április 2013 // Csak a Kispest!

Házon belül megoldani – néhány szó a szektorbezárásról

Nehéz üggyel vagyunk kénytelenek foglalkozni. Blogunk rendszeres olvasói számára nyilván kiderült az elmúlt évek során, hogy a szerzők egyáltalán nem az ún. ultra-vonalat viszik, ha a Kispestről van szó, egyáltalán nem társaságok, fílingek szócsövei akarnak lenni, hanem ha van épp valami gondolatuk, akkor azt megírják, hátha mást is érdekel, aztán legfeljebb elvitatkozunk rajta.

Rövidposzt és szerzői vélemény a szektorbezárásról.

Sosem értettünk egyet például az MLSZ berkein belül működő Szurkolói Iroda létével, céljaival, ahogy magának juttatta az egyedüli legitim (szurkolói) képviselet jogát azzal a hamis indokkal, hogy ők a szurkolóság dandárja, mindenki más pedig elenyésző, hogy van. Az ultráktól (és/vagy az Iroda) véleményétől hangos a net, miközben a korzók népe, a tribünök kényelmét keresők, a nyugdíjasok, az egyéb nem szervezett csoportok érzésre valahogy mégis többen vannak. Talán a mi érdekeink is lehetnek annyira fontosak, esetleg szóra érdemesek, netán képviselendők, vagy legalább megértendők, hogy vannak.

Fontos megjegyezni, hogy az ultra nem huligán, az ultra nem huhogó náci/nyilas/miegymás csőcselék. Az ultra egy szép, ámbár manapság ritka életforma. Büszkének lenni magukra, a csapatukra, menni vele, szurkolni, kitartani érte, mellette, és sorolhatnám még összefüggéstelenül a szavakat. A lényeg, hogy az ultrák is csak a stadion egy csoportja a többiek mellett, mégis rajtuk vernek el minden port – az esetek túlnyomó többségében abszolúte érdemtelenül.

Mert ugyebár most bezáratnak egy szektort.

Nem is bezáratnak, mert igazából magunknak zárjuk be.

Valahol azonban érthető. Talán a tulajdonos úgy gondolja, ha zárva a renitenseket is tartalmazó szektor, ha a korzó felé veszik az irányt, akkor majd

az MLSZ jobb szemmel nézi, hogy mi teszünk valami ellen valamit;
a szektorukat visszakövetelők majd tesznek azért, hogy többet hasonló se fordulhasson elő*, hiszen ismerik a következményét, mert

először van olyan, hogy néhányak miatt nem a klub viseli a teljes felelősséget, fizeti be az újabb és újabb bírságokat, hanem maguk a vétkezők is bűnhődnek, azáltal hogy nem juthatnak be a helyükre. (Fura lenne érvelni ebben az országban a kollektív felelősség mellett, remélem nem hangzott úgy, hogy most ezt teszem.)

* Az egy, azaz egy darab MLSZ-ellenőr jegyzőkönyvében megjelenő rasszista, kirekesztő, vagy egyéb – amúgy elítélendő – megnyilvánulás(ok). Amit ő hall/lát, az lesz később a büntetési tétel megállapításának alapja. És ő olyat is hall/lát, amit esetleg más nem.

Valami nagyon el lett baszarintva menet közben. Írom, az ultráktól hangos a net, de közben azt látjuk, milliókat ölnek beléptető- és kamerarendszerekbe, hogy az amúgy mindenki által csendes, minden objektív mérőszám alapján békés többséget tereljék, megfigyeljék, esetleg, netán kiszűrve nagy ritkán egy-két renitenst. Még a saját tulajdonosunk, akit amúgy valami fura okból teljesen érthetetlen dolgokért szidalmaznak, szóval még ő is elismerte, az egész rendszertelepítés felesleges, jobb helyen lenne a pénz, ha mondjuk befednék az állóhelyeket, vagy hasonló, ami tényleg a szurkolók érdekében történik.

Szuperek a külsőségek, európaiak a biztonsági feltételek, csak éppen néző nincs. Mert a néző fejére illik egy hatalmasat szarni. A néző nézőpontja nem számít. Gyalogok vagyunk egy hatalmas mutyi-sakktáblán.

Akartam mondani, hogy nem fokok értékelni, nem fogok állást foglalni a dologban, de most mégis. Egyetértek Hemibá mostani döntésével! Komolyan. Az öreg alapvetően korrektül érvel a hatalmas baromságok és blődliségek ellen, szerintem pontosan tudja milyen rendelkezések betartására, betartatására mekkora összegek mennek el teljesen feleslegesen, miközben van egy sokkal egyszerűbb megoldás: hassunk egymásra.

Lehet utálni a tulajt, bevallom én sem fogok kisplasztikát gyártatni róla a házioltáromhoz, de ha valami olyan elvet követ, ami az a világon egyébként normális, akkor igenis tegye meg a hozzá tartozó lépéseket következetesen. Mi vagyunk a Honvéd, nekünk kell rendet tennünk a Bozsikban. Aki a kanyarban akar lenni, annak pedig ott kell rendet tartania. Ha ezt most hagyjuk, ha megint kívülről várunk segítséget, ha megint csak a proteszt, a hőbörgés jön, akkor láthatjuk mi lesz belőle. Egyelőre csak kapuk, kamerák, mikrofonok és személyes adatok, hogy aztán majd jöjjenek a fülbe ültetett csipek, alkoholmentes stadionok, besúgók, provokátorok, nyolcvannégy. Ezt akarjuk?

Mert Hemibá látványosan nem. És én sem.

Arról nem is beszélve, hogy a második félidőben beindult egy locsoló

Azt hiszem ilyet még egyikünk sem látott. Mi jövünk büntetővel, erre kapunk két sárgát és egy pirosat. Skandallum! Martínez, Vécsei és Lanza egyszerre áll oda, Vécsei – a képek alapján – Martínez mellett érvel, Lanza mindenkit elhajtana, de Leo tökös gyerek, addig pörgeti maga körül a lasztit, amíg mindenki be nem színeződik, majd lakonikus nyugalommal bevágja a pipába, pont oda, ahová Wittrédinek nem sikerült, mert Szabinnyó mostanság úgy gondolja, hogy büntetőből sem hajlandó gólt kapni.

Az első mondattal rögtön a közepébe vágtunk, de ez a meccs most tényleg erről szólt.

Az első gól után még minden rendben.

Nézzük a lehetőségeket, hogy vajon mi történt:

1. Két óvodás veszekszik a pöttyös labdáért

Szabi próbálta magyarázni rögtön a lefújást követően, hogy nincs semmi ügy, csak mindketten nagyon akartak gólt rúgni. A fene tudja. Két ötéves vitájában sincs olyan, hogy az egyik még éhes, ezért kell neki az újabb nyalóka, egyszerűen a birtoklásvágy dominál. Ott ugyebár kicsikről van szó, azonban esetünkbe most azt kell(ene) megértenünk, hogy az adrenalin, a játék közben elboruló, csak az eredményre, focira koncentráló agy is képes hasonló mentális állapotba kerülni (süllyedni), és Lanza ezért tett úgy, ahogy.

