július 2013 // Csak a Kispest!

Számoljunk egy rövidet, és képedjünk el

Délczeg minapi keretből való kitétele és a Tchamival való mai szerződésbontás után elmondható, hogy

26 bajnoki gól távozott eddig nyáron a tavaly szerzett 50-ből,

ami egész pontosan a eggyel több a felénél.

Sorrendben:

10 – Délczeg
6 – Martínez
5 – Lanzafame
3 – Tchami
1 – Ivancsics, Marshal

A pótlásuk megfelelően sikerült. Délczeg helyére érkezett Testardi, Martínez és Lanza helyére senki, Tchami posztjára felhoztuk Kozmát, Ivancsicsra már korábban itt volt a fiatal Lőrinczy, Marshalt pedig majd Mancini pótolja, akiből Rossi egy új Hidit szeretne nevelni.

Fényes kilátások.

Erre aludni kell még legalább egyet

Ez meg mi volt? Rossi szerint a kiesés ellen fogunk küzdeni, meg Rossi szerint négy-öt játékos nem üti meg az NB I. szintjét. Pedig azt hittem, Rossi úgy maradt, hogy megígérték neki, a távozók pótolva lesznek.

És nem csak darabszámban.

Ténnyleg nekimegyünk úgy négy védővel az idénynek, hogy abból ketten bármit is tegyenek, mindig kezdeni fognak? Ignja a legújabb hősöm, de botrány, amit mostanság művel. Lovric dettó. Alcibiade egyelőre valami, még rossznak sem nevezném, nem tudom hova tenni. Ahogy fennragadt az első kecsói kontránál, azt tanítani lehetne. Egy új Vasdinnyei. Megjegyzem, Alcihoz képest King se kutya, mondjuk ő legalább valamivel jogosabban szaladgál fel, hogy aztán úgy maradjon le Leóról, mint a hét törpe karácsonyfájáról a csúcsdísz. És akkor ott van még az iszonyat bizonytalankódó, vagy a fene tudja mi van vele Szabi.

Számoljunk. A padon még egy Baráth Boti, esetleg egy kényszerből bárhol bevethető Zsivány, és ennyi! Natív védőből négy van a keretben, négy posztra! És akkor mit várunk, hogy ne hibázzanak? Mi a tosz van Tandiával? Miért nincs róla hír, amikor sorozatban ez az ötödik tétmeccs, ahol nem értjük, és a harmadik, ahol iszonyatosan hiányzik. Helló, Honvéd, helló, klubhonlap, kellene valamit mondani, mert a szurkolók lassan idegesen kezdenek majd mocorogni a saját tudatlanságukban, amiben ti akarjátok tartani őket.

És hogy egy Hidi legyen az ész, a mindig megtalálható, a sokat vállaló játékos ebben a csapatban? Nonszensz, mégis így van, és ezért nem is lehet hibáztatni. Ugyanúgy lassú, ugyanúgy körülményes, mégis az van, hogy az esetek többségében megjátszható, ami nem mondható el a hozzá közel játszó Vécseiről, Nagy Geriről. Az pedig, hogy számára a támadásépítés innentől kezdve egy hosszan előrevágott labda, az jelen körülmények között nem feltétlen a saját repertoárjának szegénységi bizonyítványa, hanem a nincs másra lehetőség tipikus esete.

Mert ez a Testardi jelenleg minden, csak nem futballista. Még azt sem mondom, hogy nem Honvéd-szintű, hanem egyszerűen csak nem, nem futballista. Olyan ne legyen már, hogy egy középcsatárnak a saját súlya(!!!) és testalkata a legnagyobb ellenfele. Édesistenem, amikor a második félidőben egy labdát mellel úgy vett át, hogy az felért egy szögletszerű íveléssel, akkor idegességemben rágyújtottam, majd még egyre, majd még egyre, majd lecserélték. Köszönöm.

És innentől volt egy érdekes mintegy 20 perc. A hátsó alakzat csupa légiós, plusz Kemenes, miközben a másik hat, az előrejáték csupa saját nevelés. Vagyis egy bizonytalankodó, szétkapott védelem előtt kellett volna a Nagy Geri, Hidi, Vécsei – Kozma, Vernes, Holender hatosnak húznia a csapatot. Szép, szép ez az akadémia, de ennyire még nem lehetünk készen.

Ennek ellenére mégis az volt, hogy nagyjából ez az időszak volt az egyetlen olyan, amikor valamennyire futballra emlékeztetett a játékunk. Pont futball még nem volt, mondom, csak emlékeztetett rá. Olyat már tudtunk ekkor, hogy legalább a kecsói tizenhatosig eljussunk, majd ott történjék valami, ami jórészt inkább semmi nem volt, de legalább pont ebben a szakaszban nem nagyon kontráztak le minket. Amikor viszont igen, abból gól lett.

Aztán Rossi meghúzta Diabyt, hátha, de a helyzet ettől sem javult, sőt, érdekes módon inkább romlott, bár abban benne lehet az is, hogy addigra már kettővel égtünk. Filip valóban gyengus volt, le kellett kapni, és amíg elől darabra van cserénk, addig ott meg is lehet tenni.

Miközben ez ugyanúgy, csak máshogy béna, mint hátul. Mert az mitől lesz jobb nekünk, hogy amíg ott nincs lehetőség cserére, addig itt egy gyenge Testardi és egy harmatos Diaby közül nem tök mindegy ki van fent? Apropos, Délczeggel mi van? (közben erre megjött a válasz: fakó) Gyakorlatilag felelősség nélkül lehet játszani, és ez teljesen nem jó.

