“Mégsem jön a múlt héten belebegtetett hiánypótló szponzor” bejegyzéshez 88 hozzászólás

  1. Nemsokára jön seggrepuszi kommentkolléga és előadja megint, hogy egy csomó szponzor áll sorban, csak – ahogy ezt is, – Hemi elüldözi őket..
    Annyira akarnak már szponzorálni minket, a hatalmas ezer nézős hazai átlag nézőszámunkkal… Csak Hemi és a pulcsija tartja távol őket, hogy megajándékozzanak minket heti 1 milliárddal, amerikai dollárban, ha egy normális tulaj lenne, fehér Boss ingben, fekete nyakkendővel, az egészet másképen látnák, sokkal pozitívabban.
    Különösen vonzó számukra a kikulturált szurkolótáborunk, amely vereség esetén pl. a facebookon is bőszen biztatja a csapatot és igyekszik jó kedvre deríteni a tulajdonost, a stadionban pedig vesztes állásnál is “Melletted vagyunk, Atesz”, “Derék tulajdonos”, “12 éve tartja fent a klubot”, “Gyerünk, fiúk, támogatunk benneteket” felkiáltásokkal igyekszik kifejezni lojalitását és elkötelezettségét.

    A szponzorok számára azért is optimális lehetőség a Honvéd támogatása, mert seggrepuszi kommentkollégától – 1000%os információsforrásként – régóta tudjuk, hogy a csapat legjobbjainak fizetését egy, az ismeretlenség homályába burkolódzó, általában csak éjszaka aktív, akkor sötét palástot és Zorro állarcot hordó szurkolótársunk állja. Hiszen köztudott, a kispesti szurkolók között több anyagilag tehetős – igaz rendkivűl rejtőzködő életmódot folytató – személy is van, akik szintén értetlenül állnak a jelenlegi tulajdonos tevékenysége mögött. “Ilyen pulcsiban nem lehet egy ekkora klubot normálisan működtetni.” – mondják és szerintük a klub honlapja is súlyos probléma, hiszen a napi több tízezres látogatottságot jobban ki kellene szolgálni. Pontosan úgy, ahogy a többi nb1es csapat, hiszen oly sok minőségi klub-honlap szolgálhat mintaként már a Honvéd vezetése számára. Elég megnézni az MTK, az Újpest, a Dvtk honlapját, mennyivel informatívabbak, közönségbarátibbak..

    És persze, még sok minden más is igazolja, hogy a szponzorok sorban állnának, ha nem lenne ez az amatőr vezetés.. Magyarország és a magyar futball piaci súlya, a barátságos kormányzati intézkedések, az erős piaci verseny a futballunkban és azo kívűl és még sorolhatnánk.
    Sajnos, továbbra is türelemmel kell lennünk és csak az emlékekből táplálkoznunk, hogy milyen j ó is volt még Hemi előtt, amikor sorban álltak a tehetős szponzorok és tulajdonos önjelöltek, akik fontmilliárdokat kívántak befektetni a klubba..
    ..nem véletlen, hogy a takarítónő még a stadionvécébe is klotyópapír helyett bankjegyeket helyezett el…De hát az a szemét, amatőr, egész életében csak a szerencséjéből élő Hemingway még azt is lenyúlta és a wécékbe helyettük toalettpapírt helyezett el.
    Szegény átvert szurkolók!

  2. Nekem tetszik a “tökerednie” szó, nem tudom miért korrigálta…

    1. mert csak Szeged környeken tökeredik az ami mashol tekeredik ;) bar lehet, hogy ott inkabb tekörödik

      1. ja… van is 1 ilyen népdal : “tökeredik a kígyó, szponzor akar lenni…”
        //sőt…van ahol kígyók, kígyóznak. :D

  3. Érdekes sztori. Azt már a napokban gondoltam,hogy lőttek a szponzornak és ennek leginkább a “miértjére” lennék kíváncsi Hemi részéről.
    Előző posztban vki felvetette,h nem-e amiatt,h betekintést akartak a klub ügyeibe(pénzügyeibe). Ezt kizártnak tartom,mert ez már a tárgyalások során felvetődött volna,nem pedig a bejelentés előtt egy nappal(és el sem jutottak volna bejelentés közeli állapotig sem).
    Valami nagyon nagy dolognak kellett történni,h így alakult.
    Vagy leszóltak fentről(ez valószínűbb),vagy hirtelen berágott a majdnem szponzor Hemire(akár a kicsit lekicsinylő hiánypótló kifejezés miatt,akár más miatt).
    Ezt nem ártana letisztázni sztem Heminek.