2. Mégis volt kijelölt büntetőrúgó

A Loki ellen láttunk már hasonló esetet, akkor is Lanza és Martínez között, mire Rossi Leandro mellett döntött. Mellékesen – nem tudom mennyire hagyomány – de eddig látványosan úgy volt, hogy valaki addig rúghat büntetőket, amíg ki nem hagyja, utána viszont más jön a sorban. Mivel Délczeg nem volt a keretben sem, Lanza pedig kihagyta a Győr elleni kupaodavágón, tehát nekem egyértelműnek tűnt Martínez, esetleg Tchami a Rákóczi miatt, de ő meg sem próbált odaállni. Rossi meccs utáni nyilatkozata ennek fényében egy kommunikációs bravúr, amivel magára hárít mindent, aztán az öltöző majd lesz olyan hangos, amilyen, de a nagyközönség abból semmit sem lát. Vagy igen, de az legkorábban Újpesten derülhet ki két hét múlva.

3. Lanza egy paréj

Mert ez is benne van ugyebár. Azt el kell ismerni, fura a srác stílusa. Lehet mondani nagyképűnek, de biztos vannak olyanok, akik a tuskót, esetleg a türhőt használnák inkább. Embere válogatja. Tagadni viszont, hogy egy valóban remek futballista, azt felesleges. Amióta nálunk van, bajnokikon lőtt két gólt, kiosztott három gólpasszt, büntetőket harcolt ki, meccsenként háromszor-négyszer talál kaput, állandó nyomás alatt tartja az ellenfelek védelmét. Egyértelműen más szintet képvisel a bajnokság támadó között.

Emberileg nem tisztünk megítélni, mert nem ismerjük, és amúgy sem tennénk, így maradjunk a pályán látottaknál. Agilis, de utánarúg; kapu felé játszik, de képes hamar esni; faultolják ugyan, de rájátszik, eljátssza a nagyhalált minden csip-csup dologra; elvállalna minden pontrúgást, de a balosakat nem neki kéne; nincs igaza, mégis reklamál. Ebbe a mintázatba beleillik, hogy központi szerepre törekszik, de az nem, hogy mindezt azért, mert ő Lanzafame a Juventusból, egy valaki, hanem mert így viselkedik a pályán: győzni akar, és ő akar győzni. Mondhatnók nem csapatember, pedig de, miközben vannak szituációk, amiket magának követel(ne). Pszichológus kéne ide, nem pedig blogger.

Kíváncsiak lennénk rá,

hogy az egész hogyan csapódik majd le az öltözőben. Valóban vagyunk-e olyan nagyvonalúak, hogy túllépünk az eseten, hogy helyén kezeljük, és meghazudtolva az események láncolatának amúgy logikusnak tűnő végkimenetelét: átfordítjuk, előnyt kovácsolunk belőle, erősebbek leszünk. Mert előfordulhat ilyen eset is, csak legyen hozzá adegy valaki pedagógus a talpán, adkettő belátásra képes játékosok a túloldalon.

Negyven perc emberhátrányt hoztunk simán úgy le, hogy onnantól is mi voltunk a kapura veszélyesebbek. Lehet mondani, lepkefing volt ez a Pécs, de ne tegyük. Tényleg és látványosan a valós (beléjük képzelt) tudásuk alatt játszottak, miközben mi hoztunk egy sima sztenderdet a korábban felépítettből. Nincs most kedvem belemenni újra, hogy igenis van játékunk, ami lehet nem szép, mégis eredményes, fogást nem nagyon talál rajta senki akkor, ha rendelkezésre áll a teljes játékosanyagunk.

A büntető körüli hacacáré csak egy pillanatnyi megingás a rendszerben, semmi ráutaló nyomot nem fedezhettünk fel az első félidőben, vagyis nincsenek közvetlen előzmények. Az egy, ami talán, de az se nagyon, amikor Tchami készült szabihoz jobbról, a térfél közepétől, ami tipikusan balos hely, Lanza mégis odament rákérdezni, hátha, de aztán megadta magát (elég könnyen) és behúzódott a kapu elé. A szögleteket egyértelműen ő rúgja, vagyis egyáltalán nem igaz, hogy csak és kizárólag gólt akar lőni, ezért képes sz*rni bárki fejére (ld. 3. pont). A tizi tehát megingás, és Lanza valóban paréj a pályán, mégis nehéz azt mondani rá, hogy nem a csapata érdekében játszana.

A meccsről is egy kicsit,

hamár játszottak egyet. Zsivány labdája Lanza felé, amiből a gól lett, az pont olyan volt, hogy százból százkettőt fejelnek ki a belsővédők, most viszont pont nem. Láthatjuk mennyire komoly figyelmet és minimális hibaszázalékot igényel ez a poszt, elég egy baki, és büntetnek. Innen nézve viszont Tandia parádésat hozott, Ignja pedig kiemelkedett a mezőnyből. Egyetlen rossz megmozdulás nélkül, több utolsó pillanatos szereléssel, elpöcköléssel, fejessel, bármivel, hogy korlátlan úr legyen a kapunk előtt. Egyszer nem tudott segíteni, de azt csak akkor tehette volna, ha Szabi helyet ő fogja meg a büntetőt, bár így sem rossz. Lovresz és Boti közepes, sokkal több volt a hiba, mint azt megszoktuk, szerencsére gond mégsem lett egyikből sem.

Kezdés előtt azt hittük, lesz majd egy jó valami, amikor a szélvész Uzoma egy oldalon szerepel a futógép Tchamival, de végül nem, egy-két faultot leszámítva unalmas volt a párharcuk. Uzomának azért köszönjük, hogy segített Martíneznek abban, ha véletlenül elfelejtene eldőlni a tizenhatoson belül, akkor majd emlékezteti rá, hogy mégis. Nagy Geri Nagy Geri volt, ami mostanság az elismerés egy kategóriája (küzdés, küzdés, küzdés), különösen úgy, hogy Hidi és Mufi nélkül kezdve, rá hárult a középpályán manapság kötelező szűrőposzt megoldása. Zsivány gólpassz, hajtás, semmi extra. Vécsei – lehet szentségtörés – de szerintem legfeljebb közepes volt, a ziccerét könnyelműen Dibuszba gurította. Hidi beállt, majd ballal majdnem lőtt egy életerőset, de aztán mégsem. Színtelen-szagtalan volt a középpályánk, de pont ettől működött. Jó védekezés, stabil középpálya, alkotni, gyorsulni, gólt lőni képes csatárok. Valami ilyesmi a kép,

aminek következtében Martínez valami félelmetesen nagy gólt vágott a rövid pipába. Befutja, lefejeli maga elé, majd külivel jön a báááááákkkkkerrr. Bevallom nem néztem volna ki belőle. Lanza amíg volt, addig nagyon rendben volt, és nem csupán a gólja miatt (basszus, milyen pofátlan mozdulattal, szinte flegmán tolja be jobbal?), hanem mert ugyanúgy hajtott, ahogy egy Tchami vagy egy Zivanovic szokott, és nem azért mert nyilván ez alapelvárás egy játékostól, hanem mert neki ez a normális. Kár, hogy jött a pillanatnyi elmezavar. A Pápa elleni következőt amúgy is kihagyta volna öt sárga miatt (amiből az ötödiket a folyamatosan lassan elvégzett szögletekkel provokálta ki Solymositól – szerintem), most kérdés kedden hogyan ítél a fegyelmi bizottság. Elméletileg két sárgával zavarták le, nagy gond nem lehet, és az Újpest ellen már játszhat.

