rédei, Mosonyi – Bajor, Juhász, Fischer – Szabó, Kubala, Pólinger(?), Bozsik II., Puskás. A tesztmeccsen érdekes módon Bozsik II. játszott balösszekötőt és Puskás balszélsőt. Amúgy nem volt gyenge sor, elég csak megnézni a harmadik kiemelt nevet. Kubala és Puskás legközelebb öt év múlva, egy magyar-román válogatott meccsen (5:1) játszott újra egy csapatban, majd a következő, a bolgárok elleni 0:1-en. A negyedik, és egyben utolsó közös fellépésük Kubala 1961-es barcelonai búcsúmeccse volt, ahová Di Stefanóval együtt hívták meg Madridból.

1943.10.17. // “Végleges: Bozsik II a Kispest jobbösszekötője – A Kispest csütörtökön a PeMTK ellen játszott edzőmérkőzést. Kispest csapata 7:2 arányban, nagyszerű játékkal győzte le ellenfelét. Ezen a mérkőzésen keresett csatárt a vezetőség az eltiltott Mészáros helyére. Nemes játszott középcsatárt. Bozsik II pedig jobbösszekötőt. Az ifjúsági játékos annyira megnyerte a vezetők tetszését, hogy szerepeltetése mellett döntöttek.” – Apró érdekesség, hogy az ifjúsági rostamérkőzésen még balösszekötőt játszó Bozsik jobbösszekötőként szerepelne a Mészáros posztjára behúzódó Nemes helyén. A 17-én lejátszott Vasas elleni 2:5 lett egyébként Bozsik első NB I-es mérkőzése.

1943.10.19. // NB III., Pestkörnyéki csoport: Ceglédi MOVE – Kispesti AC 3:2. A KAC összeállítása: Kovács – Lotha (sic!), Odri (sic!) – Semadovics, Dózsa, Szépvölgyi (sic!) – Heimrich, Ulicska, Burkon, Füzesi, Zágrábi.

1943.10.22. // Újabb ifjúsági rosta. Ezúttal Puskás és Boros kap meghívást a KAC-ból. (A cikk Puskást a KAC játékosaként említi!)

1943.10.22. // Kispest – HoSC edzőmeccs, a vége pedig sok-kevés. A meccs azért érdekes, mert először említik Puskást a Kispest csapatában! Az első harmad összeállítása: Bozsik – Csizmadia, Gazdag – Zalai, Pünkösdi, Urhegyi – Egresi, Nemes, Puskás, Szépföldi, Nonn.

A két Puskás (fotó: Képes Sport, 1943. december 21.)
Puskás első tétmérkőzése //

1943.10.26. // NB III., Pestkörnyéki csoport: Ceglédi VSE – Kispesti AC 3:0. A KAC összeállítása: Kovács – Loth, Dózsa – Semadovics, Ulicska, Szépföldi – Boros, Bozsik II., Burkon, Puskás, Odry.

1943.10.28. // Puskás úgy néz ki végleg felkerült a felnőttcsapathoz, és ami legfontosabb, hogy a saját nevén. Edzőmeccsen: Válogatottjelöltek – Kispest 7:2. A Kispest összeállítása: Boldizsár – Nagy II. (FTC), Herédi – Zalai, Pünkösdi, Urhegyi – Boros, Nemes, Mészáros, Puskás, Nonn. Egresi a válogatottjelöltek csapatában játszott. Az első kispesti gól előtt Puskás passzol Mészároshoz.

1943.10.31. // “A Kispest összeállítása bizonytalan – Papp János, a Kispest főtitkára szombaton ezt mondta, mikor az összeállításuk felől érdeklődtünk: – Csapatunkban csupán a védelem van adva, a csatársort csak a mérkőzés előtt állítjuk össze, valószínűleg a Csepel összeállításához mérve. Hat csatárunk van: Egresi, Nemes, Badics, Hrotkó, Puskás, Nonn. Ebből a hat emberből tehát csak Csepelen választjuk ki azt az ötöt, aki játszik…” – Az alig 16 és fél éves Puskást most már egyértelműen a kerethez sorolják – és egyértelműen Puskás néven.

1943.10.31. // Puskás első említése Öcsiként a Nemzeti Sportban:

A cikk állításával szemben, az 1927. április 1-jén született Puskás ekkor már elmúlt 16 éves.

Puskás végül 1943 decemberében, Nagyváradon mutatkozott be az NB I-ben – Puskás néven.


A fiatal, alig 16 éves Puskás a Sportlap 1943 második félévi kiadásai szerint mindvégig a saját nevén szerepelt mind a felnőtt, mind az ifjúsági csapatokban, valamint egyetlen Kovács (Miklós) sem fordult meg ekkoriban sem a profi Kispestben, sem az amatőr Kispesti AC-ban.

Az Arcanum Digitális Tudománytár digitalizált dokumentumait (Nemzeti Sport) átböngészve, a “Kispest Kovács” keresőfeltételnek megfelelő oldalak egyikén sem találtunk arra bizonyítékot, hogy Puskás Kovács néven szerepelt volna a Kispest csapatában az 1943-as évben.

A legendának, miszerint Puskás az ifistaként használt hamis igazolásán szereplő nevén*, vagyis Kovács Miklósként játszott volna a felnőttek között valószínűleg nincs semmilyen valóságalapja.

Természetesen előfordulhat, hogy az Arcanum digitalizált és karakterenként felismertetett anyagaiban találni Kovács néven szereplő Puskást, azonban mi egyetlen ilyen tartalmú cikket sem tudtunk kereséssel előcsalni.

*_ Felmerül kérdésként, hogy vajon meddig játszhatott hamis néven? Valamint, hogy miért lett volna szükség arra, hogy a felnőttben hamis néven játszassák?

Szerencsére van egy Puskás Intézetünk, ami majd egyszer eloszlatja az életpálya homályosabb részeit. 2011 óta ígérik, hogy nemsokára, 2015 óta már a hamarosan induló honlapjukra (egyszerre kettőre!) is várhatunk, szóval nyugi, még csak 2018 van.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||