Kamber
Talán tényleg nem merik leírni, de a kontent lényege valóban az, hogy Kamber búcsúzik a nagycsapattól, és a fakó mellett lesz edző, mentor, valamint játékos. Vagyis visszavonul.
Kovács Kálmán óta az első ikon, aki Kispestről, kispesti pályafutással, legendává nemesülve vonul vissza úgy, hogy tőlünk, a mi keretünkből. Egészen elképesztő.
Hat éve igazolt Kispestre, és nem hittünk a szemünknek, amikor megláttuk a hírt. Egyszerűen azért, mert akkoriban nem voltunk ahhoz hozzászokva, hogy Kamber-szintű játékosokat igazoljunk. Fix kezdő az élcsapat, bár a háttérben álló vállalkozás miatt épp kizárt Győrben, konkrétan posztján az NB I. egyik legjobbja. És Kispestre, miközben valószínűleg bárhol szívesen látták volna, hiszen még alig volt 31 éves.
Hat évvel később, miután végigtolt pár parádés szezont, volt a csapat házi gólkirálya, bajnok, kupagyőztes (a döntőt eldöntve), kupaezüst – és csapatkapitány. Az igazi, ahogy egy csapatkapitánynak ki kell néznie. Alfahím a pályán.
Ha nem tévedek, akkor 2017. április 29-én, egy hazai, Gyirmót elleni 1-0-ás meccsen volt rajta először a szalag, és ha Hidi épp nem nálunk játszott, akkor egyértelmű volt, hogy Kamberé kell legyen. (Az mellékes, hogy nálam akkor is Kambié lenne, amikor Hidi itt van, és ezt Hidi is elismerte, hiszen a kupadöntőn, miután Sanninónál még Kamber volt a cséká, majd Pisontnál újra Patrik, aki ugye, Kambi előtt, de Kemenes volt éveken át, szóval együtt vették át a kupát, mert az sosem baj, ha két kapitányod van.) Ha épp nem volt elérhető, akkor Nagy Geri, Bobál Dávid, Baráth Boti, esetleg Lanzafame egy-egy meccsre, azonban mind tudjuk, hogy ezek is Kambié lettek volna.
Komolyan, a fene se gondolta volna 2015 nyarán, hogy 2021-ben ennyire fog fájni, hogy visszavonul. Nem mondjuk ki, nem mondjuk ki, a lényeg mégis az, hogy vége, valami teljesen új kezdődik Gyurinál.
Nagyon forró lesz a 24-es mez az új gazdájának. Talán pár évre jegelni kéne.

Hazaköltözünk!
A Nemzeti Sportközpontok „Budapest XIX. kerületi labdarúgó stadion és egyéb az érintett ingatlanon található felépítmények használatára vonatkozó bérleti szerződés megkötése” tárgyban kiírt nyílt vagyonhasznosítási pályázata eredményesen lezárult. A legkedvezőbb ajánlatot a HONVÉD FC Kft. nyújtotta be. Szerződő felek a pályázati eljárás eredményeként a bérleti szerződést 2021. június 15. napján megkötötték.
honvedfc.hu
Vagyis a Honvéd FC Kft. lesz az új Bozsik stadion vagyonhasznosítója, vagy mifene.
Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy végre birtokon belül kerültünk, és innentől már a Honvédon múlik, hogy
- saját maga üzemelteti a létesítményt, vagy
- szerződik egy üzemeltetésre specializálódott céggel.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket, valamint azt, hogy az U21-es Eb-n feltűnt apróbb hibákból (alacsony korlát, rosszul működő világítás a mosdókban, befelé lógó szögek, stb.) mennyit javítanak ki a Villarreal elleni stadionavatóig.
? a hozzászólás // előmoderált.
? az offtopicot // az offtopicba.
ha az nb3-as keretbe nevezve lesz, akkor végszükség esetén akár még a nagycsapatnál is pályára léphet, lehet ezért nincs még hivatalos visszavonulás/búcsú meccs.
Ez nem teljesen így van, mert az NB I-re 25 fős kereteket kell nevezni, és az csak U19-es játékossal bővíthető szabadon. A felnőtteket csak egyes pillanatokban lehet cserélni. Vagyis Kamber nevezése a keretbe egy helyet elvenne más elől.