    1. Seggrepuszi kommentkolléga már elmondta, hogy mi a baj.. Hemi volt a legnagyobb baj, aki minden hatalmat és pénzt magának akart, de még ennél is nagyobb baj volt a pulcsija, mert egy fehér Hugo Boss inges, sötét nyakkendős tulajdonost vártak és , hogy a titokzatos szurkoló, akit személyesen seggrepuszi nem akart megnevezni, hogy védje személyét, ismét magára vállalja a keret sztárjainak fizetését, ahogy – közismert – történt ez Lanzafame esetén seggrepuszi megbízható információi szerint.

      1. Ez a személyeskedő stílus neked ok? Lehet, hogy neked van igazad (bár szerintem mindenki sötétben tapogatózik) szponzor és Hemi ügyben, de ezt normálisan is leírhatnád.
        Hemiről pedig annyit, hogy egyrészt imád szerepelni, vlogolni, másrészt a legfontosabb kérdésekben illene megtisztelnie a szurkolókat. Így nincs sok értelme a “nyílt” kommunikációnak.

        1. Ez nem az az ország és nem az a bajnokság ahol müködhetne a nyílt kommunikáció – legalábbis ilyen ügyekben.

          1. OK, elfogadom, de akkor a celebeskedés számomra csak egy öncélú magamutogatás marad. Nem tudom komolyan venni fura pulcsi ide, vicces nyakkendő oda.

            1. Más szurkolók meg irigylik, ahogy Hemingway kommunikál.. Én is örülök neki, legalább nem egy tetszhalott az elnökünk. Ő ilyen karakter.

        2. Hagyjad, alighanem csak egy Hemi talpnyaló, már a stílusból is lejön…Hoppimese :D

        3. Szándékosan reagálok úgy, ahogy.. Egy-két tag itt még erre a stílusra sem szolgált rá..

    2. ez a betekintés a klub pénzügyeibe egy jól hangzó, de valójában semmit mondó legenda. a honvéd pénzügyei minden pénzügyi év végén elérhetőek a nyilvánosság számára. ha kettős könyvelés zajlik, akkor arról a szponzor honnan tudna, mi az amit egyáltalán követelne? ami hivatalosan nem is létezik? én a fentről leszólást sokkal valószínűbbnek tartom. eddig se küldtek ide szponzort, ergo a honvéd szponzorálással nem lehet jó pontot szerezni azoknál akik a közbeszerzéseket osztják. (szerk.:) a legvalószínűbb hogy csak egyéb okból simán elálltak az üzlettől.

      1. Most nekem is ilyen érzésem van, mint korábban az Audinál is, ami végül inkább a zöldeknél kötött ki. Ha viszont arról van szó, hogy ezzel is csesztetik Hemingwayt, mert egy nála is ner-esebbnek fáj rá a foga, én simán ott tartok, hogy álljunk már be a sorba, ne csak egy lábbal, mint most. (vélemény)

        1. Tehát még ebből is azt hozod ki “véletlenül”, Hogy Hemingway távozzon..:)
          Nagyon ügyes.

        2. szerintem nem fáj senkinek se a foga, egyszerűen oda küldik a pénzt, ahol a tulajdonosok részt vesznek a politikai döntéshozatalban. hemingway nem ebből a garnitúrából származik, nincs politikai befolyása. ettől még a honvéd nem kell senkinek, mindenkinek megvan a saját játszótere.

          1. Pontosabban oda küldik a pénzt ahol valamit kapnak cserébe: “jóféle” beruházás, törvény módosítás ilyesmi – nem csak egy plecsnit a mezen :)

        3. ne alljunk! nezd meg mi törtent Balmazujvaroson, abban a pillanatban amikor megvaltozott a varosvezetes….kipukkadt mint egy lufi.

