Mastodon

Minden azon múlik, hogy Domingues meddig, és Kocsis Dominik mikor, miközben Lukic mostanában hozza az állandóságot

Azt nem is merjük remélni, hogy egyszerre működjenek.

Lement két teljes kör a bajnokságból, itt az ideje, hogy kicsit ránézzünk a játékoskeretre.

Tavasszal egyértelművé tette Klafuric mester, hogy 3-4-3-as (5-2-3-as, 5-4-1-es, mindegy) felállásban gondolkodik, mert amikor körbenézett az öltözőben szinte csak szélsőket és belsővédőket látott. Ebből lett hétvégére Samperio úgy jobbhátvéd, hogy vele együtt négy szélsőnk volt fent a pályán. Helyet kell neki csinálni. A padon közben Átrok, Benczenleitner, Doka, Ennin, Jonsson és a téli edzőmeccseken balhátvédet/szélsőt is játszó Eördögh. Nem sok variációs lehetőség, pláne, ha azt nézed, hogy középre Mitrovic, Plakushchenko, a tartósan sérült Zsótér, Gomis és a most visszatért Bocskay maradt, valamint a pofátlanul fiatal Keresztes Noel.

Ebből kell kihozni a legtöbbet. Lássuk, mit sikerült.

(Az adatok ömlesztettek, tartalmazzák Courts 12 meccsét, Klafuric 4 őszi és 6 tavaszi meccsét is.)


Bővített kanadai tábla

gólnPGgpK11g+gpg+gp+K11
Lukic10641414
Domingues442167
Samperio4344
Prenga3333
Ennin22133
Jonsson11122
Kerezsi11112
Bocskay222
Doka222
Plakushchenko222
Zsótér222
Tamás1112
Cirkovic111
összesen2520183
nPG: nem tizenegyesből szerzett gól; gp: gólpassz; K11: kiharcolt tizenegyes

A nyers számok általában érdekesek, azonban előfordulhat, hogy ha kicsit megkapargatjuk, akkor némileg más képet kapunk.

Amire most nem térünk ki, csak pár szóban: nagyon kevesen rúgnak gólt a csapatból. A középpályánk gólképtelen, és a támadósorban is találunk pont nélküli játékost. Mutatom játszott 90 percek szerint: (az összes játékperc osztva 90-el, vagyis ennyi teljes meccsnyi időt töltött pályán a játékos; a belsővédőket nem listáztam)

  1. Tamás – 15,59 – 1 gólpassz, 1 kiharcolt tizenegyes
  2. Mitrovic – 14,89 – semmi
  3. Doka – 13,43 – 2 gólpassz
  4. Zsótér – 13,30 – 2 gólpassz
  5. Bocskay – 12,99 – 2 gólpassz
  6. Kocsis Dominik – 11,76 – semmi
  7. Gomis – 11,31 – semmi

Visszatérve a bővített kanadai táblára, ha megnézzük a gólszerzőinket abban a sorrendben, hogy mennyi pályán töltött percenként lőttek egy gólt, akkor a következő listát kapjuk:

  1. Lukic 146 perc
  2. Domingues 158 perc
  3. Samperio 242 perc
  4. Kerezsi 287 perc (1 gól, nem releváns)
  5. Ennin 433 perc
  6. Prenga 572 perc
  7. Jonsson 815 perc (1 gól, nem releváns)

Viszont ha elhagyjuk a tizenegyesből lőtt gólokat, akkor máris más képet kapunk:

  1. Domingues 158 perc
  2. Lukic 243 perc
  3. Kerezsi 287 perc (1 gól, nem releváns)
  4. Samperio 324 perc
  5. Ennin 433 perc
  6. Prenga 572 perc
  7. Jonsson 815 perc (1 gól, nem releváns)

Vagy kicsit tovább haladva a percek és a gólok vonalán, a következő lista azt mutatja, hogy ha a játékos a pályán volt, akkor hány percenként lőtt gólt a Honvéd: (csak azok a játékosok, akik legalább a meccsek felén pályára léptek, és legalább 600 percet játszottak)

  1. Domingues 42 perc
  2. Tamás 67 perc
  3. Gomis 68 perc
  4. Jonsson 68 perc
  5. Samperio 69 perc
  6. Szappanos 74 perc
  7. Prenga 78 perc
  8. Capan 80 perc
  9. Lukic 81 perc
  10. Mitrovic 84 perc
  11. Szabó Alex 84 perc
  12. Zsótér 86 perc
  13. Ennin 87 perc
  14. Cirkovic 87 perc
  15. Doka 93 perc
  16. Bocskay 106 perc
  17. Kocsis Dominik 118 perc

