Mastodon

Kovács Miklós legendája

Semmilyen bizonyíték nincs arra az elterjedt legendára, hogy Puskás Kovács Miklós néven már 15-16 évesen felnőttmeccseket játszott volna.

“Puskás ezt látva addig könyörgött a klub intézőjének, hogy hamis igazolással, Kovács Miklós néven bevette őt is a csapatba. Puskás később is ugyanezen az álnéven szerepelt, amikor 16 évesen bekerült a felnőtt csapatba.”

Ez a két mondat, így volt leírva a felcsúti akadémia oldalán egészen pár órával ezelőttig, amikor is váratlanul eltűnt az internetről. A 8213-as és a 8215-ös posztok léteznek, a 8214-es azonban hiányzik. Talán jobb is így. (Frissítés // idő közben újra elérhető a 8214-es, benne az általunk is kiemelt résszel.)

Idősebb Purczeld Ferenc mindkét gyermekben komoly fantáziát látott, külön is foglalkozott velük, aminek eredményeképp fia – még mindig Kovács néven – is és Bozsik is a második világháború alatt, 1943 őszén KAC-mezben bemutatkozott a felnőtt bajnokságban.

– részlet Kálnoki Kis Attila születésnapi cikkéből, amely még tavaly jelent meg a 24. hu oldalon. Jesszumpepi, itt szinte szó szerint az van leírva, hogy az öreg Purczeldnél bemutatkozott Kovács az NB I-ben. A felcsútival ellentétben, ez az oldal folyamatosan elérhető az interneten.

Puskás már 15 évesen bekerült a kispesti felnőtt csapatba (a húszéves alsó korhatár kijátszása érdekében a korábban készített hamis adatokkal, Kovács Miklós álnéven), nem sokkal azután, hogy édesapja edzőként átvette azt. A csapat tagjaként 1943 őszén játszott legelőször, miután egy influenzajárvány miatt több játékosnak is távol kellett maradnia a nagyváradi NAC elleni mérkőzéstől.

Ez pedig már a Wikipediáról van, és tartalma nagyjából hasonló a korábbiakhoz, vagy az Olimpiai Bizottság oldalán megjelent életrajzához: Puskás Kovács Miklós néven lett felnőtt játékos, néhol egyenesen 15 évesen, pedig 1927+15 csak 1942 lenne.

Tényleg? Találunk rá bármilyen bizonyítékot?

“Kovács Miklós legendája” bővebben

Egy ledőlőfélben lévő szobor mellé…

imagesCA2XBDKM…némi adalék.

Pietro Vierchowod megítélése ugyanis Abraham 2007-es kezdősebességénél is gyorsabban esik a blogon a posztokban és kommentekben –  pedig derék excsatárunk villámabb volt, mint az egyszeri REAC-játékos a lottózóban a szelvénybenyújtáskor. “Egy ledőlőfélben lévő szobor mellé…” bővebben

Ehhez nekem is hozzá kell szólnom…

Vierchowod_Juventus_1995-96…mert…mert nem lehet RW poszt nélkül hagyni e hírt.

Pietro Vierchowod a padunkon… kis túlzással számomra ez a tranzakció már akkor megérte, ha 2 meccset kap össz-vissz a Cár, aztán lelép, vagy elküldik.

Mintha a Paradise Lost játszana élőben a majdani esküvőmön… (ami egyébként, bevallom magamnak, elég súlyos kép lenne, most így belegondolva). Mindegy. Az is elég súlyos hogy ifjúkorom idolja most a padunkon fog ülni kis külvárosi pályánkon. Hihetetlen. “Ehhez nekem is hozzá kell szólnom…” bővebben