Mastodon Mastodon

Hetven éve vették tudomásul, hogy a Kispestből Honvéd lett

Majd a kor szokásainak megfelelően természetesen megköszönték Sztálin generalisszimusznak, Rákosi Mátyásnak, Farkas Mihálynak, és a Magyar Dolgozók Pártjának.

Az 1950. január 6-án megjelenő Magyar Labdarúgók Szövetsége Hivatalos Közlönye című lap második oldalán egy szűkszavú határozat jelent meg:

B. 79/13-1949. Tudomásul veszem, hogy a Kispesti AC a jövőben HONVÉD SE néven fog szerepelni.

A Kispestet bekebelezte a Honvédség. Az első nagy dominó eldőlt, a következő lapszámokban sorra következtek a többiek.

A Fradiból ÉDOSz lett (1950. február 23.)
Az MTK-ból Textiles (1950. március 23.)
Az Újpestből Dózsa lett, és feltűnik egy kisvárdai klub. (1950. április 20.)

Dr. Ries István, az MLSZ elnöke beszédet mond a Kispest 40. közgyűlésén
A Kispesti AC utolsó és a Honvéd SE első közgyűlése

(A Népsport 1949. december 19-i cikke)

Lelkes hangulatú díszközgyűlésen mondta ki a Kispesti AC a Honvéd Sport Egyesülettel való egyesülést

Ünnepi és nagyjelentőségű esemény színhelye volt vasárnap (1949. december 18-án – szerk.) délelőtt a kispesti városháza tanácsterme. A Kispesti AC tartotta fennállásának 40 éves évfordulója alkalmából ünnepélyes díszközgyűlését, amelynek a jubileum mellett az adott különös jelentőséget, hogy ezúttal határozták el a KAC-nak a Honvéd Sport Egyesületbe való beolvadását.

Az ünnepélyes közgyűlésen többe között ott volt Ries István dr. igazságügyminiszter, az MLSz elnöke, Jánosi Ferenc dr ezredes a honvédség képviseletében, Nyers Dezső (sic!), Kispest város polgármestere, Jánki Kálmán, az MDP kispesti szervezetének titkára, Sebes Gusztáv, a Szakszervezeti Tanács sportosztályának vezetője.

Nyers Rezső nyitotta meg a közgyűlést, majd Murai István főtitkár tartott beszámolót és ünnepi beszédet. Örömének adott kifejezést, hogy Kispestet érte az a kitüntetés, hogy egyesülete a népi demokrácia büszkeségének, a nép hadseregének egyesületévé válhat.

Javasolta, hogy a közgyűlés hozzon határozatot a Honvéd Sport Egyesületbe való beolvadásra.

Ezután Ries István dr emelkedett szólásra.

– A mai közgyűlés – mondta többek között – fordulópont a KAC életében. A kis pestkörnyéki egyesületből Nagybudapest nagy egyesülete, a Honvédség egyesülete lesz.

Szalay Miklós a KAC alapító tagja és Dalnoki Kálmán a motoros szakosztály vezetője beszélt, majd a sportolók nevében Puskás Ferenc emelkedett szólásra.

– A Honvéd Sport Egyesületbe való beolvadás biztosítja részünkre a korlátlan sportolási lehetőségeket és egyben jövőnket is. Ígérjük, hogy az új egyesület színeiben is éppen olyan lelkesedéssel fogunk küzdeni, mint a piros-fekete színekért küzdöttünk. – mondta.

A MDP kispesti szervezetének és Kispest dolgozóinak nevében Nyers Rezső beszélt.

Hangsúlyozta a polgármester, hogy külön fényt ad ennek az ünnepi közgyűlésnek az a körülmény, hogy majdnem egybeesik a nagy Sztálin születésnapjának ünnepével.

Ezután a főtitkár javaslatát szavazásra bocsátotta az elnök. A termet zsúfolásig megtöltő tömeg nagy lelkesedéssel és egyhangúan fogadta el a javaslatot: a Kispest egybeolvadt a Honvéd Sport Egyesülettel.

Jánosi Ferenc dr ezredes emelkedett ezután szólásra. Kifejtette, hogy a Kispest 40 éves múltja nem tűnik majd el nyomtalanul, mert kiveszik belőle mindazt, ami érték volt és azt tovább fogják fejleszteni.

– A népi demokrácia fejlődésével párhuzamosan sportunk is fejlődik – mondotta az ezredes – s ennek a fejlődésnek egyik jelentős állomása a mai közgyűlés. A MDP minden lehetőséget megteremt arra, hogy a hadsereg ütőképességét fokozza. Ugyanúgy akarja a fejleszteni a Honvédség sportéletét is. Mi magyar honvédek büszkék vagyunk arra, hogy ez az egyesület lesz a Honvédség sportéletének kiinduló pontja.

