A szinuszgörbe aljáról jelenleg örülök, hogy vége az ősznek

Az a helyzet, hogy sanyarú párhuzam ugrott be a posztírás kezdetekor a csapat őszi teljesítménye és a blogon való recens jelenlétem között. Mindkettő erősen hullámzó. Az első miatt pedig a második eredményeként ritka felbukkanásom hangulata is hullámzik: míg legutóbb, a DVTK elleni hazai után arról értekeztem, hogy én – némi költői túlzással – ettől az idénytől (kerettől és klubvezetéstől) kb. csak az aranyat tudnám igazi örömmel fogadni idén, addig most megint ott tartunk, hogy langyos középmezőnyben evickélve eresztjük el hétről-hétre az esélyt, hogy legalább a dobogóra felzárkózzunk.

Mivel félszezoni utolsó meccsen vagyunk túl, érdemes kis összegzést is vonni az őszről (ami persze nyáron indult – vezetőedzőnk úgyis ezt mantrázza minden egyes nem jól sikerült meccs után, legalább igazodok az irányvonalhoz. Az előző idény fékezett habzású keretminőségéhez képest vállalható eredmény volt tavasszal az MK-döntő (mondjuk, ha nincs az a sorsolás… haj-jajj), mellé sajnos az újkori Supka-éráknak megfelelően eltökölt dobogós harc érkezett. Ettől még alapvetően nem teljesített rosszul a közönség fele szerint az akkori edző, a tábor másik fele viszont eleve előítéletes volt Supkával, értelemszerűen őket nem hatotta meg az NB2-es/NB3-mas skalpokkal tűzdelt MK-menetelés sem. Új vezetés jött, Attila ment, Sannino jött, meg egy adag profizmus az eseményszervezések, kommunikáció, körítés terén, ami, valljuk meg, valóban hiánycikk volt a vén czukknál.

Sannino tehát jött, látott, edzőtáborba ment, majd a régi Rossit idézően emelt fővel zuhant ki az EL-selejtezőkből, és ezt nem gúnyosan írom. Az akkor még szedett-vedett, kb. csak Lefkovits-csal erősített keret a régi bútordarabokkal és ifikkel kiegészítve nem vallott szégyent és a talján default faék-taktikához nyúlva (ezt is kellett akkor és ott) valóban nem égette rommá a Honvéd nevet. A kezdeti hajmeresztőnek érzett igazolások aztán részben hajmeresztőnek bizonyultak (Moretti a legszebb Hemy-hagyományokat idézte, Egerszegi minek), Kesztyűssel szemben azonban én is Mea culpázhatok, mert hasznos futóember lett középen. Niba még talány, de aztán a Zsoldos visszahozatala (még úgy is, hogy félő, hogy utolsó, igazi tesztoszteronbomba évét Mordorra pazarolta, de őbenne legalább benne van, hogy rám cáfol, bőven), majd Vadi hosszabb távra (?) hazaigazolása, és a kapusmizériák itthoni legjobb forgatókönyvvel való megoldása már olyan húzások voltak, amire nem lehet húzni a szájat.

A 4 bajnoki vereséggel indítás rémálma nem csak az eredmények, hanem az abszolút koncepciót vesztettnek tűnő kispad miatt is vészterhesnek tűnt, aztán az Újpest elleni sikert és a Videoton elleni peches szopót követően kiegyenesedni látszottunk. Mezőkövesdi bravúr (bazz, ezt így leírni… Honvéd bravúrgyőzelem ’kövesden, Tállai kéjesen tempózik a feszített víztükrű májashurkamedencében), Fradi elleni kissé túlbiztosított iksz itthon, majd zsinórban 5 siker az alsóháziak ellen (közte egy kivétel, a dobogóért menő tolvajok elleni csúti meccs Gazdi varázslatával). Itt én is kezdtem elhinni, hogy igaza van a szkeptikusabbakat, köztük engem is lehurrogóknak, és Sannino nem csak jó arc az öltözőben, ahol a városi legendák szerint imádják őt a játékosok, hanem érti is a szakmát, és az eddigi 100 csapatából, 98-ból 2 hónap utáni távozás csak a meg nem értett zseni tragédiája volt, és ő lesz a mi Ranierink. (Már ha mi a Leicester vagyunk és nem a Juve vagy a Roma).

