Vannak az elmúlt hetek, mint egy történelmileg exlex állapot. Volt előtte valami, van most valami, csak közte volt más, amit jobb nem feszegetni micsoda. Hónapokról beszélünk, ahol az elején eredményesek voltunk, majd a végére megtaláltunk valamit, amit a játékunknak lehet nevezni. És közben mindvégig honvédosok voltunk.
Honvédosnak lenni nem egyszerű. Egy nagycsapathoz tartozunk, évszázados gyökerű elvárásaink vannak, közepesen sötét közelmúlttal. Remek őszök, halovány tavaszok hagyományosan. Stabilitás, nyugalom, majd pénztelenség, széthúzás, rohadás, hogy aztán újra stabilitás és nyugalom legyen. Csak épp az eredményesség került el közben minket. Mégis vagyunk néhányan, és láthattuk, a hazai, Győr elleni kupadöntőn újra meg tudtuk tölteni a sokat látott Bozsikot. Voltunk, vagyunk, leszünk, egy olyan kincs őrzői, aminek a világon csak nagyon kevesen. Mi vagyunk a Kispest, a Honvéd.
Tudunk hamar feladni, tudunk nagyon szereteni, nehezen fogadjuk el a kívülről érkezetteket, örök és sosem múló szerelemmel tekintünk a legendáinkra. Ez mind mi vagyunk. Összetett létforma, egyszere kispesti és egyszerre honvédos.
Hogy miért volt fontos az iménti bevezető? Utolsó fordulójához érkezett a bajnokság, és még mindig esélyesek vagyunk az igen előkelő negyedik helyre. Honvédossággal kezdtünk, a hajtás után számokkal folytatjuk, és közben próbáljuk megérteni az elmúlt évünket.
Egy, azaz egy meccsbe kell sűrűsödjön az egész idényünk. Csodálatos őszt mentük, csodálatos meccseket játszottunk, újra útra keltünk, áztunk Szombathelyen, barnultunk Egerszegen, fagytunk szarrá Győrben, de megérte. A csapat kiszolgált minket, a fiúk játszottak, az eredmények pedig jöttek. Újra felemelt fejjel járhattunk, büszke honvédosokként éltük a napjainkat. És akkor jött egy tél, mentek sokan, majd következett a szomorú tavasz, de az esély még mindig megvan, a negyedik hely elérhető, és hisszük, össze is jön.
Tizenhét. Szinte nagykorú az utolsó negyedik helyezésünk. Akkoriban Illés Béla, Hamar Pilu, Pisont, Vincze, Orosz, Negrau szaladgált a Bozsikban, pofonért járt ide az olasz bajnok Sampdoria, a Manchester United csak egy évszádadonként egyszer előforduló Roy Keane-duplával tudott nyerni, csaptuk a holland helyezett Twentét, ráadásul hazai pályán csak a legritkább esetben szenvedtünk vereséget magyar csapattól. Talán néhányan még emlékeztek, a korabeli Nemzeti Sportban a fordulót felvezető cikkek mellett egy kis dobozban vezették, hogy melyik csapat mióta veretlen otthon. Nem volt ritka nálunk a két év sem. Tizenhét nehéz, megaláztatásokkal teli év végére tehetnénk most pontot. A magyar bajnokságok történetének negyedik legeredményesebb klubcsapata vagyunk, sokkoló a majd’ két eredménytelen évtized.
A sorsunk a kezünkben, ahhoz a Pécshez látogatunk, amelyik az elmúlt hat fordulóban rendre kikapott, sőt, március közepe óta képtelen nyerni. Három rúgott góljára tizennégyet kapott közben, vagyis közel sem az a veszélyes ellenfél, amelyik a nyitány után sorra húzta be a meccseit, és még októberben is arról beszéltünk, vajon a Debrecen és a Győr mellett a Munkás Mecsek lesz a bajnokság harmadik esélyese.
Sanyi bebaszta! Ritka revelatív élmény volt az a 92. perc otthon a Pécs ellen. Egész meccsen nyomtunk, szinte egykapuztunk, majd Bajzát betalált, mi pedig szaladhattunk az eredmény után. Közel voltunk ahhoz, hogy elkönyveljük a vereséget, elfogadjuk, a Kispest-faktor élt, él és élni fog, amíg a Föld kerek, vagy amíg nem koronázunk Pisont után egy újabb királyt. És akkor jött Sanyi és bebaszta. Szó szerint. Németh Norbi lőtt minden mindegy alapon, Dibuszról kipattant és Sanyi bebaszta. Karok a levegőben, pontot szereztünk, és hirtelen nem érdekelt senkit, bizony itt kettőt leadtunk. Az a meccs Sanyiról szólt, és rólunk, akik bebizonyítottuk magunknak is, tudunk ünnepelni, tudunk boldogak lenni.
