Beharang’Out of the blue…

Out of the blue, azaz ≈ hasból, ahogy az angol (vagy az egyszeri kispesti klubtulaj) mondaná. Hasamra ütve jön ugyanis a mostani beharang/kibeszélő, mert nem tudok egyszerűen előre megfontolt, értelmes dolgokat írni, hiába jár 0-24-ben az agyam hetek óta vörös-fekete üzemmódban. És hiába dumáltunk chaten a csakblog csapattal egész héten hogy mi-hogy-miként lesz szombaton, most csak ülök és nézek ki a fejemből, a pulzusom meg valahol az egekben.

Holnap meccs.

Csak megérzések jönnek a következő sorokban, hangulatfoszlányok, mást most ne is várjon senki. Komoly szakmai cikkre most agyam sincs, patetikus lelkesítést a játékosok felé pedig az elmúlt 5 évben tán kétszer írtam, mindkétszer kikapott a csapat.

Én a hátralevő meccsek közül ettől a holnapitól tartok a legjobban. Hiába keretre a talán leggyengébb a ránk váró trióból az MTK, hiába vertük idén őket kétszer, ebből ősszel egy ötössel küldve haza őket. Hiába játszunk itthon, a Loki ellen meg idegenben. Valamiért úgy érzem, ez nem számít majd sokat. Az utóbbi években az MTK igazi Kispest- és Rossi-mumus lett, Kanta vezetésével, Torghelle adjutánskodásával, és bár mint említettem, a mumusságukat az idei szezon annulálta, azért alapból még mindig „nem fekvős” nekünk az MTK. És ez már nem Tamás Zsolt első, ismerkedős meccse lesz, mint a tavaszi nyitány; és még inkább nem az őszi, ahol good old Cziki bácsi (nomen est omen) punnyadt Garami örökében a padon.

Bízni akkor miben lehet? Egyrészt a többiekben a meccstársaságból, akik szerint Debrecen lesz a gázosabb meccs. Másrészt az idényünkben, ahol kétszer is MTK-t vetünk, ami amúgy 6 évente esik meg velünk (akkor is max egy meccsen kapjuk el őket, nemhogy kettőn), ahol a Vasast és a ‘kövesdet itthon hajrában verjük, ahol a Gyirmótot utolsó másodpercben ütjük, ahol a matyóknál végre egyszer hátrányból fordítunk, gáladélutánt varázsolva. Annyira csodás eddig ez az év… Persze ez hozza a szokásos RW parát is: meddig lehet ezt húzni?

Remélem, még egy pár hétig…

Ma megyek be az egyetemre (lifelonglearning, nem bírok leállni), erre egy hozzám hasonlóan idősebb csoporttárs rámrikkant: „Ati, Honvéd? Bajnok lesz?” „Kegyelem, már így is infarktus kerülget…„, nyögöm neki, persze röhög a fél terem. De az is látszik az engem faggató arcokon, akár ebben az esetben, akár melóban: a szimpátia mellettünk van a Vidi ellenében. Ilyet se éltem még át, mióta ’89-ben elkezdtem a Kispesterek nehéz, de mégis büszke pályáját.

Nagyon nehéz meccs jön holnap, remélem Rossi valahogy le tudja venni a terhet a srácokról és a Mezőkövesden látott felszabadult hozzáállás tud majd uralkodni. Lanza és Donát (már ha utóbbi egyáltalán rendbe jött, hír persze semmi) kisárgázódása ügyében már nem merek mondani semmit, egyszerűen Debrecenben és a Vidi ellen is óriási szükség lesz rájuk, ha nem toljuk el a következő két meccsünket: és mivel a bírók láttuk milyenek, ez még nagy érvágás lehet nekünk. Ha. Ha. Ha…

„A Ha+Ha+Ha az már hahaha, és én egy komoly ember vagyok” – mondta egyszer egy interjúnkon mosolyogva Sisa Tréner Úr, mikor egy 4 tagmondatból álló, többszörösen feltételes módú kérdéssel támadtam be őt riporterkedésem hajnalán, és most őt idézve lépek én is a tippelgetések meg jósolgatások helyett a tények talajára: holnap este hatkor találkozunk a korzókorlátnál / a Kanyarban / a tribünön, ki hol szereti, esélyes egy szarráázás is, de most ez kit izgat, többet nem tudok írni, kicsit már így is remeg a kezem, inkább elmegyek vizsgára tanulni, mert az is lesz hétfőn, de hát addig jön egy jóval fontosabb ZH is, csak azt nem én írom, hanem a Kispest, holnap, este.

CS.A.K. húzzunk jó tételt!