Ha játszhat,

mert nálunk semmi sem olyan egyszerű, mint azt hinnénk. Mi van akkor, ha Hemibá gondol egyet, és kijelenti, ilyen nála nem fér bele, majd nemes egyszerűséggel kiteszi a keretből Lanzát? Vagy a fegyelmi bizottság újra szívózni kezd velünk, és – mondjuk – súlyos sportszerűtlenségnek ítélve elmeszeli három hónapra? Esetleg a társak nem akarnak vele játszani többet, és ha mégis, akkor az rámegy a hangulatra, a hangulat a teljesítményre, hogy rámenjen az Európa Liga minimális sansza is? Nehéz ügy. Rossi legyen a talpán Rossi, ha ebből jól vágja ki magát.

fotó: 1909foto.hu/csakblog

Délután Pécset kell verni és akkor visszaelőzünk a helyünkre

Vasárnap reggelre hirtelen a hetedik helyen találtuk magunkat, de nyugalom, semmi sincs veszve, csak a mezőny sűrűbb egy kicsit, mint azt gondoltuk volna. A Kecsó kétszer is nyert, ami az Eger ellen mondjuk nem meglepetés, de a Győr gyalázása már annál inkább. Ugyanígy hajlamosak voltunk a Pakssal sem számolni, csak épp azzal sem, hogy valaki valamit nagyon kiszámolhatott, mert Győrben mínusz háromról fordítani nem éppen mindennapi dolog.

Ja, és a Rákóczi elkapta a Halit, hogy kicsit levegőhöz jussunk a helyünkön, csak éppen nem, mert mások meg szállítják a meglepetéseket. Részben ezért is kell ma nyerni Pécsett, meg részben azért, mert kell, ráadásul Fradi-Videoton is van, ami nem feltétlen baj, ha nekünk kedvezően esetleg döntetlenül zárul.

És akkor most ennyi a beharangozó. Se időm nincs kivételesen, se idő sincs már a meccsig arra, hogy még érdemlegeset lehessen fogalmazni, ráadásul az a csúfság is összejött, hogy nem fér bele nekem a pécsi túra, tehát marad valami kiskocsma és a tévé. Nem jó ez így. A minden más dolgom a meccsek rovására megy lassan.

Néhány szót azért a hétről, hogy képben legyünk mi várható (talán):

Végre ki lett mondva, hogy senki se reménykedjen feleslegesen: Lanza nyáron biztosan távozik.
Gege vissza akar kerülni a csapatba, de elismeri, más a játékrendszer, és ott neki nincs hely.
Eltiltottunk kivételesen nincs, de Lanza és Délczeg is 4-4 sárgánál jár.
Az esetleges sérültekről (szokás szerint) semmi hír, így Vernes mellett csak tippelni tudjuk, hogy Marshal Mufi sem lesz.
Közben az nektek is feltűnt, hogy Szemerédi szépen-lassan átvette a tarcsikapus helyét Czuczi Marczitól?

Újra lehet klubélet Kispesten!

Nagyfater, fater sokszor mesélte, egykor milyen aktív volt a Honvéd-család, kikkel jártak össze, kinek mi volt a törzshelye. Öregfiúk, régi drukkerek, kispesti, lőrinci lokálpatrióták, apák, fiúk, családok. Később valahogy az egész elsikkadt.

Pedig régen, illetve nagyon régen, egy stadion általában úgy épült meg, hogy állt rajta egy klubház is, ahol a támogatók, rajongók összejárhattak, ahol valódi klubéletet lehetett élni, mert a csapathoz kötődni nem csak a meccsrejárásról szól, annál sokkal többről. Egy klub az életünk része, amivel örökre összeköttettünk, és ez így jó. Közös a történelmünk, ugyanazt próbáljuk képviselni (régen ez is más volt, a klub képviselte a támogatóit), együtt sírunk, együtt nevetünk.

Talán most újra megmozdult valami. Amióta Gyimesi Laci lett a KLTE elnöke egyre többet hallani róluk, ötleteik vannak, visszahoznának valamit azokból az időkből, amikor mindez természetes volt. A hajtás után az egyesület közleményét olvashatjátok.

2013-BAN MEGNYITHATJA KAPUIT A KISPESTI FUTBALL HÁZ

Tisztelt Kispest-Honvéd Szurkolók, Szimpatizánsok, Barátaink!

Egyesületünk, a KLTE, ezáltal a Kispestet és Honvédot szerető szurkolók, szimpatizánsok is jelentős mérföldkőhöz érkeztek.

A Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület a 2005. február 14-i megalakulása óta jelentős mennyiségű és minőségű feladatot tett szeretett klubunk, valamint annak környezete, történelme, nimbusza érdekében. Mindehhez rengeteg segítséget kaptunk olyan kiváló emberektől, akiket az évek munkája során ismertünk meg. Olyanoktól, akiknek az életében – hozzánk hasonlóan – kiemelkedő szerepet kap a Honvéd, a Kispest szeretete. Felsorolni sem tudnánk ezeket a szurkolótársainkat, volt vagy jelenlegi játékosunkat, KLTE-tagokat, köztük sajnos olyanokat is, akik már nem lehetnek köztünk.

Most mégis újabb összefogásra, az elmúlt évek legnagyobb együttműködésére kérünk Titeket!

A KLTE évek óta tudatos gyűjtő- és szervezőmunkát végez, hogy teljesíthesse az alapszabályában megfogalmazott „hagyományok ápolása” elvet. Ez idő alatt számtalan megbeszélést és egyeztetést végeztünk, több száz munkaórányi időt fordítottunk a tervezésre, több száz relikviát szereztünk be, mind egyesületi, mind magánfelajánlásokból származó pénzből.

Tervünk megvalósításához rendszeres megbeszéléseket folytattunk a KLTE-be delegált csoportokkal, képviselőkkel, Kispest Önkormányzatának vezetőivel (pártállástól függetlenül, amolyan „nagykoalíciót” kialakítva ügyünk mellett), mint ahogy együttműködést és összefogást alakítottunk ki a Honvéd Baráti Körrel is.

Ennek eredményeképpen, büszkén jelentjük be:

2013-ban, várhatóan ősszel, megnyithatja kapuit a KISPESTI FUTBALL HÁZ!

Hogy mit jelent ez pontosan, mi is lesz ez tulajdonképpen? Egy közösségi hely, amely méltó módon mutatja be szeretett klubunk lassan 104 éves történelmének tárgyi emlékeit, ötvözve egy helyszínnel, ahol szimpatizánsaink és egykori játékosaink is kötetlenül teremthetnek kapcsolatot egymással. Tehát a kispesti labdarúgás történelmét bemutató „múzeum”, amely azonban több annál: egy „ház”, tele élettel.

Természetesen sarkalatos kérdés volt, hogy hol valósulhat meg mindez? Talán Kispest egyik legpatinásabb épületére esett a választás: a Fő utcában, a volt Helytörténeti Múzeum épületére. Az elhelyezése, kialakítása, megközelítése kiválóan alkalmas a hivatott funkció betöltésére, reményeink szerint megfelelő körülményeket biztosíthat Kispest új ékkövének.