Csakhogy jött az utolsó 3 meccs. Várda, DVSC, UTE. Elnézve a szezont, nem a verhetetlen trió címet akasztottam volna egy előzetes beharangozó címének ezek elé, erre lett 2 pont, és a győzelmi szériába valamiféle belelátni akart elképzelés végleg szertefoszlott. Mit játszunk? Sok kommentár még mindig védi a maestrót, hogy pl. Supkával szemben ez mennyivel nézhetőbb, meg látni, mit akarunk. Tényleg, mit? Én ugyanazt a szenvedést látom –egyúttal is jelezném, hogy nem a vissza Supkát mozgalom elnökeként tartom itt a székfoglalót. Gy.k..: Ha kritikát fogalmazunk meg a jelennel szemben, az nem azt jelenti, hogy az előzőt vissza. De ha az elődöt azzal vádolták sokan, hogy előrebaszkozott labdák lejért fociját nyomatja, akkor a mostani meccseken a meccsvégi Kamber és Lovrics ívelések miért jönnek ugyanúgy? Ki magyarázza meg a szezonban Supka másik kritikus pontját, Ben Hatirát? Már én is elvesztettem a fonalat, hogy most akkor akarunk e tőle valamit, vagy sem? Végül sem, de hol bekerült, hol nem, Kisvárdán pl., több forduló után, hatalmas ötletként, teljesen ad-hoc ismét be. El is ment egy pont a várdai emberelőnnyel. Egyre fájdalmasabban körvonalazódik tehát a gondolat, hogy a nagy győzelmi széria és a tágabban vett kiegyenesedés nem inkább azért történt, mert befutott a Tékozló, és befutott az Ázsiai Vándor, akik 2016-18 között majd 2018 őszén voltak egyenként a szellemi vezérek? És láss csodát, Gazdi, és egy kisebb periódusra Geri is ismét a 2018 őszi fordulatszámra pörgött.

A másik dolog ez a kispad melletti produkció. Az első sárgáknál még a bírókat szidtam, nem igaz, ahogy Rossinál, úgy most sem tudják kezelni a toplák magyar sípmesterek az olaszos temperamentumot. Az 5. sárgánál már felszaladt a szemöldököm, eltiltás, nem jó ez. Utána a visszatérő meccsen rögvest kiszóratja magát Száni úr, igaz, Feczkóval párban, még ez is elmegy bírói túlkapásnak, bár már kezd necces lenni a helyzet. Emberünk leteszi a nagyesküt, ezután majd vigyáz. Erre tegnap, ezen a semmi extra feszkót nem hozó meccsen megint besárgul, anyám, és nem, nem áll le, pörög tovább az újabb lapért. Mellettem egy lelátói kollega ismét a bírót szidta teli torokból, nem álltam meg, hogy „minden magyar bíró hülye, ilyen a világon egy bajnokságban nincs, itt minden edzőt basztatnak” jellegű sirámához ne szóljak hozzá: bocsánat, de akkor hogy van az, hogy pont a mi edzőnk az az egy, akit minden héten basztatnak? Ismét a nagy Kispest-ellenes összeesküvése a szabadkőműveseknek? Ennél még Rossinak, a másik hisztipápának is több esze volt – szomorú fej ikon. Kicsit olyan érzésem van, mint Kukocsnál, aki a showmankedés és bájos arcoskodás talán tudat alatti erőltetésével terel el a figyelmet a képességbeli deficitekről. Remélem, Beppénél nem a szakmai nagyágyúságot pótolják a havi videókban előadott, amúgy tényleg szimpatikus és vicces bohóckodások és a kispad menti őrületek. Sisa óta tudjuk, hogy szimpatikus edző nem eszik meg sok sót Kispesten, az utóbbi 20 év két legsikeresebb itteni edzőjének egyike sem volt az a könnyű és egydimenziós személyiség.

