Szombat reggel van, és kérem szépen, keserédes jókedvvel ébredek: visszakaptam a fiatalkorom, az igazi Kispestemet az elmúlt évtized szórványos kisiklásai után. Végre optimista poszt! Nem leszünk skótok a dicséretekkel!
Borzalmasan nehéz szülés volt Honvédilag ez a nyár nekem, gyakorlatilag 3 hónapja azon szenvedek, igazából már a tavalyi ótvaros szezonvégbe mélyen visszanyúlva, hogy kell-e ez nekem.
Megfogadtam, hogyha kiesünk és megtisztulunk 10%-ban (többre úgyse futja), akkor kijárok, különben nem. Nem estünk ki (sajnos).
Utána megfogadtam, hogyha jönnek értelmes változások nyáron, akkor kijárok, különben nem. Jött egy 12 éves skót klubigazgató és hozta a 13 éves edzőt, akinek volt egy moraleses nézhetetlenfocis, ámde eredményes idénye a Dundee-nál, előtte pedig X db fékezett habzású a skót nyolcad- és kilencedligákban (?). Tesóm ekkor közölte, agyő, ő most szabira megy, marad a TV (30 év után), majd szóljak, ha javul a helyzet.
Erre megfogadtam, hogyha az atomizálódó szurkolói közeg mutat újjászületési jeleket, akkor kijárok, különben nem. Én hol kiégve ventilláltam a többieknek élőszóban, hol nagyritkán itt a blogon posztban vagy kommentben, hogy Lukics avatarú lánglelkű szurkerek fröcsögjék vissza, hogy ecetmanus vagyok. A Győr elleni edzőmeccsen a 60. perces jogos kurvagyengénél a táborvezetők felhorgadnak hogy ne legyünk már türelmetlenek, na ekkor kellett volna venni a kalapom. És erre mégis itt vagyok.
Három lehetőség maradt erre az évre. Egy: „tiszta szívvel szúúúúrkolunk, ha esik ha fúúúj”. Hátha bejön ez a Tamkurcz, van rá végül is 1% esély, az örök optimisták szerint gondolom van az 60 is. Kettő: Kijárni továbbra is, de felvenni a sötét Komora, Koncz, Pini érák és mélypontibb Hemypapós szakaszok magatartását, tele szájjal röhögve ezen a foson, amit Kispest címen prezentálnak nekünk, és magunkon, amiért erre még kijárunk: úgy kevésbé fáj az egész. Három: leszarni, és tényleg elmaradni.
A harmadik fele hajlottam az elmúlt hat hétben, de Fanta forgatókönyve meggyőzött: nem azért a hobbim a Honvéd, hogy amikor einstandolná az életérzést is egy gyökértelen vezetés és a hőzöngő drukkereink egy része, akkor én takarodjak el. Aztán a második felé hajlottam, de jött Ábelbébi úr, aki 2 hete Tamkurcz lázban ég, mit ég, fertezik, rezeg, extázisban él meg egy kilt-apoteózist, chaten és élőszóban harsogva a „Tam ya are dö dzsíniusz lad” c. új versikéjét, akár sör behatása nélkül is, és ez a szent rajongás elhitette velem is, hogy az az 1% lehet, hogy 2%. Úgyhogy tegnap összeszorított foggal mégis elindultam a Gurcsi felé 6 órakor, becsatlakozni a srácokhoz egy sörre, majd irány a lélektelen új aréna.
A lelátóra kiérve igyekeztem pozitív lenni én is, két fiatal a kezdőben, ha ezért az árért penderíttetett ki Geri és Boti, azt félszívvel még el is fogadgatom (persze nem, de menjünk tovább). Szóval Szabó Alex és Bocskay is kezd, meg az érthetetlen izlandi – de ne fröcsögjek rögtön, nincs más, persze hogy kezd. Hátul még a hisztis modellfiú távoztával a mindig-de-mindig-bevethető vészmegoldás Ivan katapultál a kezdőtizenegybe, és az új várdai albán ász (ő még elég tompa volt tegnap, 2 komoly hibával, de lehet, hogy jó lesz, tavaly magabiztos volt Záhony alsón). Zsótér a csapat hol Totti-, hol Pirlo-pozíciós közepe – itt igencsak nagyot nyelek, hiszen az álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér, ha a csapatod agya a futógép-ámde-nem-egy-stratéga Doniczukk. Mindegy, nézzük. Elöl pedig a pohos, no meg a magát a katari VB-re vizionáló Ennin.
