Csodás kezdés <3

Kispest-DVSC beszámoló

“Még egy szar idény”

Érdekes volt ez a tegnapi meccs, egyrészt hozott egy csomó új dolgot (tétmeccs új stadionban, VAR, meccsvégi hőzöngő (!!!) Hanta – ilyet sem láttam még 11 éve, mióta ismerem, pénzért igazolt ígéretes pedigréjű csatár a padunkon), másrészt viszont SEMMI SEM VÁLTOZOTT. Ez az egész akár az MTK-pályán is történhetett volna, idejön egy random újonc és fogalmatlan első félidő után ver négyet nekünk; az évszázad átigazolási időszakának termékei közül eddig nem igazán látni, hogy hol van köztük húzóember; a VAR-ral meg lehet takarózni, csak valahol ez nem ciki? Hát de.

Meccs előtt Gurigás kezdéssel hangoltunk, mi mással, és nem tudom mi volt a többeikkel, de az első sörök után átálltak velem narancslevezni, ilyen is 10 évente egyszer fordul elő (kivéve persze Hancuskát, aki valami grillezett tarjákat pusztított a Futball Házban). Fél 8 előtt aztán nekiindultunk az Ady Endrének, hogy a stadionhoz érve bevárjuk a bringapápa Ábelt, aki közben kiderült, megelőzte a 42-esünket és már le is kötötte a kerékpárt, ellenben sürgetőleg telefonált nekünk, hogy siessünk, mert hosszabb sor áll a beengedésre várva, mint április 6-án az SZTK előtt (amikor minden délpesti Astrást egyszerre rendeltek oda oltatni és a lakótelepig kígyózott a sor a fasza szélviharban, de kurva jó napom volt az is…). És valóban, a C oldal kapuitól egészen a NER oroszlánszoborig áll a sor, töröm is a fejem, vajon mi mehetett azon a brainstormingon, amikor a beengedőkapuk számáról döntött a tervező grémium, áh, elég lesz ide egy darab, ráhagyással kettő, annak a kijáró 20 szurkolónak? Elképesztő, mindezt a 20+ X stadion megépítése után sem sikerül még belőni itthon, sírok.

A kezdő sípszóra érünk be, nagyon akklimatizálódni sincsen időnk, indul a meccs. És nem is rosszul. 2 debreceni helyzetszerűségecske után indul a dominálásunk. Eppel majd Nagy Dominik hagy ki óriási helyzetet, nyomunk, vannak támadásaink, egész jó a látvány, mint egy jobb Supkaidény kezdete. Csak gólt viszont kéne lőni, mielőtt baj lesz.

És végre jön az is, Bőle Lukács ver kapásból kapura egy Nono szögletet, és vezetünk. Parádés gólt volt, épp időben érkezve, mert előtte az utóbbi percek már kezdtek volna unalomba fulladni, ha Ábelék nem kezdik el nekem fejtegetni, hogy hogy Horváth és 4  utódja (ifjabb Bene, Róth Antal, Schindler Szabolcs, Pacsi Bálint) bukása után szerintük újra az olasz vonalra áll rá a vezetőség és legendásan jó szakmai érzékükkel a talján fiatal edzőgeneráció akkori új tagját, Mario Ballotellit hozzák majd a padunkra, Lanzafaméval pályaedzőként, az új coach pedig minden meccset BLM tédeléssel indít, heveny idegállapotokat okozva a lelátó súlyosabb arcai között. Imádom ezeket a beLSD-zett látomásainkat, egészen addig, amíg nem teljesülnek.

Vezetés megvan, szünet, eddig egész jó. Innen nem lesz könnyű elbaltázni a meccset.

Azért sikerül.

A második félidő langyosan indul, Salvatore borúlátóan jegyzi meg mellettem: rá akarunk ülni az 1:0-ra? Hát úgy fest, igen, és ez baj, ez még az olyan védekező nagymestereknek, mint Rossi papa vagy a matracos Cholo bá, sem sikerül mindig. Feri úrnak sem sikerül. Az első félidőben lassúsága miatt egy fölös sárgát beszedő, összekönyöklő Klemenz kartárs ugyanis Boti 16-os előtti önsorsrontása (Dzsudzsákos csapat ellen ne ott csinálj szabadrúgást az álmoskönyv szerint) után a jelzett pontrúgást (ugyan vétlenül, de) könyökkel hárítja, ami megint jogos sárga, összességében már piros. Bognár pedig, bár előbb továbbot int, de mivel ez már VAR-korszak, jön 3 perc állás, majd a bíró int: tizenegyes. Azt pedig a jóslatom/rémálmom szerint az Arábiából hazaimportált nyírlugosi önjelölt válogatottsági rekorder beveri, hogy aztán extázisban mehessen torzulni a vendégtábor elé, mint egy ukrán rendőrségi bódét szimatoló Kabát Peti. Gyönyörű. Egyenlítés, emberhátrány, Feri úr elkezd cserélni előbb elkeseredve, majd már kapkodva is, innentől nem kérdés a vége, átlagban 10 percenként kapjuk a gólokat, 4:1 oda. Az utolsót a brokkoli Ugrai tűzi be, hogy az exjátékosi átok is újfent lesújtson. Még jó, hogy Grófot nem küldik be csatárnak a 97. percben…