Kemenes – Lovric, Kostolani, Botis, Novák – Horváth – Abass, Németh, Zelenka, Hajdú – Délczeg. Ezzel a csapattal kezdtük a bajnokságot 314 napja. Vereség a Győrtől, de a játék bíztató, szinte lefociztuk a későbbi bajnokesélyest. Bosszúsan, de mégis nyugodtan indulhattunk haza, ez a játék bőven elég lesz a biztos középmezőnyhöz. Rendben, a jó Mareket (Kostolani) azonnal indexre tettük, de a többiekben láttuk a perspektívát. Zelenka tanári labdákat osztogatott, Németh Norbi hazatért, Délczeg jó lesz majd, Abass gyorsabb, mint valaha, és akkor még ott van a hamarosan bevetethő Danilo, Tchami, Debreceni, Akassou, valamint Gege. Szinte minden posztra két jó, de legalább erős közepes játékos a keretben, gyorsak vagyunk, az erőnlétünk parádés, szétfutunk mindenkit, csak legyen hozzá valaki, aki majd bevágdossa a helyzeteket.
Tizenegy, és nem tizenegyes, habár nem kicsit a büntetőkről is szólt a fenti 314 nap. Most azonban azokról szólnánk, akik kifutnak a pályára, hogy elverjék nekünk a Pécset. A téli szünet játékoscseréi után mostanra kezd kialakulni újra valami, egy olyan csapat, amelyik ha nem is eredményes, de legalább a meccsek nagy részében futballra emlékeztető dolgokat művel. Supinho mester hatalmas értéke, hogy a szükségből képes erényt kovácsolni, még ha ez mostanság nem is párosul olyan eredményességgel, mint a tavalyi tavasz, és az akkor nagyjából tizenhárm fős keret. Ceolin idehozatala csalódás lett, Hadzic állandóan sérült, Bozsó Bozsovic, a csatársor nem hozza gólokat, a középpálya nem tartja meg a labdákat, de mégis, valami alakulni látszik. Gege hátrébb került egy sorral, ha elkapja a fonalat, az egész bajnokság legjobb labdáit pakolja oda a társak elé hatvanról; Vécsei berobbant a csapatba, olyan passzai vannak az ellenfél harmincasán belül, amiket talán Zelenkától sem vártunk volna el ősszel. Hore beérett, szinte bármilyen poszton képes valamit nyújtani, de úgy, hogy lecserélésekor felállva tapsolja a közönség. Németh Norbi újra játszogat; Vidovic, a jó Markó védekezésben ugyan hibára hajlamos, de közben sarkal, kapufát lő, pazarul centerezik; méltó társa Czár, a fiatal balszélső, akiben benne van, hogy hatalmas kedvenc legyen Kispesten. Délczeg néha megrázza magát, ha jó mecse van tarthatatlan, csak kár, hogy ritkán, de talán most. Szabitól jönnek újra a bravúrok, ami el is kél mostanság, hiszen Botis és Debi is többet bakizgat a kelleténél. Lovric hozza az éves átlagát, sajnos gyengus, de botorság lenne erre a meccsre váltani a posztján.
Kemenes – Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic/Hajdú – Horváth, Ivancsics – Tchami, Vécsei Németh, Hajdú/Vidovic – Délczeg. Nagyjából ezt a kezdőt várjuk, vagyis ettől a kezdőtől várjuk, hogy még egyszer, utoljára odategye magát, bebizonyítsa, sokkal, de sokkal több van benne, mint amennyi kijött tavasszal. Lehet, Supka épp a következő csapata ellen készíti fel őket, lehet, ez lesz az utolsó alkalma, hogy végleg eldöntött kérdéssé tegye, a fülbevalós, susinacis, vidéki plázabutikos kinézetű csabai edzőből messze-messze kinőtte magát, és az egyik legjobb, legeredményesebb szakember a bajnokságban. Valószínűleg a csapat sem marad együtt, ha valakinek rezeg a léc, kap még egy esélyt, hátha felfigyel rá egy másik csapat, vagy marad számára az NB II, és valami középcsapat.
Srácok, gurítsatok nekünk egy fantasztikus négyest! Vagy elég csak egyet, eggyel többet, mint a Pécs. Ünnepelni akarunk, ünnepelni veletek, ünnepelni titeket, ünnepelni magunkat. Ahogy eddig, még egyszer tegyetek meg mindent, ha másért nem, a saját önbecsülésetekért, hogy képesek vagytok arra, amit senki sem hitt volna rólatok, amit mi ősszel elhittünk rólatok, amit összefociztak nekünk az egymást keresztbeverő ellenfelek. Akarjuk együtt ezt a negyedik helyet!
Srácok, igen, volt, hogy a földbe döngöltünk titeket itt a blogon, igen, volt, hogy talán méltatlanul bántottunk, de ne feledjétek, ősszel olyan magasra tettétek a lécet, és olyan hosszan tartottátok abban a magasságban, hogy mára elvárás lett veletek szemben. Mi hiszünk bennetek, mindenkinek vannak értékei, dobjátok újra össze, hozzatok ki belőle valami igazán jót.
Most már nincs tulajdonos, nincs folyton kritikus szurkolótábor, nincs semmi az égvilágon, csak ti. Csináljátok azt, amit tudtok, és akkor nagy baj nem lehet.
Legfeljebb egy negyedik hely.
