Az első félidő tetszett.
A második nem.
Az első félidőben felszabadultnak tűntünk, be mertünk vállalni cseleket, passzokat a Zete térfelén, néha kifejezetten látványosan játszottunk. Nem állítom, hogy tudatosan, de mindenképp látványosan. Jó volt nézni. Közben hátul mázlink volt.
Aztán Batik berúgta, miközben Bobál mögötte méteres lesen. (Vagy mégsem.) Pech. Nem omlottunk össze, de nem is volt benne a játékunkban a gól. A Zete csinálta amit tud, helyzetekben került, nekünk újra mázlink volt, és közben a játékunk is megadta magát. Szenvedtünk, daráltunk, közel fogalom nélkül, mert menni kell előre, az benne van a srácokban, azonban a mit csinálni már nem.
Ez egy ilyen év.
Két meccs van hátra, egyetlen értelmes cél maradhatott: az első hatban végezni, hogy a következő év sorsolásánál legalább több meccset játszhassunk otthon, a vélhetően elkészülő új Bozsikban. Ennyi.
Valahol szánalom, de tényleg ennyi.
Ez a Kispest vezetésileg, szakmailag és morálisan is teljesen szétesett. Fogalmam sincs kire vár a munka, hogy az egyelőre ismeretlen összetételű társaságot újra felépítse, de nem irigylem a szerencsétlent. (edit: elismerem, erősre sikeredett mondat. A szétesett helyett talán a mély válságban van jobban fedi azt, amit kívülről érezni.)
Hihetetlen mélyen vagyunk, hiszen nemhogy alapkérdésekben képtelenek vagyunk konszenzusra jutni, hanem úgy tűnünk, mint akik elengednek bármit, de tényleg bármit a rövid távú sikerek (sikereknek vélt dolgok) érdekében. Elmondom a mostanában gyakran hangoztatott hasonlatomat, aztán értse mindenki úgy, ahogy érteni szeretné (nem három pont, nem sportlapos megoldás, érteni fogod):
Ha engem leigazolna teszem azt, a Fradi. Valószínűtlen, meg rólam is van szó, de tegyük fel, hogy leigazolt a Fradi, mert hatalmas szükség van a szaktudásomra, nélkülem egy betűt sem lennének képesek leírni. Az mindegy, hogy nekem se megy igazán, ellenben már a nagyapám is, valamint óriási megtiszteltetés.
Szóval ott állok, zöld-fehér klaviatúrával, turulos egérrel, és hugyoznom kell. Hopp, nini, egy szobor. Valami Albert van ráírva. Biztos, lehet több szobor is van a közelben, ha ez még csak az A-betű. Wécé meg sehol. Megkerülöm a szobrot, odahugyozok a tövébe. Slicc fel, munka elvégezve.
Szerintetek a Fradinak hogyan kellene reagálnia a helyzetre? Áthelyezni máshová Albert szobrát, és egy Toi-toit állítani a helyére? Csak mert olyan hetyke kis kurzív betűm vannak?
(Az, hogy a fenti szobor szép, esztétikus, funkcionális, vagy mittudoménmi, az egy másik beszélgetés tárgya.)
Tudom, én élek egyszerű világban, de az én világomban vannak dolgok, amiket nem szoktunk kétségbe vonni, amiket adottságként fogadunk el. A bennem élő Kispest éppen miattuk válhatott valóban létező Kispestté, jóval többé, mint egy szócikk a Wikipedián; egy fogalomtárrá, hivatkozási hellyé, és ne szépítsük, a személyiségem komoly részévé. Kitaláltam, elképzeltem sokakkal együtt egy Kispestet, és szépen, fokozatosan azzá is váltam, váltunk.
Az én Kispestemben minden szobornak ott van a helye, ahol.
2019/20 egy ilyen év, több szakaszból rakták össze. Hamarosan vége, egyetlen célunk maradhatott (a felsőház), és tegyünk meg mindent azért, hogy meglegyen.
Konkrétan nem érdekel hogyan, de a pályán és körülötte azt szeretném látni, hogy ez a legfőbb cél. Utána majd értékelünk.
Ha elfogadod a céljainkat, akkor a teljesítményedet; ha képtelen vagy elfogadni a céljainkat, akkor az itt töltött idődet, és további pályafutásodhoz sok sikert kívánunk.
Olyan ne legyen, hogy nagyon sok ember a világ végére is elmegy a Kispest szó hallatán, és akkor azok, akik hivatalosan képviselik a Kispestet, egyszerűen szembe köpik, szarnak a fejére. Meg kellene végre érteni, a Kispestben érdem játszani. Nem mindig tűnt annak, és most is vannak problémák, mégis, kurvára nem mindegy, hogy ki kerülhet fel ugyanarra a listára, ahol Bozsik, Tichy, Puskás, satöbbi neve is olvasható. A szurkolók többsége eladná a lelkét az ördögnek, ha csak egy percet kaphatna.
Aki nem tiszteli a klubot, aki nem tisztel minket, az felőlem mehet. Tényleg nem érdekel. Ha az kell, hogy huszonöt fogalmatlan akadémistával induljunk neki egy idénynek, azonban a huszonöt fogalmatlan akadémista be akarja bizonyítani, hogy ér valamit, hogy megérdemli a mezt és a tiszteletünket, akkor pont le fogom szarni az eredményességet.
Amíg azonban szerződtetett játékosokból áll a Kispest, addig tessenek már kurvára megdolgozni minden nyamvadt pontért, minden egyes tapsért. Minden melóban vannak szar napok, elviselhetetlen partnerek, olyan megrendelések, amit gumikesztyűben se szívesen piszkálunk meg, azonban a cégünk felé illik lojálisnak lenni, mert az életrajzunkba ezek a napok is bekerülnek, és ha egyszer úgy alakulna, hogy egy másik, jobb céghez kerülhetnénk, akkor: majd értesítjük. Nyugi, sosem fognak értesíteni, már egyetlen értestés is felülírná a világ összes alaptörvényét. Te közben leírtad magad, elterjedt rólad a szakmában, hogy finnyás, válogatós munkatárs, aki egyes témákban ugyan perfekt, azonban nem lehet rábízni semmit, mert megbízhatatlan.
A futballnak is így kellene működnie egy normális világban.
Az ember ilyenkor visszavesz az igényeiből, beáll a sorba és bizonyít. Magának és a cégnek, sőt, a cégen keresztül az egész szektornak. Baromi sok meló felépíteni magad, miközben elég pár pillanat semmissé tenni. Igazságtalan? Időegyenleg szempontjából az; viszont a fenntarthatóság oldaláról egyáltalán nem. Szeretünk azokban megbízni, akikben holnap és holnapután is meg lehet bízni, akikkel valóban érdemes számolni.
Mindegy, hagyjuk, messzire visz. Itt már rég nem a Zetéről van szó.
Osztályozókönyv //
