Eddig szépen alakul az idei szezon, szó se róla… Azért bevallom, bennünk volt a para meccs előtt, hogy az újonnan mumus MTK ellen mi lesz, hogy meg tudjuk- ismételni a Vidi elleni koncentráltságot, hogy a múlt héten remekelő srácok ismételnek-e. Nos, a sirokkó előtti hőguta sújtotta poros arab oázist idéző körülmények között végül is az történt, amire a merészebb álmainkban gondoltunk: teljesen megérdemelten vertük a mindössze egy kapura lövést prezentálni képes MTK-t. Olyan magától értetődően, hogy én még valahol mindig azt várom, ébredjek fel, és eszméljek rá, igazából kettő-egy lett oda.
De nem, nem bizony…!
Az egész meccs nagy pozitívuma így számomra az lett: végre láthattam egy Honvéd-meccset a szokásos negatív fordulatok nélkül. Pedig a nagy futballközhely-szótár egyik klasszikusa, a „sok kihagyott helyzet megbosszulja magát” kitétel elég keményen ott lebegett az egész 90 perc (plusz ivószünetek plusz extra ráadás) alatt a stadion felett. Rögvest az első félidő eklatáns példája volt az idézett axiómának: Gyula úr, Filip, vagy Kamber lábáról szálltak el sistergős vagy épp fifikás lövések Hegedűs kapuja felé, de a kapufa, maga a kapus, vagy épp a mi hibás kivitelezésünk megóvta a kék-fehérek kapuját. Aztán egy magányos, tényleg egyetlen MTK-támadás érkezik a félidő derekán, exSándor lép ki jó ütemben, önzetlenül tálal Strestík elé – ahogy anno Danilónak tette a forintosakat, hahhh :( -; a Leonardo kivégzéséről anno elhíresült cseh pedig nem kegyelmez. 1:0 oda, meg se lepődünk, a tavalyi szar idényt leszámítva az utóbbi idényeinkben ez dívik az MTK ellen… mezőnyfölény az van, csak meddő, gól, az viszont nincs, illetve van: ott. Ennyi. Ma is ez lesz?
Nem. „Félidő előtt kéne még egyenlíteni” – fohászkodik mellettem vagy Hanta, vagy Ábel vagy Gyuri, igazából nem tudom, mert a meccsre koncentráltam, meg arra, hogy vegyek még egy korsó… vizet, különben kifekszem a hőtől… szóval nyomunk tovább, de semmi nem jön össze, Filip még kapufát is talál, majd elmegy a labda keresztbe a kapu előtt, de nyomunk tovább, Vécse szed össze egy lecsorgót a büntetőn belül, kapura lő, lecsúszik, elmegy keresztbe…nem…Kamber becsúszva érkezik, 1:1!
A korzó ugrál, a Kanyar dettó, Djordje meg Ballotellizik egyet, csak a terpeszben feszítés helyett egy sajátos bohócliger változatot előadva, mint aki egy balkáni kapaszkodós retyó fölötti kaláfolást imitál a várnai tengerparton vagy a szkopjei autópálya-pihenőben, megkapó kép. Kambert bírni fogom, ő lesz az idei Botis: vénségére jön ide, de bőven vállalhatót hoz, hajt rendesen, már túl a zeniten, de elismerendő teljesítménnyel. A többiek körülöttem a légiós külcsínétől ájulnak ki, a hasig húzott nadrágba tűrt mez Ábelünk szerint „a nagybetűs DRESSZ„, nem tudok mit hozzátenni.
A csapat szerencsére igen, az eddigiekhez mármint. A második félidőben ugyanúgy zakatolunk tovább (zakatolás alatt most egy rozsdás hajtány teljesítményét értsünk egy hortobágyi mellékvonalon, igaz az legalább becsülettel halad ebben a melegben is). Szóval mennek előre a srácok, helyzetecskék is vannak, na nem igazi gigaziccerek, hanem tényleg jogos a kicsinyítő képző, de ez a sok kvázi-sansz is jóval több, mint az MTK 0, azaz nulla kapura lövése. Meg is fogalmazódik bennem a gondolat, jobban mondva az igény: nem elég az egy-egy, nekem ma három pont kell! Nekem… mármint a csapatnak, mert megérdemlik a srácok. Nem azért, mert Honvéd, hanem azért, mert jobbak vagyunk. Nem az évszázad meccsén, de itt és most jobbak vagyunk az MTK-nál, és ma ezért adnak három pontot, ha adnak.