Pénteken egy rövid beugrás erejéig belátogattam a Futball Házba a díjátadóra. Nagyon szimpatikus módon Sannino is eljött, minden díjazotthoz, még az ifikhez is volt egy-két jó szava, majd elviharzásakor még hozzánk is odajött, engem is meglapogatva, Bon Giornó-zva, Ciaó-zva, tiszta olyan volt az egész, mint a Becstelen Brigantyk feledhetetlen olasz jelenete. Tényleg kedves fickó, így még inkább nem jön össze ez, és amit a pályán látok (vagy épp játékban nem látok). Mondtam is a mellettem Fantázó Hantának (nem vicc, tényleg Fantát szürcsölt a blogajatolla): „te, én egyszerűen nem tudom hova tenni ezt a palit”. „Én igen” –jött a klasszikus válasz. „Egyenruhában félmeztelen csendőrlányokat üldöz a St.Tropez-i Riviérán.” Nem tudok mit hozzá tenni.

Szomorú hiányérzetem van így az ősz végén. Hemy távoztával egy profi külcsínt és az Öreghez képest jó két testhosszal jobb igazolásokat hozó új vezetés, igaz sok felmerülő kérdéssel a fenntarthatóság kapcsán, de a szakmához a háttér jelenleg biztosítottnak tetszik. A nyár eleji átgondolatlanabb kapkodásból viszonylag jól kijöttünk, az őszeleji korrekciós igazolások nagyjából rendbe tették a keretet, sőt. És hiába szidják felindultan a játékosanyag minőségét, ez a készlet igenis minimum a dobogóra okés, és mivel a Videoton ingadozik idén (vagy ingadozott? – Carillótól tartok), a Fradi mögött, vagy kis önbizalommal, a Fradival párban bármi is lehetne. Lehetett volna… Pedig itt van az elmúlt 2 év gólkirálya. Itt van az egyik leggyorsabb csatár az NB1-ben. Leszarom, ki mennyire szidja a saját nevelésűeket, de a középpályánk az egyik legerősebb lehetne papíron, Gazdi kezd is felnőni a feladathoz már csak Gergőnek kéne formát visszanyerni, Vadival egyetemben. Van 2 remek kapus. A sokat gyalázott veterán védelmet nem sokra cserélném el az NB1-ben, Batik meg épp most nyert díjat, ami nem azt jelzi, hogy lyukas a hátsó sor.  Van tartalék is a padon, csak nem használjuk, nem rotálunk. Szóval messze erősebb ez a keret ahhoz képest amit Beppe előad a meccsek után, azt sugallva, hogy mi erőn felül teljesítünk, vagy a másik kedvenc panelem, hogy Kisvárda óta nincsenek indokolva az eredmények, csak „lássuk be, zsinórban 5 győzelem volt itt, azért az nagy eredmény” Kisvárdán „akár bele is férhet egy vereség ez után” (WTF???!!! – Supkát egy ilyen kiszólásért keresztre feszítették volna a Swan előtt, hehe), nem tudom, ez elkeserítő.

Ami viszont nem elkeserítő: még állunk a kupában, a Fradi és a létavértesi buszvezető csapata kiírták magukat idénre, a Dózsa és a Vidi egymás közül üt ki valakit, megint tisztul az út egy menetelés előtt, csak ehhez nem az a játékkép kéne, amit mostanában tolunk.

A „tavasz” pedig 5 hét, és itt van, ne feledjük. Most nem jön edzőtábor, nem jön hosszas gyakorlás, ebben a hangulatban, ezekkel az ötletekkel és taktikai elképzelésekkel (?) folytatjuk, nem tudom, ez mire lesz elég. Kicsit félek, hogy ez az idény is a nagy elpazarolt lehetőségek oldalain kerül be a kispesti annalesekbe, 1991-92, 1993-94, 1994-1995, 2011-12, és 2017-18 mellé. Aztán simán lehet, hogy Száni végre rám cáfol és februártól csak olyan meccseket nyomunk, mint idén Zalától a Dió elleni hazaiig. Mármint eredményben, mert a játék ott se volt mondjuk Rossi-éra végi. Ha ez bekövetkezik, személyesen keresem fel év végén Kopinnyót egy pezsgővel, nem viccelek és ismét nem gunyoroskodok. De valami azt súgja, nem kell a fogadalmam betartásán görcsölnöm.

Szép és pihentető szünetet kívánok mindenkinek, aztán a Monoron fagyottan a földön koppanó prosztatáink kiolvasztása után találkozunk január végén. Nem mondom, hogy most annyira várom.

Fotók: Lovi – 1909foto.hu

Osztályozókönyv //