A csapat persze hajt, jön előre, ezért nem is kárhoztatok senkit, leszámítva az évszázad irányítóigazolásának beharangozott spanyol futballcsalót, akihez képest a Hidi-Nagy Geri duó a fantázia apoteózisa. Nono ugyanis mindig, de mindig hátrafele passzol a tutiba, egy váratlan mozdulat nem hagyja el az isteni ibér lábait, hozzá mérve a 0,005 m/s sebességgel „száguldó” Zelenka maga volt a csúcsformás Lanzafame, hasznosságát tekintve. Ezeket a spanyol kamu box-to-boxokat felejtsük el örökre, Coira, Portilla, Alfi Lacalle, komolyan a hideg ráz ki tőlük.

Szóval jövünk előre becsülettel, de 0 hatékonysággal, pedig közben már pályán Lukics, akit néhány csakblog- és facebook-kommentelő Szerbia legjobb játékosának titulált a héten, térden állva köszönve meg új Megváltó tulajainknak az idehozatalát. A srác nem mozog rosszul, de a gyorsasággal lesznek gondok, és kíváncsi leszek rá, ez a szerb gólkirályság vajon egy Lanzafame-i gólkirályság volt, vagy inkább egy kis vidéki csapat (pl. Paks) egynyári arcának (pl. Simon Attila) másolata, mert akkor nem lehetnek vérmes reményeink. Mindegy, meglátjuk.

Lefújáskor azon tanakodtunk a többiekkel (akiket még kigúnyoltam a Gurcsiban, azon jóslatukért, hogy idén is a kiesésért megyünk), hogy vajon Fecsó októberi menesztésekor még korrigálható lesz-e a hátrányunk, vagy sem.

Az elmúlt 2 idény lassan kezdi kiölni belőlem az infarktus közeli izgalmakat, inkább általános letargia van rajtam, de azért annyi még mozog benn az érdeklődésből, hogy nem akarok egy újabb tavalyi évet. Ehhez pedig vagy Feri és a csapat kell összeszedje magát, a „le kell dobni a tavalyi rossz beidegződéseket és emlékeket” kaliberű semmitmondó nyilatkozatok és unalomig ismert fogadkozások, valamint a VAR-ra kent összeomlás helyett tényleges probléma-megtalálással, vagy pedig nincs mit tenni, és a gagyi megoldást választani megint: ha Bódoggal és Pisonttal addig tartott a türelem, ameddig, akkor ez most is így kell legyen, és találjanak a kedves vezetők végre egy jó megoldást. A recept ott van már rég előttük, csak olvasni kéne belőle tudni: fiatal, agilis külföldi edző (Boris, Oenning szint minimum, Rossi kaliberről már nem is merek álmodni, de ne kiégett vén bohócot /Sannino/ vagy sarlatán szélhámost /VW/ please); vagy az idényt megmenteni Supka, aki ezt a keretet behozza üzembiztosan a 4-6. helyre. (Bendegúz most indul el RW for prezident pólót csináltatni).

Persze a legjobb az lenne, ha Feri és a csapat táltosodna meg együtt, és pl. előhoznák az edzőnk nyilatkozataiban tavasz óta rendre megénekelt utcai harcos mentalitást, ami papíron remekül hangzik, csak élőben nem látjuk, elveszett az valahol a Hunyadi mozi magasságában a beton dühöngőkben 2 Panda Prím jégkrém és Csepel Tacskó között, attól félek. És tudom jól: a sok váltogatás se jó, és kéne állandóság is – csak félő, hogy a jelen állandóság sehova sem vezet. (Persze lehet, hogy csak türelmetlen vagyok az előző évek miatt… még mindig szorítok, hogy Ferenc cáfoljon rám).

Hazafele lesétáltunk a Templom-térig, sörözőt keresve, de már minden zárva volt, Fantát is elvesztettük, így a Futball Ház sem maradt opció, úgyhogy a katolikus templom vörös téglái előtt búcsút intettünk egymásnak, és a többiek délnek, és pedig a Kapitányság felé sétáltam tovább, ahol bevártam a 48-ast, a megálló másik végében egy erősen bekarmolt, általam még sosem látott, vörös mezes kollega társaságában, aki fejhangon heherészve és fennhangon óbégatva tartott (nem viccelek:) 15 perces előadást apokaliptikus világ-összeesküvésről, politikai cselszövésekről és mellékszálként vissza-visszatérően a Kispest-Honvéd újkori szenvedéstörténetéről, mígnem egy éltes asszonyi hang ki nem dörrent a szemben lévő ház emeletéről a wekerlei éjszakába: „a kurva anyátokat, takarodjatok már haza”. Ennél méltóbb lezárása nem is lehetett volna ennek a csodás idény-nyitánynak.


Osztályozókönyv

🗣 a hozzászólás // előmoderált
🧸 az offtopicot // az offtopicba.