Mastodon

Ez eddig jobb mint vártuk, de…

Az NB1 legjobb bal lába tegnap adott 3 gólpasszt. Asszem Kukettinóról ennyit, és nem többet e posztban :)

…de azért még nagyon az elején vagyunk, és igazán combos csapattal még nem játszottunk idén. Viszont még egy DE: az elvitathatatlan, hogy nem kell kardunkba dőlni az elmúlt 2 hét után. Ha valaki egy hónapja azt mondja, hogy 2 bohóc forduló alatt verünk hetet, az EL-ben pedig még folytatjuk a kötéltáncot (persze kedvező sorsolás, de akkor is), szerintem sokan aláírjuk. Nos, én ezennel el is helyezem a szignót a papíron!

Akkora iksznek éreztem ezt a meccset indulás előtt, mint a ház. Egy oldalon ott vagyunk mi, a kb. jónak tetsző formánkban, amit viszont sosem tudunk örökké tartani, és amikor már mindenki megelégedne, akkor csúszik be valami kis torpanás. Másik oldalon meg az ilyen tipikusan idegesítő vidéki kiscsapat, ami épp feljutott, idejön, tuti 3 pontot vársz, aztán önsorsrontással iksz a vége (tavaly a Balmaz). Ha valamiben bízhatunk, gondolkoztam a lelkem egy eldugott reménysarkában, az az lehet, hogy a feljutó csapatot annyira rommávásorlták a nyáron, hogy kb az egész kezdő tök új, a fele brászil, a fele délszláv. Ebből az első csoport híresen lassú alkalmazkodó archetípus; a második pedig sokszor érdekes MIXtúrája a különböző attitűdöknek, ha értitek, mire akarom kiJÁTSZANI a mondandómat (dirr). És ha egy ilyen összeszokatlan, ráadásul zsoldos alakutatot ráeresztesz a bajnokságra, ráadásul értelmezhető klubháttér szurkolók és filozófia nélkül, akkor ott még pénz/paripa megléte mellett is totális beégések jönnek (lásd a váli-völgyi majorságot). Na, hátha ez lesz ma is, sóhajtoztam.

És itt rövidre is zárhatjuk a posztot, mert ez történt. Amikor az utolsó percekre Kondás beküldte a copacabanai zsírczukkot, aki szegény, veretes múlt ide vagy oda, úgy nézett ki, mint egy random dél-amerikai szappanoperából a kövér zöldséges, Don Leopoldo y Azvedo, ott már az a régi érzésvilág kerített hatalmába, mikor az NB1 B-ben vitézkedtünk, és hetente jött valami egzotikum csapat a sallerért, vagy a Hévíz a puhos középcsatárával, akin, szegényen fetrengve sírt a korzó, vagy épp a Vác, a roma középcsatárukkal, Bari Jenővel, aki, mikor szabadrúgáshoz készülődött, egy idős bácsika bekiáltott Molnár Levinek: “vigyázz a sorfallal, Levente, rafkós cigány“. Csodálatos.

Na szerencsére ilyenmód csodálatos lett ez a tegnap este. Egyúttal jelzem, nem ülök még fel a szokásos, elvakult imádatban vs. önmarcangoló borúlátásban pozitívan/negatívan kulminálódó RW-i sinusgörbe pályára, így még véletlenül sem vizionálok gondmentes idényt erre az évre, ahol a legszegényebb fiú ismét célba ér a gazdag bárógyerekek között. De a helyén kezelve a tegnapot, az biztos: nagyon kellett ez az indulás, már csak azért is, mert most a sok hazaiból a lehető legtöbbet be kéne húzni, hogy később minél kevesebb  gond legyen majd, mikor jönnek a menetrendszerint ponthullajtások.

Örülök annak, hogy Lukács már zsinórban második meccsén lő akciógólt, rég látott biztató minisorzat ez fiatal játékosunktól. A tavaszi tétova csereszerepből ez a kis előrelépés 20-30 perces játékossá igenis fontos, és hogy ráadásul ilyen bátran lő és jól is céloz, az meglehetőslen biztató a sráctól.

Örülök annak is, hogy Gazdag most játssza azt, amit tavalyra jósoltam neki. Igazi NB1-es fiatal rutintitán, bátran meghúzott cselekkel, és még jobb labdákkal előre (pont tegnap kevésbé, mint az eddigi meccseken, de cserébe abban villantott, amiért sokan cinkelik: végre megint gólt lőtt). Elég szar belegondolni, hogy ez az egyre magabiztosabb teljestmény valszeg azt is jelenti, hogy túl sokáig nem csodáljuk már őt Kispesten, de remélem, a távozása inkább Eppel- és Vécsei-stílusú lesz, semmint az, amit a soroksári jobbhátvéd, vagy a tavalyi gólkirály művelt.

