Tamástól, a Pestről Diósgyőrbe szakadt jóbarátomtól a 90. percben érkezett az sms, utalva a mai látogatásunkkor tőlük kapott, a kertjükben termett három gigazöldségre: “Látod, a cukkinik… Ha ezt tudom előre, még többet adunk :)”. Hát igen. Tőlük cukkiniket meg egy remek délutánt, a csapattól pedig első miskolci helyszíni győzelmemet kaptam. Kellett ez az elmúlt hetek után.
Mikor beértünk Miskolcra az autópályáról, előbb elkezdett csepegni, majd egyenesen szakadni az eső; Diósgyőrbe érve a hátsó dombos kerülő után már az utcákon a csatornákból kéz-a-kézben bugyborékolt fölfele a víz és a sz@r, hát, minden kerülgetett, csak jó érzések-előérzetek nem. Az sem segített a kedélyállapotomon, hogy kirakva a srácokat kocsmázni, mentem vizitálni Tamás barátomhoz, akinél kiderült: kis túlzással az időjárási radarképek szerint az egész országban csak a Miskolcot körbezáró völgyben esik (zuhog), de legalábbis még egy jó óráig nem fog elállni az égi áldás.
Ekkor még az is felmerült bennünk: lesz-e meccs egyáltalán?
No, ha nem lett volna, azt hiszem, a csakblog történetének legrövidebb beharang-beszámoló párosa született volna meg ma, de mint a késődélután mutatta: nem ez történt.
A stadionfelújítás előtti (gondolom) utolsó meccsek egyikét tolhattuk a Vasgyár tövében a Diók ellen, és mint fentebb írtam, semmi jó óment nem tudtam belelátni a mai napba, aztán ehhez képest fél perccel a kezdő sípszó után Botka már a tizenhatoson (az övéken) belül, átrepül egy láb felett, Szabó tizit fúj, a bírót reflexből szidó drukkerhadunk sem érti, mi van, de tizi az tizi, Marci áll mögé, na ilyenkor szokott az lenni, hogyha esetleg nem volt tizi, akkor a Sors igazságot szolgáltat, de most Eppel beveri, helyes, mindenki tudja már, hogy Eppel a gólkirály, szól a kórus, remek kezdés.
Az első félidő ezt követően kellemes unalomba fulladt, ami azért volt kellemes, mert Dió helyzet egy sem villant előttünk, de vajon meddig tart ki ez a kegyelmi állapot, gondolkoztam, mikor a félidő végén valamelyest élénkültünk, sőt, a 44. percben egy remek támadáskombináció is jött, Kambi szeme-van-a-labdának indítással hozta helyzetbe az addig sokat hibázó Kosztát, aki betör a büntetőterületre, megcsinálja a higgadt cselt a vizes gyepen, a védő persze odarúg, ez is tizi: mestermunka. Eppel a labda mögött, Miskolc is tudja már, hogy Eppel a gólkirály, 2:0, ha ilyen marad a DVTK, akkor ez a meccs zsákban.
Nos: ilyen maradt.
A második félidőben végre mi sem fukarkodtunk a kidolgozott helyzetekkel, főként Nagy Geri beállása dobta fel a középpályáról érkező kulcspasszok mennyiségét, Gerit imádjuk, Mister, miért nem játszik rendszeresen, és most hagyjuk a hülye dumát a kvótákról. Közben Hidi kihagyja az évszázad üres kapus ziccerét, meg (asszem ő volt) ver egy penetráns felső kapufát, Eppel is veszélyeztet még. Eppel hihetetlen, a csapat kulcsembere idén is, nem tudom meddig látjuk még itt, de nagyon bírom a hasznos és látványos játékát. És még tizit is tud rúgni – ritkaság ez nálunk. Csapatszinten pedig egész nézhetőt játszunk, el sem hiszem. Persze ehhez kell egy ultra tré Diósgyőr. persze ezért hadd ne a csapatunk kérjen elnézést, jöhet a riposzt, jogosan.
A végén azért szívjuk a fogunk a generózus helyzettékozláson, de Koszta Márk azért még varázsol egy szabad-gólt (némileg túlzok: Antal és az általa felállított sorfal egyaránt kriminális volt – de Márkot ettől persze dicsérni nem kár, azért a labdát csak be kellett csavarni abba a hívogató kapuoldalba).
A hármas sípszó így totális örömben ér minket, a slusszpoén feledteti a kihagyott helyzetek sorát. Pacsi, persze, most is van, Eppel érkezik szerényen mosolyogva utoljára, pedig már az egész keret őt ugrálja körbe, együtt énekelve a vendégtáborral azt, amit már Miskolc is tud a Marci góllövőlistás helyezéséről. Felajzott ultráink közül az elszántabbak még mezt is szereznek, gondolom a Yucatán-félszigetről a felvételeket látva érkezik egy-két fizetéslevonási értesítés a dzsörzéktől íly módon megszabaduló játékosainknak, okay, de ez most kit érdekel.
Az eső meccskezdésre elállt, a góleső viszont eleredt ma Miskolcon, és végre ez ellen nem nekem kellett az ernyő! Élményekben és cukkinikben gazdagon száguldhattam tehát haza, a hátsó ülésen kikapcsolhatatlan rádióadóként mályi csülökvacsorát követelő Hantával súlyosbítva, míg a blogfőszerk úr Nyékládházánál feladta a küzdelmet az aznapi Borsodi-mennyiség vs ébrenlét csatában, így már csak az Ábel-Viktor tandem tartott éber állapotban, csodás Hemy-esztrádműsorukkal, amit ugyan 4 éve változatlan formában nyomnak, de lehetetlen megunni.
A diósgyőri este most némileg (de csak némileg) fátylat borított az utóbbi meccsek nihilbe hajló szürkületére, kíváncsian várom, a Paks ellen melyik arcukat mutatják nekünk a srácok.
Jó volt: Bobál Dávid, Lovresz, Botka Endi, Gazdi, Nagy Geri, Baráth Boti (mindketten csereként) és persze Miskolc is tudja már, hogy Eppel a gólkirály.