Befejezésül Farkas Mihály honvédelmi miniszter üdvözletét tolmácsolta Jánosi dr ezredes.

A közgyűlés hatalmas lelkesedéssel ünnepelte a Szovjetuniót, Sztálin generalisszimuszt, Rákosi Mátyást, Farkas Mihályt és a Magyar Dolgozók Pártját.


Ennyi volt a bejelentés. A Honvédség reprezentatív sportegyesülete, a Honvéd SE lecsapott az elérhető nagyvadak egyikére, az NB I. aktuális szezonjában az élen álló, és a bajnokság legnagyobb esélyesének tekinthető Kispestre.

A Népsport és az MTI valószínűleg közös anyagból dolgozhatott, mert az elkövetkező napokban több lapban is ugyanezeket a szófordulatokat olvashatjuk, valamint Nyers Rezső neve több helyen is tévesen, Dezsőként szerepel – egyszer, mert a cikkekben a második említések már helyesek. (l. Szabad Nép 1949.12.20.; Kis Újság 1949.12.20.; Világosság 1949.12.20.)

Az ünnepi közgyűlés név szerint említett szereplői

Ries István (1885-1950). Szociáldemokrata politikus, sportvezető. Az első világháború előtt jogi diplomát szerez és ügyvédi irodát nyit. Tagja a Galilei-körnek. A háborúban orosz fogságba esik, és csak 1918-ban tér vissza Magyarországra. A Tanácsköztársaság idején a pártiskolán tanít, majd katonaként részt vesz az északi hadjáratban. Rövid bécsi emigráció után Budapesten újra ügyvédi irodát nyit. 1924-ben belép a Szociáldemokrata Pártba. 1945 áprilisában az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választják, majd júliustól egészen az 1950-es letartóztatásáig igazságügyi miniszter. Koncepciós pert terveznek ellene, azonban az előkészítés ideje alatt, máig tisztázatlan körülmények között, a váci börtönben halálra verik. 1945-től az Ötös Sporttanács tagja, 1947 és 1950 között az MLSZ elnöke.

Jánosi Ferenc (1916-1968). Miniszterhelyettes, a Hazafias Népfront első főtitkára, kultúrfelelős. Előbb Sárospatakon szerez református lelkészi, majd 1941-ben Debrecenben magyar-latin-görög szakos tanári oklevelet. 1943-ban tábori lelkészként orosz fogságba esik. A hadifogságban feleségül veszi Nagy Imre lányát, Erzsébetet. Az Ideglenes Nemzeti Kormány honvédelmi minisztériumában osztályvezető, majd a népművelési miniszter első helyettese. 1954-től a Hazafias Népfront főtitkára, majd a következő évtől a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója. Az 1956-os forradalom után letartóztatják, és Nagy Imrével, valamint társaival a romániai Snagovba szállítják. Nyolc év börtönre ítélik, de 1960-ban kegyelmet kap. 1968-ban hal meg infarktusban. 1989-ben a Nagy Imre-per további elítélteihez hasonlóan felmentik.

Nyers Rezső (1898-1956). Lakatos-segéd. 1947-től Kispest polgármestere. Fia, Nyers Rezső (1923-2018) politikus, pénzügyminiszter, az MSZP első elnöke.

Jánki Kálmán (1907-1997). Helyi politikus. 1949-ben az MDP kispesti titkára, 1957-től az MSZMP kerületi elsőtitkára. A hatvanas években a pártvonalról a pamutiparba helyezik át.

Murai István (1907-1974). Diplomata. A kispesti Hofherr–Schrantz–Clayton–Shuttleworth gyárban mintakészítőként dolgozott. 1924-ben belép a Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségébe. 1937-től a KMP (Kommunisták Magyarországi Pátja) tagja. 1945-től népjóléti tanácsos, főfelügyelő, majd Kispest polgármesterhelyettese, a Kispesti Athletikai Club elnökségi tagja. 1949-ben kerül a külügyminisztériumhoz, ahol előbb Párizsban, majd Rómában tanácsos, később iráni nagykövet. Hazatérése után 1962-ig a Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese. 1962–1968 között nagykövet Damaszkuszban.

Sebes (Scharenpeck) Gusztáv (1906-1986). Labdarúgó, edző, sportvezető, az UEFA alelnöke.

Puskás (Purczeld) Ferenc (1927-2006). Labdarúgó, edző.


