Nem nehéz észrevenni a változást. Például rájöttünk arra, hogy ha a Debrecen úgyis kiegyenlít a második félidőben, akkor a következő gólt inkább mi rúgjuk, mint ők, mert akkor van esélyünk nyerni. Illetve az sem baj, ha mindezt megpróbáljuk megtámogatni a kispadról, és nem azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk a mérkőzést követő nyilatkozatunkhoz a frappáns szöveget.
Rendben, nyilván olyan, ami korábban történt többször is, legfeljebb millióból egyszer, ahogy akkoriban nem volt beleszólás az igazolásokba, a keret is gyengébb volt, ráadásul elkapott minket télen a korona, alig edzett pár játékos, és aki igen, később abból is távoztak többen.
Kifogás mindig volt, van, lesz.
Viszont visszatekintve, most, hogy egy hónapja új, sőt, egyáltalán edzőnk van, egészen döbbenetes, mások számára, és korábban számunkra is szokványos dolgokra csodálkozunk rá újszülöttként.
Például milyen érzés úgy kimenni viszonylagos nyugalomban egy meccsre, hogy tudjuk, ha nem nyerünk, akkor nagyon nagy lesz a córesz a kiesés szempontjából. Vagy amikor ugyanúgy feljön ikszre két perc alatt a Debrecen, mint a korábbi meccseken, és bár az adott pillanatban elküldesz mindenkit a vérbe, pontosan tudod, nem akarod átélni újra a megaláztatást, valahol belül mégis érzed, ha túléljük ezt a kritikus öt-tíz percet, akkor nem lehet gond. Akkor is legfeljebb döntetlen, de ott van az a maradék fél óra, nyerünk, biztos, hogy nyerünk.
Egészen más így meccsre járni, meccsen lenni. Mostanában látjuk, hogy mitől fosztott meg minket a klubház dilettantizmusa az elmúlt két évben.
Doka megoldotta Tamást, és bár belehibázott a második debreceni gólnál egy csúnyát, hozta a mostanság a balszélről elvárható gólpasszt. Furcsa, és egészen kellemes érzés volt az a nyugalom, ami Tamás hiányát és pótlását jellemezte. Valahogy bármit csinált, mostanában Tamás nem volt az igazi, tud ő ennél jobbat is. Az viszont nem baj, hogy szükség esetén az egyik válogatott jobbhátvédünk képes lehet pótolni.
Ahogy Petkovic is kezd megérkezni a góljával és a gólpasszával. Mindkettő rögzített helyzetből alakult ki, de sebaj. Viszont Ugrai góljánál az ő posztja marad üresen, mert fennragadt valahol középen, és hét másodperc nem volt elég arra, hogy legalább a képernyőre befusson.
Machachon az első félidőben lehetett látni némi hajtást, azonban Zsótérral együtt értelmezhetetlen volt. A második félidőben pont miattuk, folyamatosan változtatni kellett a támadósor összetételén:
- 2-1-nél Machach -> Bőle || Nagy D., Zsótér, Bőle – Lukic
- 2-2-nél Zsótér -> Gale || Bőle, Nagy D., Gale – Lukic
- 3-2-nél Nagy D. -> Jónsson és Lukic -> Traoré || Jónsson, Bőle, Gale – Traoré
Vignjevic tehát végig bele tudott nyúlni a meccsben, ráadásul úgy tűnik, mindezt érdemben. Nem a kilencvenhatodik percben, egygólós égésnél, hanem menet közben, akár vezetéskor, akár iksznél, akár a végén, akár a közepén.
Egyelőre az isteni Lukettó helyét nem találni, mert hiába küzd a pocakos, tegnap csak lesgólig jutott a csúsztatásos gólpassza mellett. Érdekes, hogy ha Lukic átvesz egy labdát, akkor az ember várja a történést, mert tudja, hogy mennyire veszélyes a srác. Ezzel szemben a cseréje,
Traoré egy teljesen más karakter. Nála is várja az ember a történést, de nem tudja, hogy abból tüptüp-türürü-tüp-tüp-tü-dü lesz és Benny Hill, vagy valami értelmes. Kicsit mintha Vignjevic elképzeléséhez jobban passzolna egy benga középcsatár, mint egy ügyes, viszont nem akkora darab zsugás. (Persze, ilyenkor párunkban talán felmerül a kérdés, hogy Vignjevic vajon mire ment volna Eppellel és Balogh Norbival?)
Amúgy pedig Lovric, mert ő mindenre megoldás. Vajon mi lesz velünk, ha három-öt év múlva úgy tűnik, kezd kiöregedni a csapatból? Onnantól csak egy-egy éveket hosszabbítunk majd vele? (Szerintem most már kibekkeli amíg össze nem jön egy kispesti Maldini, és együtt nem játszik a mostanában kábé négyéves fiával, Lukával a Honvédban.)
Ja, és majdnem kihagytam Nagy Dominiket, aki egy olyan játékos, hogy képes a saját szurkolóit is (nem csak a korzón, bárhol!) irritálni a pályán mutatott viselkedésével, viszont pontosan tudjuk, hogy a túloldalon még jobban rühellik az ilyesmit, plusz Nagy Dominikban tényleg benne van az a minőség, ami képes eldönteni a javunkra egy meccset. Szóval hadd bassza csak fel az ellenfelek agyát (pláne a szurkolóikét), ha közben olyan meccseket is tud játszani, mint tegnap, amikor az átlagosnál csak egy kicsit volt jobb. De értitek, nála, és ebben a magyar bajnokságban, ezt az átlagot úgy hívjuk: különbség!
Osztályozókönyv //
címlapkép: az egyetlen fotó, amit lőttem a tegnapi meccsen, hiszen meccsen nincs telózás. ezt is csak azért csináltam, hogy elküldjem a Tanár Úrnak, aki nem volt kint a meccsen, mert épp kerek születésnapját ünnepelte egy másik országban. innen is boldogat!
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