Elképzelésünk szerint a KISPESTI FUTBALL HÁZ – a teljesség igénye nélkül – helyet ad majd a következőknek:

– a klub kialakulását, történelmét bemutató tárlat;
– legnevesebb játékosainkról szóló külön tárlat;
– mez tárlat;
– szurkolóinkról készült külön tárlat;
– interaktív sarok;
– közösségi helyiség.

Ehhez kapcsolódik felhívásunk, vagy inkább kérésünk: a KLTE elnöksége ezúton kéri a Kispesthez, Honvédhoz kötődő magánembereket, vállalkozásokat a velünk történő kapcsolatfelvételre, egyeztetésre.

Három fő területen várjuk a segítségeteket:

1. Pénzbeli támogatás:
Anyagi támogatás a „múzeum” minél szebb és tökéletesebb kivitelezéséhez (akár eseti jelleggel, egyszeri, bármekkora utalással, vagy készpénzes támogatással).

Az utaláshoz szükséges adatok:
Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület
MAGNET Magyar Közösségi Bank 16200113-00270179

Amennyiben a készpénzes támogatás mellett döntenétek, a következő hazai meccsen (2013.05.04-én 14.30 órától, HONVÉD-Pápa bajnoki), a főbejárat előtti részen a KLTE tagjai fogadják a befizetéseiket, egyszeri támogatási befizetés formában. Ezt követően még két hazai mérkőzésen fogadjuk majd a megkereséseiteket.

Lehetőséget teremtünk arra is, hogy előzetes egyeztetést követően a helyszínen (Fő utca 38. szám alatt) is megkereshessetek minket. Erre egyelőre heti egy alkalommal, pénteken 16 és 19 óra között lesz mód.

A korábbi regisztrációnak megfelelően, továbbra is várjuk a jelentkezőket a KLTE tagjai közé. A diákok és nyugdíjasok tagsági díja havonta 500, a többieké havi 1.000 forint (ezek természetesen minimum összegek). Tagjaink számára külön programokat szervezünk, de mindettől függetlenül továbbra is folytatjuk az immár nyolc éve életre hívott állandó rendezvényeinket, a Tichy Kupát és a Kispest Karácsonyt is.

2. Szakmunka jellegű; felajánlások:
Miután az épület jelentős felújítást igényel, várjuk az ilyen kivitelezésben – elsősorban: parkettázásban, kőmű;vesmunkában és festés-mázolásban – jártas vállalkozások és szakemberek jelentkezését, akik segítségünkre lennének a terveink megvalósításában.
Szponzorációs felajánlásaikat (cégnév, logó) akár a későbbi szponzorfalunkon is megjelenítjük, amely a „múzeum” területén lesz megtalálható, illetve a sajtót is ez előtt fogadjuk majd.

3. Tárgyi jellegű felajánlások
Mint azt fent már jeleztük, jelentős mennyiségű relikviát, tárgyi emléket sikerült összegyűjtenünk az évek során. Ám egy Kispesthez, Honvédhoz hasonló klub történelmét bemutató gyűjtemény soha nem lehet teljes, kivált nem Magyarország egyik legnagyobb klubjáé. Törekednünk azonban kell arra, hogy minél teljesebb képet mutathassunk be a múltunkról.

Ezért továbbra is várjuk a felajánlásokat. Az így kapott relikviákat digitálisan katalogizáljuk, fényképpel, kérésre a felajánló megjelölésével. Ennek módjai a következők lehetnek:

– végleges felajánlás a KLTE számára;
– időszakos felajánlás, 1 évre vagy hosszabb időtartamra: a felajánló személyének kifejezett megjelölésével, nyilvántartásával.
(A relikviák mindkét esetben előzetes egyeztetést követően a helyszínen átadhatóak, de várjuk őket postai úton is, vagy értük megyünk.)

Olyan mérföldkőhöz érkeztünk, amely minden Kispest-, Honvéd-szimpatizáns számára fontos. Évek óta azt látjuk, hogy a MI ÖRÖKSÉGÜNK egy-egy eleme, múltunk fontos részei más városokban, más klubokban, más helyszíneken, más stadionok és más kupák elnevezésében tűnnek föl.

Itt az ideje – és immár a lehetősége is –, hogy végre megvalósítsuk egy régi álmunkat, amelyet sokan elvárásként is joggal megfogalmaztak már. Valós értéket teremtünk, remélhetően hosszú távra, utódaink és az egész világ részére.

Ehhez rég nem látott összefogásra van szükségünk, amely CSAK rajtunk és rajtatok múlik.

Az ügy érdekében kérünk mindenkit, hogy ismerőseiteken keresztül osszátok meg ezt a levelet, hogy minél többen értesüljenek az itt leírt információkról!

Üdvözlettel,
A KLTE Elnöksége

Elérhetőségeink:

www.kispest-klte.hu
klte1909@gmail.com
Gyimesi László KLTE-elnök: 06 30/944 6177
Koncsik Tibor KLTE-alelnök: 06 70/511 1149
Connerth Gábor KLTE-alelnök

fotó: KHFC @ facebook

döme ötven

azt mondják, tegnap új korszak kezdődött amikor a bayern ronggyá alázta a barcelonát. lehet, biztos igazuk van, de minket ez most némileg hidegen hagy, mert a magyar futballban valóban új korszak kezdődött. döme félévszázados lett, ötven, ami szép és kerek, csak épp ne feledjük, ő volt az utolsó valamirevaló játékos ebben az országban, és mától ő sem fiatal.

basszus, döme öreg lett (öreg: dőlt betűvel). illetve nem, csak átlépett egy határt, ami fölött a legendai lét teljesen mást jelent, mint alatta. ötvenig egy kalap volt a kis csitri messivel, a biciklicselekbe belelhízott ronaldóval, és zidane is visszategezhette az illem szabályai szerint.

csak épp döme mától ötven, ami ugyebár egy teljesen másik kaszt. maradona, pelé, beckenbauer és a hasonló nevek, meg persze a haverok, nyilasi, törő, és a többiek felmenő rendszerben.

ötvennek lenni felelősség. ilyenkor szokás összefoglalni az addigi ötvenet, egyenleget vonni, emlékezni a szépre-jóra, tanulni a hibákból, tapasztalattá formálni, átadni másoknak. ha valaki csak tizedannyira lesz ötven, mint döme, az már VALAKI! döme az én egyik hősöm, akivel bár a pályán épp elkerültük egymást, de azért még pont elkaphattam belőle annyit, amiért kéthetente követtem később a szőnyi útig.

ez van, ötven lett az utolsó valamirevaló, és innentől nincs kecmec, nem lehet vitatkozni, jár neki: legenda. még nem lajos bá’ (az maradjon csak szurgent), talán sosem lesz az, de ahogy az egykori miniszterelnököknek is jár hivatali idejük után az elnök úr megszólítás, úgy dömének is jár: legenda.

szülinapot, döme!

más: döme óta volt egyáltalán olyan magyar játékos, hogy ha odamennénk az utca átlagemberéhez, és megkérdeznénk, ennek és ennek mi a beceneve, akkor tudná? ugye, hogy nem? döme univerzális.

