Nagy tisztesség ez nekünk, Király Gábor visszavonultatása

ugyanis az elmúlt napokban elhavazás áldozata lettem, amire egyrész a szociális életem fellendítésével próbáltam reagálni, valamint a valódi elhavazástól való félelmemben, impulzusdöntéssel vettem egy átmeneti kabátot, amiről már az első viselés során kiderült, hogy inkább téli lesz az. Cserébe a Honvédkára igazából annyi időm se volt, hogy a mellettem ülő, szintén kispestes kollégával legalább kibeszéljük Holcsikát, Batik gólját, sőt, a kettejük egymást felrúgó megoldásáról se esett egy árva szó sem. Elmentünk mellette minden mással foglalkozva.

Arra azért volt időm, hogy csütörtökön beugorjak a Futball Házba az első Kispesti Estre és meghallgassam Mitrovits Miki előadását a magyar-lengyel sportkapcsolatok történetéről. Sajnálom, hogy relatíve kevesen voltunk, mert mind a téma érdekes és remek sztorikkal terhelt, valamint az előadónak is remek stílussal rendelkezik. Jó, kicsit néha a földet nézi, a gyűrűt birizgálja az ujján, pókerban lehet, már kifosztották volna, de közben olyan apró finomságokról mesél, hogy az idő csak pörög.

Például azt tudtátok, hogy Grosics, miután visszavonult Tatabányáról, akkor maradt a bányánál? Eddig valószínűleg igen, de azt talán nem, hogy volt egy magyar-lengyel közös cég, amelyik magyar technológiával valamit birizgált lengyelországi meddőhányókon, és ennek a cégnek rendszeresek voltak a kiutazásai, ahová vitték magukkal Grosicsot is. Gondolom reprezentálni.

A lengyelek persze kiszagolták, hogy ott van, és ha már ott van, megkérték, tartson kapusedzéseket a környék kapusainak. Grosics több hónapon át rendszeresen kiutazott, és az etap végére egészen odáig jutott, hogy ez edzéseit mintegy nyolcvan kapus látogatta az egész régióból. Sőt, az 1972-es olimpiai bajnok lengyel válogatott kapusa is közöttük volt, ami azért is érdekes, mert

ez volt az az év, amitől kezdve a lengyel foci jobbnak mondható a magyarnál, és micsoda furcsa pillanat, pont egy döntő, és pont egy vereség kellett hozzá. Egészen addig ellepték a magyar edzők a lengyel focit, hogy azóta semmi, egészen a közelmúltig, amikor újra felfedezték az országot (vagy ők fedeztek fel minket) a játékosaink. Az ugródeszka csak keveseknek jött be (Nikolic, Kádár), a többség azóta hazakullogott, még Kisvárdára is jutott belőlük.

Na, érdekes volt, ez a lényeg, örülök, hogy el tudtam szabadulni az előadásra.

~o~

És mint mondtam, ennyi jutota a hétre a Kispestből, szóval rajtatok a sor, hogy kisegítsetek. Például azzal, hogy kommentbe összerendezitek a történéseket, amiket ígérem, kivételesen olvasni fogok, hogy képbe kerüljek legalább a Haladás elleni meccs kezdetéig. Gazdi például felépült? Van róla bármi hír?

~o~

A poszt amúgy kicsit szaggatott lesz, mert péntek reggel kezdtem el írni, és amikor van kis időm, akkor belekerül egy-egy apróság, hogy a végére aztán vagy összeálljon valamivé, vagy sem, de azt hiszem az utóbbihoz már hozzá vagytok szokva. Értitek, meccsen mikor van időtök rendesen kifejteni egy gondolatot? Mire belemelegdnél, jön valaki, rádköszön, hogy vagy, szia, helló, család, hobbi? – és máris máshol jársz.

~o~

Két apróság.

Múlt héten szó volt róla, hogy Supi 0,7-re tolta le a legutóbbi tíz meccsen kapott góljaink átlagát, ami közel a legjobb mutató a Hemingway-érában. A vicc, hogy bár az MTK ellen benyaltuk, amit benyaltunk, még így is sikerült tovább faragni rajta, és ezzel beérte Rossi a 2012/13-as idény végén hozott 0,6-os rekordját. Taps.

A másik apróság egy 60,6%-os mutató, ami pedig az idei bajnokság első teljes körében megszerzett pontjaink aránya az összeshez képest. A Hemingway-érában ennél csak nagyon ritkán sikeült jobbat összehozni, még a bajnokscsapat is csak 51,5%-kal kezdett. A legjobb körök listája most így néz ki:

1. 2016/17 3. kör 75,8% (Rossi)
2. 2016/17 2. kör 69,7% (Rossi)
3. 2007/08 ősz (Supka) és 2012/13 tavasz 66,7% (Rossi)
4. 2006/07 tavasz 62,2% (Supka)
5. 2018/19 1. kör 60,6% (Supka)
6. 2017/18 3. kör 57,6% (Supka)

Érdemes megjegyezni, hogy a már Supkával játszott tavaszi harmadik kör is felfért a listára, vagyis az elmúlt 22 meccsünk nem csak elég vállalhatóra sikeredett eredményesség tekintetében, hanem még előrelépni is sikerült, miközben azért voltak távozóink, elég csak a két gólkirályra, Eppelre és Lanzafamére gondolni. Megint jogos a taps.

