Sommás összegzésem ennyi a tegnapi estéről. Ezen felül Kassai, jó szokásához híven, vétett ellenünk egy döntő hibát, ami miatt a mérgem nem csitul, de akkor is, ha egy félidőt ilyen szép pariban lejátszunk a lilákkal, mi a pékért kell már a második félidő elejétől kisszögletezni, illetve bekkelni a kapufánkkal a hátunkban? Persze lehet, hogy ennyit bírtunk, nem tudom. Nem tudom…
Loctite egyéb elfoglaltságai mellett nem tudott, más a társaságból pedig nem volt hajlandó fél 4-re a KöKire érni, hogy onnan Újpestre buszozva 2 órát várjon meccs előtt a Szusza lelátóin, így nagy délczegen bevállaltunk egy saját Csakblog vonulást BKV-val. /Kivéve persze Fanta urat, akit csak az újpesti arénában szedtünk össze, miután a találkozóhelyünkre tartva belefutott a buszba, „és Faterom, ha már ott állt, fel kellett szállni”/. Utólag azt kell mondjam, óriási ötlet volt. Mármint nem Fanta úr cselekedete. Hanem a miénk…
A KöKi-s metróstartunkat követően a Deákon egészültünk ki Salvatore kollegával, aki már egy Dreherrel felszerelkezve készítette fel magát az esti megpróbáltatásokra, Locti nyelt is nagyokat, ahogy figyeltem, hogy aztán Újpest-központnál egy jó tré dobozos Löwennel zárkózzon hangulatban és bátorságban Salvatoréhoz, amire szükségünk is volt, hisz kicsit sem volt feltűnő 6 (bocs, 5, mert kisBabar már kiszállt a Városkapunál a fotósbejárathoz buszt nézni) kóválygó fiatal férfi a városközponti buszvégállomáson, amint elvileg semleges öltözékekben kutatja a buszmenetrendeket. [Kivéve én a szikrázó piros-fekete új cipőmben, amire még indulás előtt Doki barátom Wekerlén kérdezte meg a kertéjben slambucot bográcsolva, hogy „Atesz, mit választanál, hogy a városkapunál verjenek pofán, vagy 4 darab 100 kilós kopasz lefogjon és az egyik lila festékkel átfújja az új csukát?” Nyilván az A verzióra szavaztam.]
Jöttek is a gyülekező lila csoportok felől a lapos pillantások, mire Loctite „nézzetek már természetesebben b+, mintha csak hetente fordulnátok meg itt”, ukázzal rapportírozott minket, de hát ezt könnyű mondani. A 30-as viszonylatra felszállva én már biztos voltam, hogy minket itt ma csúnyán megbrúgat a lila had, így a tekinteteket gondosan kerülve sorolgattam magamban izzadva figyelemelterelésképp az 1991-1996 közötti kezdőcsapatainkat, miközben megfogadtam, hogy legközelebb CSAK KOCSIVAL. Nem segített a helyzeten 2 másik szurkertárs, akik közül az egyik piros-feketébe öltözve vidáman odaintett nekünk, a busz végéből kellemetlen morajt indukálva. De szerencsére jött a Mildenberger, egy egy adag birodalmi lépegető, akik között átslisszolva a vendégszektorok védett zónájába, már felsóhajthatott a blogszerkesztőség (mínusz a Szusza bejárata előtt ekkor már Unicumozó Fanta úr, áldassék a neve). A két említett drukkertárs felbátorodva ekkor megeresztett egy 0,02 decibeles fa…opó újpestet is, mire Locti közölte, „ilyenkor szokott kiderülni, hogy rossz utcába küldtek minket és a sarkon vár egy adag lila”, de nem, a sarkon csak egy újabb adag rohamrendőr várt minket, bár Öcsém megjegyzése „végül is a rohamrendőrség az nem Újpest-ultracsapat?” nem is állt messze a valóságtól, belügyi múlt, Dózsa, hja, így megy ez.