Adnak.
A meccs támadását ugyanis sikerül levezetni 5 perccel a zárás előtt, mint egy hete a Holender-Gyula páros, csak most Gyuszi vállalja az elfutást, és ő centerez önzetlenül s pontosan, Vernes Rikk, hátán a „Nyerő Csere” neonreklámmal tesz egy cselt befele, szerencsésen nála marad a labda, és mielőtt Thiam elvinné a labdát-babát, benyomja Hegedűs mellett. 2:1 ide. És a múlt heti finálé újratöltődik, a csapat rohan ki a Kanyarhoz, még pár perc fieszta és hosszabbítás, aztán ünnep.
Hát mi van itt?
Két meccs, a tavalyi arany- és bronzérmes ellen, 6 pont, mindkét találkozón egy fokkal jobbak is vagyunk mint az ellenfél, nem csak bunkerfocit tolunk, a csapat tele a saját nevelésekkel, akik nem kegyelemből játszanak, hanem tapsot érdemlő előadások sorát kapjuk.
Kezd elkapni a 2011-es supkaőszös hangulat, akkor alakultak így, ilyen pályát leírva a dolgaink, szép sorban behúzott hazai meccsekkel, kedvelhető kerettel.
És még mindig azt mondom, RW itt állj meg. Másfél éve aggódunk a csapat miatt, két jól sikerült hét (meccs) után a legnagyobb butaság volna bekapcsolni az eszetlen hozsannagépet, hogy utána 4 rosszabbul sikerült forduló után megint leszedjük a keresztvizet mindenről és mindenkiről. Ezért továbbra is önmérsékletre intem magamat és magunkat, azzal együtt, hogy nagyon jól esik ilyen posztot írni és vigyorgok most is rendesen, ha eszembe jut a mai délután, és Rikárdó gólja, Kamber befeszítése, a Táborhoz a végén a saját dalára tapsolva kisétáló Szabi, az egyre jobb Holender, a számára adatott vérlázítóan kevés idő alatt is őrült cseleit sorjáztató Proszika, vagy a félmeztelen, tetkós külalakjával a MadMax 3 bármelyik őrült sofőrjének is beillő Baráth Boti és Botka Endi védőmunkája, vagy a kipukkadni nem akaró Bobál Dávid…
Mi is volt az utóbbi hetek jelszava? Nem elszállni, de az apróságoknak örülni. Hát most örülhetünk. Én pl. annyira, hogy a Loki ellen egy újabb 3 pontot várok… vagyis szeretnék, és ennek nem is olyan brutálisan kicsi az esélye. Ne feledjük, az EL-meccs után jön hozzánk Elömér bá kondája, egy -de jó ezt kimondani- jó formában lévő Kispesthez.
Amely Kispestet végre megint jó nézni, és amiért megint érdemes várni a hétvégét. Én pl. már most várom a cívisek elleni jelenést… és ez, azt hiszem, mindent elmond a mostani hangulatról. Csak tartson még ki sokáig!
[…] hete azzal zártuk a beszámolók sorát, hogy rém-idények közelmúlt-beli emléke ide, szerénység oda, kezd […]
Az külön tetszett, hogy egyre inkább van tartása a Csapatnak! Most 0-1-ről tudtunk fordítani, amire az előző szezonban talán nem is volt példa, az ellenkezőjére viszont elég gyakran. Mikor a múlt héten Langot kiállították rögtön az villant be, hogy ajaj tíz ember ellen jobbára veszíteni szoktunk! Oszt most jött Gyuszi és nyertünk. Valóban nem kell elszállni két győzelem után, de remélni azért lehet, hogy elindultunk a mélyből felfelé!
Az a finom elhúzom ballal, majd jobbal betolom Rikárdótól, az nagyon rendben volt tegnap. Nem győztem ma elégszer megismételni.
dettó! :) jól kierősítve, hogy a szomszéd is képben legyen a foci helyzettel…
Hemi tolhatja az MLSZ-től kapott lóvét a prémiumokra. :)
Nem hátrány, inkább előny az, hogy csak három légiós játszhat. Az MTK is csak három légióst szerepeltetett – igen okosan, azért mert van rá lehetőség még nem kötelező nyomatni a légiósokat.
