Mastodon

A szabályokat kijátszva, 4,6-szoros áron adja Debrecenbe a vendégjegyeket a Diósgyőr

500 a hazai, 2300 a vendég.

A DVTK honlapján megjelent jegyinformáció szerint a március 31-én, Debrecenben lejátszandó meccsünk jegyárai hivatalosan a következők:

  • 2300 forint a hazai és a vendég a kapu mögé;
  • 2800 forint az oldalvonalhoz;
  • hazai szurkolóknak a DVTK 1800 forint kedvezményt ad.

Ennyi az alaphír, és most lássuk a visszásságokat, mert nem véletlenül írtuk a címben, hogy ez az eljárás nem más, mint a jegyértékesítési szabályok egyértelmű kijátszása.

1. A hazaiak NEM kapnak kedvezményt

A hivatalos szöveg szerint a hazai szurkolók a 2300, illetve 2800 forintos jegyekből 1800 forint “kedvezményt” kapnak, ami bár elsőre jól hangzik, egyszerűen nem igaz.

(Zárójelbe: szerintünk nagyon menő, hogy a diósgyőri klub támogatja a másik városba ingázó szurkolóit, a poszt nem is erről szól, hanem egy olyan gyakorlatról, amit nem szeretnénk, ha általános lenne a magyar futballban, mert minden, csak nem szurkolóbarát.)

Az MLSZ jegyrendszeréről lőtt képernyőképen az látható, hogy futballkártyával a Honvéd szurkolójaként bárhová vehetnék “kedvezményes” jegyet

A Diósgyőr-Honvéd mérkőzésre csak a vendégjegyek kerülnek 2300 forintba, minden egyéb kategóriájú jegy 500, illetve 1000 forintba. Szó sincs semmiféle kedvezményről, a jegyeket – már most – bárki megveheti nem honvédos (tehát szinte bármilyen) klubkártyával, vagy futballkártyával online, vagy a Nagyerdei stadion pénztárainál személyesen, ráadásul ilyenkor még klubkártyát sem kell bemutatnia.

A Diósgyőr tehát sehol sem vizsgálja a “kedvezményre” jogosultak körét, egyszerűen csak olcsóbb jegyeket ad a nem vendégszurkolóknak.

2. A szabályok kijátszása

Az MLSZ hatályos Klubkártya- és Jegyértékesítési Szabályzata a következőképp rendelkezik a jegyárakról:

8. § Jegy- és bérletértékesítési rendszer
(4) A szervező és a vendég sportszervezet feladatai a jegyértékesítés megkezdése előtt
b) Jegyárak
Amennyiben a sportszervezetek másként nem állapodnak meg, a vendégszurkolói jegyek ára nem haladhatja meg a hazai csapat szurkolói részére, azonos kategóriájú és színvonalú szektorokba biztosított belépőjegyek alapárát. A semleges szektorba szóló jegyek ára nem haladhatja meg a stadion hasonló adottságú szektoraira meghatározott hazai jegyek árát. A jegy alapára a belépőjegynek az a legmagasabb ára, amiből a sportszervezet érvényesítheti a jegyértékesítés során az elővételi, illetve online jegyvásárlást ösztönző kedvezményeit, illetve további kedvezményrendszerét).

A szabály szerint tehát a vendégek jegyára nem haladhatja meg az azonos kategóriájú és színvonalú szektorokba biztosított belépőjegyek alapárát. A Diósgyőr pedig nem másba, mint ebbe az alapárba kapaszkodik, amikor azt mondja, hogy a Honvéd ellen a hazai szurkolók kapu mögötti, tehát a velünk azonos kategóriájú és színvonalú szektorába 2300 a jegy, és ebből, mint alapárból ad kedvezményt.

