Én úgy gondolom, hogy nem az a baj, hogy egy játékos 1.000-5.000 (vagy éppen 25.000) EUR-t keres. A probléma inkább ott kezdődik, hogy ezt a pénzt Klubok nem a játékosok teljesítményével érik el. Vagyis nem a jegybevételből, játékoseladásokból, szponzoroktól, akik a teljesítmény miatt támogatják az adott klubot, hanem állami támogatásból, ilyen-olyan lobbiszintű TAO pénzekből. Vagyis konkrétan adott egy bajnokság, ahol a klubok nagy része ilyen-olyan politikusi érdekek által odairányított közpénzekből gazdálkodnak. Ergo a játékosok kis túlzással állami alkalmazottak. Na ilyen kontextusba már kurva sok az a pénz amit keresnek, hisz ez a pénz nem a tudásukat, teljesítményüket tükrözi, mivel a klubok támogatása nem teljesítmény, hanem politikai hovatartozás szerint történik.
Most kérdem én…egy Mezőkövesd, egy Gyirmót, egy Felcsút egy Vidi meddig tudna ilyen fizetést biztosítani a játékosainak, ha szigorúan üzleti alapon működnének? (vagyis a befolyt jegyeladás, játékos értékesítés és reklámérték alapján kapott szponzori támogatásból kellenne élniük)
Mert ez Magyarország…….
Ezen az úttörő szerepen már en is elgondolkodtam, de sajnos egy fecske nem csinál nyarat. Ha 3-4 klubvezeto egyszerre lépne ebben akkor talán más lenne a színezete.
Nagy kérdés persze, hogy mennyi a bújtatott pénz és kitudja honnan milyen jogcímen kapnak még pénzt egyes klubboknál?
Azonban valo igaz jó „jogvédősen és helsinki bizottságosan” mondva a transzparencia az átláthatóság nagyon fontos dolog :)
Talan a fröcsögő kedves ellenzéki politikusok ebbe az irányba is fröcsöghetnének……..
Vagy valamelyik feltehetné már a kérdést a parlamentben, hogy mik a tervek a Honvéddal kapcsolatban? Up. központ, stadion stb. Annyi „hálás” magad téma lehetne a fociban, de az ellenzék impotenciája önmagáért beszél…..
ha Proszi elmenne, akkor el tudnám képzelni a Lanza, Eppel, Martinez csatársort… :) de amúgy csatárokkal jól állunk.
én továbbra is a védelmet erősíteném, mert a keményebb meccseken gyakran becsődölt Lovrics és néha még Kamber is
Lehet szavazni Hidi mezőkövesdi góljára is, bár az EB gólok mellett nem fog sok szavazatot kapni. Érvényes email címmel vissza kell igazolni.
BUÉK mindenkinek, éremre fel!
Szerintem a márciusi, Lokinak lőtt gólja még ennél is szebb!
Ezek szerint ML szeretne egy jó és nézhető tv után egy jó és nézhető focicsapatot is !!!!! :-)))
Mit keres ez Miskolcon? Vagy nincs köze a Felcsúti csapathoz? Van itt pénz sz.rásig.
Gazdagért nem érkezett ajánlat (eddig), nyilatkozta Hemybá. Az up. centrum ügyében van valami fejlemény? Már megkellene lenni a kivitelezőnek. Attól tartok a fradi- város hamarabb elfogkészülni, mint ami up.centrumunk, a stadionról megmár nem is beszélek…..
Ez van
Így működik a foci ( meg az egész világ) —- sajnos
Akinek több pénze van, az nyer
szeretnék… én is, több mindent… :)
az Öreg kezd dacból menni… :) meglátjuk mennyire kemény
miért adnál el Lanzát nyáron ? Gazdi és főleg Hidi pótolható.
Csak lehetséges távozókat soroltam, amúgy az Öregnél semmi sem biztos, egy kis pénzért – sajnos – bárkit elenged…
Én úgy gondolom, hogy Hemingway a chatelésen is megerősítette, hogy világos céljai vannak, és pontosan tudja, hogy ehhez együtt kell tartani a Csapatot.