          1. Jogos, én is max. abban bízom, hogy mi azért nem egy Balmaz vagyunk, egyszer már ki akarták csinálni a Honvédot/Kispestet, nem hagytuk

          2. A Balmaz megint teljesen más történet,mert ott,ha jól tudom az önkormányzat a tulaj.
            Na az úgy kippukadhat,mint a lufi.
            Az tény.
            De arra is mérget vehetsz,hogy egy oligarcha által birtokolt klub nem fog kipukkanni,csak a kormány bukásakor.
            Pl vidi,felcsút. A fradi is biztos lábakon áll sajnos,mert kubi elég meghatározó emberke.

            1. igy van, a kormanyvaltas elöbb-utobb bekövetkezik es akkor azok a klubok maradnak talpon akik piaici alapon müködnek, valodi tulajdonosuk van.

        1. A nyilvános pénzügyi adatoknak az elérhetősége semmilyen jelentőséggel nem bír a klub pénzügyeibe való betekintéssel,ugyanis az csak a nagy nyilvánosság és a hatóság felé nyújt adatot,a lényegek nem ott dőlnek el.

          1. Hát, ha ezzel arra célzol, hogy az ex-szponzoz-jelölt arra kérte Hemingwayt, hogy hadd tekinthessen már be a klub nem nyilvános, hatóságok elől rejtett, illegális tevékenységeken alapuló, netán kábítószerkereskedelemből, gyermekprostitúcióból és más, törvény tiltotta tevékenységéből eredő bevételeibe – akkor megértem, hogy elmaradt a bejelentés :)

            1. El nem tudom képzelni Hemingwayről,hogy valami illegálisat csináljon,de ha mégis azt teszi,azt lehet hogy nem dokumentálja olyan nagy lendülettel.

          2. szerintem túlbecsüljük azt, hogy egy szponzor mire tarthat igényt. leginkább reklámfelületet, tv megjelenést, pr értéket várnak egy támogatástól, nem hiszem, hogy egy könyvvizsgálati procedúra előzné meg, mint egy tulajdonjog vásárlásnál.

            1. Nem egyről beszélünk.
              Amit írsz,az így van,de szponzor és szponzor között is lehet óriási a különbség. Egy,csak a reklámtáblán megjelenő szponzor nyilván,nem ugyanaz,mint mondjuk egy giga,névadó szponzor.
              Utóbbinak követelései,elvárásai is vannak,a pénzéért cserébe,nem is csekélyek. Azt teljesen ők döntik el,mire tartanak igényt,amelyek vagy teljesülnek,vagy nem adják sem a pénzüket,sem a nevüket a támogatandó klubhoz. Szerintem.
              A könyvvizsgálat,meg már írtam,h nem releváns ebben a helyzetben,én teljesen másról beszéltem.
              A pénzügyek napi szinten való belelátásába,a költségekbe stb…(de erre írtam,h nem ésszerű,tehát nehogy belemenjünk ebbe is :) ) .

      2. A klub pénzügyeibe való belátást nem én találtam ki,hanem utaltam rá,h vki ezt bedobta,tehát kár nekem elmagyarázni,ami sztem is hülyeség.
        Ha volt,vagy van céged,akkor viszont azt nyilván tudod,hogy ami elérhető a nagyközönség számára,az gyakorlatilag egy mérleg,egy összegzése az évnek. Aki betekintést akar,az nem erre kíváncsi,hanem arra,h év közben mire és hova megy a pénz,ezt tegyük már tisztába azért.A nagy dolgok nem ott történnek(ezt nem is értem,hogy miért keverted bele).

          1. Így.
            Azért az nyilvánvaló,hogy a napi teendőket,vagy mit mire költ nem hiszem,hogy Hemi szivesen mutogatná bárkinek,vagy megbeszélné bárkivel. De mondom még egyszer,ebben az esetben biztosan nem ez volt a hiba.

            1. Valóban nem valószínű, hogy ez lehetett a háttérben. Mert lehet, hogy Neked nyilvánvaló, hogy nem szívesen mutogatja a részleteket, de azt nem tudom elképzelni, hogy egy egyszerű mérleggel és eredménykimutatással ki lehet szúrni bárkinek is a szemét. A főkönyv nagyon alap. Aki kicsit is ért hozzá, azt kéri. A kiegészítő melléklet olvasgatása is kideríthet érdekes dolgot.
              De ez annyira alap és első lépés, hogy ez tuti nem okozhatott galibát. Ha galibát okoz, akkor rögtön az első pillanatban okoz.

