Mastodon

Supka tavasszal nem csak megállította a zuhanást, hanem a Hemigway-éra egyik legjobb félidényét hozta

Minden relatív.

Eriknek mennie kell – ha valami egyértelmű volt az ősz végére, akkor az, hogy Eriknek mennie kell. Elismerjük, hogy nyáron nehéz örökséget vett át, egy bajnokcsapat kispadját, és amíg tartott a lendület, és a félelem tőlünk, nem is volt nagy gond, azonban amint érződni kezdett a munkája, a zuhanás is megindult. Az utolsó kilenc meccsből négyet nyertünk, ötször kikaptunk, a türelem pedig végleg elfogyott.

Télen nem történt semmi váratlan, másodszor is visszatért Supka, akiről tudtuk, hogy rosszul fog indulni, keresi a csapatát, de amint meglesz, az eredmények is jönni fognak.

Pontosan úgy történt minden, ahogy vártuk.

százalék idény edző
48,5% 2017/18 1. kör EvdM
36,4% 2017/18 2. kör EvdM / Supka
57,6% 2017/18 3. kör Supka

Sima gyufával kezdtünk az Üllőin, majd lerendeztük magunkat a Megyerin a Vasas ellen, közben szenvedés a kupában, tényleg nem indultunk jól. Ekkoriban engedte el Supka a négyvédős rendszert, és visszaálltunk a nálunk bevált 5-3-2-re. A Haladás, Diósgyőr, Balmaz nagyjából rendben volt, a Videotontól ki lehet kapni, hogy a folytatásban egyedül az a hazai Debrecen fájjon, de nagyon, legalább annyira, mint az idegenbeli kupavisszavágó ellenük. Helyzetük sincs, és miközben mi egykapuzunk, gurítanak két hármast, amiről utólag kiderült, hogy egyrészt a kupánkba, másrészt a bronzunkba került.

Kellett néhány hét, hogy Supka összerakja a csapatát – a maradékból. Érdemes megnézni az utolsó 11 fordulóban (4 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség, 14-15-ös gólkülönbség) kik léptek pályára (zárójelben a le/becserélések száma, félkövérrel a bajnokok):

  • 11 // Gróf, Eppel (2/0), Heffler (2/1)
  • 10 // Banó-Szabó (9/0), Danilo (0/9), Gazdag (1/0), Holender (3/3), Lanzafame (1/0)
  • 9 // Baráth (1/0), Bobál Dávid (1/0), Kukoc (4/2)
  • 7 // Kamber (1/0), King (4/1), Májer (1/6)
  • 5 // Nagy Geri (2/0)
  • 4 // Kosút (0/3), Lukács (1/3), Pölöskei (1/0)
  • 3 // Tömösvári (0/3)
  • 1 // Kovács Nikolasz (0/1), Lovric, Szendrei (0/1)

Összesen 22 név, de úgy, hogy az állandó csere Danilo simán a második legtöbb meccsen pályára lépő játékosunk. Gyakorlatilag elfogytunk a végére, de annyira, hogy néha még az is nehéz volt, hogy találjunk 18 felnőttkorú játékost, akit benevezhetünk a meccsekre.

És mi történt? Supka a Hemingway-éra hatodik legjobb teljes körét hozta!  (A lehetséges 27-ből!) Mellékesen: a tavalyi bajnokcsapat rosszabbul rajtolt, mint ahogy idén zártunk.

százalék idény edző
75,8% 2016/17 3. kör Rossi
69,7% 2016/17 2. kör Rossi
66,7% 2007/08 ősz Supka
66,7% 2012/13 tavasz Rossi
62,2% 2006/07 tavasz Supka
57,6% 2017/18 3. kör Supka
55,6% 2011/12 ősz Supka
53,3% 2009/10 tavasz Morales
51,5% 2016/17 1. kör Rossi

A vicc az egészben az, hogy Supka összesített teljesítménye még így is EvdM alatt maradt, de ugye egy zuhanóban lévő keretet vett át, amit tudtunk, hogy lassan fog összerakni.

m gy d v rg kg gk pt%
EvdM 19 8 4 7 31 30 +1 49,12%
Supka 14 5 4 5 19 23 -4 45,24%

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||