Teljes a kavarodás

Bár az MLSZ értesítőjének január 6-i számában tudomásul veszik a Honvédot, a tudomásul vétel nem ment egyszerűen. A január 26-i harmadik számban ugyanis még simán úgy hozzák le az NB I. tavaszi sorsolását, hogy abban konzekvensen Kispestet írnak.

A Honvéd első sorsolása – még Kispestként (MLSZ Hivatalos Közlönye, 1950.01.26.)

(A Magyar Nemzet 1949. december 21-i cikke, részlet)

Február 20-án kezdődik a tavaszi labdarúgó idény

A Ferencváros kölcsönkérelmét elutasította az MLSZ

Hétfőn igen mozgalmas délután volt a labdarúgóházban.

Először az MLSZ elnöksége tárgyalta az FTC kérelmét, amely arra irányult, hogy a Labdarúgó Szövetség adja kölcsön az FTC-nek a Csepel- és az MTK-mérkőzések bevételét, melyet a rendező egyesületek az MLSZ pénztárába fizettek be. Az FTC nyomasztó anyagi helyzetére hivatkozott. Az elnökség elvi okokból elutasította az FTC kérelmét, de elutasította a Csepel és Kispest kártérítés iránt előterjesztett kérelmeit is. Az FTC-től elvett bevétel teljes egészében a labdarúgó ifjúság nevelését fogja szolgálni.

(…)

A Kispest már pár napja Honvéd, és a cikk pont ezért érdekes. Úgy tűnik, a labdarúgó szövetség konkrétan kivérezteti az egyesületeket azzal, hogy a meccsnapi jegybevételeiket részben, vagy teljes egészében elvonja, és az ifjúság nevelésére fordítaná. 1949 végén nem csak a Ferencváros, hanem a Kispest és a Csepel is hiába próbálkozik, hogy legalább annyi pénz maradjon náluk, amennyit ténylegesen megtermelnek, a szövetség hajthatatlan.

Alig pár hónap, és úgyis mindegy lesz.

Ludas Matyi (1949.12.01.)

Grómusz, Grolmusz, Grolhmus szerencsétlenkedése

Grolmusz Gyula (maradjunk ennél a névalaknál), akinek az édesapja is a környéken, a Wekerlén és a KAC amatőrben futballozott, a Kispest saját nevelésű játékosa volt. A háború után rendszeresen pályára lépett Puskásékkal, azonban a sok tartalékbajnoki mellett az NB I-ben mindössze egyetlen meccsen játszott: 1948. november 14-én, az ETO – Kispest 4-0-án. (Ruzsa – Rákóczi, Tóth III. – Gromus, Patyi, Budai – Horváth, Gyulai, Cserjés, Puskás, Babolcsai)

MLSZ Hivatalos Közlönye (1950. március 16.)

1950 márciusában egy érdekes határozat jelenik meg a hivatalos értesítőben: Grolmusz Gyula a Kispest játékosa maradna – négy hónappal a KAC Honvédba olvasztása után!

Sajnos, a jelenségre nincs egyértelmű magyarázatunk, szinte bármit jelenthet. Az viszont beszédes, hogy 1950 júliusában, amikor az MLSZ gyakorlatilag megszüntette a korábbi igazolásokat (ekkor kerül Kispestre Grosics (Grosits!), Budai és Kocsis) Grolmusz a Ganz TK csapatához igazol.

Két év múlva és vélhetően a Pereces érintésével már az Ormosbányai Bányásznál találjuk az NB III-ban. Utóbbi pont összecseng a hetvenes évek diósgyőri aranycsapatában játszó Grolmusz születési idejével és helyével.

Grolmusz neve ezt követően egyszer kerül komolyabban elő, mégpedig a Labdarúgás egy 1959-es számában:

A múltévi Bányásznapon pl. az Ormosbányai Bányász a most is első helyen levő Martfű csapatával játszott Ormosbányán bajnoki mérkőzést. A hazaiak 2:1-re kikaptak, s a mérkőzés után néhány ittas szurkoló meg akarta verni az edzőt, mert „szesztestvérüket”, a csapat Kispestről odaszármazott csaptárát, a 29 éves Grólmusz Gyulát kihagyta.

– Ez a játékos a múlt évben olyan gyenge erőben volt, hogy a vezetőség felküldte általános kivizsgálásra a Sportorvosi Intézetbe – beszél az edző. Én tudtam, hogy az ital készítette ki, s ez később be is bizonyosodott. Amikor azonban hazajött, olyan mesét „tálalt”, amit már a szurkolók sem hittek el… Sajnos, ekkor már a vezetőség sem volt mindenben egységes, nem akarták tudomásul venni, hogy kellő fegyelem nélkül sem kis-, sem nagy egyesületben nem lehet egészséges sportélet. Ha kihagytam a rossz szellemű játékosokat, pillanatnyilag a csapat látta a kárát, de a szurkoló, a vezetők türelmetlenek, s nem azt nézik, hogy a jövő, az egészséges szakosztályi élet kialakítása érdekében az ilyen operációkra mindenütt, tehát nálunk is szükség volt… és van…

interjú Radics Gyulával, az Ormosbánya edzőjével.

