Mastodon

A Bp. Honvéd esete Németh Ádám sporttárssal

Németh Ádám sporttárs alig múlt 38 éves. Játékvezetőnek kifejezetten fiatal, miközben egészen komoly pályafutás áll már mögötte. Az első NB I-es meccsét alig 25 évesen, 2008-ban vezette, majd a következő tizenegy évben további 114-gyel toldotta meg ezt a számot. 2016 óta nem küldik nemzetközi meccsekre, és 2019. február 16. óta, vagyis két éve az NB I-ben sem vezet. Könnyen lehet, hogy nem véletlenül.

Németh sporttárssal egyszerűen nincs szerencsénk. Ha egy játékvezető 2009 áprilisa és 2019 februárja között az NB I-ben 12 meccset vezet a Honvédnak olyan neves ellenfelek ellen, mint a Debrecen (3x), Diósgyőr, Győr, Haladás, Kaposvár, Paks, Pécs, Siófok, Vasas és ZTE, plusz egy Szolnok-Honvéd 3-2 2012-ben az NB II-ben, és ezeken a meccseken a Honvéd mindössze egyetlen győzelmet (Haladás, 2-0, 2014) és két döntetlent (Paks, 1-1, 2013; DVSC, 0-0, 2015) ért el, akkor arra tényleg lehet mondani, hogy nincs szerencsénk. Az összesített mérlegünk:

sorozatmgydvrg-kgppm
NB I.121297-210,42
NB II.10012-30
Magyar kupa10011-20
összesen14121110-260,36
ppm: pont per mérkőzés

Hasraütésre megnéztem a mérlegét a Pápával is: 10 meccs, 2-3-5, 0,9 ppm. Megjegyzem, a Pápának vezetett két Fradit és két Videotont is. Nekünk egyiket sem.


Németh sporttársnak a 14 NB I-es, NB II-es és Magyar kupa meccsünkön azért csak sikerült hat játékosunkat is kiszórnia (0,43 játékos/meccs – még ez is több, mint ahány pontra vagyunk jók vele):

  • Diego, Kaposvár-Honvéd 1-0, 2010
  • Hajdú Norbert, ZTE-Honvéd 2-1, 2011
  • Szala Ákos, Szolnok-Honvéd 3-2, 2012 (NB II)
  • Alcibiade, Győr-Honvéd 3-1, 2014
  • Klemenz, ZTE-Honvéd 2-1, 2021
  • Tujvel, ZTE-Honvéd 2-1, 2021

Nem állítok semmit, viszont ilyen idősoron, ennyi mérkőzéssel a háta mögött szurkoló legyen a talpán, aki nem kezd el kombinálni magában. Miközben a Honvéd ugyanezen időszak alatt 1,34 pontot ért el mérkőzésenként úgy, hogy abban benne van a Fradi, Videoton, Újpest, satöbbi nehéz ellenfél is, akkor Németh sporttárs 0,42 pontja legalább feltűnő jelenség. Mutatnám grafikonon:

A 2004/05-ös szezont követően legalább tíz éven át, a Honvédnak legalább tíz meccset vezető játékvezetők listája a Honvéd szerzett pontátlaga szerint. A piros vonal a Honvéd egész időszakban mért pontátlaga.

Pont minap csodálkoztam rá erre az adatsorra, és nyugodtam meg, hogy Németh sporttárs 2019 óta nemhogy nekünk, az egész NB I-nek sem vezet mérkőzést. Akkor még nem tudtam, hogy Egerszegen ő fogja vinni a kupát.

Sőt, konkrétan a hangosbemondótól tudtam meg. Meg sem néztem az adatbankban, hogy ki fog fújni, a csapatot próbáltam meg fejben elképzelni. Egyszerűen nem érdekelt.

Azonban amikor bemondták, hogy Németh Ádám, hirtelen megszédültem, kapaszkodót kellett keresnem. Halkan jeleztem kifelé, hogy vége, itt vége, ezzel a sporival mi halálra vagyunk ítélve. Tizenkét év tapasztalata.

Annyi perc sem telt el a meccsből, ahány éve meccset vezet nekünk, máris tízen maradtunk.

Egyszerűen nincs szerencsénk vele.