Azèrt tudnak vmit Mendelênyièk,hogy pènzt kaptunk Kesztyűsèrt?viszont ìgy kell mèg ember a közèppâlyàra!
ebben a nerrel átitatott magyar valóságban??? lehet, akkora összeg érkezett, amit jól lehet látni is… így folynak be a hiánycélokat megoldó összegek … lásd, ahogy mi visszaigazoltuk Lanzát, az se róla szólt, hanem a fagyinak rajtunk keresztül is utaltak pénzt..
ennyi
Érezd ki a vicces rèszèt az àtigazolàsnak…kaptunk vmennyit oszt ennyi.Igazoljunk vki èrtelmeset ès ne azon sirànkozzunk,hogy Soltèsz mièrt ment a lokihoz vagy Màjer mièrt nem jàtszik…
Koszonet Kambi az elmult evekert!! Az egyik legrokonszenvesebb, legkuzdosebb arc voltal az utobbi evtizedekbol.
Piros pont a vezetosegnek, hogy sikerult a klub mellett tartani.
Ha a fiatalok a kuzdest eltanuljak tole mar nagyot nyertunk a kinevezesevel.
Hatalmas arc, nagyszerű játékos!!! Szeretjük Kambit hamarosan vezetőedzőként akarom látni a csapatunk élén! A nap másik jó híre Kesztyűs távozása. Sajnálom de a játékát én szenvedéssel és nem szenvedéllyel tudtam csak nézni!
Kambi helyzetét ettől jobban nem lehetett volna megoldani, köszönet érte a sokat hibázó és sokat fikázott vezetésnek.
A 2. csapat tavaszi „menetelése” is részben az „öregnek” köszönhető, tanárian irányította a gyerekeket és érezhetően magabiztosságot adott a srácoknak, amikor ott volt velük a pályán.
Köszi Gyuri, további sok sikert Kispesten!!
ui.
köszönet Kesztyűnek is!
//talán az ő távozása is azt jelzi, hogy próbálunk szintet lépni…de azt h fizetett érte a Paks, azt nehezen tudom értelmezni. :)
Bár nem lehet egy lapon említeni Kambi Kapitánnyal, de Kesztyűst kivásárolta a Paks! Előrelépett! Pedig nálunk nem volt túl jó a megítélése :-)
Kesztyust meg visszaVÁSÁROLTA a Paks! Emberileg szimpi volt, első számú kp csereként izzadtam tőle rendesen. Remelem ez Bano-Sz. felépülését jelenti, belőle meg talán kijöhet egy jó NB1-es szint.
Kambi! Örülök, hogy a klubnál tartottuk, de sajnos nem tudok vitába szállni azzal, hogy időszerű volt. Viszlát a stábban, Bajnok!
Benne van a klubhonlapos hírben, hogy a második csapatnál folytatja. Ez világos beszéd, még nem teljes visszavonulás, de már nem az első csapat játékosa. Remélem, sokáig itt marad, hőseim egyike.
szerintem a stadionavató egyben lehetne Kambi búcsúmeccse is.
Ahogy én látom Kambi és Lovresz két VALÓDI KISPESTI LEGENDA. Hálásak lehetünk a sorsnak, hogy egyszerre sodorta Őket hozzánk az élet (és persze Hemibá). Én a magam részéről mindent nagyon-nagyon köszönök, üresebb lesz a pálya nélküled Gyurikám…
Azon gondolkoztam, hogy Hamar Pilu is valamilyen szinton ikonunk volt, tölünk is vonult vissza, igaz bundagyanu miatt amugy is eltiltas vart volna ra :) szoval lehet, hogy Kovacs Kalmival igazatok van
nincs igazuk, Kovács Kálmán hány mérkőzésen is szerepelt ellenfélként??? jaa, hogy egyen sem…
Szerettem Kambibambit, de ne említsük már egy lapon Kovács Kálmánnal!
Kambi nem Honvéd nevelés ez igaz de te emlékszel még arra amikor utoljára szerepelt ellenünk?
Győr, Diók, Zte…
én emlékszem még győri meccsre, keményen faragta az embereinket… :)
de ez semmit sem változtat az ő kispesti megítélésén.
a lényeg, hogy nálunk töltötte a legtöbb időt és példakép lett.
ennyi.
Kambi 173 bajnoki Kispesten – összefüggően.
Kálmán 185 bajnoki Kispesten – négy részletben.
Nem tudom, nem igazán érzem, hogy azért, mert Kambi játszott más csapatban is, és a más csapatával a Honvéd ellen, ettől még ne lehetne egy lapon említeni Kálmánnal. Utóbbi tényleg mindig hozzánk tért vissza, DE – és akár ezt is kiemelhetnénk – az első adandó alkalommal mindig el is hagyott minket.
Szóval tök felesleges ez a centizgetés, hiszen szinte minden pályafutásban találhatunk valami kapaszkodót.