Grólmusz a következő években még feltűnik pár meccsen a Hajdú-Bihari Napló tudósításaiban, majd nyoma veszik a sajtóból.


Hajrá, Honvéd!

(A Népsport 1949. december 26-i cikke.)

Hajrá Honvéd!

Új színnel gyarapodott a magyar labdarúgás. A Kispesti AC beolvad a Honvéd SE-be s ez a megerősödött egyesület képviseli most a magyar sportban néphadseregünk színeit. Véderőn, hadseregünk fejlesztése ma békénk, szabadságunk szempontjából alapvetően fontos. Ez szükségszerűen azt is hozza magával, hogy néphadseregünknek erős sporttal kell rendelkeznie. S külön nagy összefogó erőt jelent, ha a honvédségnek élegyesülete, élcsapatai is vannak. Jelképezi ez a sport nagy katonai fontosságát s ugyanakkor társadalmunk helyes viszonyát az élsporthoz. A sport fontos része a kiképzésnek, de ugyanakkor a Honvéd SE nagyararányú bekapcsolódása hatalmas erősödést jelent egész sportunknak. Sporttársadalmunk örömmel üdvözli néphadseregünk új élegyesületét és szívből üdvözli: Hajrá Honvéd!

Mit lehet ehhez a semmi közepén, amolyan helykitöltőként bedobott cikkhez hozzáfűzni? Talán csak annyit, hogy nem manapság fedezték fel az újságírás árnyoldalait a Névtelen Szerzők.


Természetesen a népi demokratikus humor se maradhat ki
Szabad Száj (humorlap, 1950.01.05.)

A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytár , a Hungaricana Közgyűjteményi Portál és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum digitalizált dokumentumait, valamint magánadományokat használtunk fel.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Hetven éve vették tudomásul, hogy a Kispestből Honvéd lett” bejegyzéshez 67 hozzászólás

  1. Évek óta baloldali védőt keresünk. Most állítólag van pénzünk. Kádárt meg el akarja adni a Kijev.

    1. meggyőzött a válogatott „teljesítménye” ? :)
      szerintem Eke elmuzsikál ott bal oldalon, ha King vagy Mézga visszatér .

      1. Döbbenet, milyen hibákat tud néha elkövetni, és mennyire nincs ott fejben időnként.

        1. A napokban Szerhij Nahornyak, az ukránok korábbi futballistája éles kritikát fogalmazott meg Kádárról.

          – A 40-ES ÉVEIBEN JÁRÓ EMBEREK GYORSABBAN FUTNAK, MINT KÁDÁR. EZ NEM DINAMO-SZINT – IDÉZTE A 48 ÉVES EX-LABDARÚGÓ SZAVAIT A 1927.KIEV.UA.

      2. Ha összeszedi magát az Nb1-be még jó lehet. De azt hiszem a költségvetésünk még mindig nem akkora hogy lenne esélyünk rá.

        1. persze, Ő még mindig nem rossz, de valami gáz van vele mentálisan.
          az EB volt nála a csúcs és utána folyamatos romlás…ha van zsé, nem rá költeném.

        2. faxa…ez pl. magyarázná a válogatott alakításokat

    1. Lécci, ne legyünk cinikusak a klímavédelemmel kapcsolatban.
      Amúgy a cikk egész jó, és az nb1-ről is szól részletesen. Nem értem, mire is számítasz a „huszároktól”?

      1. hogy lehetne cinizmus nélkül érinteni a „klímavédelem témát”, mikor azok dobták be a mainstreambe és hájpolják/hájpoltatják folyamatosan, akik leginkább felelősek a Föld állapotáért ? :/

        1. Ebben igazad van! A klímavédelem is üzlet, nagy üzlet lesz valakiknek.
          Viszont tényleg tenni kell valamit mert ami eddig folyt az tarthatatlan. (Úgy általában a környezet védelemre gondoltam.)

