Mastodon

Egészen nevetséges szintre süllyedt a videóbíró

FTC – Honvéd 1-0

Az ítélet nem érdekel túlzottan, azt mondták rá, hogy les, akkor legyen les. Azt is mondhatták volna (támogatva a támadó csapatot), hogy nem les, de nem azt mondták.

Engedjük el, hogy az Üllőin, fordított helyzetben talán nem les, esetleg más stadionban, mert nyilván ennél függetlenebb és átláthatóbb a VAR. Pláne a magyar.

Az viszont vicc, hogy öt percig állt miatta a játék.

Valamikor a kilencvenes években egy banki biztonsági őr lelőtt egy bankrablót. Volt pár tizedmásodperce dönteni, mégis mit kezdjen egy fegyverrel kalimpáló emberrel. Lőtt. A bíróság ezután hosszú évekig vizsgálta, hogy megállapítsa, jogos volt-e az a döntés, amire a biztonsági őrnek talán egy másodperce sem volt.

Iványi befújt egy tizenegyest. Valószínűleg az volt, Kovacevic nem csak kitette a kezét, az egyik felvételen tisztán látszik, a könyök meglendül hátra. Lehet, a mozdulat önkéntelen, viszont szabálytalan, és mezőnyben hasonlóért láttunk pirosat is. (Kovacevic megúszta lap nélkül.)

Szóval Iványi befújt egy tizenegyest 76:40 körül, majd várni kezdtünk.

Vártunk.

Vártunk.

És vártunk.

A VAR-szobában feltehetően a partjelző által beintett lest kockázták, mármint, hogy Baráth labdája lesen találta-e a hátrafelé mozgó Lukicot.

Még mindig vártunk.

És még mindig.

Majd 81:59 környékén, tehát több, mint öt perccel az eset után érkezett meg Iványi fülére az ítélet: les. Ez:

Mindenki döntse el maga

Iványi ki sem ment megnézni, hitt a VAR-szobának. (Lest amúgy sem szoktak megnézni a sporik, hiszen az vagy igen, vagy nem, de mindenképp egyértelmű állapot.) Öt percig vizsgálták, és elhitte. Nyilván, különben minek vizsgálták volna ennyi ideig? Talán betelefonáltak a pártközpontba, hogy ne haragudjanak, fújható? Merjük fújni? Nyilván nem, hiszen egy ideje – szabad akaratunkból – már nem olyan időket élünk.

A VAR-szobában öt perc volt kikockázni a képen látható pillanatképet. Más kamerájuk nem nagyon lehetett, lest más szögből, mint egy vonalban lévő felvétel nem lehet megítélni csak segédvonalakkal. Ilyenkor kell keresni két, az alapvonallal párhuzamos egyenest, azokat meghosszabbítani egészen addig, amíg nem találkoznak, és ha ezzel megvagyunk, akkor be lehet a találkozási ponthoz húzni a támadó legelől lévő szabályos testrészét, és megnézni, van mögötte védő, vagy nincs? Gondolom itt is ez történt.

Valami ilyesmi lenne képen a fenti magyarázat

Nagyon fontos, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen vastag vonalat húzunk be, nagyon nem mindegy, hogy az alapvető párhuzamosokat (tizenhatost, félpályát mennyire pontvastagnak kezeljük), hogy a behúzott vonalak milyen vastagok, hiszen, ahogy a szemléltető ábránkon is látszik, a két párhuzamost 7 pixel vastagon húztuk be, mert ekkora volt mérésünk szerint a képen a felezővonal, míg Lukic lábát egy 3 pixeles vonallal. A két 7 pixeles találkozási pontját látjuk mekkora folt a képen? Na, ennek a kellős közepéhez kéne behúzni Lukicot. Ha akarom les, ha akarom nem les, a mi kisipari módszereinkkel ugyanis ennek a két (fekete) vonalnak nincs egyetlen találkozási pontja.

Nem csoda, ha öt percig rágódtak a dolgon. A főszabály egyébként pont ez, és itt idézném a szabálykönyvet:

A videó játékvezető asszisztens (VAR) protokoll
1. Alapelvek
1.6 A felülvizsgálat folyamatának nincs időkerete, mivel a pontosság fontosabb mint a gyorsaság.

Ha öt perc, akkor legyen öt perc, de akkor pontos döntést hozzunk. (Amúgy, ha már videós döntés, akkor nem lehetne megmutatni, hogy mégis mi alapján döntöttek? Technikailag úgy érzem megoldható lenne, és jelentősen javítaná a VAR átláthatóságát.)

Nem véletlenül írtam az elején a bankrablót lelövő biztonsági őr példáját. Neki egy pillanata van dönteni, a bíróságnak akár évtizedei. A fociban ennyi idő nincs, és ha egy ítéletet ilyen sokára sikerül csak precízen meghozni, akkor az egész videóbírózás valahogy elveszti az értelmét. Oké, a szurkolók, a sportsajtó, a bárki utána napokig csámcsoghat rajta, újra és újra kikockázhatja, szóval jogos, hogy helyben jól kéne dönteni, azonban ott van a stadionban a néző, akiért az egész van, ott van két csapat, akik futballoznának, de nem, várni kell, hogy pár ember egy kamion utánfutójában ücsörögve mindenféle vonalakat húzogasson, amik nem baj, ha hepehupásak, az MLSZ majd úgyis bevédi utólag a seggüket.

Megjegyzem, ennyi erővel a támadó csapatot is lehetne támogatni, azt a döntést ugyanúgy meg lehet utólag indokolni, mint a visszafújást.


Ezt az öt perces szánalmas várakozást (és nem az ítélettel van bajom, hanem az idővel, amíg meghozták) leszámítva a meccsel egyébként nem érdemes foglalkozni: csak a szokásos, kikaptunk a kilencvenvalahányadik percben.

Éreztem előre, 0-0 lesz, és egészen a 92. percig bejönni látszott.

Valahogy legyünk végre túl ezen.



? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||