Foglaljuk össze tehát, hogy mit tudunk a nyári keretátalakítás után öt meccsel:

Szabi nyugodtan ülhet a kapujában, nem fogják pihentetni, legyen bármilyen formában.
A védelem jelenleg négy fő (Ignja, Ivan, Alci, Boti) és két kiegészítő ember, mindig kezdeni fognak.
A középpálya még rotálható, Vécsei/Diarra, Hidi, Nagy Geri/Zsivány és Mancini, a fene tudja minek. Lőrinczy legutóbb a keretben sem volt, a télen felhozott Csábi Mihályról pedig semmi hír, hogy van-e még.
Középcsatárban Dél, Diaby, Testardi jelenleg egykutya, Bobálról nem tudjuk milyen lesz, csak homályos szurkolói elképzelések vannak arról, hogy milyen lehetne. Kecsón egy ideig Vernes játszott itt.
Szélen Vernes, Holender és a mostanság játszatott Kozma. Tchamit dobtuk, teremtve ezzel egy újabb hiányposztot, vagyis Ricsi és Filip szinte mindig játszani fog. (Apropos, az megvan, hogy Vernes tegnap játszott először végig egy teljes NB I-es meccset? Grat!)

És akkor nézzük, hogy mi kellett mindehhez: alig négy ember elküldése. Lanza, Martínez, Tchami és Tandia(?) nincs, erre beütött a krach. Nem véletlenül szajkóztuk már tavasszal is, rettenet vékony a keret.

Hogy nyomott lett a hangulatom ettől? Nyomott, igen, basszus nyomott. Nagyon kellett ez a kecsói meccs, hogy lássuk, a Vojvodina elleni kiesés nem más, mint egy jelentősen elcseszett nyár egyenes következménye. Szinte ugyanazok a hibák jöttek itt is elő, szinte ugyanúgy, és lett ugyanaz a vége – vereség. Most azt hagyjuk, hogy a tavaszi Kispest valószínűleg továbbmegy a Vojvodina ellen, mert nem biztos, de hogy valamit nagyon, de nagyon sikerült benézni nyáron, az tutifix.

Még lehet igazolni, még lehet javítani a helyzeten, és lássuk be, iszonyatosan kell is.

Köszönöm, hogy kidühönghettem kicsit magam. (Ezért cserébe semmi íve a posztnak, csak fostam a szót, mintha egy sör mellett ülnénk, könyökölve a pultra.) (Mondjuk ettől foci a foci, és ezért jó csinálni.)

Kecskemét – Bp. Honvéd 3-1 (1-0)

Kezdésnek egy jó Kecsó

Mondok néhány statisztikát, aztán majd meglátjuk:

A Kecsó 10 éve nem tudott nyerni egy bajnokság első körében.
A Kecsóval eddig 10 meccset játszottunk az élvonalban, győzni még nem tudtunk.
A Kecsó az utóbbi időben háromszor váltott edzőt közvetlenül egy Honvéd elleni meccs előtt, ebből kettőt megnyert, csak Urbányival játszottak 2-2-es döntetlent ellenünk.

Még így is várjuk a meccset?

Hajjaj!

Az nem van, hogy egy Vojvodina elleni méltóságunkon némileg aluli kiesés elkenje a szánkat, mert kezdődik Minden Futballok Legfutballabbika, a Magyar Bajnokság, közkeletű nevén az NB I.

Néhány napja megkeresett az egyik vidéki egyesület valakije, hogy dobjak már át neki egy keretet a Honvédról, mert a honlapunk alapján egyszerűen fingja sem lehet róla. Azt tudta, hogy Diakité már nincs, de hogy ki van, vagy egyáltalán mi van, azt már nem. Szenvedtünk egy kicsit, majd összehoztunk valamit, de égett rendesen a bőr a képemről, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre sem tudok válaszolni négy hét Európa-liga után, alig valamivel a bajnokság rajtja előtt.

Kíváncsi vagyok, mennyien maradunk Kecsóra. Montenegróba kilencvenen rándultunk le, Újvidéken is voltunk egy jó négyszázan, négyötvenen, talán Budapesthez ilyen közel is összeverődünk – a szokásos százan.

Kicsit zavar ez. Mégis a bajnoki rajtról van szó, amiből ha lemegy majd harminc forduló, akkor a végén vagy örülhetünk, vagy nem, de ebben a pillanatban még lehet reménykedni. Mondjuk utóbbit pont nehéz, ha mindenhonnan azt öntik ránk, az európai kupaleszereplések a magyar futball tünetei, szar minden, hiába ugyanezek a nevek tavaly még csoportkörben játszottak és hasonlók. Ne hallgassunk a csak keseregni tudókra, szánalmas egy faj mindegyik!

Örüljünk inkább annak, hogy Vernes, Vécsei, Nagy Geri és Czuczi Marczi három évvel meghosszabbította a szerződését, vagyis ha nem érkezik értük visszautasíthatatlan ajánlat, akkor valami mag felsejlik előttünk a jövő Kispestjére nézvést. Ez valóban nem érdemli meg, hogy azok, akik egy hétköznap Újvidékre útra tudtak kelni, azok leugorjanak Kecsóra is?

(Szemét egy negatív állat vagyok, hivatalosan kesergek én is, gyűlölöm is érte magamat, de mégis az van, valamiért úgy érzem, nem leszünk fényesen sokan újfent.)

Kezdőt saccolni viszont nem tudnák.

Szabi nyilván, még akkor is, ha közel sem élete csúcsformájában véd. Boti, Ignja, Lovric és talán Ikenne-King, mert ő legalább gyors és elől labdaügyes, habár beadni csak mérsékelt sikerrel tud, Alcibiade viszont mostanság rossz (nála vannak olyan elméletek, hogy játszatni kéne, és akkor jó lesz majd, amit én is el tudok hinni, csak félek a meghúzásától).

Középen Zsivány tűnik fixnek, egyszerűen kiszoríthatatlan lett Rossinál, pedig a fene tudja, hogy mit lát benne. Semmi faxni, semmi sallang, csak játszik, van, a létezése szinte fel sem tűnik a pályán, mégis állandóan kezd. Mellette Hidi, netán Mancini, de inkább Hidi az utóbbi hetek tapasztalata alapján. Esetleg Nagy Geri. Vécsei szerintem visszatér, ellenben valamikor az ötvenikszedik percben bejön helyette Diarra, ha addig nem lő mondjuk egy gólt.

