…a hétnek, én meg számolom vissza a napokat, ami igencsak furcsa nekem, mert utoljára szerintem az Anzsi elleni hazait vártam ennyire, előtte meg a két kupadöntőt (2009-ben igazából a visszavágót, mert a győri meccs előtt még kb 8:0-át vártam oda, azok után, hogy Sisa tréner Kecsón olyan arckifejezéssel közölte Babarral és velem, hogy „most mondjak le, srácok?„, mint amit én vágtam akkor mikor Détári 1993-ban a Fradiba igazolt), most viszont már minden reggel arra ébredek, hogy szombat van-e már.
Furcsa és szokatlan, de természetesen nagyon jó érzés látni az érdeklődést és szimpátiát, ami száll felénk az elmúlt napokban, Hanta bőszen tölti is fel a linkeket a napikispestekbe, ezt látjátok ti is, de informálisan is érkezik a szurkolói állásfoglalásokon túl folyamatosan a hátbaveregetés mindenhonnan, és az önként jelentkező „meccsreakarokveletekmenni” arcok, hogy messzebb ne menjek, mi pl. Öcs egyik ős-diósgyőri exkollegáját visszük 5. elemként szombaton, aki bejelentkezett, hogy ott akar lenni az Igazság Pillanatában.
Ennyi.
Illetve azért nagyon nem csak ennyi. A magyarfociban kábé, a nagypolitikában még inkább otthon lévő főnökeim a váteszek magabiztosságával mondják biztosra nekem, hogy ne izguljam túl magam, mert csak ártok az egészségemnek, a Honvédnak stadionja lesz, a Felcsútnak meg NB1-es tagsága. Én hantai magabiztossággal hárítom el ezeket a gyalázatos feltételezéseket – a felszínen. Merthogy belül azért be vagyok szarva.
Itthon, ebben a Bohócligában minden előfordulhat.
Mibe kapaszkodhatunk akkor?
Abba, amibe a ‘csaba előtt. A becsületünkbe, azaz a játékosok ezen fogalom iránt táplált érzéseibe. (Földhözragadtabb magyarázatként hanta 6 milliós győzelmi „árába”). Abba, hogy az idén ultimatív kedvenccé előlépő Baráth Hadfiú Boti nem a levegőbe beszél, amikor előbb közli, hogy győzni megyünk Felcsútra is, mert csak, majd nagy meglepetésemre hivatalos Honvéd TV anyagban kimondja, hogy ez nekik és a szurkolóknak is presztízsmeccs a két klub között, Öcsi bácsi miatt. Az én időmben ilyen inti egyszerűen nem mehetett volna le. Most igen, és ez nagyon jó. Mármint: nagyon jó jel.
Sok tehát még a kérdőjel, hogy felsőbb érdekek győzedelmeskednek-e (volt erre példa az elmúlt hetekben) vagy megy minden a maga útján (erre is) ? Lövésem nincs jelenleg, hogy melyik forgatókönyv érvényesül majd, ráadásul az utóbbi szcenáriónál is mi a biztosíték arra, hogy szeszélyes csapatunk nem zakózik-e le az NB1-es tagságért (azaz az e mögé rejtett önámító hazugságukért) tovább küzdő hazaiak ellen. Nem tudom.
Egyvalamit tudok csak. Egyszerűen akármilyen szar irányba is megy a világ sok téren, néha vannak dolgok amik nem történhetnek meg, akárhogy is erőltetik azokat. Nem véletlen, hogy eddig sose tudott nyerni ellenünk a patyomkin, kicsit olyan Gyűrűk ura sztori ez, valahogy a Gonosz nem diadalmaskodhat a sok fájdalmas részsikere ellenére sem hosszabb távon. Egyszerűen nem.
Persze Tolkiené „csak” egy mese, ez meg a Valóság.
Hát, kíváncsi leszek.
És kéz-tördelve várakozok tovább.
Iványi sípol majd szombaton.