Amúgy ezt a részt önálló posztnak szántam a héten, ha időm engedte volna megírni.

~o~

Észrevettétek, hogy mostanában aktívan nem használjuk a Facebookot? Vagyis én legalábbis nem, és ezt a jó szokásomat tervezem is megtartani. Sajnálom azon kedves olvasóinkat, akik onnan beesve néztek csak rá az oldalra, cserébe viszont látom a számokat is, és a számokban azt látom, hogy bár poszt is kevesebb van némelyik héten, az olvasottságunk mégsem zuhant be, tehát levonhatom a következtetést, hogy köszönjük, hogy direktbe ide jöttök, és kifejezetten ránk vagytok kíváncsiak. Ígérem, próbálunk visszaállni a korábbi sűrűségre, mert ahogy talán Mabel mondta a Csengett, Mylord? valamelyik epizódjában: nagy tisztesség ez nekünk.

~o~

Gólt kéne lőni. Nagyon. Mutatom miért:

*_ idő közben Újpestre került kölcsönbe || **_ Tischlernél az összes játszott perc szerepel a táblázatban

~o~

Át is adnám a szót Mészöly Sámánnak, egy bekezdésre, aki azt mondja, hogy:

Az idei év egyik legnagyobb kérdése, hogy ki fogja visszavonultatni a legendás potyamackót, aki 16 évvel a csúcs, 11 évvel a Crystal Palace és 2 évvel az Eb után (11 és 2 között nagyjából semmi) még mindig itt jár közöttünk. A sportforma a régi, erről félreértés ne essék, mert a tiziket vagy megfogja, vagy visszavonatja a gólt a Honvéd ellen, de ahol a jó _királygabi_  jár ott óhatatlanul meglebben a potyamackó is mindenféle gyenge lövések, meg ártatlan beívelések után.

Óhatatlanul közeleg a kiesés már a szvitelszkinek évek óta (azért írom, hogy szvitelszki, nehogy leállítassák a Bozsik II építését, majd ha kész az esztádió, akkor újra Haladás meg Videoton, addig hajlok, mint a venyige), és megmondom őszintén nehezemre esne, ha a potyamackó ilyen méltatlanul valami másodosztályú meccs után lenne kénytelen visszavonulni jövő ilyenkor, hogy nem bírja tovább

a teste

az öldöklő

húsdarálót.

Inkább már idén tökösen egy láb közé vett harmincméteres bomba után a szünetben be kéne jelenteni, hogy faszomat az egészbe, nem megyek ki a második félidőre, Cucu kérem a kabátomat, de Cucu nem figyel (aztán elkezdődik egy hetekig tartó makacs sérülés, majd a téli szünetben egy csendesnek szánt bejelentés, amire váratlanul betoppan pár politikus), de nem ez a lényeg, hanem

hogy Hidi Patrik lesz-e az a szerencsés? Vagy a sérüléséből lábadozó Gazdag? Isteni kegy lenne bármelyik Honvédosnak, kivéve a Tischlernek benne nem bízom, hogy képes lenne akár tizenegyesből is az öreg rutin rókának.

Akárhogy is őszinte tisztelettel külödm mindenkinek kedvenc potyám a potyamackótól (harmadik gól), aki itt még pre-potyamackó, vagy csak simán azt hitte, hogy mindenféle babonák nélkül is meg tud ő állítani egy Luis Figót. (Jó eséllyel Tischlert se.)

~o~

A nézőszámnövkedés egyébként megvolt? Sikerpropaganda, elértük a 3217 nézőt per meccs. 28%-os növekedés a rekordalacsony 2015-höz képest. Hurrá. Vinnyogva röhögtem az eredetileg távirati irodás anyagon. Most tartunk nagyjából ott, gondosan, idény közben, Fradi-Újpesttel a hátunk mögött, még a nagy hideg előtt, hogy az évközi átlag hozza a 2010 előtti évek szintjét. Mármint annyira magas. Egyelőre én nem tapsikolnák veszettül, pláne, ha eszembe jut a múlt heti MTK-Honvéd 3314 nézős közönsége, ami a valóságban talán a lejelentett felénél valamivel több volt mindössze.

~o~

Napikispest 2018.10.26.

• jegyek a szerdai kupameccsre // a B lelátót, vagyis a fedettel szembeni hosszanti oldalt kaptuk meg a Jászberény elleni kecskeméti meccre, és a zsugák egységesen 1000 forintba fájnak majd.

~o~

címlapkép: pixabay || (Ja, és köszönöm a poszt címét Sámcsinak, eredetileg ez lett volna: Meséljetek, történt valami a héten? (amúgy behari, Haladás, ilyesmik) – az első bekezdés is ezért értelmetlen kissé, mert a címből folytatódott volna.)