        2. Az alapproblémát elfogadva, tiszteletben tartva és egyetértve annak jelentőségével nálam nem lehet vita tárgya. Viszont, ami kis hazánkban ebben a műfajban folyik, politikai marketing, hangulatkeltés és nagy szavak mentén az azért egy kicsit necces. Teljesen reálisan eltudom képzelni, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak első napján valamelyik „klímahuszár” interpellál jó nagy hangon, hangzatos kijelentések előadva, molinók társaságában, hogy azok a szemét mocskos stadionok, nem elég, hogy ennyibe kerültek, még katasztrófába is sodorják nemzetünket a fenntartási igényükkel.
          Stadion STOP! Mentsük meg a bolygónkat! (valami ilyesmire számítok:)
          Teljesen életszerű lenne ez a magyar közbeszédben sajnos!
          Egyébként az én olvasatomban ez az egész annyira morbid, hogy folyományaként a stadionok beszántásának illetve azok fával való beültetésének kezdeményezését is eltudom képzeni ezektől.

        3. úgy lehetne cinizmus nélkül érinteni, ahogy a Kárpát-medencei határon túli magyarokkal való „törődést” is akként éli meg minden normális gondolkodású ember, oldaltól függetlenül, mert ha azt nézem, kik és mennyire hitelesen szajkózzák jelenleg a nemzeti összetartozás vonalat, akkor ilyen alapon nekem is itt kéne cinikuskodnom, mert beszédülök Németh Szilárd, Hoppál Péter és a számtalan többi álszent brokkoli látványától.

        4. Olcsó poén lenne erre a mellément szösszenetedre azt reagálni, hogy Boldog Karácsonyt! :)
          Pedig, amennyire nem egyről beszélünk, beleférne ez is.
          Szóval ne viccelj már RW, hogy párhuzamba állítod a világ minden (jellemzően libsi) szócsövén kiömlő #klímaválság + #GretaThunberg média megjelenési okát, súlyát, hitelességét a határon túli magyarokkal. :/
          Az én felvetésemnek az volt a kindulási pontja, hogy annyira abszurd az egész klíma-média történet, hogy ha átírom a Te felvétesedre szinkron sztorira, akkor kb így nézne ki :

          A határon túli magyarok jogaival, létkörülményeivel kapcsolatban kezdett világkampányba az a pár érintett ország(Franciao. kisanatant..), akik az 1. és 2. világháború után meghúzták a határainkat és csatoltak el színmagyar és magyar többségű városokat területeket, az ott élők megkérdezése nélkül! Majd tétlenül nézték 100 évig, hogy milyen másodrendű állampolgárként kezelik -nem ritkán- alázzák meg őket és korlátozzák a nemzeti identitásuk megtartásában, megélésében! stb..stb.

          Ugye milyen abszurd lenne ?
          A kapitalizmus kialakulását követő időkben az ökológiai rombolás valóban iszonyatos károkat okozott a bolygónak. Persze ebből a szempontból sem volt különb a kommunista rendszerek ökológia-szemlélete sem…
          De ne tévedjünk el a történetben az egész a kapitalista társadalmak CÉGvezetőinek a mérhetetlen kapzsiságán, gátlástalan pénzéhségén és nulla felelősségtudatán múlott, hogy ilyen állapotban van a Föld..
          A cél csak a !!pénz!! : lerabolni a földet, embert, közben akár mérgezni a környezetet, lerombolni a földek termőrétegét, gátlástalanul megszerezni mindent a földön!
          Persze a média nagy részét is.
          Amit lehet irányítani, tematizálni, meghatározni , hogy mi legyen a mainstream… és ha úgy alakul telesírni az összes csatornát a klímakatasztrófával.
          Na ez a gátlástalanság és a cinizmus netovábbja…szerintem…és méretes arány/téma-tévesztés idekeverni a határon túli magyarokkal való „törődést”.
          Ill. remélem,h alapvetően két dologról beszélünk…normális embernek ugyanolyan természetes a nemzeti összetartozás érzése, mint a felelősség a környezetéért, és ez 1 dolog.
          És egy egészen más történet a média és a politikia agymosó próbálkozása, amire én utaltam.

        5. Példádra reagálva- ha valami csoda folytán ilyen nemzetközi támogatást kapna a magyar tömbök és szórványok ügye, akkor büszkeségből fenntartanánk a jelenlegi helyzetet, csak mert a surmeaux kisantant kezdeményezte? Inkább élni kellene a lehetőséggel egy ilyen speciális esetben. És ki kellene sajtolni minden lehetségest a hirtelen tamogatova vált államoktól amíg lehet. (sajnos a téma annyira abszurd, hogy tényleg elképzelhetetlen). És igen, egy dologról beszélünk, ezért rossz látni hogy alapvetően normális gondolkodású emberek is simán beallnak abba a másik fősodorba, hogy cinikusan néznek ügyekre ami nem a saját oldalról jön. Bárhonnan eredve kerül fősodorba a téma felvetése, azt meg kell lovagolni a politika alatti egyszerű végrehajtóknak, arra hogy az egyszerű (nem pejoratív értelemben egyszerű!) emberek gondolkodását jó dolgok irányába nyissa fel. És nem érdekel hogy ki mondja, kinek lesz üzlet amíg az jó ügynek konkrétan használ. Sokan hepciáskodtak, hogy egyesek miért húzzák a szájukat az új Bozsikra, új tulajokra, le kell tojni h honnan jönnek, politikánál fontosabb a Kispest. Ha a Kispest fontosabb, akkor a környezetünk mi? :(