Az eljárással mindössze három probléma van:

  • A Diósgyőr egyáltalán nem értékesít 2300 forintért jegyeket a hazai szurkolóknak (l. 1. pont) csak 500 és 1000 forintosat;
  • Az alapár kitétel ilyen szabad értelmezése az egész szabályt feleslegessé teszi, hiszen innentől kezdve a rendező sportszervezetek bármekkora alapárat meghatározhatnak, amelyből aztán “kedvezményt” adnak a saját szurkolóiknak;
  • Nehéz elképzelni, hogy a Honvéd, mint egyeztetésre kötelezett fél belement volna ebbe a jegyárba. Feltételezzük, megkeresés sem történt az irányába.

Csak az arányok érzékeltetése végett, a 4,6-szoros különbség azt jelenti, mint ha a Bozsik stadionban a vendégjegyek ára 1300*4,6=5980 forint lenne.

3. Semmi sem indokolta a változást, mégis van

A Diósgyőrrel eddig két meccset játszottunk semleges pályán:

  • 2017. április 11-én, Mezőkövesden a hazai és a vendégbe szóló azonos kategóriájú jegyek egyaránt 500 forintba kerültek;
  • 2017.  október 21-én, Debrecenben, a Debrecen-Haladás és Diósgyőr-Honvéd kettős meccsen a két szurkolótábor jegyei egységesen 1000 forintba kerültek.

Érdekes módon, a Diósgyőr 2018 tavaszára változtatott a jegyértékesítési gyakorlatán:

  • 2017-ben minden hazai mérkőzésükre (kivéve a kettős meccset) egységesen 500 forint volt a belépő a kapuk mögé, szó sem volt semmiféle kedvezményről. (l. a következő linkeken: Videoton, Vasas, Balmazújváros, Újpest, etc.)
  • 2018-ban, az első hazai rendezésű mérkőzésükön, a Mezőkövesden rendezett Diósgyőr-Vác kupameccsen azonban váratlanul és mindenféle további indoklást mellőzve jelent megkedvezményes jegyek rendszere. A diósgyőri szurkolók papíron 1300 forintos jegye 500 forintba, míg a vendégeknek hasonló kategóriájú jegye 1300 forintba került.
  • Március 3-án, a Ferencváros ellen, immár Debrecenben folytatódott a gyakorlat: a hazai jegy papíron 2300, gyakorlatilag 500, a vendégjegy papíron 2300 – és a gyakorlatban is annyi.

A Diósgyőr hivatalos honlapján semmiféle magyarázatot nem találtunk arra, hogy miért volt szükséges ilyen drasztikusat változtatni a jegyértékesítési gyakorlaton, és miért csak és kizárólag a vendégszurkolók rovására?

Feltehetően azért, mert nem készült el a stadion, és így a csúszás indokolatlan többletköltségekbe veri a diósgyőri drukkereket, amit így kompenzál a klub? Elsőre talán elfogadható lenne az indoklás, azonban érezzük, hogy valahol mégis erősen sántít.

  • Eddig nem kompenzáltak, 500-1000 forintos áron adták a jegyeket.
  • Az új Diósgyőri Stadion oldala szerint a végéhez közeledik az építés, azonban január 10. óta semmi egyéb információ nem jelent meg az oldalon, ahol egyébként sem szerepel semmiféle dátumféleség az átadás várható időpontjáról.
  • A Boon február 3-án kelt cikke szerint a diósgyőri stadion felépítésére 15 hónap állt a kivitelező, vagyis a Market Építő Zrt. részére, ez 2018. február 2-án lejárt.
  • A stadion tehát csúszik, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikor veheti birtokba egyáltalán a klub.