Én is sokat morfondíroztam már rajta, hogy mennyire érné meg nekünk lemenni, kiejteni, meggyalázni őket. A meggyalázás persze túlzás, bár nyilván lesz pár – enyhén szólva – odaszúró rigmus, győzelem esetén hatalmas ünneplés, stb., ami tovább növeli majd a vezér Kispest undorát, ami viszont csökkenti pl. az új stadion megvalósulásának esélyét, ill. egyéb nehézségeket is hozhat.
A másik énem meg azt mondja, tök mindegy, eddig is betartottak nekünk, stadion így se, úgy se lesz, meg amúgy is, hol élünk, hogy ilyenektől kelljen félni? Akkor már inkább emelt fővel haladjunk, akár a végzetünk felé is.
Azt azért ne felejtsük el, hogy a Felcsútiak (értsd: a falu, sőt, maga a csapat, a klub alkalmazottai) többsége nem tehet róla, hogy egy őrült pont náluk hozta létre ezt a torzszülöttet, nem tehetnek az oda vándorolt állami milliárdokról, vagy hogy bitorolják (és nem birtokolják) a Puskás nevet. Nekem pl. egy bárhol vidéken működő Puskás nevű akadémiával, vagy klubbal sem lenne semmi bajom, a baj a hogyannal van.
Szóval szerintem óvatosan az esetleges sértésekkel, azért gyalázni nem kell őket, gyalázni azt az egy-két embert kéne, akik ezt az egészet így létrehozták.
Nem szabad a bírókkal, mlsz-szel foglalkozni. Ha minden körülmény ellenünk dolgozik, akkor is ki kell menni a pályára és eltaposni őket. Ez lenne az igazi válasz a mocskos történelemhamisításra. Remélem a játékosaink is érzik ezt!
Nyerni fog a vasas, oszt jó napot.
Nagyon kíváncsi leszek az elfogulatlan játékvezetésre!
mai hír: 2017es költségvetés Bozsik része!
A nemzeti stadionfejlesztési programon belül a legtöbbet a szombathelyi Haladás-stadion felújítására adja majd a kormány, 5.6 milliárd forintot. A diósgyőri stadionra 3.769 milliárd, a székesfehérvári Sóstói Stadionra 1.5 milliárd, a budapesti Illovszky-stadion munkálataira 1 milliárd, míg a Bozsik-stadionra 500 millió forint van előirányozva.
Mire elég 500 mis?
Ez meg micsoda hülyeség? Hová tűntek a Bozsikra szánt milliárdok?
szvsz. mivel Hemi azt mondta, hogy amíg az UP központ nem készül el, addig a stadion se kezdődik! Az UP min 1 év. rgo, az 500misi az engedélyeztetésre, talán bontás megkezdésére.
Győzni megyünk oda, ha a fiúk megláják a tömött kispesti kanyart, kiteszik a szívűket is értünk. CSAK!
Eddig úgy néz ki tele lesz! Tényleg! Valaki Veszprém felől nem megy felcsút felé? Útitársat keresek!
két év múlva választás, von most elég nyavajája a Gazdának, meg a nemzetközi helyzet is fokozódik, jobb neki ha nincs szem előtt a veteményeskertje… tamás úrfi csak heccből csinálja az egész Dunaújvárosi sztorit, hogy jól rákészüjön mindeki aztán meg úgyis kipottyan a felcsúti bagázs, ő meg majd kitwitteli, hogy ugyanmár minek itten hőbörögni
„Merthogy belül azért be vagyok szarva.” Hát nekem egyelőre ennyi jut, egyszerűen nem tudok túl optimistán hozzáállni az egészhez.
Pontosan ugyanez. Nekem ma éjjel kezdődött, hogy forgolódtam 7 végigaludt órából az utolsó 5-ben, és mindig azt álmodtam, hogy ott vagyunk, vezetünk és a végén két tizi oda. Nagyon jó volt fölkelni, hogy nem, mert valójában csúnyán leverjük őket. Bíróküldés mikor jön ki?