Mastodon

Osztályozókönyv vs. Békéscsaba

Végre leadta (illetve most adja) a tévé a meccset, így az eljuthatott akár széles néptömegekhez is, feltéve, hogy inkább hiszünk a statisztikai hivatal foglalkoztatottsági adatainak, mintsem a kiplakátolt kormánypropagandának. Nézni ettől még érdemes, mert most jók vagyunk, szóval még azt a kis többletszenvedést is meg kell érje, amivel okosék keresztbe próbálnak tenni nekünk, és rajtunk keresztül a futballt fogyasztani kívánó lakosságnak.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

“Osztályozókönyv vs. Békéscsaba” bejegyzéshez 25 hozzászólás

  1. Nem csalódtam ebbe a senkiházi m4 csatornában ahogy sejtettem fradi meccs minden menyiségben lassan már az edzésüket is közvetittik mi elvileg a tabella elején vagyunk de honvéd meccset az m4 akkor láttok majd ha a zöld majmokal játszunk. Szégyen!!! és mind ezt közpénzen!

    1. Ebből akár még lehet is valami. Az Öreg szeret a szemetesben turkálni. És melyik légióst hagyjuk ki miatta?

      1. Amíg nem lesz valakinek állampolgárság, csak cserének jöhet, mert jelenleg Youlát és Kambert nem lehet/érdemes kihagyni, a védelemben pedig vagy Ignja vagy Lovric kell. Amúgy fogalmam sincs, kit lehetne Youla helyett feltolni, amikor ő lejön, de cserének Dél helyett egy ilyen kaliber sokkal megnyugtatóbb és minőségibb lenne…

  2. Megnéztem a meccs ismétlését!
    GRAT a csapatnak, 1 percig sem forgott veszélyben a győzelmünk!
    Végig domináltunk, a mi akaratunk érvényesült.

    A végén direkt kíváncsi voltam a vesztes csapat értékelésére!
    A csapatkapitány és az edző sem ismeri az Önértékelés fogalmát! A nyilatkozatuk értékelhetetlen, továbbmegyek, a magyar edzők többsége ugyan így nyilatkozik vesztes meccs után… tisztelet a kivételnek, pl. Véber Gyuri! nincs is kispadja…

    1. Megnézted a meccset?
      A legjobb Kamber, Nagy Geri kettős volt, olyan szinten uralták ők ketten a középpályát, hogy sansza nem volt a Bcsabnak nemhogy uralni, de labdát felhozni sem! Az egy szem góljuk is Lovric elcsúszása miatt volt, ami pedíg nem hiba, hanem ilyen az élet kategória!

      utána Holender és csak a harmadik Prosser…

      Holender végre húzóember, azt hozza ami a képességei szerint is benne van! Ja és Vécsei egyáltalán nem hiányzott, Gazdag sallang mentesen megoldotta a poziciót!

      Kemenes nálam értékelhetetlen, a gólról nem tehetett, de amúgy olyan bizonytalan, hogy megkockáztatotm, a Bcsaba kapusa magabiztosabb volt…

      1. Kamber egészen elképesztő, nem véletlen nagy kedvencem évek óta.
        Amúgy kemény, hogy ő az egyetlen igazolás, mert mellette Nagy Geri, Baráth és Prosser iszonyat nagyot játszott, Filip pedig végre hozni kezdi azt az átlagot, aminél jóval több is benne van, csak épp eddig ezt sem tudta stabilan tartani.
        Az, hogy neveket tudunk körről-körre kiemelni, remélem jelenteni is fog valamit a végén.

        1. A negyedik gólját én oktatnám! Így kell egy középpályásnak előretörni, megtalálni az üres folyosót, meghúzni, majd az ÉRKEZŐt (már ezért is grat NAgy Gerinek, hogy tempóban ott volt) pontosan megjátszani, majd továbbmegy, helyezkedik üresbe, hogy a szöktetett játékos tudjon passzolni (tökéletes visszapassz Nagy Geritől)… GÓÓÓÓL. Ennyi.
          Az már csak hab a tortán, hogy ez a 92. percben, tehát az erőnléti edzőnek is nagy GRAT!

          1. (Én Gazdagnak adtam a gólpasszt, úgy láttam ő volt az, de lehet tévedtem, lecsekkolom még egyszer.)
            Amúgy néha olyan érzésem van, mintha 5-2-3-at játszanánk, mert Kamber a két belsővédő között kéri a labdát, onnan indul a játékunk. Elég jó és nyugis dolog lehet egy csapatnak, ha van egy megbízható arcod, aki bármikor megjátszható.

            1. Nagy Geri volt… kár, hogy Kamber papa már 32…

                1. Sebi… NB3as szint. Nem értem Délczeggel együtt a szerepeltetésüket. Délczeg próbált flikk flakkozni, de inkább kerékkötő volt, mint hasznos.

                  Szerk. A kommentátor az az igazi Nihill volt. Ez a Mezei Dániel, olyan messze van a sportujságírástól, mint Makó, JEruzsálemtől…

                  1. igen, ez a kemény. sebiben simán benne van az olyan gól, mint a győri kupameccsen, de amúgy nem érzem őt én sem.

                    1. Sebi darabos, nem túl fordulékony, vékony, gyenge… kb. az se derül ki, hogy ő mit is tud igazán… max jól lő, de ahhoz oda is kell kerülni!

                  2. Dani tényleg elképesztően unalmasan tudja tálalni a történteket! :D

                  3. Mezei a vízilabdát elég jól és lelkesedéssel, hozzáértéssel tolja, de a focit mintha ő is unná…

        2. Kamber amúgy jó fej is lehet. Örök emlék marad amikor kupameccsen a műfüvesen a Győrrel játszottunk, és ők jöttek bedobással és valamelyik korzós arc odaszólt neki, hogy „héj Kamber… Camembert” Kamber pedig kinézett és elkezdett röhögni:)

      2. A VIDI leigazolta az olaszból hazatért 24 éves Kovácsikot kapust , aki szabadon igazolható volt és nyáron edzett kispesten..

      3. Csak az összefoglalót láttam, azt be is pipáltam, de ott is lehetett látni h Geri és Gyuri dolgoztak rendesen. Végre jók voltunk, ez a lényeg.

      4. Én nem értékelek, mert mindenkinek 11-est adnék! (Dél-nek mondjuk csak amiatt, nehogy kilógjon :) )

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.