Mastodon

Ha ennyi hiányzóval és a pályán kilenc emberrel tudunk egyenlíteni, akkor lassan nyerhetnénk egy meccset hazai pályán is

Bp. Honvéd – Mezőkövesd 1-1 // osztályozókönyv

A szombat legvárósabb pillanata ismét a négy óra, vagyis az adatbank feltöltésének legkésőbbi időpontja volt. Kik játszanak, kik hiányoznak, kik ülnek a padon, milyen Honvédról beszélhetünk egyáltalán?

Aliji, Balogh, Batik, Cipf, Craciun, Eppel, Gale, Gazdag, Horváth Andris, Lukács, Mezghrani, Ugrai, Uzoma, Traoré

Tizennégy (14!) játékos, akit neveztünk a Videoton, Paks, illetve a Nemesapáti meccsekre, de nem neveztünk a Mezőkövesd ellen.

A hiányzók hiányában bőségesen volt lehetőség új neveket tanulni, ha az új dal nem lett volna elég:

A mérkőzésre nevezett huszonegy játékosból tíz is húsz év alatti volt, és Szendrei se sokkal jár fölötte. Sőt, TGK kivételével mind saját nevelésűek, amihez, ha hozzátesszük Hidit, Baráth Botit és Nagy Gerit, akkor a huszonegyből tizenhármat kapunk.

Mellékesen: mivel Tujvel, Lovric, Nagy Sanyi és Kamber is magyar állampolgár, formailag a meccskeretünkben nulla, azaz 0 légiós szerepelt. A Mezőkövesdnél tizenegy.


A hosszabbításokkal együtt csaknem 80 percet emberhátrányban, a kezdőben több elsőbálozóval, szinte valódi cserelehetőség nélkül hoztunk úgy egy döntetlent, hogy a Kövesdnek igazából helyzete sem volt. Mit lehet erre mondani? Ez a Kispest!

Esküszöm, talán itt is írtam, és a meccs előtt is arról beszélgettünk, hogy a “Tipikus Kispest” jelenségnek az is valódi részhalmaza, amikor a szinte reménytelen szituációkból győztesen vagyunk képesek kijönni. És ez a valódi részhalmaz annyira valódi, hogy a reménytelen szituációk részhalmazon belül komoly részarányt képvisel.

Valahogy így

Vajon vasárnap 11-kor, a Dabas ellen kik játszanak majd a fakóban?

update [10:00] // senki, mert elmarad. A Dabas kapja a meccset 0-3-mal. (via honvedfc.hu)


Osztályozókönyv //

címlapkép: Gál Péter/mezokovesdzsory.hu

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||