Csak a stadion csúszásának oldaláról nézve még mindig jogosnak tűnhet, hogy ha nincs kész, és váratlanul továbbra is Debrecenbe kell járni, akkor a klub kompenzál valamit az utazási költségeken, azonban nem ennyire egyszerű:

  • Ha a kivitelező hibájából nem került időben átadásra a stadion, akkor feltételezzük, hogy a világ más, hasonló tartalmú szerződéseihez hasonlóan valamiféle kötbért illendő lenne fizetnie, esetleg kártalanítania a Diósgyőrt azért, mert önhibáján kívül nem játszhat a saját stadionjában. Tehát nem a diósgyőri, vagy a magukat annak mondó szurkolókat, hanem a Diósgyőrt, mint rendezőt – és ebbe bizony beletartoznak a mérkőzések vendégszurkolói is.
  • Ha a Diósgyőr saját hatáskörében biztosít kedvezményeket szurkolói részére (ehhez szíve joga), mert továbbra is egy másik városba kell utazniuk, akkor legalább azt tolerálná, hogy az eseményeknek mi is ugyanúgy áldozatai vagyunk, és a Bozsiktől 190 km-re lévő miskolci stadion helyett 244 km-t utazunk Debrecenbe. Az 54 km különbség valamivel több, mint a Diósgyőr-Mezőkövesd távolság (47 km), amit a Diósgyőr 800 forint kedvezményre lőtt be a Vác elleni kupameccsen, és biztosított bárkinek, nem csak a diósgyőri szurkolóknak – kivéve azokat a  váciakat, akik kifejezetten a vendégszektort választották.
  • A Diósgyőr honlapján 2017 novemberében megjelent új szponzort, a Market Építő Zrt-t bemutató PR-cikk szerint az új Diósgyőri Stadion “a tervek szerint 2018 tavaszára készül el.” Vagyis a klub már tavaly pontosan tudta, hogy szó sincs semmiféle februári átadásról.
Összefoglalva
  • A Diósgyőr 2018-tól 2300 forintos alapáron értékesít jegyeket a debreceni mérkőzéseire.
  • A 2300 forintos alapárból a hazai szurkolók 1800 forint kedvezményt kapnak, így pont annyiba kerül a jegyük, mint 2017-ben.
  • A Diósgyőr nem vizsgálja azt, hogy ki hazai szurkoló.
  • A Diósgyőr valójában nem ad kedvezményt, mert már az első perctől jogosultsági igazolás nélkül 500 (és 1000) forintért értékesíti a nem vendég jegyeket.
  • Azt viszont vizsgálja, hogy ki vendég, mert oda nem jár a kedvezmény.
  • A Diósgyőr eddig 500 forintért értékesítette a kapu mögötti jegyeket mind Debrecenbe, mind Mezőkövesdre, függetlenül attól, hogy hazai- vagy vendégszektorba szólt.
  • Az 500 forint maradt, és kapott egy zárójeles megjegyzést (ez az ún. kedvezmény), miközben a vendégbe szóló jegyárak egyoldalúan 2300 forintra emelkedtek (Mezőkövesden 1300 forintra).

Nagyon nehéz erre mást mondani, mint hogy a Diósgyőr a szabályokat tudatosan kijátszó módon, 4,6-szorosára emelte a vendégjegyek árát.

És, hogy mi lehet a következménye, ha az MLSZ szabadjára engedi ezt a gyakorlatot? Egyszerű: a jegyértékesítési szabályzat 8. § (4) b) pontja végleg értelmét veszti, mert innentől bárki bármennyiért adhatja majd a vendégjegyeket, pusztán csak annyit kell mondania: a hazai is ugyanannyi, csak kedvezményes.


A diósgyőri jegyértékesítési gyakorlattal kapcsolatos posztunk megjelenésével párhuzamosan a következő szervezeteket kerestük meg levélben:

  • Bp. Honvéd; [TXT]
  • MLSZ, mint a bajnokság rendezője; [TXT]
  • és amint kiigazodunk az új rendszeren, akkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jogutódját is megpróbáljuk elérni legalább egy elvi állásfoglalás erejéig, mert az az érzésünk, hogy most ki van cseszve velünk. (Amennyiben valakinek van tapasztalata a vonatkozó ügyintézésben, az írjon már ránk mailben, vagy kommentben, vagy telegramon.)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||