Én csak annyit kérdeznék, öreg: ezért érdemes volt lelépni?

Bentornato, Bambino Techozzlo! Isten hozott, Tékozló Fiú! (konyhaolasz, wekerlei dialektus)

Emlékszem, a Mister “első eljövetelekor”, még 2012 nyarán az első hazai bajnokin, a DVTK ellen a mindig lelkes fő Korzópápa (aki saját bevallása szerint SOSEM szid saját játékost és edzőt) a kispadoknál nagy erőkkel capoeirázó Marco Rossit nézte, majd az akkor még számunkra meglehetősen új mozgáskultúrától kicsit meglepetten csóválva fejét, úgy döntött, azért beküld valami verbális biztatást. Néhány olasz lelátói alapszóból álló bonmot-ját 1 percig ismételgette, ám a díszbokrok túloldalán épp magát rommá Cazzo-zó Marco rá sem hederített, így a csalódott hangadó így zárt: “E tutti Avanti, Andiamo…. (szomorú legyintés) a kurva anyád“. Hát, pont ez a klasszikus jár az eszemben a Kispestereket napok óta lázban tartó hír kapcsán, annyira benne van minden.

Kicsit még ennél is messzebbről indítanék. Egyetemista koromban (majd 20 éve, jajj) kedveltem meg egy hazai zenekart, a jobbára sajnos vállalhatatlan hazai keményzenei szcéna egyik rejtett ékkövét. A négyfős banda két agya a billentyűs és az énekes basszer voltak, akik szívós munkával, lemezről lemezre hódítva meg egyre több rajongót, másztak fel a Tankcsapda-Ossian lakossági rock/metal vonal mögötti második, “kult” szintre a hazai palettán, mondjuk a Mood meg a Sear Bliss mellé-elé, amikor beleszédülve önnön kis provinciális sikereikbe, összekaptak, s az együttes 3 évre leállt, utódformációknak adva át a terepet. Ezek relatív sikertelensége ébresztette rá a két kőmakacs alapító atyát, hogy egymás nélkül félkarú óriások, és szemlesütve kezet nyújtottak egymásnak, ráadásul majdnem későn, hisz egyiküket egy komoly betegség is földre vitte. (Az Élet nagy ébresztő…) De happy end, gyógyulás és újból egymásra találás, egyre erősebb új lemezek – csakhogy a 2000-res évek közepi purpárlé arra pont elég volt, hogy a rajongótábor nagyobb fele elveszett, kiábrándult a valóban kiábrándító nyilatkozatháborúban, amiatt, hogy az első éra varázsa, mikor a barátság és a kreativitás egymásba forrva vitte előre a zenekart, ennyire talmi fény volt csupán. Így hiába a méregerős újkori lemezek, szám szerint már 5 is, a csapat ma már jó, ha kétévente egyszer feltűnik Budapesten 50-100 ember előtt, akkor sokat mondok, ez lett a régi 2-3000 fős, nyári fesztiválokon 5000-res sztenderd nézőszámból. A rajogók sem hülyék, az őszinteséget díjazzák, ha ebben valami törést látnak, azt nem. Mi a tanulság? A rólad szóló kép építésében egyszer hibázol – és annyi.

És akkor most vissza a főtémánkhoz. Ma reggel a már profi klubhoz illő műmájer hangulatvideóval (csak szenyózok, nyugi, mert el kell ismerni, ütős lett a klip) felsejlett a napok óta kiszivárogtatott pletkya megvalósulása, amit a hivatalos bejelentés is követett, hogy aztán a Tékozló Fiú letolja szívhezszóló megtérő interjúját, amit csak az Üllői útra hátrahagyott szerelmeslevél ver a képmutatási vagy modorssági (ki-ki válasszon tetszése szerint) skálán. Utóbbit elolvasva (fradista barátaim küldték át), hát, azt kell mondjam, még a tőlünk lelépő 2018-as búcsúüzit is sikerült űberelni, peddig abban is voltak örök klasszikusok, hogyaszongya én a Honvédért már kiadtam magamból mindent, ennél többet nem tudok, tovább kell lépnem, új célok kellenek. Vagy valami ilyesmi. Az a baj, hogy a virtuális papír nehezen felejt, és joggal merül fel a kérdés, ha már többet nem tudsz adni, amigo, akkor hogyhogy most újból itt? Ugyanígy az ember szomorúan emlékszik azokra a belső hírfoszlányokra, amik a 2018 tavaszi edzésteljesítményekről, permanens sérültet-jelentésekről, mindenképpen menni akarásokról szóltak. Nem volt egy szép időszak, és csúnya lábjegyzetet pöttyintett a Nagy Kispesti Annales addig aranybetűkkel berótt “Lanzafame” című szócikkéhez. Meg egy vastag ecsetvonásnyi diszperzitet a Corleone falfreskójára.