A Szusza vendégbejárathoz érve Loctite-ot és Salvatorét bajtársi üdvözléssel fogadják a kispesti ultraélet meghatározó orcái, így ismét meg kell állapítsam, társaim képviselik a Csakblog mainstream részét. No meg a bentről felénk kajabáló blog-ajatolla, a fél üveg Zwack nedűtől a szokottnál is progresszívebbe váltó Hanta, aki a kerítésen át újfent közli, hogy ad1) nagyapja szerint fehér ember évente egyszer megy Újpestre, ha meccs van, csak ezt nem merte beírni a beharangba; ad2) menjünk már be, unatkozik.
A meccs még fél óra, elkvaterkázunk a lelátói árkádok alatt. Újabb sörök vándorolnak a kezekbe, újabb aggodalommorzsák a szívekbe, ahogy közelít a kezdő sípszó. „Atikám, mit vársz?” – veregeti meg a hátam odafenn OldBabar czukk, mire diplomatikusan kitérek a válasz elől, mert tudom, hogy nem bírja a nagy mocskos pesszimizmusom. Loctite ellenben már bőszen „csakaKINGpest”-el mellettünk, indul a meccs.
Az első félidő olyan lett, ahogy Hanta beharangozta. Az „egyenlő erők küzdelme”, csupa nagybetűvel. Helyzet hol ott, hol itt, de egyik se különösen nagy, az iram sem, de nem is rossz. Tényleg gyürkőzik a két csapat, kábé két egyenkeret, a miénk tán hajszállal jobb, de a derbi-hatás eltünteti az apró nüansznyi differenciákat.
Kassai meg (talán jogosan) az első gólunkat, egy lepattantót Lanza ver be, óriási, de sajna nem volt tiszta előtte a helyzet a bírói verdikt szerint. Amit most amúgy elfogadok, mert tényleg volt némi káosz a gól előtt a büntetőterületen belül – igaz, kiindulva Kassai későbbi megoldásaiból, lehet, hogy ezzel se volt baj?
Aztán Zsótér percdekádjai következnek. Az eddigi hónapok során hajtós, de eszetlen kis arcnak tartott futógépet már Felcsúton sem tudtam nagyon kárhoztatni a múlt héten, de mára végre megtanult pontosan passzolni tétmeccsen is. Keresztlabdái, elfutásai is élményszámba mentek, mígnem a 28. percben szemben Lanza és Gazdag tizenhatoson belüli totojázásaival az elé pattanó labdát úgy ágyúzta be a léc alá, hogy egyként robbant ki a hang a vendégszektor minden torkából, míg a derék Donát nem ünnepeltette magát, lila kölcsönarcként. Riszpekt. Ja, és ilyen keresztnévvel Cservenkai óta nem éltetett senkit Kispest-tábor, hehe.
Pár percre rá a megzavarodó újpesti védelem eladja a labdát, Lanza egyedül törhet kapura. Na, megismétlődik 2013 tavasza? Nem, Lanza nem lő, elhúzza Balajcza mellett, de rosszul, ennek ellenére a kapus elé vetődik, Lanza egy ütemkéséssel elesik benne, félek ez nem tizi, Kassai se adja meg, még szidom is elsőre a nagy feldobó művész Lanzát „inkább lőttél volna”, de Apu sms-e érkezik a TV elől, majd Totó barátunké szintén otthonról: „ez országos tizi volt!”, írják mindketten. Kassai, mit mondjak? Egy borízű takarodj-ot azért megeresztek elméletben a nagyegójú sztárbíró felé. Ilyen kiélezett bajnokságban, mint az idei, az ilyen hibák egy csapat idényébe kerülhetnek. Köszönjük!!!!
Hiába hát az Újpesti üzemzavar, tizi nincs, és helyzetkihasználás sem a részünkről, szünetre így vonulunk. Sajnos a második félidő szomorú választ ad arra: ez a generózusságunk nagy hiba volt.
