Mastodon

Minden idők egyik legértelmetlenebb mérkőzésére kötelezi az MLSZ a klubokat

Bp. Honvéd – Kisvárda @ Fáy, 17:00

  • se nézők,
  • se sajtó,
  • tévé is alig (hatból nagy kegyesen hármat közvetítenek),
  • továbbra is azonos időben játszott meccsek, hiszen indokolt a nézőszám maximalizálása miatt, hátha így nem közvetíthető mind, hiszen annyi sporteseményt rendeznek egyébként ma az országban (nem, szinte semmit),
  • miközben Európában leállt a futball.

Konokul és makacsul ragaszkodik a szövetség a fordulóhoz. Ha idáig valaki nem látta bizonyítottnak, hogy végtelenül és totálisan tesznek a szurkolókra az MLSZ-nél, akkor tessék, újra, és fényesen, merthogy

tanuljuk már meg végre: a futball nem értünk van!


Kispest-Kisvárda lesz a Vasas pályáján ilyen körülmények között. Konkrétan, érdekel bárkit is? Mindent lehántoltak róla, ami futballmeccsé nemesíthet egy ilyen összecsapást, még úgy is, hogy a másik felet Kisvárdának tagadják, aminek a létezése se indokolt.

Egy csupasz drótváz lesz, egy méregdrága stadionba méregdrága emberek szaladgálnak majd, miközben a televízió valamiféle minőségként és döntésként próbálja meg eladni nekünk a látottakat.

Konkrétan ezt a mai meccset nem vagyok képes a mérkőzések sorába illeszteni, nem tudom elfogadni azt, hogy ugyanannyi pontot kaphat érte a győztes, hogy van bármi értelme megtartani a szövetség – egyébként sehol sem publikált – homályos indoklását leszámítva.

Tényleg az van, hogy szinte egyedül megyünk szembe a forgalommal? Ha egy BL-ben El-ben érdekelt angol, francia, német, spanyol, olasz bajnokság talál majd időpontot a pótlásokra, miközben arrafelé a csapatoknak nem nyolc meccse van hátra az idényből, akkor a végtelenül sűrű magyar versenynaptárba hogy nem fog beleférni?

Egyszerűen érthetetlen.

Nem is akarok foglalkozni ezzel a meccsel. Megnézem a tévében, szurkolok a sajátjainknak, de érzelmet annyit társítok hozzá, mint egy törökországi edzőtáborból streamelt edzőmeccshez a fehérorosz negyedik ellen.

Nekem ez a bajnokság innentől 32 fordulós, és tartom, egyre inkább szükség lenne valamiféle érdekvédelmi szervezetre a szövetség gátlástalan szurkolóellenessége miatt.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Minden idők egyik legértelmetlenebb mérkőzésére kötelezi az MLSZ a klubokat” bejegyzéshez 2 hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.