        6. Én értelek, de továbbra sem egyről beszélünk.
          Sem surmeaux(végre 1 RW szintű elem :D ) petitantant sem mainstream klíma kampány témában.
          Én is nagyon örülök, ha bármilyen pozitív hozadéka lesz a kampánynak, de nagy reményt fűzni ehhez, iszonyat nagy naivitás…
          Egyszerűsítek: a világot pár multi irányítja, természetesen demokratikusan választott kormányok által. A „főbűnös” természetesen az usa, amit már rég a hadiipari, vegyipari multik és pl. a monsanto típusú méreganyag-komplexumok iránytanak,
          Ezek a cégek/”emberek” az anyjukat is eladják, megfelelő ajánlat esetén és bárkit kinyírnak (tanmese:JFK), bármit megmérgeznek, letarolnak, aki/ami az útjukban áll.
          Ne legyenek illúzióink, az elvont világvége filmek főgonoszai lightos kivitelben, de itt élnek „közöttünk”. Sajnos a kommunikációs PC miatt igazából még el sem beszélhetők ezek a dolgok.
          Újabb egyszerűsítés: vegyük az ökölógiai rombolás egyik sarokpontját, a műanyagot…
          Pár pénzéhes szemétláda rájött, hogy néhány centet zsebrevághat ebből is, ha nem üvegbe tölti pl. a kólát. Ami persze önmagában is „mérgező” és a sav + jelentős cukor tartalom miatt 1 sor kóros következménye lehet a gyakori fogyasztásának.
          Szóval betöltik a mérgezőt a mérgező csomagolásba és jó pénzért, rengeteg manipulatív reklámmal elhintik az egész világban a szabadvilág egyik toptermékét.
          Van infó róla, hogy a műanyag hulladék eltüntetésébe mennyit tesznek bele ezek a cégek?
          És ezzel a mérgező esettel még csak az élelmiszeriparnál vagyunk… ilyen kezdet után menjünk bele, hogy a vegyipar mit tesz a környezetünkkel, milyen tonna mérgeket engednek a folyóinkba ?
          Hogy a monsantó milyen mérgező technológiákkal és génmanipulált vetőmagokkal baxa szét a mezőgazdaság természetes közegét ?
          Vagy megtapasztalt példát említsünk, amikor 2000ben a nagybányai aurul bányavállalat ülepítőjéből 110 tonnányi cianid és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, onnan a Szamosba és a Tiszába ?
          A halálosan mérgező anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg és több mint 1200 tonna hal pusztult el…
          És ez mind csak pár gátlástalan fehérjehalmaz bevétel növelése miatt…
          Komolyan vannak még illuzióid, hogy Greta saját kútfőből dolgozik ?
          És tegyük fel hogy így van, akkor el bírod képzelni, hogy ezek a fentebb említett világot uraló cégek emberei a fejükhöz kapnak, hogy basszus…igazad van Greti, holnaptól mindent másképp csinálunk…!?
          Azoktól remélsz változást, akik üzletelnek a széndioxid kvótával ? :D
          (Jézusom….adják veszik, mint a búcsúcédulákat. :/ )
          Ne már, fiúk….sajnos nem ilyen a világ. :/
          Az, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet, alapvetően, hogy nem szemetelünk…nem veszünk műanyag szatyrokat, nem használunk kapszulás kávégépet stb… ez mekkora lepkepuki a fent említett folyamatokhoz, multikhoz képest ?
          Pukiról jut eszembe…komolyan mainstream téma lehet a marhahús előállítás ökölógiai hatása, konkrétan tehénpukira kihegyezve ?
          És ilyenkor ne legyen cinikus az ember ?

        7. egyetértek, ahogy nincs baloldali/jobboldali Kispest, úgy nincs balodali/jobboldali Környezetünk. Belőlük CSAK egy van.

      2. Azokkal a kérdésekkel, amiket túlfújnak, és akarva vagy akaratlanul a „tömegek” hülyítésének eszközei lesznek, csak cinikusan lehet foglalkozni.