Mielőtt egy hörögve Lanzafame-gyalázó poszt képe rajzolódna ki előttünk, csalódást kell okozzak / meg kell nyugtassam az olvasókat, mindenkit vérmérséklete szerint. Nyilván kinek lenne az érdeke egy új igazolás ellen hangulatot kelteni? Főleg most, a saját idei teljesítményünk kiegyenesedését nehezítve, amikor a helyzet épp minden, csak nem könnyű. Hanta már múlt héten mondogatta szalmaszín álbajsza alatt idei alaptételét, melyet aztán a Lanzás #napikispestben is megoszott: “ha bizonyítani akar nekünk (és Rebrovnak/a Fradinak is), akkor abból még valami egészen jó is kisülhet“. Utoljára igazán, de igazán foggal körömmel a világnak bizonyítani akaró Lanzafame 2016-17-ben parádézott itt. Tudjuk mi lett a vége. (Egy évvel később inkább már öneladó onemansow ment a gólkirályi címért, de mit mondjak, idei gólínségünkben az is kell, mint egy falat kenyér).

A rohadt nagy kérdés az, hogy mi lesz most? A legegyszerűbb és leginkább vágyott projekció a “folytatódjon minden ott, ahol 2018 nyarán félbeszakadt“- amivel több probléma is van. Elször is, pont azt az utolsó félévet nem kéne folytatni, lásd fent (a gólokat leszámítva persze, hehe). Másodszor: a 2016-17-es mágia és Lanza vezérszerepének a remek öltöző és a talján akkori pozitív személyiségváltozásai voltak a kulcsai. A keret remek összetételére emlékszünk, monstre interjúikban Geri és Boti is kiemelték a Láncfém és a három öreg délszláv által egybentartott kollektívát; Lanzafaméről pedig a többiek is ódákat zengtek, nemcsak a pályán nyújtott alakításai kapcsán, de a fiatalokat is felkaroló, a vezérürü szerepet boldogan vállaló és abban lubickoló csatárról. Nos az az öltöző már a múlté, bár kellő munkával újraépíthető, és mivel a véleményvezér letéteményesek még nagyobbrészt itt vannak, erre jó is az esély, bár az idén hirtelen beesett légióshad nem könnyíti a helyzetet. De nagy kérdés az is: Lanzafame vajon a bundás eltiltási évek és az azt követő olasz 1-2 gólos idények vesszőfutása utáni kirobbanó bizonyítási vágyhoz hasonló elánnal érkezik, vagy inkább a 2017-18-ban, és főleg annak második félévében hozott önzőségével és kisebb-nagyobb belső balhéival. Az interjúban erre is kitér, hogy ő a csapatot akarja a szolgálni, meglátjuk. De már az említés is örvendetes.

No most, ha egy, a Watchmen képregényklasszikus Rorschachja által igazgatott szép, új világban élnénk, vagy Voltaire Candidját idézve, a “létező világok legjobbikában“, akkor Lanzafame a 2018-as tavaszi félév, majd a Fradiba való dicső átszivárgás után egyszerűen nem jöhetne vissza Kispestre, már elvi alapon sem. Ha csórók vagyunk akkor azért, ha gazdagok lettünk (most elméletileg ez van, vagy mi…), akkor pedig azért, mert Fradiból nincs visszaút, és inkább veszünk a fizetéséből egy másik Lanzát, aki mondjuk 6 évvel fiatalabb, és jobb – például nyugatról vagy Brazíliából. De nincs szép új világ, modern foci van, futballkurvák vannak, úgyhogy nem is szabad ágálni. Az ember csak valahol siratja a gyerekkor romantikáját, azt, amit a 2017-es bajnokcsapat és az a szezon, és ezek koronaékszereként ez a flúgos digó visszacsempészett sokunk hobbijába. És ahogy anno írtam, továbbra is úgy gondolom, a maga számára is, hisz Kispesten beteljesíthette gyerekkori álmát, és ő lett a helyi idol, a kicsit sárgább, kicsit savanyúbb Del Piero. De a miénk. Ha egy évet kibír még akkor a seggén és türelmes marad, kivárja a Papa távozását, most ugyanúgy szüretelhetett volna a kasszánál a kis latol’, már nálunk is, mint a Fradinál, és garantált az aranyszobor is a Havanna közepén vagy a KöKin, kiindulva eddigi kispesti teljesítményéből és a Honvédszurkerek olaszmániájából. Ehelyett inkább a másik utat választotta.