A Zete kapcsán a flúgos Monizban bízok csupán, a fazon, akit Rossi rendre lemeccselt nyomorékabb kerettel, és aki salzburgi bajnoki cím és Fradival Újpest-verések után bemondja a Milan elleni sörmeccsre, hogy élete 6:3-ma. „Imádom”, hogy a klasszikust idézzem. Benne, és Tamkurczban, akinek Ábelbébi már az 5. percre elénekel egy egész Tam-ciklust, amit a héten írt, sőt, büszkén mutatja, hogy azért érkezett szürke, nyakig begombolt piképólóban a meccsre, hogy ezzel tisztelegjen a derék Tamkurcz előtt, aki a Győr ellen is így feszített, mindegyikünk pikében vagy amúgy, csak Gyurin és rajtam feszül 1-1 Bernard-os és DT-s fekete póló, hogy rohadjunk meg, de végül kijön a kispadhoz a Tamkurcz és fekete pólóban van ezúttal, mégis én lettem a ruhaepigon.
„Nyugi Atti: Tam, a dzsíniüsz lad kurva jó lesz, egy skót Morales, mocskosundorítón fogunk játszani, de nem kapunk gólt, 1-0, 0-0-s sormintával irány a dobogó” – hörgi Ábel boldogan, én meg elhiszem, tényleg, én is mindig csak pesszimiskáskodok, aztán anno Rossi és Morales is sikeres volt, pedig mindkettőtől fáztam. Lássuk.
Nos az első félidő mintha Ábelt igazolná. Tényleg mocskosundorítón (nem) játszunk, a csapat előre semmilyen, de legalább hátul stabil, tördeljük a Zete szándékait, Lovrics egy hős, Szappanos eleinte Kemenesezgetve nyugizik, aztán összekapja magát és véd egy óriásit. Elöl semmi, Ennin duplanulla, a tavaly sokak szerint „új Lanza” topolyai pohos hangulatember pedig küzd a hőséggel és kilóival. Zsótér nagyot melózik, de a karmesteri pálca, ahogy várható volt, sok. Mindenesetre úgy mehetünk szünetre, hogy megvettem Ábel forgatókönyvét: a Tamkurcz tényleg dzsíniösz led lesz, hisz egy nyáron elcseszett kerettel, fiatalok beépítésével mit várunk, meleg hógolyót? Nem, viszont eddig szépen helytállunk. (Otthon, egy Zete ellen???-suttogja a fülembe a vállamon ülő hegyiiván krampusz, de egyelőre csöndben maradok).
Második félidő, álmoskás iram megy tovább, aztán megdől az ábeli elmélet, összehozunk a Zetének egy tavalyi védelmi baszakodós gólt, 0:1, és onnantól vége a dalnak. Igaz, becseréli még a Tamkurcz Kocsis Dominiket, aki tényleg szélvész, Fanta nem hazudott, és két elfutása alatt többet tesz, mint Katar leendő kanadai VB-gólkirálya vagy a potrohos topolyai az egész meccsen. Ennek TÉNYLEG örülök, az üres többi szenvedésnek, főleg, amit Ennin vagy az izlandi bubukin (esetleg a becserélt Plakuscsenko, aki 20 perc alatt ha kétszer ér labdába, abból egy biztonsági hátrahidipatrikozás, egy valagbarúgott labda az ellenfélnek kulcsszituban) összehoznak a jobboldalon, annak nagyon nem. A végén már szerencsétlen Lovresz tör előre, próbál szervezni (!), maxiriszpekt, őt nyugdíjazná szurkolóink jó része 6 éve folyamatosan, és még mindig ő áll legbiztosabban a vártán. Ja, lehet, neki jelent már valamit a Kispest. Nem tudom.