Elől olyan biztos nem lesz még egyszer, mint csütörtökön vagy húsz percen át, hogy három középcsatárral(!!!) csapatjuk egyszerre. Dél, Diaby és Testardi kizárja egymást, közülük játsszon az, aki épp a legjobb formában van. Sőt, reméljük, hármukból legalább az egyik valamikor formában lesz. Kecsón ez szerintünk most Délczeg lesz, mellette Holender, és talán Vernes, ha kimondják róla, hogy felépült.

Ez tehát az, amit saccolni sem merünk, mert nem az van, hogy szűk, vagy tág a keret, hanem az, hogy kicsit ilyen is, meg kicsit olyan is.

Például a védelembe viszonylag kevesen vagyunk, miközben középcsatárból négy is van a keretben (Bobállal). A középpályára szerencsére tudunk embert rakni, és örülünk, ha a hármuk játékminősége legalább átlagos, mert akkor nincs nagy gond.

Az a fura helyzet állt elő tehát, hogy amíg a védelemben nagyon és középen viszonylagosan szűkösek vagyunk, addig mégis egy rendes középcsatár kellene igazából, ahol viszont sokan várakoznak az egy szem posztra. Nehezen értelmezhető tehát ez a keret. Darabra orrnehéz, minőségre azonban valahol kiegyensúlyozottnak tűnő.

Hogy ezek után mi lesz Kecsón? A fene se tudja, csak téptem itt a számat néhány bekezdést.

Meglátjuk.

Ami LESZ (?)

…de hogy lesz a leírtakból csoda csütörtökön és Bursaspor-túra nekünk? Mert titkon erről álmodik bizony a kispesti szív. Na hogy? Hát RW-i pesszimizmussal sehogy, de a francba is, én is hinni akarok, úgyhogy jövendölök egy picit, ami kicsit olyan lesz mint az okos lány meséje Mátyás királlyal, hoz is ajándékot meg nem is, szóval elmondom, hogy miért érdemes kijönni csütörtökön a kispesti sorompókon túlra, de azt is, hogy szerintem ez lesz a végállomás…

…szóval, Földiekkel játszó égi tünemény…most Te kellesz nekünk!

…no tehát, Kispest-faktor, XXIII. fejezet: ha mélypontot érzünk, akkor jön a nemvárt meglepi. Emlékezzünk csak a Wronki elleni derbikre. Kinn vereség, nulla játékkal, majd Gálhidit meneszti a forrófejű Pini. Bogesz a padon, kiábrándult drukkerek igen kis számban a lelátón, meccs az Üllőin. Kell ennél rosszabb? erre a csapat ledolgozza a hátrányt, 11-esekig húzva a meccset – majd kiesik.

Nos valami ilyesmit érzek én holnaputánra. Érzem, hogy a srácok berobbantják a kissé kehes Csepel motorokat és az utcahosszal előzzünk száguldó Zastavák után erednek.. Hiszem, hogy 1-2 pillanatra utol is érjük őket. Hiszem, hogy lesz egy olyan 20-25 perc a meccsen, amikor megint veresre üvöltött torkokkal állunk a korzón és a tribünön, és azt hajtogatjuk egymásnak: miért nem játszottunk így már odakinn, mennyire megérdemelnék ezek a gyerekek… és akkor jön valami, egy tizi, ami miatt a bíró fejét követeljük, de kiderül majd utólag, hogy az volt, és először mindeni romokban, de pár nap múlva pedig meg már azt mondogatjuk a Templom téren vagy Wekerlén sétálgatva vagy Hantába ütközve a Guriga presszóban, hogy egye kánya, ez így vállalható kiesés volt, idén is mi hoztuk le egyedül a vállalható EL-szereplést, nem az állami pénzen kistafírungozott csapatok, hanem mi. És igazi kispesti büszkeséggel fordulunk a kecskeméti sík felé, az első fordulóban is kísérve csapatunk, tovább és tovább…

“Elmész te a fenébe, RW!” – mordul fel talán jogosan az olvasók zöme, ilyeneket írsz hogy kiesünk? De miért?

Miért? Megmondjam? Nem mondom meg. De aki olvas minket szerintem sejti, és azt is tudja, hogy kevés ember kívánja jobban az rw-i predikció porba hullását mint maga a szerző.

Maradjunk tehát most ennyiben, és nagyon-de-nagyon bízunk benne, hogy péntek hajnalban leírhatom nektek, hogy mi köze van az RW-féle beharangozókban tippelt eredményeknek egy fekete Hummel Honvédmezhez vagy Hanta golfsapijához.

Csütörtök.

CSAK!

(Ui.: Közben a Győr esélyei eltűntek, mint Várhidi bajsza a szigetszentmiklósi fodrászüzletek Bermuda-háromszögében. Megint nekünk kell megvédeni a hazai foci becsületét…)

Ami VAN

2 nap van még hátra a Vojvo elleni EL-visszavágónkig, és miközben ezt a posztot írom, már itt van a kanyarban a Győr BL-selejtező visszavágója is Izraelben. Drukkolunk persze innen messziről a győrieknek, de valahogy az ember agya mégsem rezeg azon a fordulatszámon, mint teszi majd azt csütörtök este. Szóval a gondolatok már most a fénypászmákban úszó Bozsikban repkednek képzeletünkben és várjuk, de nagyon várjuk ezt az egyszerre félve-félt és mélységesen kívánt estét.

Mert itt a lényeg, amit már a múlt heti meccs-beharangban leírtam: szeretjük ezt a csapatot. És hiába volt kiábrándító a “játékunk” múlt héten, hiába ült magába roskadva a meccsen nem is annyira jól meccselő Rossi a sajttájon, hiába volt mentes mindenféle nézhetőségtől a csütörtök esti teljesítményünk, ez a csapat nem szidható. És ez jó. Persze ez a kegyelmi állapot nem tart örökké, a legendásan empatikus kispesti közönség is előbb utóbb hisztizni kezd, de hogy még nem teszi, az is már nagy eredmény. És ez a jelentősen megfiatalított, saját tehetségekkel teletömött keretnek köszönhető. Meg annak, hogy a melléjük érkező legionárok is valahogy a kedvelhető típusok (csak kisManciót tudnám feledni). Van köztük magyar szinten kiemelkedő ász, akit nem nehéz imádni (Ignja, Tandi – ha ő még itt van persze…), és van csöndes, szerény, hajtós koma (Zsivány, kicsiKing – és bizony az ilyen szürke de hajtós srácok nekünk többet érnek, mint egy megsértődött, valamikor jó bal lábbal bíró, manapság csak sértettségében a csapattársait cinkelő kiégett bohócliger…), + a blog által egyedül elismert Diaby. Szóval ha szerethető csapatot keres Egervári Sankó bácsi, akkor a szemléltető ppt-jéhez a mi csapatképünket teheti be nyugodtan a következő telki szeánszon.