idén már valószínűleg nem leszünk bajnokok, de valami jó azért még kisülhet egy kis mázlival

a győrnek van 23 meccsen 52 pontja, nekünk 24-en 36. a különbség 16, de vesztett pontokra vetítve még lehet bármi, azonban reálisan nézve nem fogunk 16 pontot behozni úgy, hogy az legfeljebb 18 lehet, a győrnek pedig 21. ez a hajó idénre elment. (húsz alatt huszadszor)

a második helyen álló videoton azonban csak hatra van, ami hat forduló alatt körönként egy. ha mondjuk forma1 és szujó zoltán, akkor artikulálatlan visítozást hallunk most, jön föl raikkönen, egy másodperccel gyorsabb mondjuk buttonnál, még öt, még négy, még három kör a végéig, az új tévé hangot normalizál, a régi előtt ülők hangerőt csökkentenek, szujó egyre jobban ordít, aztán raikkönen nem jön be. azt hiszem ez a hajó is elment.

harmadik az mtk, öt egység (egység: a sportújságírók így írják a pontot, ha már nem akarják többször leírni, mert valaki beléjük verte, a szóismétlés ördögtől való bűn, ha megteszed, hatalmas lánggal kipattan a gép dvd-tálcája, hogy kénköves gyehennával szórja tele a szerkesztőséget) fórral, és eggyel kevesebb meccsel, így félő, a komplett dobogó hajója viszlátos. vagy valami hatalmas mázlival.

a fradi látótávolság, hárommal megy előttünk, a loki pedig még annyi sem, mert pont ugyanannyi, mint mi. mögöttünk hárommal egy haladás, néggyel egy diósgyőr és egy paks, legalább öttel pedig sokan. az van, hogy előre három pont vállalható, viszont amilyen a középmezőny idei széljárása, hátrafelé az öt is semmi lehet könnyedén. mi azonban ne nézzünk hátra.

számolni viszont szabad.

forduló	Videoton (42)	MTK (41)	FTC (39)	DVSC (36)	Honvéd (36)	Haladás (33)
25	FTC	Diósgyőr	Videoton	Siófok	Pécs	Kaposvár
26	MTK	Videoton	Paks	Diósgyőr	Pápa	Kecskemét
27	DVSC	Paks	Győr	Videoton	Újpest	Pécs
28	Kaposvár	FTC	MTK	Paks	Győr	Pápa
29	Kecskemét	Győr	DVSC	FTC	Eger	Újpest
30	Pécs	DVSC	Kaposvár	MTK	Haladás	Honvéd

nincs rossz sorsolásunk. sőt az van, hogy akik előttünk állnak, azok a meccseik felét épp egymással játsszák, vagyis a vesztett pontokra, és a nekünk még jobb döntetlenekre simán lehet bazírozni. három pont így pont semmi. jó, van még egy győrünk, de az van az mtk-nak és a fradinak is. tényleg szabad számolgatni. (tavaly bejött)

hogy rögtön eszünkbe jusson megnézni az őszi hasonló köröket, hátha mutat valamit. inkább ne. vagyis mutat, csak ne vegyük nagyon figyelembe.

ott ugyanis azt olvashatjuk, hogy a honvéd a hat meccsen hat pontot szerzett (csak az egert vertük, újpest, győr, hali döntetlen), brutálmód elhasaltunk a péccsel és a pápával szemben, amit talán nem kellene hasonló szituációban. eközben a videoton és az mtk 10-10, a fradi 8, a hali és a loki pedig 6-6 pontot szerzett. vagyis ha idén ugyanaz, akkor minden marad úgy, ahogy most, mi pedig hatodikak. (vagy még az sem, mert a kecskemét és a rákóczi ilyenkor szokja megrázni magát, pontszámban pont beérnének minket, és kettejükből csak a kaposvár ellen van pozitív mérlegünk, a kecsó előzne.)

inkább legyünk valamivel realistábbak. a vidi szerintünk sok pontot szerez valahol 13 és 16 között, tehát reménytelen. az mtk-ban már nem vagyunk ennyire biztosak, talán nekik van a legnehezebb sorsolásuk, és ismerve őket, vagy legalábbis a közelmúltjukat, nem lenne meglepetés ha a hét meccsükből (+újpest) összesen 8-10 pontot kaparnának csak össze. a fradi egy lufi, kiderült ellenünk és a dió ellen is, a menüettjük szintén kemény, bemondom a 8-10 pontot ide is. a loki se panaszkodhat, de egy siófoknál azért illendő jobbnak lennie, 8-10 pontra jók lehetnek. a hali kiszámíthatatlan, maradjunk náluk is ennyiben.

vagyis az van, hogy a videoton elszállt, az mtk 49-51, a fradi 47-49, a loki 44-46, a hali 41-43, tehát nekünk kellene legalább 15 a vérmesebb, 12 a normáliisabb és 7-9 pont a nagyjábóli reményeinkhez. ugyebár az első eset akár az éremre is elég lehetne, a második a negyedik-ötödik helyre, a harmadik pedig szerencsétől függően az ötödik kötőjel hetedikre.

ez a hajó most már nem úszhat el. a pécs verhető idegenben is, ahogy a pécs is képes volt nyerni a bozsikban; a pápa otthon kötelező kell legyen, hiába szerzett négy pontot a debrecen és a győr ellen; újpesten bármi lehet; a győr érkezik, talán már bajnokként, pontot simán elcsíphetünk tőlük, láthattuk, idén alig találtak fogást rajtunk; az eger otthon kötelező házi; és végül megyünk szombathelyre egy igazi lutrira. vélhetően minden ott fog eldőlni.

mondom, én tudok most optimista lenni. 10-12 pont simán benne lehet ebben a csapatban, ebben a mezőnyben, ilyen sorsolás mellett. az pedig sok mindenre elég, ha úgy alakulnak a dolgok.

nyitókép: pixabay

Hiába a helyzetek, a lila köd nem oszlik. Kispest-Kecskemét értékelés.

Hát ez van. A Kecskemét ellen nem megy.

Annyira unjuk.

Annyira… hogy már szinte megszokjuk. Amikor sajttájra menet Nitro, a Lila Köd blogból kinőtt KTE-sajtós már mosolyogva vár, hogy “talán majd legközelebb sikerül“, már ellenkezni sincs erőm. Ilyenek ezek a Kecskemét-meccsek…

Igazából a Fradi elleni hétközi újabb epikus sikert követően már másnap (sőt, a lefújáskor) éreztem, hogy jó Honvédfaktorosan a a szombati meccsel úgy járunk, mint Gáspár Sándor falburkolata a Csapd le csacsi c. Tímár Péter remekműben: “Vacsora nincs…?! Csempe a francba, az van!“. Hát nálunk is Kecsó-verés van a “francba'” tartományban, és hogy lesz-e valaha kézzelfogható távolságban, már kezdem erősen kétleni. Pedig ma nem kezdtünk rosszul. Az első 15 perc lila rohamai után végre szakítottunk a szokásos Kispest-KTE forgatókönyvekkel, és jöttek a mi helyzeteink: Lanza telerüsztös kapása jelentette a csúcsot e szériában. Maga a meccs ekkor bizony ki is nőtt fordulataival a nagy magyar fociugar átlagából, s ezt örömmel konstatálhattuk. A második játékrész aztán sztenderd szürkületet és kínlódást hozott, helyzetecskéink miatt azonban ekkor már közelebb voltunk összességében a várt viktóriához, amely azonban ma nem jött el, eltévedt a bíborszín ködben, hogy tovább lovagoljunk a címben kötelezően előtt patronon…

Kapu

Szabinak ma sem volt sok dolga, bravúrt se kellett hozzon, de összességében valahogy biztosabban állt a lábán, mint 3-4 hete, jók voltak a kijövetelei is, de erre kár is több szót vesztegetni, ezt várjuk tőle, és nem ez volt az a meccs ahol ő főszereplő kellett legyen szerencsére.

