Bár a csontjaimba is beivódó víz kb. még most is szivárog a csapzott testemből, és a cipőm is újságpapírokkal tömködve pihen a (lekapcsolt) konvektor alatt, a forró fürdővíz pedig már csobog a háttérben, mégis, valahol megérte ez a kanosszajárás a Fáyban, hisz egy értelmezhetetlen helyszínen, értelmezhetetlen gyepen, nyáron szinte értelmezhetetlen időjárási keretek közt mi nyertük a kilátástalan mocsárcsatát az Újpest ellen, így rögvest fővárosi rangadó-behúzással kezdtük az idényt és várjuk a Fratyit. Nem rossz, igaz?
Az időjárás is olvashatta a mai beharangozóm siránkozását, így mindent bevetett azért, hogy a bohócliga-lelkesedésemet (de az egész csakblog szerkesztőségét és kapcsolt részeiét egyaránt, hisz nem csak én szöttyögtem ám meccs előtt…) visszahozza egy huszárvágással a régi szintre, vagy legalábbis annak közelébe, kerülőúton üzemhőmérsékletre izzítva a reggel még nyomokban sem parázsló lelkesedésem. A vállalhatatlan idő ugyanis a nyári szünet – hangulat helyett egy fél napon belül elröpített egy szeptember-október fordulóján jellemző lucskos, csatakos, alattomosan átázatós, kevésnézős, szezonközepi meccsbe, egy pályára, ahol senki nincs otthon, két csapat meccsére, ahol két kb. egyenrangú közepes keret szenvedi végig a 90 percet – amit aztán meg is nyerünk. Mindjárt vissza is tért belém az energia – ha nem is csúcsformásan, de most legalább már élből várom a jövő szombatot – hát így megy ez.
A ló túlsó oldalára azért nem akarok rögvest átesni, azt majd megteszem hasonlóan szánalmas módon akkor, ha jövő héten megütjük a protezséket, most még próbálok óvatos lenni. Reggeli sirámaim visszaigazolódása eredményileg nem jött be, ez jó, játékilag viszont sok minden tanulság nem vonható le a mai találkozóból. Az irreális körülmények között két egymást követő jó passz alig volt, és ezért most kivételesen nem a játékosok kárhoztathatók. Ráadásul a kevés adódó helyzetből mi lényegesen jobb arányban voltunk eredményesek (kb. 5 helyzet 2 gól, itt, míg odaát 6 helyzet-szerűség /a mieinknél kisebbek/ és 0 gól). A győzelem tehát abszolút megérdemelt, gratula a szépen melózó csapatnak (bár tegyük hozzá: a melózás a minimum), de a jövőre nézve sok következtetést, hát azt nem tudunk megejteni.
Ami még nagy élmény volt, az a Tábor Eppel Marcit éltető, frissen improvizált dala, ez tényleg remek érzés, amikor végre játékost éltetünk, Sanyika és Proszi óta Eppel az első megénekelt arc, és az MTK-nevelés Marci bizony nem hinném, hogy számított arra, hogy fél évvel érkezése után megzenésített márkanév lesz a Kanyarban. Tök jó, remélem egész ősszel lesz miért ezt énekelgetni neki.
Rossi ismét bátor volt (kevésbé szépen, pontosabban inkább realistán fogalmazva: ismét híven betartotta a Hemy-irányelveket) és 2 fő U-20-assal kezdett, mindkettőt végig pályán is hagyva. Gazdag mondjuk nem egy nagy meglepi, ő már tavaly is, főként ősszel nagyot ment, most még biztosabbnak, vállalkozóbbnak tűnt; Koszta Márk pedig szintén nem volt beszarva, néha ugyan kissé szeleburdi megoldásokat választott, de az ázott talaj miatt is lehetettek e hibák, majd meglátjuk a Fagyi ellen, szárazon mit hoz. Ugyanez igaz a nagyot hajtó és többször jól elfutó Holenderre is, aki akciói végén rendre bosszantó hibákat vétett, de hogy az eső nyomta meg a próbálkozásait, vagy az ismert lezsersége, arra is majd a jövő szombat válaszol. Harmadik ifjoncnak az utolsó 10 percre a Majsztró még betette Kovács Danit is, ami azért szintén vitéz húzás, a srác rögvest helyzetbe is került, és bár hibázott, reméljük kortársaival együtt továbbra is kapja az esélyeket majd a kispadtól.
Ábel úr mindeközben nem várt népszerűségben fürdött, többen gratuláltak kis homemade drapijához, melyet kis csapatunk önjelölt kápójaként és misztráljaként okosított be otthon, és bár az első félidőben az eső megfolyatta a festéket a molinón, a második játékrészre a szellemképessé váló feliratról a kitartóan hulló csapadék pont a szellemképesedést mosta le újabb 20 perc után, így a szünetben már-már pusztulásra ítélt drapi valszeg a jövőben is ékesíti majd a korzókorlátot otthon és bárhol idegenben.
Érdekes meccsen vagyunk tehát túl, egy első blikkre rendesen meggyengült (sérültek, távozók, nem csoda…) Újpestet hozott utunkba a sorsolás, de bakker, mit mondtam reggel? Azt, hogy mi sem erősödtünk. Szóval a győzelemért hadd’ ne kelljen már elnézést kérnünk – bújik elő belőlem a megsértődött Prukner László, és tényleg. Lényeg a lényeg: csökkenteni sem kell az érdemeinket, de elszállni sem ettől a sár-rallyban elért három ponttól, láthatunk bele több mai momentumba biztató jeleket és vészjósló projekciókat is, a lényegi kérdésekre úgyis október táján kapunk majd választ, hogy klasszik őszközepi hullámvölgyünkkel beérkezik- e a standard nihilünk, vagy idén kellemesebb emlékekre hajtunk, az -elvileg- utolsó régiBozsikos szezonunkban?
Meglátjuk. De most, mielőtt reflexből elhörgöm, hogy “még egy szar hétvége“, inkább elégedetten gondolok vissza Eppel Marci meghatott ábrázatára, miközben lekezel az őt éltető drukkerekkel, és úgy teszek, ahogy a srácok tettek a pacsizások után a Fáyban.
Elindulok fürödni.
Minden egyéb //
- osztályozókönyv
- a meccs adatlapja