Persze az a felvetés is jogos lehet: RW ne nyáladdzon itt, mi továbbjutást és sikereket akarunk látni, inkább 10 unszimpatikus gyökeret ide, semmint egy kezdőcsapatnyi fantáziátlan szerencsétlent – csakhogy pont a tavasz a bizonyítéka, hogy nem fantáziátlan szerencsétlenekkel van tele a keret, mert egy Vécsei Bálintban, egy Lőrinczy Attiban, egy rafkós Vernes Ricsiben már ott van a finesz, egy Bobál Geri lábában a sok gól, Holender Filipről nem is beszélve, ráadásul az övéből már ki is gurult néhány… csak hát basszus, kéne melléjük még 1-2 évig egy-két olyan húzónév akire ők is felnéznek, aki löki őket előre a pályán és nem engedi elszállni az öltözőben, hogy aztán észre se vegyük és már Vernesen feszüljön a karszalag, és Attis kenje a zelenkai zsugákat a 20-szoros válogatott Holendernek, aki nyugdíjba küldte Dzsudzsit.

Viszont egy dolgot sürgősen változtatni kell a múlt héthez képest. Hinni kell, srácok! Legalább abban higgyetek, hogy ez a szerb gárda semmivel sem különb mint ti. Higgyetek abban, hogy lehet keresnivaló. Amikor jöttünk egy hete haza Újvidékről, elkeserített a benzinkutas találkozónk: Kemi azt ecseteli, hogy egy gól itthon, és végünk, a fiatalok olyan lógó orral mászkálnak körülötte, mint Balaskó Iván a Lövér körúton, mikor bezárt a kedvenc soproni tékája, szóval mindenki maga alatt, szinte csak azt nem mondják a srácok, hogy inkább hagyjuk is ezt a visszavágót… NEM! A tavaszi elszántságot kérjük! Ott se mi voltunk a favoritok a Győr vagy a Fradi ellen, Újpesten évek óta roller a jussunk, de most ott sem voltatok beszarva! Hát most se legyetek! Kemenes Szabi, te pedig űzzed, hajtsad őket, mint Lilákiában! Gyerünk srácok, higgyetek magatokban, könyörgöm, ha már mi hiszünk…!

Na, most viszont már kezdek rohadt éhes lenni, és e poszt cunamim 3. epizódja előtt, meg Pinyőék tel-avivi vendégjátékát megelőzően összeütök magamnak némi vacsorát, szóval folyt köv.

Ami VOLT

Régi adósságunk pótoljuk e kis poszttal most, hisz többen is reklamáltátok már itt a Vojvodina meccsbeszámolót. Hanta már jelezte másutt, hogy havazódás van, erőst, és ezt csak alá tudom támasztani. Persze majd’ egy héttel a meccs után sok értelme nincs beszámolgatni, mindenki olvasta már a különböző fórumokon, ultra blogokon vagy Gács úr levelében a történéseket, vagy épp a helyszínen élte meg azokat. A most következő írás így inkább a blogarchívumnak szól, ha már kinn voltunk, ha már rommá aszalódtunk a konvojban a kisbusz hátsó ülésén, ha már szomjaztunk 6 órán keresztül, ha már élőben végigszenvedtük a kreativitásmentes játékunkat, akkor basszus, legyen fönn a blogon ennek a rövid emlékezete.

Szóval néhány szóban Újvidékről, inkább gondolatfoszlányokban.

Amit már 1000-szer leírtak,

azt most nem ismételjük meg. Igen, szarok voltak a körülmények. Igen, kamuztak a jugó yardok a határon. Igen, állatok módjára meghugyoztattak minket az autópálya közepén. Igen, büfé nem, vagy alig volt (kiscsoportos kiengedéssel). Szóval ilyen árnyak vetültek az amúgy szokás szerint hangulatos kisbusz-utunkra, de tény, legnagyobb veszteségünk idősb Babar úr félig üres Kozelje és Faterom még hideg Starója volt, mondjuk az utóbbi miatt volt egy kis bajuszhervadás, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Hangulatilag tehát ott volt a túra, és még jobb lehetett volna, ha nem reagálja túl a szerepét a szerb rendfenntartás. A többit ez ügyben lássátok Hanta recens posztjaiban. Viszont szomorú tanulsága a meccsnek, hogy