Védelem

Egy-két pulzusszám-fokozó hátsó védelmi szerencsétlenkedést leszámítva a defenzív brigád ma is szilárdan védte a vörös-fekete várkaput a szórványos lila ostromok során. Lovricsunk magabiztos volt és nem sokat kockáztatott, ha a 89. percben nem esik össze szegény, hanem még felrúgása előtt kapura tudja suhintani a labdát, lehet, most a győzelemnek örülnénk. Ignja és Tandia a Fradi elleni míves védőmunkát hozták, Tandinál húztam csak néha a számat az előreívelések címen előadott labda-megerőszakolásai kapcsán, de hátul nem volt vele gond és ez a lényeg. Baráth Boti meg az elején haloványabb volt, aztán a második félidőben megint hozott egy olyan csatár-alázó megoldást, hogy a lila támadó azóta is csúszik a villanyújságunk felé. És ma sárga sem jött, remek.

Középpálya

Meglepő fordulatok: a mostanság tuti kezdő Nagy Geri padon, Gege keretben sem, Hidi mester visszatért a kezdőbe, Zsivány ismét jobbkötőben. No akkor menjünk sorban. Patya sajna ma is vérszegény volt, az első félidőben egy 30. perc körüli, Lanzának adott jó zsugát leszámítva alig találkozott a bőrrel, de az ellenféllel sem nagyon. Ez így nagyon kevés. Ébresztő! Muflon hosszabb távra kiesésével, Diarra cickány-szellentés erősségű karizmájával itt az út előtted, Patrik, a hosszú távú kezdőszerepre! “Tessék már beérni, a b_d_s_r_st_n_t” – üzeni neked ordítva idősb Mészöly, hát tessék figyelni. Vécsei a Fradi elleni remeklése után (utólag javítok: én Martínezt dicsértem a gólpassz kapcsán, közben Vécse tette Csamikánk fejére a zsugát kedden) ma picit haloványabb volt, de az igyekezetre nem lehetett panasz és én végig fenn is hagytam volna. Zsiványt addig szidtam, míg a Fradi ellen végre felpörgött és ma is hozta az elvárhatót, egy szép lövési kísérlettel is spékelve a teljesítményt, még a végén a megtartására fogok szavazni év végén? A csapatrészbe csereként érkező Nagy Geri ezúttal jól szállt be, sok labdát szerzett, és ha kicsit arrább kalibrálja a 88. perces lövését, most a nap hősét ünnepelnénk benne, így azonban “csak” az egyik kedvenc akadémistánk újabb meccsének örülünk. Csöppséges Uralkodónk is a középpályán került csereként bevetésre ezúttal, Rossi elmondása szerint a besárgult kecsói balszél megbontása volt az idea, amiből azonban nem sok minden valósult meg, az idén tavasszal jobbhátvédben többször is már-már brillírozó King ugyanis ma nem kapta el a fonalat. Van ilyen.

Csatársor

Kijelenthetjük, hogy ez a tavasz nálunk Lanzáról szól, a csapat kezd is kicsit egy emberre kihegyezett lenni, ami nem feltétlen jó a sebezhetőség és az ebből eredő rugalmatlanság-, egyoldalúság-növekmény miatt és arra gondolva, hogy az irokéz frizurás talján hamarost búcsúzik a kerülettől. Jó viszont az, hogy Zelenka után ismét van olyan légiós, aki kapcsán megnyalja mind a tíz ujját az egyszeri korzólakó. Bár alapvetően ma kissé fáradtabban mozgott, ezúttal is rengeteget dolgozott az egy négyzetméterre jutó műesések számának megdönthetetlen rekordere. A rá fellőtt labdákat rendre megtartotta, megjátszotta, néha elönzőzte, de nem ez volt a jellemző. Én szkeptikus voltam az érkezésekor, de ha maradna még fél évet, akár Lanzás mezt is vennék (ha nem szakítottam volna már régóta a játékosnévvel ellátott mezekkel, de ez egyéni policy). Rendesen faragták őt ma is, a lila mészárossegédek böllérkéseikkel és Vaskó hentesmester vezetésével aprították rendesen, de így is sok szép pillanata volt. Szép munka! Martínez az első félidőben hasznosan, utána egyre fáradtabban játszott, rejtély, hogy kopasz kispadvezérünk miért hagyta fönn végig… Tchami majdnem elérte a zsinórban három meccsen betalálás egyéni rekordját, de nem, és őt is lekapta Marco mester, Maros Józsi pedig a Kapos és a Fradi elleni emlékezetes góljairól zengett ódákat lesétálása alatt – hát, hogy a kaposi tizin mi emlékezeteset vél látni derék szpíkerünk, azt nem tudom, de mi is tapsoltunk. Egy Fradi verőnek ez kijár.) A csapatrészt felpörgetni igyekvő csere, Bobál, nagyon súlytalan volt ma sajnos, alig emlékszem jó megmozdulására, reméljük, legközelebb már végleg leveti a saját maga által egy friss interjúban említett feszültségét, mert a a Kaposvár ellen azért sok mozdulatán látszott, hogy itt van fantázia, csak még sok a görcs, de hát ez normális még ilyenkor. Türelem rózsát terem, mondom, és ezt nem a kecsói tulajra (bocsánat…), hanem ránk, Kispest-szurkolókra értem a fiataljaink kapcsán!

Kispad

Annyit dicsértem Rossit a Fradi ellen, hogy ma kissé megint meglepett. Magas fordulatszámú rotálásának ma Ivancsics lett az áldozata, Diaby végre padon volt, Nagy Geri kikerült, Hidi vissza… elsőre tök jónak tűnt mindez, viszont ma a cserék nálam nem ültek… persze ő ért hozzá, nem mondom, de nálam Martínez bőven csere-érett volt, és Lanza mellé üvöltött a csatársor egy labdaügyes, passzképes arcért, erre Diaby (vagy Dél) ülve marad a padon, a mozgékonyabb Holender helyett pedig a statikusabb Bobállal kísérletezett… nem ez volt a talján legnagyobb meccse, de a legrosszabb sem, érdeklődve várom a Pécs elleni váratlan húzásokat, mert szinte biztos, hogy itt lesz valami… csak ne Pascariu vagy Odia.