És ugyanez kapott góllal, ahol a minél kisebb érték a rosszabb:

  1. Samperio 75 perc
  2. Jonsson 74 perc
  3. Szabó Alex 70 perc
  4. Bocskay 65 perc
  5. Capan 65 perc
  6. Lukic 63 perc
  7. Domingues 63 perc
  8. Tamás 54 perc
  9. Mitrovic 54 perc
  10. Doka 53 perc
  11. Cirkovic 52 perc
  12. Szappanos 52 perc
  13. Prenga 49 perc
  14. Kocsis Dominik 48 perc
  15. Ennin 48 perc
  16. Gomis 46 perc
  17. Zsótér 44 perc

Ennyiből ugyan nem számolható ki, de van egy olyan kedvenc mutatónk, hogy gólkülönbség per perc, vagyis, hogy a játékos jelenléte pozitív, vagy negatív hatással van hosszabb távon az eredményességünkre.

Például ha Kabangu játszott 800 percet, ez alatt lőttünk 10 és kaptunk 8 gólt, akkor Kabangu gólkülönbsége plusz 2, tehát 400 percenként (800/2) plusz egy gólt jelent a jelenléte.

  1. Domingues 126 – vagyis nagyjából másfél meccsenként +1 gólkülönbséget hoz
  2. Jonsson 815
  3. Samperio 971
  4. Szabó Alex -420 – vagyis négy és fél meccsenként -1 gólkülönbséget hoz
  5. Capan -335
  6. Lukic -291
  7. Tamás -280
  8. Bocskay -167
  9. Szappanos -165
  10. Mitrovic -149
  11. Gomis -145
  12. Prenga -132
  13. Cirkovic -130
  14. Doka -121
  15. Ennin -108
  16. Zsótér -92
  17. Kocsis Dominik -81 – vagyis kevesebb, mint egy meccs elég neki a -1-hez.

Az abszolút nyerőember: Domingues

Jelenleg messze-messze Domingues az a játékos, aki a legpozitívabb hatással van a csapat eredményességére, és érdekes módon, a másik szélső, Kocsis Dominik a legnegatívabb.

Külön érdekesség Jonsson, aki egyike annak a mindössze három játékosnak, akivel pozitív a pályán a gólkülönbségünk. Jonsson a 22 meccsből 9,06 meccsnyi időt töltött a pályán (41,2%), miközben a 25 rúgott gólunkból 12-nél (48%), és a 36 kapott gólunkból csak 11-nél (30,6%) volt a pályán. Mindez azt jelenti, hogy a játékpercei idején több gól lövünk és jóval kevesebbet kapunk, mint általában.

Ugyanez a mutató Kocsis Dominiknél: 11,76 meccsidő (53,5%), 9 lőtt gól (36%) és 22 kapott gól (61,1%). Vagyis iszonyatosan alulmúlja gólszámban a csapat magát, ha Dominik a pályán van.

További nagyobb eltérések:

  • Prenga: 87% meccsidő, 88% lőtt gól, 97% kapott gól
  • Lukic: 71% meccsidő, 84% lőtt gól, 72% kapott gól
  • Zsótér: 60% meccsidő, 56% lőtt gól, 75% kapott gól
  • Bocskay: 59% meccsidő, 44% lőtt gól, 50% kapott gól
  • Kocsis Dominik: 53% meccsidő, 36% lőtt gól, 61% kapott gól
  • Samperio: 49% meccsidő, 56% lőtt gól, 36% kapott gól
  • Domingues: 32% meccsidő, 60% lőtt gól, 28% kapott gól

Olvasva: miközben Domingues csak az összes perc harmadán játszott, addig a lőtt góljainkból közel dupla ekkora mértékben vette ki a részét.


A Kocsis-anomália

A grafikon két tengelye: akadémisták összes játékperce egy meccsen (függőleges), légiósok játékpercei (vízszintes). A pontok azt jelentik, hogy az adott meccsen mennyi akadémiai és mennyi légiós játékperc volt, valamint:

  • sárga: győztes meccs,
  • zöld: döntetlen,
  • kék: vereség.

A grafikont kétszer két részre osztottuk:

  • függőleges vonaltól jobbra és balra található a 11 legtöbb és a 11 legkevesebb légiós játékperc.
  • a vízszintes vonaltól felfelé és lefelé a 11 legtöbb és a 11 legkevesebb akadémiai játékperc.

