Mastodon

Minimális elvárásokkal megyek holnap kirándulni, így legalább nem csalódom

A park és a vár, ami úgy néz ki, mintha Kőszeg egy saroktornyát házasítanád a Dreher sörgyárak Gitár utca decensen pusztuló tömbjével – nyilván RW pozitív!

Nohát, nohát. Nem a legambiciózusabb célkitűzéssel sokkol a cím, ezt elismerem, de az a helyzet, hogy tényleg ilyen hangulatban vagyok. Igazából két dolog mozgat meg annyira, hogy holnap autóba üljek Old Babar, Ábel és a 3 napja repetitíven a “gulyásleves” szót mantrázó gumigourmand Fanta mellé: az egyik a tavasz, amit szeretek, a kedvenc évszakom, és ilyenkor a legjobb meccsre menni. A másik pedig az újdonság-élmény: Kisvárdán -szégyenszemre – még sosem jártam, pedig gyakorló geográfusként illene ismerni az ország minden szegletét. Tehát Kisvárda még fehér folt, a város is és stadionja is, ami ráadásul új, és bár ezek a vidéki kétszéksoros – bazinagyponyvatetős megalomán cirkuszi sátrak (vagy a mezőkövesdi verzióban wekerlei hátsósufni design hodályok) egyre kevésbé hoznak lázba, azért egy pillantást megér. Várkerti stadion, végvári vigéczek, van valami hívogató hangulat ebben -holnap persze kiderül, hogy egy nagy humbug az egész, de most még… most még érdekel.

Ennyit a hangulatról – beleolvasgatva az elmúlt hetek komment-termésébe, most valószínűleg ez érdekli legkevésbé az olvasótábort. Mert hát volt itt minden, ami kurrensebb téma az RW-i hangulatoknál – edzőkérdés feszegetése, fű alatt eltűnt sosevolt szponzor, kommentelők egymás utáni nyomozása VAGY nemnyomozása, komolyan, néha a kínomban röhögéstől, néha elkeseredésemben sírtam majdnem el magam.

Hetek óta totál kiment alólam a blogírás, így sajnos már beszámolók sem érkeznek tőlem, amit főleg a múlt hét kapcsán sajnálok, mert -utólag már persze mit reklamálok, mondhatjátok, de muszáj leírnom, mint anno Del Pierónál is tettem a külön RW-posztban- roppantmód károsnak tartottam a múlt vasárnapi provokálóposztot. Ahogy az sejthető volt, Hemy úr kiállt Supka mellett (ebben most teljesen támogatom, magam sem tettem volna másként), így viszont csak egy csodálatosan sikerült öntökönrúgás lett a morál felé a feszkó további izzítása. Számtalanszor felmerül, és innen-onnan (játékostól is) tudjuk, hogy olvasnak minket a csapattagok is – akkor mennyi értelme van a cikkekben edző alá rúgni, majd elvárni, hogy az állásában meghagyott kispadvezérben továbbra is vakon higgyenek a játékosok… Továbbá, már rugdosódunk, legalább valami megoldási javaslatunk legyen már, alternatíva, amivel nem a semmibe ugrunk fejest, de ilyen javaslatot nem sokat láttam, sem az ominózus posztban , sem a kommentekben (kivéve 1-1 hozzászólás halovány Mészölygézázását, vagy Bódogozását – utóbbi esetben rögvest hozzátéve, hogy nem Hemy-kompatibilis. Vagyis: nem megoldás). Konkrét alternatívák ismerete nélkül viszont igen feleslegesnek vélem a pusztán önmagáért levő (már-már klikkvadász-jellegű gonzó cikkeket idéző) kirohanásokat, mégha nem is ez volt a cél, de ilyen bukéja lett. És itt most félreértés ne essék, nem a kommentelőkről beszélek, azt javasol és ír le bárki, amit akar – én csak azt gondolom, hogy egy eleve feszült hangulatban egy eleve megosztó edzőszemélyiséggel egy ilyen tematizálás csak olaj a tűzre (szerencsétlen Supkát a közönség fele eleve utálja valami többé-kevésbé homályos oknál fogva, van aki még a Vincze Gábor affér óta, van aki nem tudom mióta, de sokszor a legerősebb érvek még mindig a “fülbevaló” és “gigerli”, amin egyszerűen már csak fogom a fejem, mint ahogy a “Supka már kétszer bukott Kispesten” szlogeneken is, amik jól hangzanak csak nem igazak). Ilyen erővel írhatom, hogy remélem idén is bukik egy MK-győzelemmel vagy 4. hellyel, ahogy szokta. Fájó lehet, amit leírok, de én a játékban sem érzek akkora különbséget Rossi és közte, természetesen Rossi utolsó idényét leszámítva. Az az igazság, ha a Mister ülne a padunkon és ilyen játék menne fél éve, jó eséllyel még mindig nem lenne kikezdve a többség által (bár nem feledhetem: Kispesten vagyunk, a legendás Korzó hazájában). De hát ez egy ilyen műfaj. A szurkoló ilyen, elfogult és meg is van rá a joga elfogultnak, sőt, elvakultnak lenni – én is az vagyok, ha meglátom a fradi olasz csatárát, lemegyek áltisis hülyegyerekbe, olyan gyűlölettel nézem – a meccs erejéig, mert ez egy játék. De pont ez a különbség, ha szurkolsz és kommentelsz, ez belefér, de ha írsz, és te adod a vezértémát, akkor van némi felelősséged. Hát ezért írtam volna máshogy ha én írok, de nem én írtam.

