Mastodon

Egy szemléletes példa a valóság csavargatására

Ami nincs kint a Facebookon, az annyira nem is létezik.

Premissza: a Honvéd kommunikációs stratégiájának sarokköve a Facebook. Nagyon helyesen rájöttek, hogy mivel Magyarországon élünk, és a magyarok átlagos digitális írástudásával rendelkező emberek fogyasztják a Honvéd tartalmait, így teljesen egyértelmű, hogy azt a platformot, történetesen a Facebookot kell uralni, amit a magyar átlagfogyasztó egyenlőnek gondol az internettel – és így a minket körülvevő valósággal. Innentől már csak az a kérdés, hogy milyen valóságot akarunk neki megmutatni.

Például.

Múlt héten kiment egy szöveges interjú Mendelényi társtulajdonossal, amiben az elmúlt évet, illetve részben a tulajdonosi kör kispesti szerepvállalását értékeli. A szöveges interjú, mint formátum viszonylag kicsi veszélyt hordoz, ugyanis az átlag fogyasztó eleve meg sem kattintja a hivatkozást a Facebookon, ha pedig mégis, akkor tuti nem olvassa végig, pláne nem figyelmesen. Kicsi kockázat, néhányan legfeljebb hőbörögnek, de mehet.

Természetesen volt hőbörgés – az írni-olvasni tudóknál, illetve azoknál, akik érdeklődnek iránta, és hajlandóak elgondolkodni azon, hogy mi történt a klubbal az elmúlt években, és ezzel szemben mit próbál kommunikálni.

A történethez tartozik, hogy az interjú egy leirata volt a klub klubtelevíziójába készült beszélgetésnek, illetve egész pontosan annak egy részlete. Be is harangozták a poszt végén, hogy a teljes anyagot következő szerdán láthatjuk majd a tévében, és vélhetően utána a Honvéd megszokott platformjain.

Hát nem.

Képernyőkép a Honvéd honlapjáról

Már a szöveges interjú akkora felháborodást keltett, hogy simán elfogadtuk volna, ha újravágják a videós anyagot, mielőtt kimenne adásba. Végülis volt rá egy hét. Nem ez történt, helyette inkább az elhallgatás eszközével éltek:

  • a Honvéd honlapján (honvedfc.hu) ugyan megjelent vezető anyagként, azonban a realitás az, hogy se a honlapot, se a honlap tartalmaira épülő mobilappot nem nézi a kutya se. Mármint a Facebookhoz képest. (vö.: az Átlag Magyar Ember nem fogyaszt internetet, pláne nem webkikötőket, mert jórészt azt sem tudja mi az. Ha minket, vagyis ezt az oldalt olvasod épp, akkor megnyugodhatsz, a digitális írástudásod kiemelkedőnek számít.)
  • a Honvéd mindössze a Youtube-csatornájára töltötte fel az interjú videóját, és nem a megszokott Facebookra. A döntésben nyilván közrejátszott, hogy míg a Facebookon átlagosan 2-4 ezer közötti eléréssel dolgoznak a videók, addig a Youtubeon ennek törekékével: mindössze 150-200 között. (Apró érdekesség: az MTK videói is magasabb eléréssel futnak átlagban, mint a mieink. Valószínűleg azért, mert tartalmat próbálnak gyártani, és nem egykaptafára készült, nemhogy évek, de már hetek alatt unalmassá váló hangulatvideókat, vagy mifenéket.)
  • a másik vezető anyagban (Gólok, védések – videó!) szintén találunk beágyazott videót – mindkettőt a Facebookról. Sőt, a jelenleg a címlapon található összes olyan cikkhivatkozás mögött, amiben videót találunk (40 éves a kézisek BEK-győzelme; Köszönjük!) a videó formátuma: Facebookról beágyazott, illetve Facebookra hivatkozás.
  • a honlapon megjelent, videót tartalmazó anyag egy nappal a publikálása után sem került ki ajánlóba a Facebookra, miközben a Terv szerint két, Szappanos Péterrel foglalkozó videónak is volt hely ebben az idősávban.

Kint is van az anyag, meg nincs is.

Tipikus mismásolás.

Amennyiben kíváncsi vagy a Vágatlan Értékelésre

Ha kicsit figyelmesebben követed a klub kommunikációját, akkor nem először tapasztalhattad, hogy egyes anyagok inkább nem kerülnek ki a Széles Nyilvánosság (nevezzük így a Facebook Népét) elé. Vélhetően azért, mert nem illenek bele az elmúlt években sugárzott képbe, illetve mert garantálható, hogy a visszajelzések jelentős része negatív lenne.

Ugyanitt jegyezném meg, hogy a facebookos kollega/kollegina nem egyszer bedobja a gyeplőt a lakosság közé (vö.: lejár a munkaideje), és képtelen karban tartani a Honvéd hivatalos csatornáján a sugározni kívánt látszatot.


a csakblog tartalmai közül egyedül az osztályozókönyvek kerülnek ki fixen a blog kapcsolt, viszont egyáltalán nem karbantartott, illetve magán a blogon sem hivatkozott facebook-oldalára, illetve évente(!) nagyjából négy-öt, fontosabbnak tartott kontent, és ezek is általában külön kérésre. amennyire csak lehet, nem használjuk a platformot. ha valahol mégis, akkor a twitteren és a telegramon találhattok meg minket.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||