              1. Persze,hogy nem lehet.
                Nem is arra céloztam,hogy ez okozhat galibát,hanem mondjuk ha naponta belenézegetnek(rosszabb esetben beleszólnak)a dolgaidba(itt 19-re gondolok már) és nem is azért,mert Hemi vmit nem szabályosan csinál(ezt most vessük el),hanem mert egész egyszerűen zavarná a dolog napi szinten. De jól elkanyarodtunk az alaptémától már. :)

        1. azért reagáltam csak rád, mert ott nem láttam, ahol felmerült, de olvastam a hsz-ed, szóval tudom, hogy egyetértünk. bár nem vagyok szakértő, de ilyen szintű betekintést egyik szponzor se kéne, hogy kapjon. nem tulajdonos, hanem támogató.

          1. márpedig sajnos a szponzor néha tulajdonának tekinti az egyesületet. Ezt tapasztalatból írom :(

            1. Ez meg a másik. De sztem mi is beleszólnánk a dolgokba,ha menő cégtulajok lennénk és megtehetnénk(jó mondjuk tulajdonomnak nem tekinteném, azért olyan pofátlan nem hiszem,h lennék).

          2. Igen. Viszont,ha jobban belegondolunk,akkor : abszolút nem tudhatjuk,hogy pl egy nagyobb szponzornak milyen elvárásai lehetnek ilyen esetekben.
            Te,vagy én ha vmi menő cég tulajai lennénk és megtehetnénk,hogy sok pénzzel támogassuk a klubunkat,biztos hogy feltételeket támasztanánk a támogatásért cserébe. Ez alap. Én legalábbis biztosan.Gondolj bele,ha a jól menő vállalkozásodat,rossz hírnévbe keverné egy olyan klub,amely mondjuk(menet közben kiderül) pénzt sikkaszt.
            Te adnád hozzá a korrekt céged nevét(?),mert én biztos,h nem.
            Ezért próbálnám meg minél precízebben kideríteni,hova adom a pénzem. És igen. Ezek feltételek lennének. Az más kérdés,hogy az előző évben lekönyvelt dolgokból,erre nem valószínű,h pontos választ kapnánk(ezért mást megoldást kellene találni).
            Ezzel nem mondom,h Hemi ezt csinálja(sőt),de egy szponzor nagyon megnézi hova adja a pénzét(kivéve egy irányított szponzor,az kussol és utal).

            1. 12 éve akkora igényei vannak az összes szponzornak, ami mind a klubnak, mind a Gyuri bácsinak teljesithetetlen.Az a rohadt WV is milyen gyorsan ott hagyta a klubot.

      3. “Ezt nem ártana letisztázni sztem Heminek.”
        Ha fenntről szóltak le (és egyáltalán kiderült) akkor nem fog róla beszélni, mert ahhoz túl fideszes. Meg persze nem hülye, hogy még inkább keresztbe tegyen magának.

        1. Persze,hogy nem hülye. De nagyvonalakban megmagyarázhatná,úgy hogy az ne legyen neki fájdalmas,másnak meg ne legyen provokáló.
          Tehát nevek,cégek nélkül.
          Ahogy szokta,amikor fikáz valakit,rébuszokban beszélve(amit vagy felfog valaki,vagy nem).
          De ez nem magyarázat,h “visszalépett a szponzor”.

          1. Nekem úgy tűnik (mivel a klub már lelkesen belengette), hogy a szponzor volt a hunyó akkor pedig sokat nem tudhat a dologról, meg nem is lenne elegáns ha kiteregetne.

            1. Oké,nem is kellene itt 100%-ig kiteregetni,de azért ezt illene egy kicsit jobban elmagyarázni,elvégre nem mindennap fordul elő.

  4. kíváncsi lennék, hogy a klub és Hemi nagy ellenlábasa, szöllősi párttitkár ilyen esetben nem kavarhatott-e be valamit szándékosan..Amúgy nem tudom, hogy mennyien fogták fel,h ez egy borzalmas hír a klub jövője szempontjából.

    1. A klub szempontjából az a borzalmas, hogy nincs jövőkép, ami pedig nem egy szponzoron múlik.
      Jövő ilyenkor (meg azután) ugyanitt fogunk tartani: a tulajdonos elblogolgat -vlogolgat, DigiSport-interjúkat adogat, és olykor be-bedobja a szlogent. A csapat meg hozza a középszert (reméljük, a kiesés réme nélkül).

