Mastodon

Nekünk is elindul a harmadik kör

Honvéd – Debrecen @ Bozsik, 19:30

A tegnapi Gyirmót – MTK 1-1 azt jelenti, hogy jól indult a hétvége, hiszen a háromból(!) kettő mögöttünk álló csapat közül egyik sem szerzett három pontot. Az persze nyilván valahol vicc, hogy a/egy Gyirmót jelenleg ugyanannyi ponton áll, mint mi, azonban ha valamit, akkor ezt a tényt maximálisan magunknak, a klubnál uralkodó fejetlenségek és alkalmatlanságok hálózatának köszönhetjük.

Most pedig következik az utolsó kör a bajnokságban, ahol minden eldől. (Jó, mindig minden eldől, mert a bajnokságnak pont az a lényege, hogy bármikor lehet pontot szerezni, a végén úgyis ezeknek a pontoknak az összege számít. Ezen most lépjünk túl, és vegyük úgy, hogy az utolsó kör a valóban döntő. Mondjuk mert a bentmaradás szempontjából nekünk egyetlen meccs sem mindegy már jó ideje.)

Az például megvolt, hogy a forduló előtt a tavaszi (vagyis az elmúlt öt meccses) tabella így nézett ki:

  1. Paks 10 pont
  2. Debrecen 10 pont
  3. Gyirmót 10 pont
  4. FTC 8 pont
  5. Újpest 7 pont
  6. ZTE 7 pont
  7. Felcsút 7 pont
  8. Kisvárda 7 pont
  9. Mezőkövesd 5 pont
  10. Honvéd 5 pont
  11. MTK 5 pont
  12. Videoton 0 pont

Paks, Debrecen, Gyirmót az elején, Videoton kinullázva a végén, mi pedig az elmúlt két évben megszokott helyünkön, valahol a 9-10. pozícióban.

Kiskezitcsókolom, a következő hetek bentmaradáson túli nagy kérdése az lesz, hogy

be vagyunk árazva a jelenlegi helyünkre, vagy sem?

Tényleg ennyi van a mai Honvédban, függetlenül a játékosállománytól, függetlenül az edző személyétől?

Nem lenne ezzel sem baj, ha kimondanák, hogy cél a túlélés, a fennmaradás, ennyire van lehetőségünk, satöbbi. Akkor a szurkoló átérzi a problémát, és a klubja mellé áll. Voltunk már rosszabb helyzetben is, akkor is kitartottunk, talán manapság is lehoznánk rutinból. Azt gondolom, a szarcsapatnak szurkolás olyasmi lehet, mint a biciklizés: nem felejti el az ember.

Mivel szó sincs arról, hogy a döghalál lenne osztályrészünknek kijelölve, és feltételezem a klubházban sem az a cél, hogy év végén hatalmas közdelemben meglegyen az egyszámjegyű helyezés, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy minden szinten kevés az eddig mutatott teljesítmény.


Így néz ki az idénytabella, vagyis az a tabella, ahol a csapatoknál külön-külön nézzük a bajnoki körökben elért eredményeket:

körmgydvrgkggkptppm
1Felcsút11181217107252,27
2Kisvárda111722201010222,00
3FTC111713201010222,00
4FTC2116321789211,91
5Kisvárda21146117125181,64
6DVSC21153316142181,64
7Paks21152429227171,55
8Videoton11145213112171,55
9Újpest21151516151161,45
10ZTE21144314140161,45
11Felcsút21144313130161,45
12Gyirmót21143412120151,36
13Mezőkövesd1114341519-4151,36
14Paks11142527243141,27
15ZTE1114251725-8141,27
16Honvéd1114161820-2131,18
17Honvéd21133517170121,09
18Videoton2114071518-3121,09
19MTK1113351013-3121,09
20Mezőkövesd2113351115-4121,09
21DVSC11124520200100,91
22Gyirmót1112361120-990,82
23Újpest1111551319-680,73
24MTK211227623-1780,73
kör: 1: 1-11. fordulók, 2: 12-22. fordulók; ppm: pont per meccs

Egyedüli csapatként az MTK van kétszer mögöttünk.


Például ma azzal a Debrecennel játszunk, aki a saját stadionunk első tétmeccsén a félidei 1-0-ás vezetésünk után vert bucira minket (1-4), majd a második körben még ezt a megaláztatást is felülmúlva, a félidei 3-1-es vezetésünk után újra gurított egy négyest nekünk (3-5). A meccset követően hiába tüntettünk Horváth Feri és nb. stábja ellen, a vezetőség akkor úgy megerősítette őket a posztjukon, hogy még csak nem is utoljára, hanem karácsony előtt még egyszer. Vajon mi járhatott a fejükben?


