Nem lehet, mert hiába tudja előre az ember, hogy ez lesz, hiába jelzi előre Rossi, hogy ez nekünk mindig nehéz, egyszerűen megszokhatatlanok ezek a “csak-mi-nyomunk-de-értelmezhető-helyzet-nélkül-ha-meg-helyzet-van-kihagyjuk” meccsek. Rövid beszámoló, utána kommentekben mindenki kiélheti magát. ha van még kedve.
Osztkönyv, videók, ilyesmi majd Fanta úrtól, ha egyszer hazaér.
Egy ember “dicsérhető” ma, ő is csak váteszi képességei miatt. Az illető nem más, mint Lovifotós, aki már a Fáy utcában megjósolta a szerdai derbi előtt, hogy aznap kikapunk a Vasastól, a Gyirmót ellen egy 0:0-lal égünk otthon, aztán majd ‘kövesden nyerünk. Eddig telitalálat…
Mondjuk ő a jóslatával, Rossi a meccselőtti felvezető interjújában, mi meg a beharangban lényegében el is mondtunk mindent a ma estéről.
- Tényleg végig mezőnyfölényben voltunk.
- Tényleg nehéz dolgunk volt, mert egy foggal-körömmel védekező ellenfelet kellett volna megtörni (feltörni).
- Tényleg nem tudtuk megoldani.
Ajvé. – mondaná Hanta. Basszus. -mondja RW. Ezzel a meccsel vallatni lehet. -mondta Gyuri, de mivel ő alapból optimista, ha ő ilyeneket mond olyan fejjel, mint akibe épp most diktáltak bele 6 liter meleg rockycellart, akkor az mindent elmond a máról.
Rossi, gondolom, megint nyom egy panaszlistát majd a keret rövidségéről, és minőségéről, a kötelezően játszatandó fiatalokról, etc. A kerethosszal kapcsolatban naná, hogy igaza van, de mondjuk év elején ő mondta be erre a garintúrára, hogy lényegében erősödtünk. Ma mégis dicsérnem kell őt, a kezdőcsapat végre bátrabb variálásról tanúskodott, igaz, ehhez kellett a kiállítás (kisBobál) és sérülés (Eppel) miatt megbomló alapcsapat, de akkor is. Hajdú rossz formáját legalább belátta, most Botka kezdett balbunkóban, Kingecske meg a jobbon – ő ma a maga korlátolt képességeivel együtt az egyik legjobbunk volt, méltán kapott nagy tapsot lejövetelekor. Legalább akkorát, mint becserélése előtt Vaszke – sajnos utóbbi nem tudta meghálálni a megelőlegezett korzói bizalmat.
Az a szomorú a mában, hogy ez a Gyirmót nagyon haloványka, gyakorlatilag az egyik kieső meg is van, már csak a társa a kérdés. Hogy ki lesz az (Mező? Túl jól igazoltak. Paks? Kezdenek magukra találni. Hali? Még jobban kezdenek magukra találni. Uppe? Talán kiegyenesednek, talán nem. Dió? Ha elfogy a pénz, elmélyülhet a szakadék. A következő esélyes jelöltet nem írom le, mert ez mégiscsak a CSAKblog…), az nagy kérdés, és nem lehetünk nyugodtak, most minden pesszimizmust félretéve. Mert hiába volt haloványka a mai vendég, ha egyszerűen semmit nem tudtunk kezdeni velük – és semmit nem tudunk kezdeni az ilyen csapatokkal már évek óta… Mondjuk, könyörgöm, valami válasz jöhetne már a padról vagy a klubházból, kezicsókolom. Az nem elég, ha azt mantrázzuk évekig, hogy “ez nekünk nem megy”, meg “erőcsatár kell”. Ja, tudom, Dark. Hát az én kedvem is elég dark.
Az első félidő egyébként nekem még hellyel-közzel tetszett is, hogy aztán az “ebből-még-bármi-is-lehet” állapotból hamar átzuhanjunk a meddő “ha-holnap-reggelig-játszunk-SE-lövünk-gólt” üzemmódba. Ment az idő, s jött a kapkodás, az első félidőben még reményteljes akcesszóriákat is magukban hordozó támadásokból görcsös, bosszantó butaságokon elakadó nyomorgás lett elöl. Csak Boti skorpiórúgást idéző, majdnem gólt érő mozdulata (csak ő nem rúgott, hanem fejelt), és Vernes egy majdnem labdaelérése nullszögnél okozott felhördülést, utána már csak kamberi labdaeltörés, lovricsi szerencsétlenkedés (persze rég baj, ha neki kell elöl varázsolni), vagy gazdagi-kosztai megfáradások (még utóbbi kettőstől a legkevésbé) jártak a legközelebb az értékelhető jelenet fogalmához. Aztán már azok sem.
Úgyhogy minden a szokásos: idén is tudunk meglepetést okozni (Újpest, Diók), és totálisan besülni is (Fradi, ma), utóbbi esetet ráadásul különösen bosszantó formákban prezentáljuk évek óta a leggyengébb csapatok ellen. Megoldásom nincs, optimista cikklezárásom sem, max az, hogy nagyon nem bánom, hogy most szünet jön, mert talán a csapat is rendezi a sorokat, a közönség meg kicsit lehiggad a mai szenvedés után.
Mert végül is nagy baj nincs, legfeljebb annyi: egy helyben topogunk. de lehetne rosszabb is. Csak hát egy kispesti szurkoló még mindig inkább a dicső múlthoz hasonlít és méricskél, és nem elégszik meg a “lehetnénk katasztrofálisabbak is” kiscsapati credójával.
Pedig komolyan mondom: lehet, hozzá kéne szoknunk.
Jók voltak: szorosan értelmezve senki, relatíve: a csöppnyi Uralkodó, Koszta, Gazdi (sok hibával de aktívan), Boti (elöl, középső védőként továbbra sem tuti), Hidi az első félidőben, Kamber (hajtásban).