Vadit imádom. Néha már a Bohócligához is lassúnak tűnne, aztán erre úgy fedezi a labdát, hogy nem tudják szerelni, majd teszi azokat a zsugákat, amiket Zelenka óta nagyon senki. Hihetetlen, hogy az anno középső védőnek beharangozott, majd védekezőközépnek használt játékos hogy érett külföldön egy ilyen (magyar szinten) Pirlo kaliber trequartistává, ráadásul saját nevelés, ráadásul egy normális srác, nyilván szeptemberben el is köszön, túl szép lenne, ha maradna.

Danilo nálam simán Eppel és Lanza után jött, sokan dicsértétek őt tavaly, és én is kedvelem, de azért Marci meg a zsoldos helye nálam mindöröké megkérdőjelezhetetlen lett volna. Most, hogy ők eltűntek, az addigi remek csere Dániel Ló (Lassie19 kedvéért a Helicopter) helye már megkérdőjelezhetetlen a kezdőben, és örömmel nyugtáztam, hogy ő legalább maradt. Nagyon kell ő oda – ahogy nagyon kellene mellé egy normális ékpár, minden tisztelettel Filip felé. De:

ad1) az tényleg normális pár legyen, ne valami kukázott csatár (ne Ceolin, ne Bright, ne Izazola és társaik)… előre félek, hogy az Öreg kit halász ki a youtube-ról :(

ad2) ha jönne egy tényleg jó csatár, az ne azt jelentse  egyből, hogy Lukit, Cipfet, Holendert  elfelejtjük. Holcsinak nagyon fekszik a bizalom és a támadóbb poszt (bár én a Rossi által feltatlált álvédőben is csipáztam), és jóval több van benne, mint amiket a rosszabb periódusaiban mutat. Szerintem most szépen ívelő pályát megy, ezt még ki kell aknázni! Ugyanígy Luki fejlődését sem szabad megállítani azzal, hogy hozunk egy 32 éves jugót, vagy csoktárt, aki bérelt hellyel alszik elöl, csak mert 10 éve lejátszott 2 szezont az Académica Coimbrában, vagy a Werder Bremen regionalligás B-csapatában. Cipfről nem is beszélve, akit tovább kell építgetni, ahogy Supka jelenleg teszi!

Kell nagyon valaki tehát előre, Dani mellé, vagy akár kispadról berakható rutincserének, és mellettük a Holender-Lukács-Cipf-Májer (apropó, Májer Miluval mi a tök van? Ő tetszett a legjobban a fiataljaink közül tavasszal) kvartettet pallároztatni, folyamatosan! Erre jó lenne figyelni.

Ahogyan én már a nagy rotációban adnék lehetőséget Lovricsnak is. Szegény úgy elvágta magát Supinál tavasszal (a megjegyem, valóban borányosan szar 3 meccsével), hogy ennyi volt? Sajnos anno már láttunk ilyet, Debreceni, Koós, Bárányos vagy Rivera 1-2 elszúrt meccsel, visszapofázással úgy kerültek a körön kívülre, hogy fel sem eszméltek. Szidják sokan Ivant, hogy öreg, meg lassú, hagyjuk már ezt a faszságot, a bajnoki évben nem volt az? Kambi 2 évvel idősebb, mint ő, őt is mindenki eltemette tavaly, és érdemei elismerése mellett nyugdíjazta volna a fél korzó, erre most megint ő az egyik kedvenc. Ivannak is járna még lehetőség nálam, már csak azért is, mert a rutinja sokat érhet majd még, pldául ősz közepén az olyan meccseken, mint az ilyen doktorkotász Kisvárdák meg Mezőkövesdek meg Paksok ellen, és hogy valaki más is tudjon pihenni a védelemből. Példul Butik Benci is hajmereszt nagyokat középen, amivel nincs nagy gond (dehogy nincs – csak még nála tart a türelem nálam is és a közönségnél is). Sajnálnám, ha Ivant ilyen kurtán-furcsán selejteznénk le, nekem ő kicsit már a 2010-es évek Plókai Attilája, emlékszünk, Plokesz is mennyit hibázott, milyen benézései voltak, de imádtuk, és csak letolt nálunk 10 idényt.

HOPP, most viszont főosztályi értekezletet hívott össze a Boss, úgyhogy búcsúzom, mára ennyi volt a poszt, de asszem elég is.

Csütin Lux! CSAK!

(Helyesírási hibákat azóta igyekeztem javítani, sorry.)

Címkép: 1909foto.hu.