Merthogy a második játékrészre Rossi urunk a jól ismert olasz szupertaktikáját hozza: parkoljunk be a Fiat kisbusszal a kapu elé, esetleg nyomjuk a kisszögleteket, ha szökő évente előre jutunk a másik térfélre, de támadni annyira ne támadjunk, fő a biztonság. Eppelt közben cseréljük, ma nem játszott jól Marci, „én mondom, a válogatottra tartalékol”- dohog Loctite, de a közülünk szakmailag a legmagasabbra taksált Salvatore megvédi válogatott támadónkat: „jól nyomta, amolyan Szalai 2014-2016 válogatott üzemmódban, ebben ma ennyi volt, de amit kellett, megtett, csak őrlődött”. Hiszünk neki. A helyén Dark a pályán, Loctite nyilván kéjmámorban ugrál már mellettünk „Gyere be Dark, gyere be Daaaaaark” énekli, majd a következő rigmust már önkívületben költi át „Gyerünk darkozzatok, tombol már a Kanyar újra támad a Dark, csak a Kispest álééééé”, kész.
Sajnos a mi játékunk is mára. Az Újpest nyom, mi védekezünk, még 20 perc, még 10, közben Villámot is beveti Rossi, mister, mit ivott? A téli sztárigazolás látványosan légüres térben mozog, embere nincs, nem értem. Még 5 perc. „Nyugi, a végén kapunk majd egyet” – nyugtat meg Locti, majd tovább nyomja a velünk együtt a „Eppeleppeleppeleppel, lanzalanzalanzalanza” örökbecsűt, ami a vezérszurkereink utóbbi évekbeli legötletesebb kreálmánya amúgy, grat (frappáns, aranyos, vidám, etc. Király!) Sajnos Locti jósnak sem utolsó. Amit az én pesszi-miska lelkem is érzett, bejön, az Újpest a 90. percben egyenlít, Dark legendás luftja után, megjegyzem, Loctite a mennyekben, Rossi majd felrobban a padon, innen is csókoltatom, csak annyit kérdezve, minek álltunk ennyire vissza?
„Le vagyok sújtva Atti”- szomorkodik fölöttem a sorban Old Babar, mi pedig lógó orral hazaindulunk. Azaz nem mindenki haza. Salvatore szülinapi buliba megy, Hanta és Gyuri egy Arsenalos szülinapi partira, én meg a hétfői kocsmakvíz-csapatunk szülinapos tagját ünnepelni… Mindenki tavasszal született? Persze előtte még obligát várakozás a kordonok mögött, klasszik évődés pár ott ragadt Újpest-szurkerrel („előbb tedd le az érettségit, köcsög” „gyere ide” „te gyere ide” „mivanmivanmivan”), csodálatos. A 30-assal aztán egykettőre a metrónál vagyunk, a 3 órája minket ferde szemmel néző csapat már ott iszik az egyik talponállóban, remek, húzunk le a metróba, beszállva szépen leülünk libasorban az egyik 6-os padra a szerelvényben, ajtók záródnak, és jön a Kontroll film trade markos jelenete, a kocsi tele lila drukkerekkel, „szemkontaktot ne” suttogja-vinnyogja Loctite fél röhögő-, fél sírógörcsben, és magamban már 2000-ig megyek előre a kezdőcsapatban, csak fel ne nézzek, 3 újpesti ordítozik nekünk, de látják, hogy a 6 bazári majom a köszörűkövön nem az URB legkeményebb magja, így megunják, s leszállnak. Az Árpád híd és a Nyugati közt tovább tisztul a levegő, így amikor Loctit magára hagyjuk az Aranynál, már nincs veszély.
Éjjel, a szülinap végéről hazafele tartva Dina, a kvízcsapatunk kapitánya még sajnálkozva kérdi a párjával: „Még beszámolót is kell írnod, tényleg?” „Igen, de már csak reggel.”, felelem, mire ő mosolyogva hozzáteszi: „Akkor írj bele engem is”. Ezen ne múljon, bólintok és hazaindulok. Közben pedig elgondolkozom azon: a fő álmunkat idén valszeg elengedhetjük, hacsak nem történik csoda a válogatott szünet alatt – de csapat kezét nem engedjük. A srácok ma is nagyot mentek, nem véletlen a végső szurkolói reakció. Sajnálnám, ha nagyon szétszednének minket nyáron… De addig még lesz egy s más. Szóval srácok, pályán és lelátón egyaránt: folytassuk!
Jó: Bobál Dávid nagyot ment, Kingecskét lassan én is kedvenccé avatom, Hidi, Gazdi is tetszett a hibák ellenére, a meccs embere viszont Zsótér.