      1. “nincs jövőkép”

        Gyulám!
        Akkor szurkolj a fratyinak! (Mindenki jobban jár.)

          1. Nem bántásképp (vannak akiket nem lehet), de te egyértelműen az a fazon vagy aki imádja más farkával verni a csalánt, ráadásul még jó hangosan kiabálsz is hozzá, hogy milyen hülye az illető. Teljesen komolytalan vagy.

            Ennyit a klaviatúra ütögetésedről.

            1. Én sem bántásképp mondom, de amit írtál, az tökéletesen értelmezhetetlen, legfeljebb te tudod, mit akartál ezzel mondani.

      2. Már annyiszor mondtam, lehet virítani a milliárdokat és te is lehetsz a tulaj…akkor majd téged is ócsárolhatnánk, hogy miért nem igazolod le Messit vagy Ronaldot!

        1. Na,baszd meg,most aztàn jól megmondtad!Nem először,sokadjàra!

          1. Igen, megmondom sokadjára is b+ nélkül! Ti csak ezt tudjátok szajkózni megállás nélkül, de érdekes módon nem tolongtok a kasszához járulni és betolni több milliárdot a klub költségvetésébe! Halvány fingotok sincs valószínű mi és hogyan működik, de marha okosan osszátok az észt, hogy a Tulajdonos miért csak ennyit és annyit tud/akar beletenni a Honvédba! Ugye, milyen könnyű csak ócsárolni, de tevőlegesen odaállni már nem olyan egyszerű!!!

            1. Rajtad kívűl mindenki tudja,hogy az a “többmilliàrd”nem volt 1 sem,es az is 2x visszajött a Benjiék àràból meg a stadion kormànynak történő eladàsàból.Fogalmad sincs semmiről csak néha -néha beírsz vmi öreg tömjénező baromsàgot.De mivel egy csapatnak szurkolunk,ezért ,természetesen, tiszteletben tartom a véleményed.

              1. Örülök, hogy te naprakész vagy a klub pénzügyeiből…nem pont erre értettem, amit írtam. De legyen igazad, én csak egy kisebb cégecske vezetője vagyok és nem értek a pénzügyekhez “sem”…azért remélem, a fölös milliárdjaidat a közösen szeretett klubunknak adományozod, és onnantól minden szép lesz!

  5. Csak azért nem fogadok arra a verzióra, hogy “leszóltak” a leendő szponzornak, mert úriember biztosra nem fogad.

      1. Becsületes emberekről ilyent feltételezni! Hol a bizonyíték, igaz?

  6. Azer nem kell a kardba dolni. Legalabbis ezert. Mert erzem ugy, hogy ezzel a szponzorral erdemben lof.sz sem valtozott volna?

  7. “Mégsem jön a múlt héten belebegtetett hiánypótló szponzor”

    A “mégsem jön” helyett közelebb áll a valósághoz, hogy “nem létezik”.

    No csak mert 12 éve nem arról van szó, hogy jönnének a szponzorok, de aztán mégsem jönnek, hanem egyszerűen nincsenek. Az egyszemélyes show-hoz nem kellenek mellékszereplők. No meg aztán, ha mégis jönne valaki, akkor ki lehetne dobni a világ egyetlen szponzor nélküli bajnokcsapatáról szóló szlogent; pedig milyen blickfangos (mármint a tulaj szerint)… :)

    1. Szerintem nem ez a legjobb pillanat az ilyen poénokra és a tulaj fikázására..

      1. Poén az, hogy 12 éve nincs szponzor? (Szólj, ha nem igaz!) Vagy mégis igaz? És ki tehet róla? Én? Vagy te?
        Nem a tulaj “fikázza” saját magát, amikor ezzel az idióta szlogennel előáll?

      2. Hanem mi?!Éltessük a síràsót?!Menjen màr innen a picsàba!

        1. Ő már menne innen.. De ez csak az 50%..
          Kellene találni egy ugyanilyen szorgalmas, de gazdagabb befektetőjelöltet..

  8. Ez a klub most olyan mint egy katasztrófa film. Semmi se jön össze.

    1. Ott azért a hős megmenti a világot, vagy legalább néhány túlélőt. Ezt a szerepet kinek szánjuk?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.