Az ausztrál és a magyar sajtót is bejárták a mindössze pár éve, 2017 februárjában átadott Melbourne-i Puskás-szobor friss képei. A szobor elszíneződött, környezetét belepte a gaz, a talapzat burkolata töredezett, és a tájékoztató tábla is hiányzik róla.
Apró, bár annyira talán nem meglepő érdekesség, hogy a Nemzeti Sport nem hozta le az anyagot, miközben az avatóünnepségen jelen lévő magyarországi küldöttség tagja volt a lap főszerkesztője, Magyarország későbbi Puskás-ügyi nagykövete is.
Függetlenül Puskástól, a hasonló módon szétrohadó szobrok, épületek, igazából bármilyen kreált építmény felveti bennem a kérdést, hogy tényleg létezett valódi társadalmi igény a létrejöttükre? Vagy csak akkor és ott jó ötletnek tűnt?
Azt figyeltem meg például, hogy egy szobrot nem különösebben kell gondozni, vagyis komolyabb hosszútávú felelősség nélkül összehozható. Ha minőségi alapanyagokból készült, ha megfelelő helyre állították, akkor legfeljebb a környező parkban kell kicsit kapálgatni, füvet nyírni, esetleg, ha galambok is úgy gondolják, akkor néha átmosni a felületet. Amennyiben kis szerencsénk van, ezeket mind megcsinálja a park gazdája, nekünk további dolgunk nincs a szoborral. (Nem tudom mennyi galamb van Ausztráliában, a környékről nekem csak papagájjal van tapasztalatom, azonban Bogyika rendre él a lehetőséggel.)
Puskás lesz innentől a magyarság szimbóluma Melbourne-ben (…)
jelentette ki az ünnepségen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. (via hirado.hu)
Az avatóünnepségek legkellemetlenebb része nem feltétlenül a magát némi fotózási lehetőségért bárhova beevő Szöllősi György, esetleg az avatásra szánt tárgyak sokszor kétséges esztétikai minősége, hanem a Németh Zsolthoz hasonló Nagy Mondatok.
2021-ben eszerint (tehát) a széteső Puskás-szobor a magyarság szimbóluma Melbourne-ben? És ha igen, akkor mit fejez ki? Az egykor volt nagyságunkat, amiből mára romok maradtak? A hozzáállásunkat a saját történelmünkhöz, hagyományainkhoz, egykori nagyjainkhoz? A hagyományos melósmentalitást: jóazúgy!?
Nekem tényleg a szarunkbeleség jön le az egészből. Néhány fotóért és egy közepes hírértékű cikkért átrepülni a világ végére elég fáradtságos, azoban bármikor kapható lesz rá pár, a saját melldöngetésén és a mindenki mások szánalmasságának hangoztatásán túl valódi értéket nem teremtő ember.
Az ilyen szobrok mögött nincs semmiféle tényleges tartalom, csak az üresség.
Nagyon remélem, hogy nem ez az üresség a magyarság valódi szimbóluma Melbourne-ben.
