Ma negyven éve ment el a számomra legfontosabb kispesti, Bozsik József

Mr. Elegancia

Néhány éve, elcsukló hangon így vallottam róla:

Mindenképp szeretném elmondani, hogy Bozsik, bár sosem találkozhattunk, nekem minden, amit a Honvéd jelent számomra. Az origópont.

Kispesti srácként kezdte, haverokkal, ha hívták, nem ment külföldre, pedig minden pénzt megadtak volna érte. Később Honvéd lettünk, maradt, és a világ egyik legjobb futballját csinálta velünk. A Honvéd és a korszak magyar válogatottja megújította azt, amit addig labdarúgásnak hívtak, és elindította azt a folyamatot, amit ma annak hívunk. Bozsik pont ezekben az években volt a csapat motorja.

És kicsit a nagyfaterra is hasonlított. Ugyanúgy kopaszodtak, ugyanaz a csendes orgánum, ugyanaz a feltétlen szeretet a klub iránt. És ugyanúgy kispesti (lőrinci) srácok voltak. A Lipták-grundtól nem messze van a Benedek Elek utca, ahol nagyi felnőtt. Ismerték egymást, hasonló korosztály. Később én az ő történeteiből tudtam meg, mekkora emberről is beszélünk.

Nekem továbbra is Bozsik marad a legnagyobb.


Az akkor leírtakat egy apró pontosítással most kiegészíteném. Nagyi a Deák Ferenc gimnázium csapata mellett/után a KAC amatőrben is játszott, talán felnőttmeccse is van a harmincas évek végéről, vagyis nyilván ő számomra a legfontosabb kispesti labdarúgó. Bozsiknak legalább annyit köszönhet a klub és az egész kispestiség, mint én nagyinak.

Az pedig, hogy Bozsik a létezésén túl, számokban mit jelentett a klubnak külön oldalt érdemel.

Kösz mindent, Cucu!

A Népsport másnapi számában így búcsúztak Bozsiktól. Érdekesség, hogy a második oldalon jelent meg, és nem a címlapon. Június 3-án, a világbajnokság Argentína-Magyarország mérkőzésén a magyar válogatott gyászszalaggal játszott emlékére.

címlapkép: Magyarország – Olaszország (2:0) Európa-kupa mérkőzés 1955. november 27-én. A magyar csapat tagjai: Czibor, Bozsik (a labdával), Kotász, Faragó. | fotó: Fortepan