Massimo Morales szelleme megjelent a Hungária körút felett, és ahelyett, hogy elfújta volna a szél, ránk telepedett egy délutánra

Bp. Honvéd – FTC 0-0

Óriási hálával tartozom a gyógyhatású készítményeket fejlesztő és terjesztő iparágaknak, mert ha ezt a meccset a tévében kellett volna néznem, tutibiztos, hogy elkapcsolok róla. Bármire. A helyszínen, társaságban, az izgulás állapotát felvéve még szo-szo, sörrel elment, de az objektív valóság szörnyűségén mindez semmit sem változtat.

Jelen helyzetünkben az egy pont kevés, és jelen helyzetünkben az egy pont még a Fradi ellen is kevés, mert az ilyen, Fradi ellen belefér kezdetű szövegekhez tartozó pontokat már otthagytuk Diósgyőrben, Pakson, elvitte a Debrecen, a Kisvárda, vagyis ha valami nem maradt az a mozgástér.

Jajj, Kambi, mit hagytál ki?

Nyilván meg lehet magyarázni, csak nem érdemes. Az ilyen pillanatokból lesznek a legendák, mint Rákosi helyzete az 1966-os vébén a szovjetek ellen 1-2-nél. Hányszor hallottam otthon, hogy az volt az A Helyzet, Amit Lehetetlennek Tűnt Kihagyni, Mégis Volt Ember, Aki Megcsinálta. Pedig a mi vébénk lehetett volna. (Farkas gólja a brazilok ellen például akkora mindenidők, hogy visszamenőleg oda kéne neki adni a huszadik század összes Puskás-díjának legalább a felét. Olyan tökéletes ütem, amiben az létrejött egyszerűen nem létezhet az emberi időszámítás szerint.)

Volt állítólag egy kezezés a végén a Fradi tizenhatosán belül, de azt én nem láttam, bár a felhördülést hallottam, és Batik is szóvá tette a meccs után, de igazából mindegy, az érzésen, hogy ezen a meccsen az egy pont is sok bármelyik félnek nem nagyon változtat.

Vannak igazságos döntetlenek, vannak igazságtalan döntetlenek, és van a vasárnapi Honvéd-Fradi, ami 90 perc labdarúgó mérkőzésnek tűnő valami volt, és ezt a versenykiírás szerint ponttal kell jutalmazni. Megtörtént.

Mondhatnám, hogy egyébként nem voltunk rosszak, hogy tudatosan tettük, amit csináltunk, de inkább nem mondom. Persze, a sztenderdet hoztuk, ez elvárható, mégsem éreztem, hogy ott lenne az a pici többlet, ami egy meccs megnyeréséhez kell, a mázliban pedig már rég nem bízok, a talált gól intézményét szeretném egy életre elfelejteni, annyiszor voltunk már a f*sz rossz végén, hogy kezdek nem hinni a hosszú távon kiegyenlíti magát alapigazságnak tűnő futballfilozófiai fejtegetésben. Mert, ugye, a labdarúgás igazságos sport – kellően hosszú idősoron.

Hát nem.

Vadócz lecserélését sem értettem. RW-vel, amikor láttuk, hogy jönni fog Gazdag, mindenkire gondoltunk, csak rá nem. Nyilván nem azért, mert tündökölt a pályán, hanem mert ott volt Ben-Hatira (fura lett volna, ha Gazdit a csatársorba/közvetlenül mögé hozza be), Banó-Szabó (kissé kifulladt a végére) és ott volt Nagy Geri (sárgával a jegyzőkönyvben). Annyi választás lett volna, mégis Vadi mellett döntött Sanyibá.

Hogy jöjjön utána egy jelenet, ami lehet, nem jelent semmit, de mégis megtörtént. Vadi lement a pályáról, messze elkerülte Sanyibát, felült a kispadra, miközben a Mister nézett rá, hogy helló, legalább egy kézfogás, vagy valami?

Gazdi súlytalan volt, a meccs képe nem változott semmit.

Aztán ott van Moutari kérdése, hogy miért nem kezdett? Vagy miért nem kapott legalább egy félidőt? Esetleg egy fél órát? Miért csak pár percet?

Hazafelé arra jutottam, hogy tudatos döntés volt. Ha Mucika elszalad, és hibázik, ami azért valljuk be, benne van a játékában és a sebességében, akkor könnyen kinyílhatunk, hiszen követjük a támadást, és ez veszélyes a Fradi ellen. Mintha Sanyibá nem bízott volna a csapatában, és felhúzta volna a moralesi falat, a moralesi elvet, hogy bármit, csak gólt nem kapni, és ha ehhez fel kell adni mindent, de tényleg majdnem mindent a játékunkból, akkor az sem lehet túl nagy ár.

A látottak alapján konkrétan az egy pontra mentünk rá, nincs mit szépíteni. Gyáva dolog volt.

Lehet vitatkozni, hogy ha kevéssé vagyunk gyávák, akkor beleszaladunk egy pofonba, hogy kikapunk, így viszont elértük a kilencvenplusz perces koncentrációt, amit Craiova óta nem nagyon láttunk, és nem baj, ha hosszú távon megszokja a csapat, szóval, lehet vitatkozni róla, elvek, értékek, nem fogja egymást meggyőzni a két fél. Az egyik a bizonytalan jövőbe fektet, hogy az még sikeresebb legyen; a másik azonnal próbálja pontokra váltani a vagyont, hátha a lendület kap el minket. Kinek van igaza? Nyilván egyik félnek sem, mert mindkettő mellett ugyanúgy ki lehet állni, ahogy tagadni, támadni.


Érdekes megfigyelés: hetek óta szinte ugyanaz a kezdőnk. A Videoton és a Kövesd ellen ugyanazok játszottak legalább fél órát, és most, a Fradi elleni kezdők között is csak egy eltárás volt: Moutari helyett Lanzafame.


A kaput sem sikerült eltalálnunk

Osztályozókönyv //

Igen, tudom, az idei eredmények egyelőre elmaradtak, és mindez az én hibám. Már legeneráltam őket, de az összesítő lapot sikerült olyan ügyesen megberhelnem, hogy az állandó rendezések és kereszthivatkozások miatt az egész annyira összezavarodott, hogy kezdhetem az elejéről. A héten mindenképp megcsinálom, nyugalom. (Egyébként itt lesz majd, hogy lássátok, nem kamázok.)

címlapkép: honvedfc.hu