Végül hármas sípszó, döbbent csend, majd a szurkerek egy része öblös buziegerszeggel vigasztalja magát (sovány öröm). Ekkor hatalmas ováció hullámzik át a 4000-resre kiírt, ám inkább 2500-as „tömegen”: egy félmeztelen, rövidgatyás fella (elsőre azt hittem, kajakra, hogy Docherty, és meg sem lepett volna, itt tartunk) ugrik be a pályára és fut tiszteletköröket. Szeku, steward sehol, hát elfut a zalai táborig, majd vissza. Semmi reakció még mindig, Tamkurcz a köré gyűlt játékosok között sóhajtozik az esettől 50 méterre, így hősünk lenyom két tigrisbukfencet a kezdőkörben (elementáris hangorkán a lelátón), majd visszaindul sétálva (!) a Tábor felé, mire végre egy szekut ráindítanak a szembeoldalról. A helyiérdekű performanszművész épp magát tapsoltatja a Kanyarral, mikor a „százasdagi” jellegű szeku czukk beéri, mire meglepődésében a szabálysértő tesz egy sasszé lépést, ez a testcsel pont elegendő a testalkatra Lukics bátyjának tűnő biztonsági úrnak, hogy összerogyjon, mint Steiner 1983 őszén Törőcsik mellett, hogy szomorúan aktuális hasonlattal éljek. A berohanó srác felsegíti a hegyomlás szekut, egymást támogatva mennek le. Standing ovation, ezért érdemes volt kijönni. (5 éve ugyanezt a mondatot Lanza mezőkövesdi gólpassza után írtam le, változnak az idők).
A lefújás előtt fél percig szórványos kurvagyenge, majd a Tábor vidáman elcsorog a Grundra szomjat oltani. A csapat kimegy megtapsolni a kanyart, Tamkurcz szomorú-átszellemült arccal megy velük, tapsol ő is, olyan szemekkel és arccal, mint én bármikor egy jól sikerült Paradise Lost után Nick Holmes és Greg MacIntosh felé, hát, skótunk és a csapat nem aratnak osztatlan sikert, újabb halovány kurvagyengék szállnak, egy-egy takaroggyal spékelve. Ekkor valamit rosszul fordíthatnak Alex Segovia sporttudományos büfémunkatársnak (vagy a Csodaturmixnak, nem tudom melyikük az ősz lobonc) a Tamkurcz mellett, ugyanis ő még átszellemültebben kezd tapsolni, az alacsonyan szálló “baszódjatokmeg”-ek közt. Csodás képek. Mégis érdemes volt bérletet venni, kurva jó idény lesz ez.
Kurva jó, bizony. Valamit csak visszahoztak Mendelényi babáék nekünk a régi Honvéd-életérzésből. Már a címer mizériát is megértem végre. Ezért kellett mindez, az ismerős régi nihil visszahozataláért, amihez valóban a régi külsőségek illenek. Nem kell itt dobogóról álmodozni, Láncfém-kaliberekre vadászni, tökéletes egységben álló szurkolótábort alkotni: gyerünk vissza a kilencvenesek végére, a kétezresek elejére, kókler légiósokkal, MDF-piacról jóárasított edzővel, pályára rohanó szurkolókkal, röhelyes jelenetekkel (komolyan, már csak a csapolt Mister házisör hiányzik a fogai közt kurvaanyázó, izzadságcseppet az orrán egyensúlyozó csapolóbácsival). Igaz, hogy mindezt 100-szoros büdzsével prezentálják, de a szándék tiszta. És végre a sokat hiányolt klubethosz-építési koncepciót is látom: akarsz egy kurva jót röhögni magadon és a klubod nyomorúságán? Gyere Kispestre. Gerinc nélküli, minden évben újonnan összelapátolt keretre vágysz, Tangarákkal, Alfie Lacalle-okkal? Nagy Laci elhozza minden évben neked őket! Nem mondom, a 2006-08, 2012-13 és 2016-18 időszakok azért jobbak voltak, amikor tényleg szurkolni és izgulni lehetett, de ne sírjak állandóan: díjazzuk, hogy a jelen vezetés visszahozza a tinikorunkat. 2022-23, kacagásra fel!
Szomorú utóirat, hogy este 11-kor Ábel úr azt pötyögte be a közös Kispest-csetünkbe, hogy “Tam iz ánforcsunetli not a dzsíniösz lad”, és lehet, hogy mégis a két héttel ezelőtti félelmünk az igaz, miszerint Tam legfeljebb kabalafigura volt a Dundee-nél, csak tódított a CV-ben? Na ezek azok a nemtelen vádak, amikre csak annyit tudok mondani: több hitet, kollega! Több hitet!