Normál esetben, már ha egy szerdai bajnoki lehet normál eset, akkor ezeken az oldalakon valamiféle felvezetőt szoktunk írni. Ez ma sem lesz másként, a különbség mindössze annyi, hogy amíg a korábbiakban általában hozzáférhető meccsekről beszéltünk, addig ma lesz, ahogy lesz; ott lesz, aki ott lesz. (Én még adok egy sanszot, hátha van egy kocsi, és a kocsiban még egy hely, de egyre kilátástalanabb a helyzet.)
Persze, mert az eredeti tervem az volt, hogy mivel – igen szimpatikus módon – az utolsó utáni pillanatokban az MTK a meccs vidékre helyezését kérte, hogy akkor legyen az, hogy felpattannák az MTK Baráti Kör ingyenbuszára, kicsit trécselni a szurkolókkal, mégis, ők hogyan élik meg ezt az egészet. (Nem így alakult.)
Eleve azt nehéz megemészteni, ahogy velünk ki lett baszarintva, de szerencsétlenek tényleg mit érezhetnek? Amióta az eszüket tudják, oda-vissza rángatja őket a klubvezetés. Csoda, hogy az MTK-nál már fel sem merül a nézőszám növelésének bármiféle szándéka? Mire föl? Milyen alapon? Hogy majd valamikor és valahol lesznek meccseik?
Csak egy példa: az elmúlt négy MTK-Kispest:
- 2013.11.09. MTK-Honvéd 1-1 @ Hungária
- 2014.08.16. MTK-Honvéd 2-0 @ Felcsút
- 2015.10.24. MTK-Honvéd 2-1 @ Fáy utca
- 2016.03.09. MTK-Honvéd ?-? @ Dunaújváros
Nem irigylem őket, és nem irigylem magunkat sem. Normális futballkultúrákban az első a néző kiszolgálása, addig nálunk az első a klubkassza, még akkor is, ha az egy stadionépítési láz kellős közepén az ilyen helyzetekben simán felveheti a feneketlenség jelzőjét.
A mantra szerint, ha elkészül az új stadion, akkor minden szép és jó lesz. De kinek? Mert ezek azok a pillanatok, ahol már a legkitartóbbak is megkérdőjelezik a döntésüket (nem a kötődésüket!), és felteszik maguknak a kérdést: mi a f*sznak csináljuk még ezt? Talán vegyünk ki albérletet Dunaújvárosban, ha már oda kell költözni, mert Budapesten hirtelen kevés lett a stadion?
Fontos erről beszélnünk, mert (ha) nálunk is elkezdik építeni egyszer az Új Bozsikot, akkor most láthatjuk sorra azokat a hibákat, amiket tilos lesz majd elkövetni. Ugyanúgy béka segge alatt a nézőszámunk, ugyanúgy nem szabad kockáztatni a megmaradtakat, ugyanúgy nincs értelme a szurkolókkal szemben h*gyozni. Fogjuk fel tapasztalatként az MTK-t, és tanuljunk belőle.
Amíg fantommeccseket rendeznek az NB I-ben, addig nem lesz magyar futball. Érdemes megfigyelni, hogy főműsoridő egy lehet: amikor a Fradi tévés meccset játszik. Minden más sokadlagos, és az ún. vis maior-helyzetek még sokadlagosabbak. Ergo, szinte sz*runk bele, hogy a Fradin kívül mi történik ebben a bajnokságban. Mintha így lenne szervezve az egész.
A Fair Play eközben abbahagyta a forgást a sírjában – ő is feladta.
A pályán lejátszandó meccsről ezek után mérsékelten van értelme írni:
- Gazdi és Eppel eltiltott (utóbbiért kár, Újvárosból jött, neki ez hazai pálya lenne),
- a talaj jobb, mint a Fáyban,
- ennyi
Van bárkinek bármi más várakozása? A többség talán majd lát egy megkésett összefoglalót, a sajtó kuncog a nézőszámon*, de a lényeg, hogy minden marad változatlan, mert senki sem érdekelt a változásban.
// * kihagyhatatlannak tartom lábjegyzetben meglábjegyzetezni, hogy szinte a komplett nagyelésérű magyar sportsajtó lefekszik az MLSZ-nek, és úgy mindenféle hatalomnak, soha, semmilyen kritikával nem meri illetni a döntéseket. Láttunk egyetlen cikket is arról, hogy miért költözik az MTK Dunaújvárosba – azon kívül, hogy ez a legjobb és egyetlen döntés? Hogy miért csak a Fradi lehet tévés meccs? Hogy miért nincs futball pénteken és vasárnap? Hogy miért kell munaknapszombatra kora délutáni fordulót szervezni, majd csodálkozni, hogy munkanap és átrendezni a naptárat? Hogy az egész egy hatalmas nagy hozzá nem értés, ámokfutás, a szabályok és szabályzatok ad hoc értelmezése? A magyar sportsajtó most kusshad, mert ott a sikerpropaganda, az Eb-re kijutás. (Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a magyar futballról – ahogy az évtizedeken át hagyomány volt ugyanott – csak negatívan lehetne írni, de hogy hirtelen mindent elfelejtünk, ami akár két-három éve még rossz volt, miközben a cikkeket ugyanazok az emberek írják, az valami egészen szánalmas.) ((hosszú lábjegyzet lett))
Na, mindegy, inkább megyek, futok néhány kört újvárosi fuvarért. Hátha valahol lesz egy hely.