…bekalva nem megy…

…soha, senki ellen. Sajnos már a csapatbusz befutásakor éreztük, hogy valami nem stimmel. Ahogy szálltak le a srácok, faarccal. A melegítésnél dettó. Aztán a meccskezdés mindezt még jobban aláhúzta. Kétszeres nadrágba zrityózás esete forgott fenn: konkrétan a Vojvodinától (az első 20 percben úgy beszorultunk, mint a jövő hétvégén visszavonuló Csehi Tibi bármelyik dugója egy aktuális hálótartó vasba), másodsorban pedig bizony kreativitásban. A már sokszor félve megénekelt vezérnélküliségünk most jött ki igazán: emberelőnyben is tanácstalan adogatás volt a maximum, amit kihozott a támadószekció magából. Nem volt kit keresni a labdákkal, nem csoda, hogy jellemzően a valamely védőnk –> Zsiva –> Hidi –> NagyGeri –> Hidi–> Vécsei –> Zsiva körök mentek le, néha egy-egy elbaszott Alcibiade labdaérintéssel, máskor pedig a bántóan lassú Testardi besüléssel lezárva. Amikor a derék talján megpróbált megkerülős csellel elmenni az egyik jugó szélsővédő mellett, szerintem még a rác kollega is röhögőgörcsöt kapott a colos olasz pörformanszától. Egy értékelhető 5 percünk volt támadásban, a második félidő eleje (pont egy Testardi lökettel koronaékszerként), aztán slussz. Ami igazán bántó volt, az a csapat kishitűsége. Mert ezek a srácok nem beleszartak a meccsbe, nem szabotálták el az esélyeink, hanem egyszerűen megállt a tudomány. Csak ez azért fájó, mert bár megértjük az ifjonti rutinhiányt, hogyne értenénk, hisz bírunk titetket srácok és szorítunk nektek, csak most fáj igazán, hogy egy, akárhogy is nézzük, de egy Anzsihoz képest jóval verhetőbb Vojvo ellen sem sikerül a bravúr, mert 1-2 kulcsember eligazolt a keretből, a leendő kulcsembereink pedig 2-3 év múlva gyaláznák ezt a Vojvodinát… akkor Baráth Boti nem csúszna be, hanem talpról szorítaná ki az afro sztárt, ahogy Kemi is ordítva kérlelte, akkor Vécsei nem bátortalanul lőne messziről hanem úgy tömné zsugával Nagy Gerit és Testardi helyett Bobált, hogy sírnánk a gyönyörűségtől.

De ma ma van,

és azzal kell főzni amink van. Rossi mester pedig (áldassék a neve a tavaszunkért) most bizony kissé belealudt a milánói makaróni kifőzésébe. Már a kezdő sem volt egy telitalálat (4-4-2 szerűség… nem ez az ő sikerreceptje, anno mikor Gegével próbálkozott álcsatárként, voltak ilyen borzalmasabb meccseink), aztán a bántóan kreativitásdeficites csapatból Nagy Geri majd Vécsei lekapása, bármíly haloványak is voltak, és a küzdő, de nem igazán labdaeszes Déllel és méginkább az atomszürke Diarrával való felváltásuk, hát nem voltak az év ötletei, mister! Holendert is sajnáltuk, de ő sajna szintén látványosan nem találta a fonalat, buta sárgájáért is kár. De hát…

…fiatalság, bolondság.

Fiatalság, boldogság?

Abban is volt részünk idén, nem is kevésben. Várjuk hát a csütörtök estét, mást nem tehetünk és reménykedünk.

És még néhány szó…

…a hangulatról. Mert akármennyire nem a mi esténk volt ez, azért köszönjük a csapatnak és tavaszi menetelésüknek, hogy itt lehettünk Novi Sadban, hogy cidrizve kellett kiküzdeni egy plusz szabinapot a melóban, hogy a kisbuszban végigröhöghettük a csüti délutánt majd éjszakát, hogy Fater végre elkísért minket egy ilyen nemzetközi túrára is, remélem még sok ilyenben lesz részünk, és örülök hogy ilyen Faterom van, és jó volt ismét egy új stadiont megismerni, ezt a fura tipice balkáni képződményt, amit Karadjordje stadionnak hívnak, és amelyik a Rohonci úti és a Széktói stadionok szerelemgyereke, ahol a nászba a Celik Niksic stadionja is beszállt egy gangbang erejéig… Milyen volt már a ’20-as éveket idéző fűrésztelep feelingű favázas építmény, ami a stadion déli betonkanyarjából nőtt ki? Szóval nagy hangulatkirály dolgok ezek, ezek a túrák, amikre jó lesz emlékezni öregkorunkban. És a hab a tortáról ugyan hiányzik, hisz simán kaptunk ki egy megkockáztatom, döntetlenre simán hozható, jobb napjainkon vagy a tavaszi kerettel pedig még be is húzható meccsen, a hangsúly ezúttal az emlékekre került, és ez se nagy baj.

Aztán itt jön még a csütörtök este. Rossiék akár meg is spékelhetik a tortánkat a sokat emlegetett habbal. De ez már egy másik poszt sztorija.

Fotó: Lovi (1909foto.hu)

Ami VOLT

Szóval néhány szóban Újvidékről, inkább gondolatfoszlányokban.

Amit már 1000-szer leírtak,

Fiatalság, boldogság?

Abban is volt részünk idén, nem is kevésben. Várjuk hát a csütörtök estét, mást nem tehetünk és reménykedünk.

És még néhány szó…

Aztán itt jön még a csütörtök este. Rossiék akár meg is spékelhetik a tortánkat a sokat emlegetett habbal. De ez már egy másik poszt sztorija.

Fotó: Lovi (1909foto.hu)

Az megvolt, hogy a kazincbarcikai hős, a Csató-testvéreket megelőző korok bajuszkirálya, Csehi Tibor még csak most búcsúzik?!!?!

Augusztus 4.-én (vasárnap) édesapámat, Csehi Tibort búcsúztatjuk a nagypályás futballtól egy Géder-Kispest öregfiúk meccs keretében (17h) Géderlakon, ahol az elmúlt években játszott.
A meccsen részt vesznek a géderieken kívül a Kispest-Honvéd régi nagyjai is. Szép számmal jelen leszünk Pestről is, Géderlakon aznap falunap lesz, úgyhogy jó bulinak ígérkezik.
Minden Kispestit szívesen látunk aki arra jár vagy lakik és eltöltene pár órát a régiekkel. És persze másokat is :) Pár km-re található a Szelidi tó, úgyhogy egy fürdés is belefér :) CS.A.K.

További információ a facebookon.

Elvárom,

… hogy a Vojvodina szurkolóit Magyarországon az európai normáknak megfelelő fogadtatásban részesítsék mind a magyar hatóságok, mind a Bp. Honvéd, mint rendező egyesület.

… hogy a Magyarországra látogató szerbiai szurkolók útvonalát a magyar hatóságok biztosítsák úgy, hogy közben nem akadályozzák a szerb állampolgárok szabad mozgását.