        1. A tömegek hülyítésnek ugyanúgy csodálatos eszköze a klímaszkepticizmusból direkt vagy bújtatott politikát csinálni. Ez egy olyan ügy, ami mellé oldaltól függetlenül kéne odaállni, de bakker ha egy „balos” „klímahuszár” nyilatkozik valamit, illetve mert most a magát balnak csak hazudó globális áramlat ezt szajkózza, akkor az a reakció, hogy klímaváltozás nincs, hülyeség? Tényleg sosem fog a kétpólusú gondolkodástól szabadulni az ország :( A probléma létezik, lehetőség szerint tenni kell ellene, és tökéletesen leszarom, hogy ezt melyik „oldal” mondja. Mindkettőnek kéne.

    2. Olyan, hogy megújuló energia nem létezik.

    3. Az a baj, hogy ez a cikk is a sport gyűlöletről szól nem a környezet védelemről, elég messzire szalad az író, és ugye, ha ilyen mélységig vizsgáljuk a dolgot akkor nem a végeredményt kell, érdemes kritizálni, hanem a termék előállítást és magát a terméket, mert ezekkel lehet hatásosan tenni valamit a föld jövőéért.
      Szóval ebből az elvi hibából látszik, hogy ez semmi más csak sport gyűlölet, de a baloldali media már csak ilyen.

      1. Ne haragudj, de én egyáltalán nem találom a cikkben a sport gyűlöletet. Tudnál idézni példákat? Még az nb1-es csapatok kapcsán sincs benne semmi gúnyolódás, pedig amúgy az indextől az nem áll távol. Inkább minden csapattal kapcsolatban a pozitívumokat emelik ki, vagy csak felsorolják amit a klubok megírtak nekik, anélkül, hogy belekötnének.
        Nem értelek.

        1. Ezt a dumát minden rendezvényre, koncertre, utazásra, nyaralásra, stb. rá lehetne húzni, de itt pont a focira húzzák.
          Aztán lehet igazad is van, mert én meg már ugrok minden bal-lib média sportról szóló véleményére, persze van alapja…
          Azért a lényeg:
          „nem a végeredményt kell, érdemes kritizálni, hanem a termék előállítást és magát a terméket, mert ezekkel lehet hatásosan tenni valamit a föld jövőéért”

        2. Ezt a lényeget ki tudnád fejteni, vagy másképp leírni? Mert már tizenötször elolvastam, és nem értem, mire gondolsz. Komolyan érdekelne.

        3. Abszolút, még jóindulatúak is. 0 degradáló, vagy sértő nincs benne a magyar fociról. Mi itt ezerszer ostorozzuk naponta, ez egy hanggal sem.
          A csávó nyilván olvasott egy – gondolom valami brit – cikket a témában, körbekérdezte a klubokat és írt ő is egy cikket. Aminek a nagy része nyilván idézet az eredeti cikkből, na ebbe már bele lehetne kötni, hogy a mai újságírás tulajdonképpen tallózás egyéb helyekről, de az már más tészta. :)

      2. Jézusom. :)
        Párhuzamos univerzumokban élünk? Ennyire félrement volna már minden? Valami nagyon nem stimmel itt, beteg a világ.

        1. Valóban beteg. Hülyeségáradat ömlik a médiumokból és a józanul gondolkodó embereket támadják. (Az az amerikai elnök számít deviánsnak, aki kiléptette országát a klímaegyezményből.) A „mindenható” ember valóban azt hiszi magáról, hogy tetszése szerint alakíthatja a természetet.
          Nyilván a 8-9. szd. környéki felmelegedés is annak volt köszönhető, hogy a vikingek, frankok meg az angolszászok nem voltak karbonsemlegesek. :)))

  2. Gratulálok a történeti visszatekintéshez, a kutató munkához szenzációs lett! Kötelezővé tenném az elolvasását minden „komcsi csapatozó, azt igazoltatatok le, akit akartatok” dumát agyatlanul mantrázó szegény „rendszer elnyomott” Újpest, Fradi, Vasas szurkolónak. Remélem, hogy soha nem jön vissza a történelemben ez a mocskos kommunista (szocialista) világ, hogy ilyet mégegyszer megtudjanak tenni a Világ Proletárjai, akik Egyesültek!

    1. Bizony, ne jöjjön. De amit most a magukat keresztény konzervatívnak nevezők művelnek épp, például a focival, az se sokkal jobb. Szóval mintha mégis visszajött volna máris, csak most jobbról.

