Végül elmaradt a verebesi értelemben vett késbe szaladás, hiába éleztük vadul és fenyegetőn az első pár percben

ZTE – Bp. Honvéd 1-3

Negyed óra bőven elég volt ahhoz, hogy elvegyük a Zete kedvét a meccstől. Előbb Lukic vágott be egy kipattanót, majd Hid passzolta a kapuba teljesen ütemtelenül Nagy Dominik beadását.

Később lőhettünk volta még párat, ha kicsit pontosabbak vagyunk. Sajnos nem jött össze, és az évek óta a fordulókat követő negatív gólkülönbségünk átmenetileg sem múlt el. Sebaj, helyette legalább labdarúgással szórakoztattuk magunkat, ami hasonlóan komoly hiányzó volt mostanában mifelénk.

Az első félidőt bedaráltuk, és nem kicsit szurkoltunk azért, hogy minél több góllal, mert sejthető volt, a második félidőben ugyanúgy visszaesünk majd, ahogy visszaestünk eddig kivétel nélkül – és nem csak az idei bajnokságban. A Paks ellen igazából jókor jött Nono kiállítása, és legalább dacból összekaptuk magunkat a végére. Ha nincs, a fene tudja mi történik.

A lényeg, hogy az első félidőben le kell rendezni, mert a szünet után bármi megtörténhet. Kettő lett belőle, és pár megjegyzés:

  • Hidi valami egészen fura poszton, közvetlenül a támadósor mögött, fent magasan játszott – és jól. Odaért, gyors volt, pörgött, labdái voltak, vagyis nem azt a totyorgós Hidit láttuk, aki mellett elszaladt a magyar foci az elmúlt években. Nem csinált semmit se lassabban, rosszabban, máshogy, mint korábban, egyszerűen kevés lett a mezőnyhöz képest. Ehhez képest a Zete ellen az első félidőben valami egészen más Hidit láthattunk, egy egészen más poszton. Tetszett, na.
  • Lukic. Áhh, már most annyira és indokolatlanul imádom, hogy álmomban a hátamra fogom varratni a gólörömeit. Egyenként. Legfeljebb apró, kicsi, pixeles ikonokként. Mindet. Flegma, kiugrik, külivel indítja a szélt, akkor érkezik, amikor kell, hamar érezni kezdték egymást Nagy Dominikkel, vagyis lehet esély egy újabb Lanzafame-Eppel-szerű kombóra?
  • Lovricra nincsenek szavak. Továbbra is elképzelhetetlen nélküle a védelem. Az első félidőben jobbhátvédként nem egyszer szerzett labdát a balszélső(!) helyén, és adott középre, vagy harcolt ki bedobást. A kapunk előtt tanárian takarít, sokszor mintha harmadik belsővédőt játszana. Nálam ő legenda. Simán legenda. A Nélkülözhetetlen Ember, aki addig melózik még idősen is, hogy magát teszi nélkülözhetetlenné. Ha a mentalitásának csak a töredéke eljutna a fiatalokhoz, a Honvéd akadémiáját az Ajaxéval emlegetné egy lapon a világfutball. Nem Iván a legtehetségesebb a csapatból, igazából a mozgása is kissé majomszerű, nagyon messze van egy futballistáétól az indokolatlanul lóbált karjaival, viszont évek óta hiába igazolnak a védelembe embereket, hiába cserélődnek az edzők, a végén mindig ő lesz a megoldás, és kiderül, tényleg ő a megoldás.
  • Nagy Dominik is kezd megérkezni Kispestre. Vagyis Lukic érkeztével kezd valami kinyílni abból, amire képes. Ha valahogy képesek lennénk Bőlét is integrálni a páros mellé, akkor szinte bármi lehetséges a 2-12. helyek viszonylatában. Egyedül az a nyamvadék középpálya hiányzik, mert mennyi az esélye, hogy Hidi tartósan a tegnapi formájában játszik majd?
  • Szappanos pár védése is nagyon kellett. Mondjuk, pont ezért áll a kapuban.

A második félidő érdektelenre sikeredett. Mi a szokott módon visszaestünk, ezért is fura, hogy Feri Bőle helyére hozta be Nagy Gerit. Nyilván kettős szándékkal: Zsótért megnézni tétmeccsen a szélen, és Gerivel labdát szerezni, robotolni a középpályán, hogy ne nőjön a Zete a fejünkre. Jogos, nincs is ezzel baj. Egyedül azt sajnálja az ember, hogy akár posztra is cserélhetett volna, és megnézi Kerezsit, mit tud fél óra alatt. Simán elbírta volna Zalánkát a csapat, kérdés, a Zete mit kezdett volna vele, amikor észreveszik, hogy Bőle helyett egy gyors, kapu felé is elinduló, ballábas játékos baszogatja őket? (Kerezsi egy dunaújvárosi NB III-as meccs óta óriási kedvencem. Sokáig ment az Újváros 1-0-ra, nagy nehezen egyenlítettünk, majd a végére bejöttek a fiatalok: Németh Barna, Németh Dániel (azóta épp ZTE) és Kerezsi. Lőttek két gólt, fordítottunk, parádés negyed óra-húsz perc. Élmény volt érte fagyoskodni.)

Nyertünk, olykor egészen vállalható labdarúgással, szép megoldásokkal, remek egyéni teljesítményekkel. Sorozatban másodszor.

Most két hét szünet, a Fradi ellen visszatérünk. Két meccs még nem út, fogalmam sincs egyelőre, hogy mire alkalmas ez a csapat. Egyelőre mindössze annyit láttunk, hogy mire lehet képes, illetve mit tekinthetünk alapnak.


Szegény Eppelnek még szerencséje sincs. Esküszöm, én tényleg sajnálom, mert nagyon szeretem, amikor van egy jó és önbizalomtól kicsattanó Eppel a csapatomban. A végén Batik akár be is vihette volna, kettő-az-egybe vezették Demjénre, de nem, inkább odaadta Eppelnek, gondolom, mert Batik is úgy van vele, hogy kell egy jó Eppel, ahhoz pedig gólok kellenének. Erre Marci, szemben a kapuval, világegyszerű helyzetben, amit százból száztízszer simán megoldana, belebotlik a labdaátvételbe. Ilyen nincs, bzmg. Ennyire nem lehet valaki padlón.

Különösebben nem érdekel más véleménye, azonban tartom, Eppelt fontos és érdemes lenne megmenteni a Honvéd számára. Pont mi vagyunk azok, akik látták, tudják mire képes. Nem szabad elengedni egy ilyen játékost, egy ilyen potenciált, megéri dolgozni vele – és érte.

Részemről továbbra is Team Eppel. Nincs semmi baj, nem kell elkenődni, nem ciki a helyzet, hasonló periódus bármelyik pályafutásban előfordulhat, meg kell tanulni túllépni rajta. És a végén oda lehet jönni a szurkolók elé köszönni, legfeljebb kap pár keresetlen szót az ember, de ez együtt jár a nyilvános szerepléssel.


Osztályozókönyv //