… hogy a magyar hatóságok a legjobbakat feltételezzék a Szeribából érkező szurkolókról, jelenlétük egyetlen indoka a bűncselekmények közvetlen megelőzése legyen.

… hogy a Bp. Honvéd a vendégek számára ugyanolyan ellátást biztosítson a Bozsik-stadionban, amilyet a saját szurkolói számára is. A stadionba érkező vendégek között az egyetlen szelekció a szektorok szerinti eloszlás lehet.

… hogy a magyar hatóságok és a Bp. Honvéd előzetesen tájékoztassa a szerb hatóságokat és a Vojvodina egyesületét a Budapesten szokásos rendezési sajátosságokról, kérve őket, informálják a Magyarországra látogató szurkolókat.

… hogy a kispesti szurkolók – bizonyítva a saját magukra sűrűn és bőszen használt európai jelzőt, szemben a Vojvodina szurkolóira, a szerb hatóságokra, valamint az egész Szerb Köztársaságra használt balkánival – úgy is viselkedjenek, ahogy azt magukról állítják, feltételezik. Az európaiság nem azt jelenti, hogy balkánozunk a facebookon, miközben habzó szájú kommentekben ugyanazt, vagy többet várunk el a magyar hatóságoktól, mint amiket szóvá teszünk másoknál.

… hogy a Vojvodina szurkolói, vezetői, kísérete, a szerb hatóságok jelen lévő alkalmazottai, Szerbia Magyaroszágra delegált tisztviselői saját szemükkel láthassák, Magyarország és a Bp. Honvéd alkalmas megrendezni egy magas presztízsű labdarúgó-mérkőzést európai módon.

… hogy a kontraszt szemmel látható, kézzel tapintható legyen a két rendezési mód között.

Szánalmas, de amiről most írtam, az nem más, mint az általános norma, hihetetlen, hogy ezt jelenleg elvárni kell.

Akkor nézzük ugyanazt az ÉN nézőpontomból

Gács Pál és a Honvéd megírta levelét a Szerb Köztársaság Budapestre delegált nagykövetének, amelyben nem kevés, sokunkat érintő kérdés is feszegetésre kerül. Való igaz, az újvédik túra egyes elemei igen visszásak voltak, és ezen visszás elemek mellett nem szabad elmenni szó nélkül. A kispesti szurkolók valóban méltatlan, sőt, le merem írni, embertelen körülményekkel kellett szembesüljenek egy nagy presztízsű európai labdarúgókupa selejtezőjében.

Igen, Montenegróban is voltak visszásságok, valóban ugyanúgy nem várt minket felszerelt büfé a niksici stadionban, de ott a helyi szervek és a rendező klub mindenben megértőnek bizonyult, és amennyire módjukban állt, segítettek. Ha máshogy nem, Hemibá mögé felsorakozva, serpaként hordák szektorunkba a palackozott (fontos kiemelni, ismerve a Balkán egyes részeinek folyóvíz-ellátásának általános, vagy legalábbis magyar gyomorhoz szokott színvonalát) folyadékot.

Szerbia, a Vojvodina, a szerb rendőrség ezzel szemben egy hagyományos, sőt, európai értelemben véve is nagynak, tapasztaltnak mondható futballnemzet, amely – hihetetlen bár, de mégis úgy tűnik – jelenleg nincs felkészülve 4-500 szurkoló fogadására.

A hajtás után beidézzük a Honvéd levelét (szó szerint, elhagyva nem kevés sic!-et), és ahol a személyes tapasztalatom attól eltérő, azt jelzem.

Szerbia Köztársaság Nagykövetsége
Rade Drobac Nagykövet Úr részére!
Budapest

Tisztelt Nagykövet úr !

Alulírott Gács Pál, mint a Honvéd FC Kft ügyvezetője az alábbiakról kívánom Önt tájékoztatni:

Ahogy Ön előtt is ismert az FK Vojvodina és a Budapest Honvéd 2013. július 18. napján 20-30 órakor Újvidéken Európa Liga Kupamérkőzést játszott egymással. Csapatunkat kb. 500 fő vendégszurkoló kísérte el, az általuk szervezett buszos utazással. A magyar-szerb határt Röszkénél lépték át a drukkereink. A szurkolói csoportok elmondása szerint, amikor a szerb határhoz értek (13,30 és 14 óra között) méltánytalan bánásmódban részesültek. A határ szerb oldalán félreállították őket kb. 2 órás várakozással, ahol mindenkit egy nagy váróterembe tereltek. A buszokat átvizsgálták a szerb határőrök és szurkolóink legnagyobb megdöbbenésére az átvizsgálás után a buszon fent maradt valamennyi ételt, italt, aprópénzt, öngyújtót, fényképezőgépet és egyéb személyes tárgyakat egész egyszerűen elvették tőlük és ezek a mai napig nem kerültek vissza hozzájuk. A szerb határőrök csak hosszas alkudozás után és több órás várakozást követően engedtek csak ki bárkit is 5 fős csoportokban a mosdóba, hogy szükségleteiket elvégezzék. Tekintettel arra a tényre, hogy a buszokon nők és gyerekek is voltak, úgy gondoljuk, hogy ha igaz ez a történet, ez nem elfogadható. A szerb határőrök továbbá indokolatlanul mindenkit megmotoztak, majd hosszas alkudozás után megígérték nekik, hogy a határtól 10 km-re lévő MOL kútnál megállhatnak, mindenki felfrissülhet, az eltulajdonított ételt, italt tudják pótolni, de ebből az ígéretből sem lett semmi. Az autópályán kb. 50 km/órás sebességgel, szándékosan lassan vitték felvezetve a buszokat és a szerb részen sehol sem engedték a buszokat megállni. A stadionhoz érkezést követően egy nagy üres területre terelték össze a vendégszurkolókat, akiket elképesztő rendőri készültséggel körülvettek. A klubunk tulajdonosának George F. Hemingway tárgyalásának volt köszönhető egyáltalán, hogy az 500 főből kb. 100 fő szurkolót kb. 1 óra alatt 5 fős csoportokba, rendőri kísérettel kiengedtek a közeli büfébe.