De nincs szép új világ, kőkemény realitások vannak. Eredményileg (és Pakson már gyakorlatilag is) borzalmasan indítottuk az évet. Az új igazolások inkább kiegészítőemberek, és még lassan is rázódnak bele, az egy szál telitalálatnak tűnő új arc pedig jó időre kidőlt. A keret harmada az orvosi szoba gyakori látogatója. Iszonyat hiányzik egy szervezni tudó ember plusz egy gólfelelős, egy olyan, igazi szőröstökű profi, aki mindent bever. És ezek mellé a nézhetetlen játékunk egyszerűen a foci showját elhozó csapattagért kiált. Nos, a magyar mezőnyben egy olyan mandarin van, aki ezt a 3 tulajdonságot egyben hozza (passzkirály, gólkirály, showkirály). És ez a fickó korábban bajnoki címre vezette a csapatunkat, plusz egyszer gólkirály lett, ismeri a jelen kispesti foci minden rezdülését, ráadásul most nem azért tudjuk visszahozni, mert épp 2 penetránsan szar éven van túl: ugyanis épp ő a regnáló (társ)gólkirály. Úgyhogy sajnos van az a helyzet, amikor, miután felköpünk, aláállunk, röhögjön csak rajtunk nyugodtan gúnyolódva a fél Üllői út 129 és az idejáró díszkommentelőik, az vigasztalhat mindannyiunkat, hogy ezt azért teszik, mert – mondhatnak akármit – kurvára nem akarták ők elveszíteni a gólkirályukat. Csakhát ezt (ezt is) elbaszták. Most nézhetik a Kukorin meg Csuvanyin meg Bebaszkin nevű kurvajó, ám kurvasablonos ukránokkal teletűzdelt Sakhtar Franyeckjüket. Egészségükre, jó mulatást.

Hetekkel ezelőtt, mikor szkeptikusan hallgattam az első Lanza-vissza pletykákat, csak annyit fröcsögtem kéjesen, tét nélkül, hogy jöhet az olasz vissza, ha vörös-fekete darócruhában fókamászásban tolja végig a 42-es vili pályáján az utat az épülő Bozsikig. Aztán múlt pénteken már disztingváltam és választottam egy másik metódust, amivel kivívhatja- no nem a régi idol-státuszát a szemeben, de legalábbis a “bűnbocsánatot” (kurva kegyes arcz vagyok): ha a tavalyi vállalhatatlan húzása után most viszont aláír a pályafutása végéig , azt’ csókolom. “Vezekeljen” itt nekünk még 4 évet, évi kábé 15 (plusz – mínusz 5) góllal, és akkor beszélhetünk. Nos, a mai “hazatérő” interjúban, mintha csak kitalálta volna a gondolataim. Úgyhogy akkor most irány előre, nézzük azt a törlesztést. Az esélyt a szurkók -az eddigi reakciókat nézve- megadják, hülyék lennének nem megadni a Bohóc legjobbjának. Most már csak élni kell vele.

Aztán, amilyen hülyék vagyunk, a végén még a 2 vödör falfesték-lemosó is megjelenik majd az egyik havannai pub raktárában, hogy Kimmel prof restaurálhassa a freskóját.

A 2017-es Lanzafame mezem viszont örökre a szekrényemben marad. A 2016-17-ben egy évre véletlen visszatérő fiatalságommal együtt.

“Én csak annyit kérdeznék, öreg: ezért érdemes volt lelépni?” bejegyzéshez 162 hozzászólás

  1. Off : Igyekezzen mindenki mert még ma meg holnap lehet nevezni a klub által kihirdetett 110 év – 110 bérlet játékba.
    Olyan képet kell beküldeni amin vagy Honvéd relikvia látható vagy régi ( vagy mostani) játékossal készült közös kép.
    Az alábbi képen épp a csapat 12. játékosát Leót próbálom jobb belátásra bírni egy kis megfikáztatással. :P
    https://uploads.disquscdn.com/images/d82d35ca6cbb429fd2b4d9d624434d7952ee2ba054c37d04105acdd0fee72343.jpg

    1. Vajon a bérletesek automatikusan bekerülnek a sorsolásba, vagy ők megszívták?

    2. Úgy látom ő a fiúLeó, a végén volt lányLeónk is. Aranyos volt, kilógott a két copfja a fej alól.
      (Vajon hová szólnak a kisorsolt bérletek?)

      1. A tegnapi események, a kapucnis videó meghozta a kedvem 😀

        1. Reménykedjünk, hogy a vasárnap 20 órai állapottól talán már csak felfelé vezethet az út… :)

            1. Ebben a szezonban. :) De azért egy amcsi sportos rendszernek most jobban örülnék, amiből nem lehet kiesni. :)

              1. Nem jövőre emelik a létszámot? Ha igen, lesz egyáltalán kieső?

    3. Elnézve a mi kis Leónkat, ez helyre tette volna craiovai bohóc-oroszlánt! :D

  2. Amilyen finoman kihagyta Lanza a búcsúleveléből szolipalit, csak hogy érezze a törődést… :)

    1. Köszi, valamit hallottam róla, de nem vágtam, hogy már ennyire közeli a megvalósulás. Őszintén szólva kicsit fázom ettől a sorozatosítástól. A film is csak becsületes iparosmunka volt, a képregény rendkívül rétegzett tartalmát csak részben tudta átadni, és az a sztori le is zárult. Persze belenézek, de egyelőre annyi bizalmam van benne mint 3 hete a két paksi kölcsönjátékosban.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.