Érdemes talán végignézni a vitatott ítéleteket. Hátha tényleg egy olyan valamiről beszélünk, ami hiába tűnik esetleg másnak, mégis inkább véletlenek sorozata, egy látszólagos összefüggés. Mármint nem ez az egy meccs, hanem, hogy hosszú távon tényleg nincs szerencsénk Németh sporttársal.


Az összefoglaló
Klemenz kiállítása //

benne van az összefoglalóban is, jogos. Tényleg úgy tűnik, hogy kívül volt, Bardea is csak kísérte a támadást, szóval nyilvánvaló gólhelyzet, utolsó ember, ilyesmi.

A Honvéd tizenegyese //

Galét tényleg két kézzel ellöki Favorov, nem lehet kérdés. (l. az összefoglalóban)

A ZTE tizenegyese //

itt ugye Kamber kezezése a vita. Igazán jóminőségű perdöntő felvételt nem találtam, amiről kiderülne, hogy Kambi még véletlenül sem mozdult kezével a labda irányába, azonban a mozgásának irányából, valamint a karja állásából (amikor látható), arra lehet következtetni, hogy egyszerűen vétlen félként, szimplán megrúgták a labdával. Vicckategória büntető.

Gergényi kezezése //

(Teljes meccs, 1:30:14-től, alig három perccel Kamber tizije után.) A kezezés (1:30:46) teljesen egyértelmű, viszont az kérdés, hogy ebben a pillanatban a

  • labda még játékban volt?
  • vagy ha fújt valamit a spori, akkor mit fújt, mert Gazdag lesen helyezkedett.

A játékvezető kéztartásából (felemelt kéz, közvetettt szabadrúgás, 1:30:30) egyértelmű, hogy lest ítélt. Vagyis nézzük újra ezzel a szemmel.

A történteket később sajnos nem ismétlik meg, egyedül Gergényi kezezését, vagyis egyetlen négy másodperces felvételre kell hagyatkoznunk.

Az egyetlen ismétlés videója
Az egyetlen képkocka, amiből el kellene döntenünk, hogy Gazdag lesen áll, vagy nem. Behúztam a segédvonalakat.

Mindenki állapítsa meg, hogy igen, vagy nem, mert innen már csak az a kérdés, hogy pontosan, hogy szól a lesszabály:

Leshelyzetben levő játékos csak akkor büntetendő, ha abban a pillanatban, amikor csapattársa érinti vagy megjátssza a labdát, a játékos a játékvezető véleménye szerint aktívan részt vesz a játékban úgy, hogy:
– beavatkozik a játékba, vagy
– zavarja az ellenfelet, vagy
– előnyt szerez leshelyzetéből

Fogalmam sincs, hogy Gadzag lesen állt-e akkor, amikor a labda elhagyja Aliji lábát. Annyi biztos, hogy a felvételek alapján a labda elszállt felette, vagyis nem avatkozott be a játékba. Előnyt sem szerzett a leshelyzetből, hiszen a labdával ellentétes volt a mozgása. Egy kérdés marad: zavarta-e, és milyen mértékben az ellenfelet?

Gergényit valószínűleg nem, mert Gazdag nem vele, hanem egy másik játékossal birkózott a labdáért. Véleményem szerint (és itt szigorúan a véleményem szerint), ha Gazdagot lesen is találta a spori, akkor is nehéz azt mondani, hogy aktívan rész vett volna az események alakulásában, hiszen a beadott labda akadálytalanul juthatott el Gergényiig, aki azt csak kézzel tudta megszelidíteni.

Az már egy másik kérdés, hogy alig három perccel korábban Kambernél még büntetőt ért egy nagy valószínűséggel nem szándékos kezezés.

Bardea kezezése(?) //

(Teljes meccs, 60. perc, 1:37:28-tól.)

Konkrétan itt fogalmam sincs mit fújt. Szalai adja be, Zimonyi és Bardea egyszerre megy a labdára. Bardea talpon, Zimonyi bevetődve. A labda furán pattan, mintha Bardea feltartott kezéről, a könyökéről pattanna kifelé. Viszont, ha jobban megnézem, akkor a földről felpattanó labda Bardea fenekéről kerül kifelé. A partjelző nem intett lest, Zimonyit sem éreztem, hogy faultolt volna, tehát itt mit fújt a spori kifelé?