Nyilván, ha egy játékos elé odatolnak egy visszautasíthatatlan szerződést, akkor kénytelenek lesznek elengedni, mert nyilván kényszerből senkit nem tudnak itt tartani. De én úgy látom, hogy a Csapat nagyrésze felfogta, hogy egy hatalmas siker előtt állnak, egy dobogós helyezéssel sokkal jobb tárgyalási alap elé néznek, szóval én úgy gondolom most nagyon nem éri meg Kispestről távozni.
Ettől független nyilván Hemingway is elgondolkozna egy „visszautasíthatatlan” ajánlaton, de kötve hiszem, hogy olyan játékosok távoznának, akik a sikeres tavasz záloga lennének. Ugyan Hemingwaytől valóban láttunk már sok érdekes húzást, de a nemzetközi indulás mindig a szívügye, és ehhez ennél közelebb már nagyon-nagyon régen voltunk. Önmaga alatt vágná a fát, ha az említett játékosokat elengedné most télen.
Nyáron már nyilván nagyobb esélye van Botka, Gazdag, Hidi távozásának, de mivel hosszútávú szerződésük van (Hidi kivételével), gyanítom inkább külföldre fognak távozni.
én úgy érzem/remélem, hogy most nagyobb a dac az öregben, mint a pénzsóvárság… :) de továbbra is úgy gondolom, hogy Gazdi és főleg Hidi pótolható…Prosser távozását inkább megéreznénk és Botkát sem tudnánk kapásból pótolni.
Olvasom, hogy a Red Bull terjeszkedni próbál és a legújabb jelölt a West Ham……
Távlatokban, minden eshetőséget számbavéve szerintem lehet, hogy csak ilyen integráció jelenthetné a Honvéd jövőjét és megmaradását!
De egyébként nem hiszem, hogy realisan fenyegetne bármelyik bohócligas klubot, hogy a redbull felvasarolja????
Viszont jelen állás szerint hosszabb vagy talán rövidebb távon az fenyeget, hogy nem vagyunk benne a kiválasztottak között és szép lassan olyanok lesznek a feltételek, körülmények, hogy szembe kell azzal nézni, hogy nem biztos, hogy szükség van erre a csapatra.
Ettől tartok én is sokszor,az emlegetett „sok a pesti csapat” dogma áldozatai lehetünk… Benne van a pakliban,hogy a Csepel,Bvsc,3.ker sorminta szerint mi is szépen lepusztulunk nb3-as szintre(Csepel) és ott vegetálunk vagy amatör blasz szint is benne van
Bohocligás klubbot bagóért lehet venni, ez nem tétel. Utánpótlás képzés pedig kiemelt prioritás a Red Bullnál. Lehetne egy Kelet-Európai bázis….
Nem mondom, hogy messze ez az ideális állapot, de amint látjuk se stadion, se Up. bázis, se keresztapa, a csapat széthordása elkezdődni látszik és
Hemingway sem lesz már fiatalabb……
Nyilván jól jönne egy milliárdos, aki bl csoportkört, stb. akarna, csakhogy az ilyenek előbb-utóbb le is lépnek.
Szerintem a legnagyobb esélye a Kispestnek akkor lenne arra, hogy létezzen még mondjuk 20 év múlva is, ha a magyar foci tisztán piaci alapon működne. Nyilván szegényebbek lennének a klubok, nem lenne mindenhol új stadion, de a foci a saját lábán állna, nem függene külső körülményektől. Ezeket a nézőszámokat, színvonalat, nemzetközi eredményeket akkor is megütné. Szerintem ez az egész magyar foci hasznára válna hosszú távon.
A Kispestre pedig annyi igény mindig lenne, hogy egy ilyen természetes, tiszta közegben legyen létjogosultsága. Tegyük fel, hogy egyszer nem lesz Hemi (legyen még sokáig, azt kívánom), annyi háttere ennek a klubnak akkor is és mindig lenne, amiből, ha tiszta a verseny, a legjobbak között szerepelhetne. Ezzel ellentétben a mostani világban bármi megtörténhet.
