Mastodon

ciki (főnév) szleng: kínos helyzet, zavarba ejtő viselkedés, mások előtt megalázó tárgy, körülmény, ügy.

Honvéd – BVSC 1-1

hideg

A. fejtette meg a meccs valódi lényegét: ha majd behúzzuk a tizenötödiket, akkor néhányan elmondhatjuk, mi ott voltunk 2023. december 3-án, a BVSC elleni fagyos hazai 1-1-en az NB II-ben. Természetesen már most biztosak lehetünk afelől, hogy a tegnapi papíron 1299-ből utólag simán lesz három-négyezer, és úgy fognak szaporodni a jelenlévők, mint a partizánok Magyarországon – 1945 után.

A fagypont körüli időjárás önmagában nem lett volna gond, a hideg ugyanis olyan, hogy öltözködéssel átmenetileg lehet védekezni ellene. Vastagabb talpú bélelt cipő, akár két zokni, aláöltöző (jégeralsó, -felső), meleg pulcsi, télikabát, sapka, sál, kesztyű, miazmás. Tüneti kezelésnek forró tea, forralt bor, gyakori mosdóhasználat, hogy a szervezetnek minél kevesebb hőt kelljen pazarolnia olyan fölösleges dolgokra, mint a felhalmozott vizelet fűtésére. Bőven vannak praktikák.

“ciki (főnév) szleng: kínos helyzet, zavarba ejtő viselkedés, mások előtt megalázó tárgy, körülmény, ügy.” bővebben

Egyszerűen nem szabad elmenni szó nélkül a világítás (hiánya) mellett

Többezer ember remekül érezte magát tegnap a stadionavatón, hiszen volt hozzá minden: programok, látvány, hangulat, ahogy az egy meccsnapon normális lenne, feltéve ha többezren járnánk a meccsekre. Ez a pipa része. Remélem senki sem ment haza bánatosan, és jövő héten újra jön, amikor a Debrecent fogadjuk, vagy augusztus végén, amikor a Paksot.

“Egyszerűen nem szabad elmenni szó nélkül a világítás (hiánya) mellett” bővebben

Sosem értettem, miért jó, ha az emlékezés csak addig tart, amíg az átadón elkészül pár fotó

Az ausztrál és a magyar sajtót is bejárták a mindössze pár éve, 2017 februárjában átadott Melbourne-i Puskás-szobor friss képei. A szobor elszíneződött, környezetét belepte a gaz, a talapzat burkolata töredezett, és a tájékoztató tábla is hiányzik róla.

Apró, bár annyira talán nem meglepő érdekesség, hogy a Nemzeti Sport nem hozta le az anyagot, miközben az avatóünnepségen jelen lévő magyarországi küldöttség tagja volt a lap főszerkesztője, Magyarország későbbi Puskás-ügyi nagykövete is.

“Sosem értettem, miért jó, ha az emlékezés csak addig tart, amíg az átadón elkészül pár fotó” bővebben

Egy percig jól játszottunk, már csak a következő kilencvennel van baj

Bp. Honvéd – Mezőkövesd 1-2

  • Tizennégy nyeretlen meccs után a csontutolsó Mezőkövesd simán nyer a bajnoki címvédő otthonában. Utoljára akkor győztek, amikor mi még a BL-ben játszottunk! #hellóvilág
  • Szinte a mérkőzés alatt kerül ki a Honvéd honlapjára, hogy fegyelmi okok miatt megváltunk Latifutól. Ehhez hasonló utoljára Csábival fordult elő, akit egy edzőmeccs alatt váltanak le. Akkor ugyanígy a Mezőkövesddel játszottunk. #ó-ió-ció-klubkommunikáció
  • EvdM szerint nekünk voltak helyzeteink.
  • A Kövesd két kapufát is rúgott. #valóság
  • EvdM szeretné, ha nem a játékosok ellen irányulna a kritika.

“Egy percig jól játszottunk, már csak a következő kilencvennel van baj” bővebben