Mintha a feneke lenne
Tujvel kiállítása //

az összefoglalóba egyetlen távoli felvétel került be, amiből a következők nem derülnek ki:

  • vajon Futács lesen kapta a labdát?
  • Tujvel kezezése.

A részleteket keressük ki a teljes meccsből (sajnos nem tudom lekapni a teljes meccset, hogy kikockázzam, mert mindig megszakad 20-22% környékén): az akció 1:53:56-nál kezdődik Bobál indításával, majd a túloldali kamera ismétlése a lényeges 1:54:34-től. Itt azt látjuk, hogy Tujvel felugrik, az egyik (jobb) keze a teste előtt, a másik (bal) a levegőben. A labda, ha valamihez hozzá is ért, az a teste előtt lévő jobb keze. Elismerem, eléggé suta mozdulat, kéznek is fújható, hiszen talán a kezével (és nem a mögötte lévő testéve) akadályozta meg a támadást. Szőrös szív kell hozzá, na, bár talán nem annyira, mint Kamber tizenegyeséhez. Viszont, ha fúj, akkor piros, hiszen, ha Futács elviszi, egyedül mehetett volna kapura.

Futács egyébként nem lesről indult (1:56:09)
Batik esése a 120. percben //

Ezen a meccsen egyszerűen már nem tudom. Nyilván, Batik esni akart, nekem nem úgy tűnik, mint aki egyértelműen a labda megjátszására törekedett volna, mégis, ott volt a lehetősége, hogy fejeljen, ami valamiért nem sikerült neki. Hogy ez az esési szándéka, vagy az egerszegi játékos segítségével történt, azt nem tudom. A spori végül nem adott Batiknak sárgát, vagyis szerinte nem játszott el semmit, szimpla test-test elleni harcnak minősítette tehát az eseményeket. Mondjuk, speciel, utóbbit nem kitett kézzel szokták játszani.

frissítés [02.26.] // előkerült egy másik szögből készült videó a jelenetről:

(a Bp. Honvéd engedélyével)

Nem akarok állást foglalni.

Viszont remélem, hogy Németh sporttárs a jövőben semmilyen szinten nem vezet több meccset a Honvédnak, mert – hogy finoman fogalmazzak – mintha nem lenne meg vele az összhang, ami a bíró-játékos-klub-mérkőzés koordináta-rendszerben úgy általában meg szokott lenni a felek között.


Egyébként a meccsről pár szót //

  • sima lehetett volna, ha nincsenek a mindenféle események, mert
  • ez a Zete iszonyatosan rossz napot fogott ki.
  • Tíz ember ellen játszva fel sem tűnt az emberelőnyük, és
  • kilenc ember ellen játszva se domináltak. Inkább
  • mi labdáztunk a térfelükön, gyorsan és viszonylag pontosan. És még
  • azt sem mondhatom, hogy kivárásra játszottak, mert nekik se feltétlen jó ötlet a 120 perc, ráadásul
  • nem tűntek úgy, mint akik meg tudnának fogalmazni egy épkézláb támadást az emberhátrányban (kettős emberhátrányban) játszó Honvéd ellen.
  • A továbbjutásuk a pályán történek függvényében megérdemelt, azonban nem lepődnék meg, ha kapnának egy komolyabb fejmosást.

Ennyiből már lefordítható, hogy mit gondolok magunkról. Tetszett a mentalitásunk, na. Néha még a játékunk is, pedig mindössze tíz percünk volt gyakorolni Horváth Feri 4-1-4-1-es elképzelését, ahol a védelem előtti 1-et Kamber játszotta volna.

Batik centerbe cserélése után az utolsó pár perc különösen vicces volt, amikor 2-3-3-ban, elől a Kamber-Batik-Bardea hármassal támadtunk, miközben hátul Kesztyűs és Mézga védekezett. Szevasz, totális futball!


a poszttal reggel hét óta vagy három órát szoptam. mindegy most már, elvitt a lendület.

címlapkép: fb/honvedfc

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||