Nekem elég lenne a szintén feltörekvő HUAWEI. Azért lenne fontos egy kupaindulás.
Kispest már évek óta nem volt külföldi edzőtáborban és ez sose befolyásolta a tavaszi eredményességet….én úgy veszem észre, hogy a külföldi edzőtáborozás a hazai csapatoknál szimplán rongyrázás…szakmai értéke nincs.
Ezt a kört tavaly is megfutottuk itt edzőtábor ügyben ellenzők és támogatók.
Nekem ez a „magyarázom a bizonyítványom” álláspont:
hogy a létező dolgok legjobbika a Bozsik fagyos talaja, az állandó sérülésveszély, bizony enyhén szólva is megmosolyogtató továbbra is……
Valahogy úgy érzem, hogy 2 csapat a forgalommal szemben megy az autópályán és ebből az egyik mi vagyunk már megint.
Érdekes lesz, kb másfél év alatt kell megépíteni és február közepe a pályázati batáridő. Lehet belekezdenek nyáron még is?
a zindex vette észre (asszem):
http://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:462519-2016:TEXT:HU:HTML
Hemingway. 444.hu. fizetések az nb1-ben.
Csak tőlünk és a Vasastól nyilatkoztak a kerdésre.
http://444.hu/2016/12/29/dobbenetes-penzeket-keresnek-a-magyar-focistak-az-nb1-ben
Én úgy gondolom, hogy nem az a baj, hogy egy játékos 1.000-5.000 (vagy éppen 25.000) EUR-t keres. A probléma inkább ott kezdődik, hogy ezt a pénzt Klubok nem a játékosok teljesítményével érik el. Vagyis nem a jegybevételből, játékoseladásokból, szponzoroktól, akik a teljesítmény miatt támogatják az adott klubot, hanem állami támogatásból, ilyen-olyan lobbiszintű TAO pénzekből. Vagyis konkrétan adott egy bajnokság, ahol a klubok nagy része ilyen-olyan politikusi érdekek által odairányított közpénzekből gazdálkodnak. Ergo a játékosok kis túlzással állami alkalmazottak. Na ilyen kontextusba már kurva sok az a pénz amit keresnek, hisz ez a pénz nem a tudásukat, teljesítményüket tükrözi, mivel a klubok támogatása nem teljesítmény, hanem politikai hovatartozás szerint történik.
Most kérdem én…egy Mezőkövesd, egy Gyirmót, egy Felcsút egy Vidi meddig tudna ilyen fizetést biztosítani a játékosainak, ha szigorúan üzleti alapon működnének? (vagyis a befolyt jegyeladás, játékos értékesítés és reklámérték alapján kapott szponzori támogatásból kellenne élniük)
Mert ez Magyarország…….
Ezen az úttörő szerepen már en is elgondolkodtam, de sajnos egy fecske nem csinál nyarat. Ha 3-4 klubvezeto egyszerre lépne ebben akkor talán más lenne a színezete.
Nagy kérdés persze, hogy mennyi a bújtatott pénz és kitudja honnan milyen jogcímen kapnak még pénzt egyes klubboknál?
Azonban valo igaz jó „jogvédősen és helsinki bizottságosan” mondva a transzparencia az átláthatóság nagyon fontos dolog :)
Talan a fröcsögő kedves ellenzéki politikusok ebbe az irányba is fröcsöghetnének……..
Vagy valamelyik feltehetné már a kérdést a parlamentben, hogy mik a tervek a Honvéddal kapcsolatban? Up. központ, stadion stb. Annyi „hálás” magad téma lehetne a fociban, de az ellenzék impotenciája önmagáért beszél…..
ha Proszi elmenne, akkor el tudnám képzelni a Lanza, Eppel, Martinez csatársort… :) de amúgy csatárokkal jól állunk.
én továbbra is a védelmet erősíteném, mert a keményebb meccseken gyakran becsődölt Lovrics és néha még Kamber is
http://www.m4sport.hu/2016/12/28/itt-szavazhat-az-ev-goljara/
Lehet szavazni Hidi mezőkövesdi góljára is, bár az EB gólok mellett nem fog sok szavazatot kapni. Érvényes email címmel vissza kell igazolni.
