Egyre vagyunk az ötventől

Eddig összesen 79 akadémistánk mutatkozhatott be 10 ország élvonalában.

49 //

Németh Dániel a 49. akadémista, aki bemutatkozhatott a Kispestben bajnokin.

3 //

Először fordult elő, hogy egy meccsen három akadémistánk is bemutatkozhatott.

A kettőre is csak négy példát találhatunk az elmúlt tíz évből:

  • Czár és Nagy Geri (2010, Vasas);
  • Erdélyi, Vécsei (2011, Győr);
  • Baráth, Nagy Mihály (2012, Diósgyőr);
  • Sundas, Fejes (2014, Dunaújváros).
6232 //

Németh Dániel mindössze 6232 naposan, vagyis alig 17 évesen mutatkozott be. Nála fiatalabban csak Vólent (6061 nap) és Bobál Geri (6093 nap).

Érdekesség, hogy Kocsis Dominik, bár csak a 15. legfiatalabb a maga 18 évével, a 6666. napon bemutatkozni azért elég nagy menőség.

Stadion //

A Hungária körúton utoljára Sergiu Moga mutatkozott be akadémistaként, még a 2010/11-es bajnokságban. Sajnálatos párhuzam, hogy azon a meccsen sérülés miatt kellett lecserélni, ahogy a szombaton debütáló, szintén védő Szabó Alexet is szombaton.

Viszont, ha a Hungárián ilyen régen mutatkozott be akadémista, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy hazai pályán is nagyon régen. Konkrétan Cipf, még 2018 júliusában a Bozsikban.

68 //

Szaból Alex 68 percet kapott az első meccsén. Ilyen hosszú időt utoljára a kapus Berla (90 perc) kapott 2019 augusztusában. Mezőnyjátékosként Banó-Szabó 2017 augusztusában 65 percet, ami már majdnem, szóval Herjeczki (90 perc) lesz a nyerő 2017 júliusából. Az azóta debütáló, és itt fel nem sorolt 12 akadémistának átlagosan 12,6 perc jutott elsőre.

13 //

Annyira régen nem fordult elő, hogy 13 saját nevelésű játékos legyen egy meccskeretünkben, hogy nem is találtam rá hirtelen példát.

  • kezdő // Hidi, Szendrei, Baráth, László Dávid, Szabó Alex
  • csere // Bocskay, Nagy Geri, Kocsis Dominik, Németh Dániel
  • padon // Dúzs, Keresztes, Bartha, Benczenleitner

A meccs első félidejében öt, a másodikban pedig hat saját nevelés volt végig a pályán.