* * *

Sokszor került elő az “ez van“, “van ilyen” és társ-szófordulataik ebben az értékelésben, és ez sok mindent elmond a mai meccsről és anblokk a Kecskeméttel való párharcainkról. Az egy szem MNK oda-vissza sikert és a másodosztály győzelmeit leszámítva nem akar jönni az első NB1-es siker, és egyre inkább úgy fest, ez egy ilyen sztori. Ennek ellenére pozitív a szájízem e hét után: a kedd esti szép győzelem és nagy ünneplés utórezgései még ma is a Bozsik felett vibráltak, így hiába bosszankodom picit az ismét elvesztegetett 2 pont miatt, meg a “hol állnánk, ha nem lenne pechünk” szurkolói önvigasz ismételgetése kapcsán, inkább azt mondom: soha rosszabb hetet nekünk, és várjuk a folytatást a lassan nyárba forduló tavaszban…

Fotó: Babar/Lovi (1909foto.hu).

történelmet írhatunk, csak nem kéne

tegnap úgy alakult, hogy a kecskeméti bloggal közösen töltöttük az aranypéntek (korsó sör, pohár ár) egy jelentős részét, és együtt néztük végig, ahogy az mtk az utolsó pillanatban kikap siófokon. vicces, úgy látszik a piros-fekete mez kötelez, ha büntetőt kell rúgni, vagy lehet tischlernek már megvan az előszerződése kispestre, annyival küldte a kapu mellé.

a lényeg, hogy volt miről beszélgetnünk, de aztán nbcee, a pálinkaváros jeles statisztikusa bedobta, hogy sorozatban ötször nyertek ellenünk, ami legalább annyira vágott mellbe, mint egy marmagasságban nyújtott lábbal labdát lehúzni érkező szűcs lala. tényleg?

tényleg.

utoljára pontot 2010. április 10-én szereztünk ellenük, otthon lett 2-2. úgy emlékszem, akkor tököli egyenlít az utolsó pillanatokban, de az is lehet, hogy az eggyel korábban volt, még 2008. novemberében egy másik 2-2 alkalmával. ezzel egyébként be is fejeztem a pontszerzéseink sorát. kilenc meccs, két iksz, hét zakó.

hasonló mérlegünk van egyáltalán bárkivel szemben bármilyen időszakaszra? van egyáltalán olyan csapat a magyar bajnokságok történetében, aki sorozatban ötször vert el minket? ígérem, ha összejön nekik ma a hat, akkor kikeresem ki volt az utolsó hasonlóan kellemetlen ellenfél, de gyanítom, valahol a tízes-húszas évek mtk-ja és fradija környékén kell majd szaglásznom. (ergo ma vélhetően történelmet írhatunk, csak nem kéne.)

hatból egyszer a juventust is elkapnánk. vagy nem, de az legalább mostanság megmagyarázható.

az pedig végképp nem lehet, hogy ha mi bajnokságot akarnánk nyerni, és 100%-ra hajtanánk, akkor az csak 84 pont legyen, szökőévente 85 egy valamilyen döntetlennel. nehogymár egy honvéd nyeretlen legyen egy kecskemét ellen! ilyen egyszerűen nincs, ilyet isten viccből sem teremt, pedig a kacsacsőrű emlőssel egyszer már mellényúlt tisztességesen. ha valaki tanult valószínűségszámítást, akkor az tudja, hogy a lehetetlen nem létezik, csak végtelen alacsony valószínűség, de mi mégis mondjuk, van, vagy legalábbis a nincs fogalmának léteznie kell.

verjük már meg végre egyszer ezt a nyamvadt kecsót, úgyis csak átszállójegyük van az élvonalba, a fene se számol velük a következő száz évre. vagy ha igen, akkor pláne.

Tetszik, nem tetszik, ilyen a játékunk

Lenyomtunk hat meccset a tavaszból, stabilan tartjuk a hatodik helyünket, így várható volt, hamarosan meg kell jelenjenek a színen a Magyar Futball Hivatalos Fanyalgói. “A Honvéd meg sem próbál futballozni.” – mondják, és bár objetkíve valóban nem mi vagyunk a Barcelona-mezbe öltöztetett Bayern München, egyáltalán nem rohanjuk le soros ellenfeleinket, de valami azért mégiscsak működni látszik.

Az pedig végképp ne legyen már ciki, ha egy csapat megpróbál valamit játszani, mert az amúgy egy jó és egyben követendő dolog. Cáfoljunk rá tehát a károgókra, amihez segítségül hívtuk az InStat remek statisztikáit, és kikaptuk belőle a ránk jellemző érdekességeket, jellemzőket.

Lőttünk nyolc gólt, kaptunk nyolcat, nyertünk háromszor, ikszeltünk a Loki ellen, és kikaptunk a Videotontól, valamint az MTK-tól. A tizennyolc lehetségesből begyűjtöttünk tíz pontot, a lehetséges 56%-át. Nem rossz ez, mondhatnók jogosan állunk ott, ahol. A kérdés inkább az, mindezt hogy értük el?

Kezdjük a legfontosabbal: alig van nálunk a labda, de az egyáltalán nem probléma. Hat meccsen összesen 6845 másodpercet, azaz 114 percet és még egy kicsit. Ez egy meccsre leosztva alig 19 perc, miközben az ellenfeleink – tessék megkapaszkodni – hasonló mutatója 28 perc, vagyis majdnem egy tízessel több. Miközben ugyanannyit tudtak csak lőni, mint mi. Fura? Az. Hatékonyak vagyunk? Igen. Kérdés? Nincs. (Egyedül az MTK-t sikerült lebirtokolnunk, ott másfél perccel volt többet nálunk a labda, aztán látjuk mi lett belőle.)

Fontos megjegyeznünk, hogy elég hatékonyan, okosan használjuk ki (vö. töltjük meg játékkal) a rendelkezésünkre álló időt. A meccseinken átlagosan 51%-nyi időt van játékban a labda, ami valamivel több, mint egy félidő. A mindenféle lemmák alapján kívánatosnak tartott 60 percnyi játékidőtől ugyan messze vagyunk, de azért ez se rossz. Kicsit olyanok vagyunk, mint a szocialista szektor kisiparosa: abból dolgozunk, amink van, és az bizony nem sok. Rossi felismerte, hogy mennyi a legfeljebb, és ahhoz alakította a formát.

Billenjünk kicsit túl a perceken, és nézzük meg a lövéseket. Az ellenfeleink birtoklásának ugyebár csak kétharmadával rendelkezünk meccsenként, ez mégis elé volt arra, hogy 92-szer próbálkozzunk lövéssel az ellenoldal 82-jével szemben. Vagyis amíg nekünk elég 74 másodperc egy-egy lövéshez, addig ellenfeleinknek 123-ra van szüksége. Gyorsan jutunk a kapu elé, vállalkozunk is tisztességgel, miközben képesek vagyunk megakadályozni az ellenünk készülő ármányokat. Mondjuk ki hangosan: itt szó szó sincsen védekező futballról, a válasz valahol a stílus környékén keresendő.

Menjünk tovább még egy kicsit ezen a vonalon. A 92 lövésünkből 43 kaput talált (46,8%), miközben a felénk érkező 82-ből csak 26 (31,7%). Ha odakerülünk, akkor lövünk, és ha lövünk, akkor pontosan. Dolgozzon csak meg az ellenfél kapusa a havi betevőért. Sőt! Ha a játékperceinket elosztjuk a kaput eltaláló lövéseinkkel, akkor azt látjatjuk, hogy 159 másodperc, vagyis alig két és fél perc játék elég nekünk egy-egy komolyabb gólszerzési kísérlethez. (Az ellenadat: 390 másodperc, vagyis hat és fél perc!)