Ezek után megyünk holnap Kisvárdára, és igencsak érdekel, hogy a csapat melyik arcát mutatja. A szezonban utoljára jól… nem is, inkább úgy írom: “jól-szerűen” (de szép magyarosan fogalmazok!) még aug/szept környékén játszottunk. A poszt-Vadi időszak óta inkább csak a nézhetetlen szenvelgés megy, 1-1 kevésbé nézhetetlen meccsel a repertoárban – például a Kisvárda elleni idegenbeli lehetett ilyen, csak aznap (jellemző módon mikor, ha nem ekkor) pont Atléticóztam, így nem lehettem a helyszínen. Aztán ott volt még a Fradi elleni vállalható idegenbeli, meg még előtte az Újpest elleni idényzáró egy része, és… és többet nem nagyon találok. “Akkor miért véded Supkát?!” – ugrik nekem erre a virtuális szurkoló, de erre azt mondom: ebben a poszt-bajnokcsapatos interregnumban, amikor a maradék bajnokok már elfele néznek, és az öltöző sajnos dúsul, egyre jobban dúsul az össze-vissza igazolt légiósokkal, akkor nincs könnyű dolga egy edzőnek sem. És nem látom feltétlenül,hogy egy prompt váltással és egy out of the blue hozott új külföldivel nem Vérhódot fognánk; itthon pedig a sokak által vágyott Pisont, félek, e poszton, ezzel a kerettel könnyen megégne, azt meg ne; a többi jelölt meg már fent említve volt.

Nagy kérdés tehát, hogy melyik arc lesz mutatva holnap, és milyen a kedv a gárdán belül. Már elengedték a srácok az idényt, vagy csak mi látjuk tragikusnak a Hali meccset, és a jó eredményhullámzás megy tovább, Várdán pedig győzünk? Nem igazán tudom megtippelni – és megérzésem sincs. Ha Attila valamit is hibázott, akkor a Rossi 2014 tavaszi fiatalkárhoztató coming outját idéző, elkapkodott és elkeseredett nyilatkozat volt az MK után, ezt leszámítva én nem tartom rossznak a működését. Különösebben jónak sem jelenleg, de azt se felejtem el, hogy tavaly tavasszal megállította az EvdM szétbarmolta egység további züllését Vadi beszervezésével és a csapatkohézió ügyes alakításával kulcsszerepe volt a jó őszi indulásban. Egy edző nem 3 hónap alatt lesz szar edző, ha ő is kapna annyi türelmet, mint a bajnoki címet alkotó előd, akkor lehet, jobban mennének a dolgok valamivel. De úgy se könnyű melózni, ha 5 jó meccs az természetes, 2 szarabb után viszont Supka takaroggy.

Mielőtt túl edzőfókuszú lenne a holnapi beharang, elengedem ezt a szálat és nézzük a csapatot. Felállásban, taktikában nem várok meglepetést, váratlan húzást, bár az is igaz, pont ilyen esetekben szokott Supi előjönni valami moderáltan váratlan (értsd: csak közepesen meglepő) kis kezdőcsapat-variálással, ami néha be is szokott jönni. Így például nem lepne meg, ha Lovrics, vagy Szendrei visszakerülne, esetleg Tischler kezdene, bár jobban belegondolva, ezek a változtatások nem feltétlen rengetnék meg Kisvárdát.

Egy biztos. Nem lesz könnyű dolgunk. A hazaiak kapusa, és további brazil és ukrán bohócliger fél-ászai sajnos tudnak kellemetlen meglepetéseket okozni, nálunk pedig a hangulat nincs az egekben, félek egy-egy korai védelmi hiba utáni potyától és az azt követő széteséstől. De valahol pislákol is bennem a remény, aminek mondjuk az alapja nem gránit, inkább csak egy szégyenteljesen toldozott-foldozott műkő, ez pedig a magyar bajnokság kiszámítható kiszámíthatatlansága, hogy nincs tuti meccs, hogy egy lelkileg padlóközeli Honvéd is győzhet az aktuálisan veszélyes légióscsapattá avanzsált Kisvárda ellen (ha ezt a mondatot 20 éve valaki leírja nekem, pszichiátriára küldöm).

Ebbe lehet kapaszkodni, ha valaki kapaszkodni akar. Én most különösebben nem akarok – jó tavaszi túrát szeretnék, valami kellemes kisvárosi stadionkörnyékkel, lehetőleg parkosított környezetben, egy jó sétával, amíg Hantát valaki kiimádkozza a gulyásleveses kondérból, a közeli kocsmákban pesti csapatokat szidó, de belül fradista helyi plebsszel, akik aztán ordenárén ócsárolnak minket a meccsen, és kellemes levegőt, amikor már kinyílhat a kabát, szotyolaszagot és nedves föld- és gyepillatot, és akkor már boldog leszek. Szidni meg akkor szidalmazom a rendszert, amikor már tényleg azt érzem hogy kell.

Címkép: termalfurdok.hu