Ja, amúgy ha már itt tartunk (Klemenz kiállítása a Debrecen elleni hazain), az MTI-n pont tegnap jelent meg egy erősen propagandaszagú anyag a VAR magyarországi sikertörténetéről. Kommentár nélkül bemásolom ide az egészet:

Labdarúgó NB I – A VAR-rendszerben jelentősen csökkent a súlyos játékvezetői tévedések száma

    Budapest, 2022. március 4., péntek (MTI) – A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) adatai szerint a videobírós rendszer (Video Assistant Referee – VAR) rendszer bevezetése óta a labdarúgó OTP Bank Ligában jelentős mértékben csökkent a súlyos játékvezetői tévedések száma.

    A szervezet honlapján pénteken közzétett kimutatás szerint a bajnoki idényből eltelt 21 forduló 127 mérkőzését követően levont adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy mintegy 80 százalékkal lett kevesebb az olyan játékvezetői tévedések száma, amelyek akár a mérkőzés kimenetelét is befolyásolták. Hozzátették: szintén komoly előrelépés történt a gólok megítélésénél, ugyanis az elmúlt időszakban egyetlen egy ilyen hiba sem történt.
    Kiemelték: a VAR 2548 alkalommal végzett ellenőrzést, és ezek után 57 alkalommal avatkozott be, ebből 42-szer a pályán végzett felülvizsgálatot a VAR-kocsik személyzete. A rendszer komoly segítséget nyújtott a pályán tevékenykedő játékvezetői stáboknak, akiknek a teljesítményét a legmodernebb eszközökkel elemzik és értékelik. Ezen értékelések alapján elmondható, hogy az eddig lejátszott mérkőzéseken a játékvezetők döntéseinek a pontossága 97,6 százalékos volt. Korábban soha nem mértek ilyen magas értéket.
    A mérkőzések 63,5 százalékában egyáltalán nem volt szükség videobírós beavatkozásra.
    Hangsúlyozták: a rendszer alkalmazása természetszerűleg nem tökéletes, ritkán ugyan, de előfordult, hogy az elvárhatónál lassabban született meg a végső döntés. Ezek jellemzően gól előtti leshelyzetek elbírálásakor fordultak elő, de egy-egy esetben műszaki nehézségek hátráltatták a gyors döntéshozatalt. A nemzetközi tapasztalatok pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy nem szabad csodát várni ettől a műszaki megoldástól sem. Külföldi példák sokasága mutatja, hogy a VAR segítségével meghozott ítéletek körül is sok az olykor érzelmekkel átitatott vita, egyet nem értés.
    A VAR-rendszer a mostani szezontól indult el az OTP Bank Ligában – kétéves előkészítő munka után -, és az eddig eltelt hét hónap során négy típusú, a mérkőzést befolyásoló döntés meghozatalában segítette a játékvezetőket: gólok, büntetők, közvetlen piros lapok, hibás azonosítás esetén.


Köszönjük.


Szóval ma Debrecen, és bár könnyedén mondhatnánk azt, hogy a 4-9 miatt volna mit elszámolni velük, azonban ne tegyük, mert csak magunkkal szemben lehet bármit is szóvá tenni. Két nyertes meccset dobtunk oda alkalmatlanságból, kétszer három pontot, ami most nagyon kellene, bár félő, ha meglennének, akkor még mindig Ferinek hívnák az edzőnket, és akkor meg azzal lenne a baj.

Nem tudom, talán jó ez így, most talán jó ütemben adott a gép, és amit eddig elveszítettünk, azt szívós munkával legalább nullára ki tudjuk majd hozni pár éven belül.

Merthogy az van, én hiszek Vigjnevicben. És ahogy érzékelem, az általam elért emberek, akikkel szót váltok, szintén ugyanígy vannak. Vignjevic valahogy edzőnek néz ki, akinek mintha lenne valami koncepciója, és szinte azonnali hatása a csapatra, a játékunkra. Szokatlan, na, elszoktunk tőle, elszoktattak tőle, na.

Nem kellett sok a kis lelkünknek, hogy reménykedni kezdjünk. Például már megtanultunk gólt nem kapni, most jöhet az, hogy megpróbálunk rúgni egyet-kettőt-hármat.


Megfigyelés következik:

  • ha közel garantálni tudod, hogy nem kapsz gólt egy meccsen, akkor
  • minden általad lőtt gól inkább jelent három pontot, mint egyet, valamint
  • ha nem lősz gólt, akkor is nagy sanszod van pontot szerezni.

Ellentétben Ferivel, ahol

  • nagyon valószínű, hogy kapsz két gólt egy meccsen, tehát
  • az egy ponthoz is szükséges kettőt lőnöd,
  • ami viszont már akkora mennyiség, hogy nem kizárólag rajtad múlik a történet.

Következtetés:

  • inkább törekedjünk arra, hogy ne kapjunk gólt, mert abból
  • inkább hozható ki győzelem, mint a
  • rúgjunk minél többet megoldásból.

Bizonyíték:

  • nekünk 11, a Ferihez hasonlóan gondolkodó Paksnak pedig 9 veresége van 22 forduló alatt.
  • a két csapat között jelenleg 6 pont van, vagyis meccsenként 0,27 ponttal szereztek többet eddig, mint mi.
  • vagyis lehet szerencséd, azonban hosszú távon nem jellemző.

Valahogy így.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||