Sajnos azonban a helyzet nem annyira rózsás, mint azt hinnők. Amíg mi lövöldözünk sűrűn, az ellen meg ritkán, addig ugyebár ugyanannyi gólt lőttünk, mint ahányat kaptunk. Hiába találunk be 855 labdát birtokolt másodpercenként, ha 1269-enként gólt kapunk. Elmagyarázom: itt jön ki az, hogy keveset van nálunk a labda, amit ráadásul még gányabb mutatóvá tesz az a tény, hogy a hat meccsen kapunkra érkező 26 lövésből nyolc gól lett (30,8%), míg ugyanennyihez nekünk 43 kísérlet kellett (18,6%), vagyis hatékonyságban, helyzetkihasználásban van még hova javulni, de az már kőkeményen nyilvánvaló kell legyen, az alapjátékunk megvan az eredményességhez.

Passzhatékonyság. Egy fogós, ravasz kérdéssel állunk szemben, ha magát a labda járatását vizsgáljuk. Egyedül az MTK-t nyomtuk le darabban (pontos passzok száma), mindenki máshoz képest csúnyán alulmaradtunk (Videoton 225 vs. 541; Paks 204 vs. 449; Fradi 171 vs. 335). Sajnos nem férünk hozzá a teljes adatbázishoz, de azt azért képesek vagyunk véleményezni, hogy itt nyilván arról lehet szó, hogy az ellenfeleink nehezen találnak fogást rajtunk, így sok az oldalpassz, a hátul való adogatás, amit megerősít az is, hogy a például a Fradi ellen talán pont Besicnél volt a legtöbb mért passz.

Kevés tehát a passzunk, és még kevesebb a pontos passzunk. Átlagosan 69%-ban adjuk olyan emberhez, aki saját, miközben az ellenünk mért 77% se a pontosság szótári szinonimája, mégis valahogy jobban néz ki. A Loki és az MTK kivételével ebben a mutatóban nagyjából mindenki annyira focizott le minket, amennyire csak lehet, mégis hármat nyertünk abból a négyből. Fura, nem is értem.

Még mindig a passzok. Volna bőven hová fejlődni a gondolkodás sebességének tekintetében. Az átlagos egyéni labdadajkálgatás pontos passzokra eső 4,82 másodperce (vagyis, hogy egy átlagos játékos mennyi időt birtokolja addig a labdát, amíg egy társához továbbítja) alig marad el ellenfeleink 4,47 másodpercétől, de ha nem csak a pontosakat, hanem az összes passzt nézzük, akkor mi 7 másodpercig nézelődünk, majd döntünk – az imént bemutatott módon – rosszul, miközben ellenünk elég 5,8 másodperc is a jobb döntések meghozatalához. Ki merem jelenteni, hogy fejben iszonyatosan lassúak vagyunk, és ha birtoklásra kényszerítenek minket, akkor erősen pontatlanok. Adja magát tehát a Honvéd játékának ellenszere: hagyni kell minket birtokolni hátul, úgyis rossz megoldást választunk.

És itt jön a képbe Rossi mester zseniális húzása: nem hagyjuk passzoltatni magunkat! A fene tudja mennyire tudatos ez, de láthatóan létezik, és működik. Rettenetesen kevés passz kell nekünk ahhoz, hogy lövésig jussunk (15 vs. 28!), és arányokban még kevesebb, hogy kaput is találjunk (33 vs. 87!). Lehet, ez maga a kontrajáték fogalma, de valahogy mégsem a Supka-éra csapatát látjuk viszont, hanem valami alkotni vágyóbbat, valami elképzeléssel játszóbbat. Ez pedig jó.

Különösen akkor, ha rápillantunk az egyik legfontosabb mezőnybeli mutatóra, a nyertes párharcokra, hogy megerősödjék abbéli hitünk, ellenfeleink csak a saját térfelükön képesek járatni nagy hatékonysággal a labdát, de azt meg tegyék nyugodtan, láthattuk, az pont a mi gólszerzési esélyeinket növeli, mert amint egy kispestivel találkoznak, pont 50% esélyük van arra, hogy a párharcból győztesen keveredjenek ki. Magyarán át lehet jönni a térfelünkre, hiszen tudjuk, a remény hal meg utoljára, vagy más szóval nem felesleges, de azért nem is feltétlen kifizetődő. Ismét sajnáljuk, hogy a párharcokról nincs hőtérképünk, hogy az egyes harmadokban mik az arányok, de azt sejthetjük az eddigi adatsorokból, hogy a kapuk előtt mindenki gyengébb, mint a középpályán, és mivel mi ott hatékonyak vagyunk, egy-egy jó csel részünkről akár maga lehet a kaput eltaláló lövés közvetlen előzménye.

Azt még fontos megjegyezni a végén, hogy a legutóbbi sárgás/lapos posztunkhoz kapcsolódjunk. A 115 elkövetett faultunkból 19 végződött lappal (16,5%), miközben nekünk csak 82-t fújtak, 12 lappal (14,6%). A lappal végződő esetek százalékos arányában alig van eltérés, tehát ha a szabálytalanságok számát tudnánk valahogy csökkenteni, akkor azzal rögtön az eltiltások számát is. Úgy látszik ez ennyire egyszerű, mert nem fociznak le minket, a mezőnyfölény csak talmi, nyugodtan lehet nyugodtnak maradnunk.

Nem tudom Rossi mennyire követi ezeket a számokat, az InStat rendszere jóval többet tud az itt bemutatottnál, de valamiért azt merem sejteni, követi, sőt rettenetes papírmunkát végez az olasz varázslónk, hiszen azt látjuk a pályán, ami a számokból is kiderül, amit nyugodtan nevezhetünk a Honvéd játékának, stílusának.

A hatodik hely jelenleg tehát valóban fényesen megérdemelt (még úgy is, hogy nem vizsgáltuk meg a másik 15 csapat hasonló mutatóit), az előrelépés lehetősége adott, és nemhogy jövőre, akár még idén is kijöhet belőle valami igazán fényes.

Az aggregált adataink letölthetők innen.

Nagy Gergő hangulatról, pozitív töltetekről, ön-utolérésről. Interjú.

Nagy Geri nagy kedvenc. 2011 tavaszán is csíptük, mikor a fakóban már rég kinézett srác Supka alatt is kezdte bontogatni a szárnyait. Aztán sérülések sora, de most újból a keretben, egyre inkább a kezdőben, még ha ehhez kellett “Marsi” az interjúban is említett maródisága is, és mi izgatottan szemléljük, hogy egyik nagy reménységünk hogyan, s merre fejlődik tovább.

A Fradi legyőzése alkalmával végig a pályán lévő és hatalmasat küzdő fiatal középpályásunk nem sokat változott legutóbbi interjúnk óta, továbbra is a földön jár, szerény és realista, és ugyanúgy örül a szurkolói támogatásnak mint régen. Gergő, így tovább, szurkolunk, hogy előbb-utóbb a neved alapvetés legyen a kezdőben.

fotó: honvedfc.hu