      1. Azért azt tegyük hozzá, kell jelenleg valami állami támogatás (sőt kötelező egy nemzeti kormánynak a jövő érdekében a sportot támogatni), mert különben nem működik nálunk a sport, persze lehetne ezt igazságosan is…

    2. Olivér Nagy „sőt kötelező egy nemzeti kormánynak a jövő érdekében a sportot támogatni”
      Értem hogy már mi is NER csapat vagyunk de nem lehetne hogy IDE fidesz trollokat ne küldjenek.
      Normális ember magátol nem ír ilyen mondatot.

  3. Sannino Giuseppe vezetőedző (Honvéd), mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd levonulás közben a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB I férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.”

  4. nso:
    „Az olasz szakember így a kispestiek soron következő két bajnokiján nem lehet ott a technikai zónában.”
    Mintha eddig ott lett volna… :)

  5. Sannino Giuseppe vezetőedző (Honvéd), mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd levonulás közben a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB I férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.”

  6. Supi ahol megfordul mostanában ott baj volt/van/lesz! Mi voltunk a kivétel talán! (A teljesség igénye nélkül, Sopron,Szeged,Szombathely)

    1. Az hogy prémiumot is kér, és kap ezért a borzasztó szereplésért, vicc kategória.Tornyi klón.

  7. Várhattak volna pár hónapot, amíg megnyerjük az első bajnokságunkat Kispest néven. Talán kevesebb lenne az olyan féleszű, aki szerint a Kispest csak egy lenne a sok kiscsapat közül és a Honvéd nélkül sosem nyert volna semmit (bár a Kispest már addigra is 33 éve első osztályú csapat volt volt, bajnoki érmeket, Magyar Kupát nyert, válogatottakat adott).

    1. Mondjuk én simán beletenném a Kispestet is. Bp. Honvéd Kispest. Kinek fáj az?

  8. Az aranykor kezdete… Puskás és Bozsik köré építik a válogatottat. A társadalom többsége az elmúlt században több sikerkorszakot megélő Honvédot a kommunista rednszer kedvezményezettjének tartja. Arról megfeletkeznek, hogy Puskás, Kocsis és megannyi nagyszerű járékosunk menekült külföldre pont a rendszer miatt. Hogy az átkosban 56 után évtizedekig nem sikerült bajnokságot nyernie a csapatnak. A következő aranyunk 79-80-as évadban jött össze. Ezalatt az összes pesti csapatnak megvolt az arany, aranyak. Erről kevesebb szó esik.

    1. Pont Kocsissal példázol?
      Ő pont ide lett küldve…
      Lett volna igazi kispesti is…

      1. A ^ meg tudod nézni, hogy ki volt, de a – azt nem. Ez is érdekes.

        1. Amikor valaki pl. lekezelően, a szurkertársat (le)minősítve fejti ki „szakvéleményét”, akkor szerintem felesleges kommentálni a minuszt.

      2. Nekem az egyéni rekordom egy (szerintem kultúrált formában) Knézyt szapuló kommentre olyan 46 körüli mínuszolás a fradisták fórumán. A zöldeknek nem tetszett a kommentem. :D

        1. Adtam most neked egyet, hátha még 46-an rákattintanak, és csúcsot döntesz! :)

        2. Ezen a fórumon nem szeretnék semmilyen negatív csúcsot megdönteni. :)

        3. Nekem ez volt az első, de úgy belejöttem, hogy Csabi ellenkezésére is dobtam egyet. :)

        4. Hát ha ott azt írod, hogy ez a barom mindig a Fratyinak szurkol (és ebben nincs semmi durva), ne csodálkozz. :))

    2. Ráadásul a 80-as években már semmivel nem volt kevésbé „állami jellegű” a bajnokság, mint ma. Mondjuk ilyen anyagi különbségek a klubok között azért messze nem voltak, valamint Kádár szülőfalujában* sem épült az nb1-es csapatnak impozáns stadion. :)

      * Jó, mondjuk az Fiume volt, mint utánanéztem. :)

      1. Kádár elvtárs sakkban utazott, annak kisebb a költség igénye és persze mellette a nyugati kölcsönök felvételével megásták az ország sírját.

      1. Nem kellene engedni a dislikeot! Kezd elharapódzani a dolog…
        Mod. És most az Szilágyiról rámkerült…
        Szép…
        Imádom az y generációt… Feszbúkon felnőtt, félrenevelt, elfajzott…ok.

        1. Ez a te asztalod, de tény, hogy pár hete működik csak itt…

        2. Kapcsold ki a csába… Kell ez neked? Csak a fejed fáj miatta. De ha kikapcsolod a kommentelést is, akkor a rolót is lehúzhatod.

        3. Mi a baj a dislike-kal? Ha nem akarok részletesen egyet nem érteni valakivel, akkor csak rányomok. Ugyanúgy a lájkra is, ha nincs hosszabb mondanivalóm.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.