Ami megfigyelhető:

  • vonal fölött (több akadémista perc): 4 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, 15 pont
  • vonal alatt (kevesebb akadémista perc): 1 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség, 7 pont
  • vonaltól jobbra (több légiós perc): 1 győzelem, 5 döntetlen, 5 vereség, 8 pont
  • vonaltól balra (kevesebb légiós perc): 4 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség, 14 pont

Még nyomasztóbb a kép, ha csak a bal felső, tehát a több akadémista- és kevesebb légiósperc negyedet nézzük: 4 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség: 14 pont, azaz 1,55-ös pontátlag. Utóbbi 22 forduló alapján 34 pontot jelentene – harmadik helyet a 36 pontos Kecskemét és a 32 pontos Kisvárda között.

És ha ennyi nem elég a nyomasztásból, akkor a jobb alsó negyed adatai: 1 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, 0,78-as pontátlag, 22 fordulóra vetítve 17 pont – és sima kiesés a Vasas mögött.

Kocsis-anomáliának pedig azért nevezzük, mert ha összevetjük a pontátlagot az akadémista játékpercek sorrendjével (perc, meccsidő), akkor azt kapjuk, hogy a nullás kanadai Kocsis játszotta a második legtöbbet – és mégis működik az eredményesség (egyedül a zalaegerszegi győzelemnél nem töltött legalább egy félidőt a pályán Kocsis):

  1. Bocskay – 1169 perc, 12,99 perc/90
  2. Kocsis Dominik – 1058, 11,76
  3. Szabó Alex – 839, 9,32
  4. Kerezsi – 287, 3,19
  5. Dúzs – 180, 2
  6. Benczenleitner – 154, 1,71
  7. Keresztes – 81, 0,9
  8. Átrok – 54, 0,6
  9. Krajcsovics – 12, 0,13
  10. Pukhtieiev – 8, 0,09

Jól látható, hogy az akadémisták összesen 39,5 meccsnyi időt töltöttek a pályán a lehetséges 242-ből (16,3%), és ennek is nagy részét három játékos, a hatásuk mégsem elhanyagolható az eredményességre. És mindezt úgy, hogy egyedül Kerezsi tud felmutatni egy gólt és egy kiharcolt tizenegyest, valamint Bocskay két gólpasszt.


Courts vs Klafuric

A poszt elejéről ismert bővített kanadai tábla összpontszámai edzők szerint ott, ahol van halvány értelme: (Courts 12, Klafuric 10 meccs)

  • Lukic // Courts 6, Klafuric 8 (a 6 tavaszi meccsünkön 5-ön pontot ért el)
  • Domingues // Courts 1, Klafuric 5 (6 tavasziból 3-on)
  • Samperio // Courts 4, Klafuric 0
  • Ennin // szinte eltűnt Klafuricnál
  • Plakushchenko // még kiegészítőbb ember lett, mint volt
  • Jonsson // a korábbi 12-13. játékos kiszorult a csapatból
  • összesen // Courts 21 (1,75 esemény/meccs), Klafuric 22 (2,2 esemény/meccs)

Pontátlag

Még egy utolsót a végére, és nem fárasztalak tovább titeket. Pontátlag, vagyis megnéztük, hogy azokon a meccseken, ahol egy játékos legalább 30 percet a pályán volt, a játékos játékpercei alatt mi volt az állás, és ezek a alapján milyen átlagot hoz. Például ha Kabangut 2-1-nél lecserélik, és a vége 2-3, akkor a csapat ugyan 0 pont, azonban Kabangu 3. (Azok a játékosok, akiknek legalább 10 értékelhető meccse van.)

  1. (játékon kívül) Domingues 1,88 (8 meccs)
  2. Lukic 1,33 (18)
  3. Jonsson 1,33 (12)
  4. Szabó Alex 1,2 (10)
  5. Bocskay 1,13 (15)
  6. Tamás 1,12 (17)
  7. Samperio 1,09 (11)
  8. Ennin 1,08 (12)
  9. Kocsis Dominik 1,06 (16)
  10. Honvéd 1 (22)
  11. Gomis 1 (13)
  12. Capan 1 (12)
  13. Mitrovic 0,94 (17)
  14. Cirkovic 0,92 (13)
  15. Szappanos 0,88 (17)
  16. Doka 0,87 (15)
  17. Zsótér 0,86 (14)
  18. Prenga 0,84 (19)

Igen, a játszó akadémisták kivétel nélkül a vonal, vagyis a Honvéd éves teljesítménye fölött találhatók. Amúgy pedig, ha Dominguesen múlna, akkor 41 ponttal (1,88 x 22) kényelmesen a második helyen állnánk, és arról beszélgetnénk, hogy mennyi sansz van behozni a Fradti. Hátra egyáltalán nem nézelődnénk.


címlapkép: Domingues a Debrecen elleni hazai meccsen. fotó: honvedfc.hu/Balogh Dávid

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||