Mi ezek szerint a második turnussal értünk a határra, amely addigra állt egy nagy- (50 fős), két közepes- (19-20 fős), egy kisbuszból, valamint néhány személyautóból. Négy óra körül, vagyis érkeztünkkor a helyzet több részletben is eltér az levélben említettől.

A kisbuszunkból, miután az beállt a határhoz, átadtuk az útiokmányokat a szerb határőrnek, aki azokat elvitte ellenőrzésre. Ekkor egy másik, rohamfelszerelést viselő úr megkért minket, hogy egyenként szálljunk ki csomagjainkkal, majd egy kamerába belelnézést követően (tehát mindenkiről felvétel készült!) vonuljunk be egy váróterembe. A váróterembe menet mindenkit átmotoztak, a nálunk talált alkoholtartalmú termékeket pedig elkobozták. Semmi mást, csak az alkoholt, miközben annak mennyisége meg sem közelítette a határon már vámkötelesnek nevezhető mennyiség alsó határát, vagyis a két ország és az Európai Unió között érvényben lévő törvények és egyezmények értelmében gond nélkül bevihető lett volna Szerbiába.

A kiszállás pillanatában a kisbuszunk műszerfala fölött hagytam az útvonalunk rögzítésére szolgáló táblaszámítógépemet, amely a busz átvizsgálása után is ott maradt. Később a társaságunk egyik tagja behozta a váróterembe, de addigra a busz átvizsgálását már befejezték. Legjobb tudomásom szerint semmi sem tűnt el a magára hagyott belső térből, és emlékeim szerint a többi busz, vagy személyautó utasaitól is csak az alkoholtartalmú termékeket kobozták el.

Még egyszer kihangsúlyoznám, a mi konvojunk nagyjából fél négy és öt között gyülekezett a határnál.

A konvoj szerb rendőrök általi megszervezése és az Újvidékre való indulás közötti időben többen is forintot kívántak váltani a helyi fizetőeszközre, dínárra, hogy azzal majd a stadion belterületén, esetleg útközben fizetni tudjanak, amennyiben fogyasztani szeretnének. Sajnos a határon egyetlen pénzváltó volt csak, amely forintot nem fogadott el.

Több szerb rendőrtől is ígéretet kaptunk arra, hogy a határtól néhány kilométerre lévő benzinkútnál majd megállhatunk, ott lesz pénzváltó, lehet vásárolni frissítőket.

Az átvizsgálás procedúráját leszámítva a határon a hangulat oldott volt, a kivezényelt rendőrökkel kedélyesen el lehetett beszélgetni, futballról, időjárásról, bármiről, mindvégig segítőkészek voltak – vagy mint az kiderült utólag, annak tűntek.

Indulásunkat követően a határtól egészen a Vojvodina stadionjáig nem engedték megállni a konvoj egyetlen tagját sem olyan helyen, ahol mosdó, esetleg megvásárolható folyadék lett volna. Egy rendőrautó előrement, és egészen addig lezárta az út menti benzinkutak bejáratát, amíg a konvoj el nem haladt előtte. Majd az utolsó kocsi után ő is elindult, elhajtott a konvoj mellett, és lezárta a következőt, és ez ment egészen a stadionig.

Egyetlen alkalommal engedték megállni a konvojt, amikor már tarthatatlanná váltak az emberi anyagcsere-szükségletek általános viszonyai. Elképesztő módon ez is úgy történt, hogy a nyílt autópályán megállították a forgalmat (kép1, kép2), majd engedélyeztek néhány perc szünetet, amíg mindenki elvégzi dolgát a leállósávban. A hölgyek számára természetesen ez a lehetőség erősen korlátozott volt, amivel így – legjobb emlékezetem szerint – végül egyikük sem élt.

Szurkolóink egy részét beterelték a vendégszektorba, azzal a ígérettel hogy ott majd mosdó, toalett és büfé várja őket, de a vendégszektor mellett mint később kiderült semmilyen büfé nem volt.

A stadionba senki nem terelte be a szurkolókat, igaz, más lehetőséget sem biztosítottak számunkra, mint bemenni oda. Mivel kint, a stadion előtti réten, ahová leállították a járműveinket, egyáltalán nem várt minket semmilyen büfé, vagy bármi, ahol folyadékhoz juthattunk volna (ekkor a szurkolók jelentős része már órák óta nem ivott más, mint az autókban szinte felforrt ásványvizet, ha még volt készlete), többen is úgy döntöttünk, ennél csak jobb lehet bent.

Nem volt jobb.

Az most mindegy, hogy az UEFA előírásai szerint csak ülőhelyes szektorokban lehet nemzetközi kupamérkőzésen szurkolókat elhelyezni, és a Vojvodina stadionjának vendégszektora ülőhelyet csak nyomokban tartalmazott, mindegy, mert meccset úgyis állva szeretünk nézni.

Az viszont elfogadhatatlan, hogy a mi – ekkor már erősen szomjazó – konvojunkat (az elsőről nem nyilatkoznék, az ottani részleteket nem ismerem) semmi folyadék nem várta a stadionban. Nem lehet elégszer megemlíteni, hogy még mindig délután van, tűző napon álltunk a határon, tűző napon haladtunk lépésben az odaúton, majd tűző napon tikkadtunk a stadion betonlépcsőjén. Az illemhelyeken összesen hat csaptelep volt, amelyekből mindössze három működött a megérkezésünkkor (ebben biztos vagyok, ráadásul a hibásakat sem mi rontottuk el, mivel én is már úgy találtam őket, és én az elsők között léptem be a stadionba). Inni ezekből sem volt ajánlatos, esetleg tarkót, arcot mosni, azonban a szükség nagy úr.

Külön említést érdemel a beléptetés, amely során – minket még figyelmeztettek, mert kicsi volt akkor a tömeg -, hogy a helyi szokások szerint aprópénzt és öngyújtót nem lehet bevinni, ezért ezeket még vissza tudtuk vinni a kocsiba (kilencünkből ekkor már csak egy főt engedtek vissza a közben lezárt parkolóba), de tőlem még így is sikerült elkobozni a gyönyörű piros-fekete öngyújtómat. Ez legyen a legnagyobb veszteségem.