A rossz széria lehet, hogy csak Józsi bácsi ellen volt. László Csaba csapata nem igazán lesz mumusa senkinek szerintem. Észre kell venni, hogy nem csak mi javultunk, az ellenfelek egy része rendesen visszafejlődött.
Tény, hogy a Vidi elvesztett egy többszörös gólkirályt, egy képzett kapust, egy frankó edzőt, akiket nem sikerült minőségbe pótolniuk, de ugyanakkor az MTK erősödött, ott „csak” az edző az új. De azt is hozzátenném, hogy ezek egy olyan helyzeti előnyök (ha annak lehet nevezni), amihez kellett egy Honvéd is, aki ezeket kihasználja. Hisz tavaly 11-esek, emberelőnyök sora sem volt elég ahhoz, hogy egy meccset legalább ikszre hozzunk.
Én úgy látom, hogy a mi erősségük jelen pillanatban abban van, hogy ezek a srácok már hosszú évek óta együtt fociznak (vagyis szép lassan Csapattá érettek), nem fenyegeti őket a veszély, hogy mindenféle jött-ment légiósok mutatott játék nélkül kiszorítják őket a kezdőből, a légiósok (Igna, Kamber, Youla) képesek a fiataloknak szakmailag példát mutatni, Rossi mindenki tudását pontosan ismeri, és nem utolsó sorban a Tábor részéről a srácok egy olyan doppingot kapnak, amit eddig talán úgy igazából nem tapasztaltak (anno buzi Hemingway-ezés lehet hangos volt, de nem hiszem, hogy inspiráló).
Most már csak két dologban kell reménykedni.
1. A Csapatot nem éri sérülés vagy eltiltás hullám, és mindig egy hasonlóan erős kezdővel tud felállni.
2. Hemingway nem mond, vagy csinál olyat, amivel elmérgesíti újra a Tábor és a tulaj közti jelenleg konszolidált kapcsolatot.
A beigért igazán kvalifikált befejezőcsatár már csak ráadás lenne!! :)
Gratulálok a csapatnak! Végre ismét szerethető ez a saját nevelésű fiatalokból álló gárda akkor is, ha időnként be fog csúszni egy betli. Reálisan nézve nekünk nem a bajnoki címért kell menni, de nem is a kiesés elkerüléséért kell küzdenünk. És már ennek tudok örülni. Aztán, ha kitart ez az egység, a hajtás, az akarás, még bármi kisülhet belőle a végén. CSAK így tovább!
„Nem elszállni, de az apróságoknak örülni”
Ezen van a lényeg, nem lettünk jobbak mint tavaly, csak most bejön ami akkor nem. Nagyon egyben vagyunk, de persze 2 meccs az semmi… most ütjük a Lokit aztán a Paksot, aztán a Vasast nem is emlékszem, hogy mikor kezdtünk 5 győzelemmel utoljára, persze ez csak fikció, de ebbe a csapatba én most belelátom, és ez a lényeg. CSAK! De ha nem is így lesz, már ezért a 2 meccsért megérdemli a csapat a dicséretet! Hajrá CSAK így tovább!
Amennyire pesszimista voltam a szezon előtt, most inkább annyira kussolok :))) Ugyanakkor egyetértek RW-vel, óvatosan örülni, a legutóbbi Rossi-korszak is a rövid pad okozta szúk variációs lehetőségek miatt bukott be. Mindenesetre Kamamber nagyon tetszett ma, nem hiányzott belőle a lövőkedv :D
Szerintem nem rövid az a pad.. amikor 1 Vernes, Prosser, Gazdad Dani jön be és így tud beszállni !? Ne feledjétek, hogy ott van még King, Lovric és Szilágyi és Csabi Misi.. szerintem rég volt ilyen erős padunk.
Posztonként változik,hogy menyire rövid.Gyula helyére még fele olyan képességű sincs.Szerintem az a legvékonyabb posztunk,többire hellyel-közzel megvagyunk.
igen…ezt többször leírtam én is, hogy nagyon Gyula centrikus a támadó játékunk és nem tudni mire lenne képes a csapat nélküle, reméljük jön az a 9es… és alapból is van alternatívája Rossinak…