BUÉK mindenkinek, éremre fel!
Szerintem a márciusi, Lokinak lőtt gólja még ennél is szebb!
Csakhogy olyan szép kerek legyen a világ http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/401900_meszaros_lorinc_lehet_a_diosgyor_uj_tulajdonosa
Ezek szerint ML szeretne egy jó és nézhető tv után egy jó és nézhető focicsapatot is !!!!! :-)))
Mit keres ez Miskolcon? Vagy nincs köze a Felcsúti csapathoz? Van itt pénz sz.rásig.
Gazdagért nem érkezett ajánlat (eddig), nyilatkozta Hemybá. Az up. centrum ügyében van valami fejlemény? Már megkellene lenni a kivitelezőnek. Attól tartok a fradi- város hamarabb elfogkészülni, mint ami up.centrumunk, a stadionról megmár nem is beszélek…..
Ez van
Így működik a foci ( meg az egész világ) —- sajnos
Akinek több pénze van, az nyer
szeretnék… én is, több mindent… :)
az Öreg kezd dacból menni… :) meglátjuk mennyire kemény
Legkésőbb nyáron szétkapnak minket (Lanza, Botka, Gazdag, Hidi, ?)!
http://csak.taccs.hu/2016/12/24/kellemes-unnepeket-kivannank-akkor-mind-a-sajat-mind-egymas-neveben-mindenkinek/#disqus_thread
miért adnál el Lanzát nyáron ? Gazdi és főleg Hidi pótolható.
Csak lehetséges távozókat soroltam, amúgy az Öregnél semmi sem biztos, egy kis pénzért – sajnos – bárkit elenged…
Én úgy gondolom, hogy Hemingway a chatelésen is megerősítette, hogy világos céljai vannak, és pontosan tudja, hogy ehhez együtt kell tartani a Csapatot.
Nyilván, ha egy játékos elé odatolnak egy visszautasíthatatlan szerződést, akkor kénytelenek lesznek elengedni, mert nyilván kényszerből senkit nem tudnak itt tartani. De én úgy látom, hogy a Csapat nagyrésze felfogta, hogy egy hatalmas siker előtt állnak, egy dobogós helyezéssel sokkal jobb tárgyalási alap elé néznek, szóval én úgy gondolom most nagyon nem éri meg Kispestről távozni.
Ettől független nyilván Hemingway is elgondolkozna egy „visszautasíthatatlan” ajánlaton, de kötve hiszem, hogy olyan játékosok távoznának, akik a sikeres tavasz záloga lennének. Ugyan Hemingwaytől valóban láttunk már sok érdekes húzást, de a nemzetközi indulás mindig a szívügye, és ehhez ennél közelebb már nagyon-nagyon régen voltunk. Önmaga alatt vágná a fát, ha az említett játékosokat elengedné most télen.
Nyáron már nyilván nagyobb esélye van Botka, Gazdag, Hidi távozásának, de mivel hosszútávú szerződésük van (Hidi kivételével), gyanítom inkább külföldre fognak távozni.
én úgy érzem/remélem, hogy most nagyobb a dac az öregben, mint a pénzsóvárság… :) de továbbra is úgy gondolom, hogy Gazdi és főleg Hidi pótolható…Prosser távozását inkább megéreznénk és Botkát sem tudnánk kapásból pótolni.
Olvasom, hogy a Red Bull terjeszkedni próbál és a legújabb jelölt a West Ham……
Távlatokban, minden eshetőséget számbavéve szerintem lehet, hogy csak ilyen integráció jelenthetné a Honvéd jövőjét és megmaradását!
Vélemény?
Most komolyan??? Az eddigi szokások alapján RB Budapest lenne, ilyen mezzel és cimerrel.