A negatívumok mellé itt is meg kell említeni azonban a pozitív dolgokat. Ahogy a konvojt felügyelő rendőrök, úgy több biztonsági őr is beszélt magyarul, vagyis mind a rendező sportszervezet, mind a rendező hatóság figyelt az érkező szurkolókkal való kommunikációra. Ha van kivel és hogy szót váltani, abból megértés is lehet. Nem szeretném, ha rajtuk csattanna ez az egész nonszensz hacacáré, mert – és még egyszer elmondom – a többség igen kedves, segítőkész és megértő volt velünk mindvégig. Ha valakihez normálisan közelítettünk, az normális volt velünk szemen is.

Hemingway úrnak és az UEFA delegáltjának a közös fellépésére, kb. 1 órás alkudozás után nagy nehezen különböző flakonokban vittek vizet az addig már teljesen kiszáradt vendégszurkolóknak. Az UEFA előírásával ellentétben a vendégszurkolóknak fenntartott szektor csak egy töredékén volt ülőhely, továbbá a mérkőzés ideje alatt semmilyen ellátásban nem részesültek. A mérkőzés befejezését követően a szerb oldalon sehol nem lehetett megállni és természetesen a szerb határon újabb másfél-két órás megállásban és tüzetes átvizsgálásban volt részük.

A visszaút során ismét egy másik konvojt alkottunk, mert a sajtóértekezlet zárására a szurkolók dandárja már elindult a stadiontól. Mindezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a parkolóban ekkor fura dolgok játszódtak le.

Volt egy kis kergetőzés a táborok között, való igaz. Az ilyen előfordul. Erre fel lehet készülni, például úgy, hogy a rendőrség elválasztja a szurkolókat, és nem csak úgy van valahol. Itt most ez történt.

Amikor kialakulni látszott a perpatvar, a rendőrök egy jelentős része még a stadion vendégszektora előtt, az eseményektől jó 150-200 méterre ácsorgott, hogy értesítésük után, lóhalálában rohanjon oda. Ennek lett az a következménye, hogy olyan embereket is meg-megütöttek (volt akit nem is egyszer!) gumibotjukkal, akik az útjukba eső parkolóban épp a kocsijukba szálltak be.

A rend helyreállta pillanatát is sikerült elnézniük. Már minden kispesti szurkoló a buszok környékén volt, mindenki visszatért a mókából, egyenként szálltak is fel a járművekre, de mivel azok ajtajának keresztmetszete szűkebb, mint a sorban állók összes szélessége, csak egyenként voltak erre képesek, miközben a hátrébb állókat továbbra is gumibotozták. (Utóbbit saját szememmel nem láttam, itt egy számomra hiteles személy szavára támaszkodom csupán.)

És micsoda furcsa a helyzet: eközben mi, az egésztől alig 15-20 méterre, a kisbuszunk mellett itthonról vitt szendvicseket majszoltunk, néztük, ahogy feláll közénk és a többi szurkolótársunk közé egy rendőrsorfal, akik egyszerűen – már bocsánat a kifejezésért – szartak ránk. Csak percekkel a tábor elindulása után jött oda valaki, hogy mégis mi a fenét csinálunk itt? Elmagyaráztuk, press, várunk, stb. Megértette, majd odébbállt. (További eközben: a helyi ultrákat is ekkor engedték ki a szektorukból, akiknek jelentős százaléka épp a vendégszektor és egyben a vendégcsapat számára fenntartott bejárat mellett indult hazafelé a legnagyobb nyugalomban.)

Az egy, a két tábor közti kis kergetőzést leszámítva (valamint egy tahó fotóst, aki visszaélve akkreditációjával folyamatosan bemutogatott a vendégtábornak) utólag elmondható, hogy teljesen indokolatlan és egyben teljesen szakszerűtlen volt a rendőri készültség mértéke, valamint a biztosítás módja.

Klubunk álláspontja az, hogy a szerb hatóságok, illetve a Vojvodina biztonsági vezetőjének a fellépése és hozzáállása minden, csak nem európai és nem civilizált. Nőket és gyerekeket hoztak méltánytalan, megalázó és félelmetes szituációkba. Az pedig egész egyszerűen elfogadhatatlan, amit a szerb határőrök műveltek a buszok kifosztásával.

Részemről ezek erős állítások, bár a szigorú tényeket vizsgálva, azt kell mondjam, egyet tudok érteni velük, ha az egyszerűsítés síkján szeretnénk maradni. Lehet szépíteni a dolgokat, de nincs mit tenni, el kell ismerni, valóban voltak olyan pillanatok, szervezési hiányosságok, amelyek igen, méltatlan, megalázó és egyben teljesen indokolatlan szituációknak, váratlan élethelyzeteknek tettek ki szurkolókat. (A buszos dologról újfent nem nyilatkozom, ha történt ilyen, akkor az csak az első konvojjal történhetett.)

Szeretnénk, ha Tisztelt Nagykövet úr levelünk után vizsgálatot kezdeményezne Szerbiában, hogy kik a felelősek ezekért az elfogadhatatlan és a két ország barátságát megrontó eseményekért.

Bízunk benne, hogy a vizsgálat megállapítja a felelősöket és talál sérelmeinkre valamilyen gyógymódot.

Előre is köszönjük szíves közreműködését.

Budapest, 2013. július 22.

Tisztelettel:

Gács Pál
ügyvezető igazgató

Kellemetlen ezt mondanom, mert nem ez a dolgok elintézésének a rendje, de ezt a levelet meg kellett írnia a klubnak. Ha csak részben is igazak a benne foglaltak, az teljességgel elfogadhatatlan 2013-ban, Európában. Mi, mint magyar állampolgárok elvárjuk, hogy Magyarország, valamint Szerbia tiszteletben tartsa a jogainkat, tulajdonunkat, emberi méltóságunkat.

Ezekből több is sérült múlt csütörtökön.