Mastodon

Elhunyt Török Péter

Kamaszkorunk edzője volt.

Pont egy átmeneti, forrongó világban érkezett Kispestre. A valódi nagyság évtizede már elmúlt, egy-két játékos maradt mutatóba, és ők is inkább visszatérők voltak. A rendszerváltás teremtette új feltételekhez először remekül alkalmazkodni látszó klubról fokozatosan derült ki, hogy nincs valódi tulajdonosa, hogy releváns tudás nélkül nem lehet fejest ugrani a profi futballba, hogy képtelen fenntartani az itthon sztárnak számító játékosokra alapozott működést. 1995-ben szinte az összes piacképes játékosa elhagyta, és bár sikerült közben pár jónak mondható nevet igazolni, az új keret többségét saját nevelésű fiatalok, illetve néhány légiós alkották.

1995 májusában, még a bajnokság alatt lemondott az edző, Kozma Mihály. Komora a régi harcostársat, az amúgy is Kispesten dolgozó Török Pétert nevezte ki idény végéig. Ekkor még bíztak De Vriesben, hátha lesz pénz.

Nem lett.

“Elhunyt Török Péter” bővebben

Semmi különös nem történt: mindössze lett egy edzőnk

Manapság az ilyen apróságokat is meg kell becsülni.

Az megvan, hogy amióta Vignjevic az edző, szinte elfelejtettünk hátrányban játszani? Az összes játékidőből (8*91=728) mindössze 46 percet, vagyis a teljes tömeg 6,3 százalékában futottunk csak az eredmény után.

Ellenben az is bejött, ami várható volt, hogy jóval megfontoltabb, türelmesebb focit fogunk játszani, és jóval több lesz a döntetlen, illetve a döntetlenközeli eredmény.

Vignjevicet napra két hónapja nevezték ki, és egészen elképesztő, hogy ilyen rövid idő alatt mennyi változást, és mennyi kifejezetten pozitív változást ért el a csapattal.

“Semmi különös nem történt: mindössze lett egy edzőnk” bővebben

Nem történt semmi különös, csak annyi, hogy ezúttal – nagyon helyesen – mi lőttük a következőt

Honvéd – Debrecen 4-2

Nem nehéz észrevenni a változást. Például rájöttünk arra, hogy ha a Debrecen úgyis kiegyenlít a második félidőben, akkor a következő gólt inkább mi rúgjuk, mint ők, mert akkor van esélyünk nyerni. Illetve az sem baj, ha mindezt megpróbáljuk megtámogatni a kispadról, és nem azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk a mérkőzést követő nyilatkozatunkhoz a frappáns szöveget.

Rendben, nyilván olyan, ami korábban történt többször is, legfeljebb millióból egyszer, ahogy akkoriban nem volt beleszólás az igazolásokba, a keret is gyengébb volt, ráadásul elkapott minket télen a korona, alig edzett pár játékos, és aki igen, később abból is távoztak többen.

Kifogás mindig volt, van, lesz.

“Nem történt semmi különös, csak annyi, hogy ezúttal – nagyon helyesen – mi lőttük a következőt” bővebben

A könnyednél valamivel nehezebb fejtörő a klub érmet nyert edzőiről

Többet tudsz a történelmünkről, mint Kaszás Kálmán? Egri János is csókolommal köszön neked? Magadat érzed Kispest Stephen Hawkingjának?

Most itt a lehetőség, hogy megtornáztasd kicsit az agyad! Vagy a tudásod, nekünk mindegy.

10 kőkemény kérdés, 10 válasz a klubbal valaha érmet nyert edzőkről.

“A könnyednél valamivel nehezebb fejtörő a klub érmet nyert edzőiről” bővebben

Mindeközben Marco egy elég kemény témában írta be magát a klubtörténelembe

rossi-videotonHa hinni lehet a nela.hu futballstatisztikai oldalnak, akkor Marco Rossi két hete, a Paks ellen átvette az ötödik helyet a bajnoki mérkőzéseken kispadon ülő edzőink sorában.

“Mindeközben Marco egy elég kemény témában írta be magát a klubtörténelembe” bővebben