Semmi Kispest, semmi Honvéd, KAC stb. Ennek ki tudna szurkolni? Szerintem akkor inkább temessenek el mindent.
https://uploads.disquscdn.com/images/475b5a62c00d643f2c97a7b6458ec5ab888d789cb75a56f0b321e210ffaf7321.png
De egyébként nem hiszem, hogy realisan fenyegetne bármelyik bohócligas klubot, hogy a redbull felvasarolja????
Viszont jelen állás szerint hosszabb vagy talán rövidebb távon az fenyeget, hogy nem vagyunk benne a kiválasztottak között és szép lassan olyanok lesznek a feltételek, körülmények, hogy szembe kell azzal nézni, hogy nem biztos, hogy szükség van erre a csapatra.
Ettől tartok én is sokszor,az emlegetett „sok a pesti csapat” dogma áldozatai lehetünk… Benne van a pakliban,hogy a Csepel,Bvsc,3.ker sorminta szerint mi is szépen lepusztulunk nb3-as szintre(Csepel) és ott vegetálunk vagy amatör blasz szint is benne van
Bohocligás klubbot bagóért lehet venni, ez nem tétel. Utánpótlás képzés pedig kiemelt prioritás a Red Bullnál. Lehetne egy Kelet-Európai bázis….
Nem mondom, hogy messze ez az ideális állapot, de amint látjuk se stadion, se Up. bázis, se keresztapa, a csapat széthordása elkezdődni látszik és
Hemingway sem lesz már fiatalabb……
Nyilván jól jönne egy milliárdos, aki bl csoportkört, stb. akarna, csakhogy az ilyenek előbb-utóbb le is lépnek.
Szerintem a legnagyobb esélye a Kispestnek akkor lenne arra, hogy létezzen még mondjuk 20 év múlva is, ha a magyar foci tisztán piaci alapon működne. Nyilván szegényebbek lennének a klubok, nem lenne mindenhol új stadion, de a foci a saját lábán állna, nem függene külső körülményektől. Ezeket a nézőszámokat, színvonalat, nemzetközi eredményeket akkor is megütné. Szerintem ez az egész magyar foci hasznára válna hosszú távon.
A Kispestre pedig annyi igény mindig lenne, hogy egy ilyen természetes, tiszta közegben legyen létjogosultsága. Tegyük fel, hogy egyszer nem lesz Hemi (legyen még sokáig, azt kívánom), annyi háttere ennek a klubnak akkor is és mindig lenne, amiből, ha tiszta a verseny, a legjobbak között szerepelhetne. Ezzel ellentétben a mostani világban bármi megtörténhet.
Nekem elég lenne a szintén feltörekvő HUAWEI. Azért lenne fontos egy kupaindulás.
Kispest már évek óta nem volt külföldi edzőtáborban és ez sose befolyásolta a tavaszi eredményességet….én úgy veszem észre, hogy a külföldi edzőtáborozás a hazai csapatoknál szimplán rongyrázás…szakmai értéke nincs.
Ezt a kört tavaly is megfutottuk itt edzőtábor ügyben ellenzők és támogatók.
Nekem ez a „magyarázom a bizonyítványom” álláspont:
hogy a létező dolgok legjobbika a Bozsik fagyos talaja, az állandó sérülésveszély, bizony enyhén szólva is megmosolyogtató továbbra is……
Valahogy úgy érzem, hogy 2 csapat a forgalommal szemben megy az autópályán és ebből az egyik mi vagyunk már megint.
„Még egy kis Karácsony. Botka Endre – Davide Lanzafame – Eppel Márton – Prosser Dániel – Baráth Botond közreműködésével.” https://www.facebook.com/KispestHonved/videos/10154151206011711/
;) https://www.youtube.com/watch?v=z1rYmzQ8C9Q
Évzáró, amit elfogadnék februárban évnyitónak is…….. :)
https://uploads.disquscdn.com/images/d05bb8b3e1feefbd4648912d20ae3832f1f3b61a21e36ec7dbdb5672842adb3f.jpg
Békés, boldog ünnepeket minden Kispest szimpatizánsnak!
Boldog Karácsonyt Nektek ! Ja, Botka Endi nem eladó !!!! :-))