Amikor számszakilag átnéztük a kiesés kérdését, akkor egyáltalán nem vettük figyelembe, hogy az egyes csapatoknak célja és aktuális állapota is lehet.
Baromira nem mindegy mondjuk, hogy a kiesés ellen mész, vagy a dobogóért, esetleg a minimumprogram teljesítve, és valódi, értelmes célod nem maradt az idényre.
Csapatonként valahogy így néz ki:
ZTE // megnyerte a kupát, és a 31. forduló után fixen bentmaradt. Utazik Videotonba, majd játszik otthon a Pakssal. Az egyetlen célja a felsőház, esetében a legfeljebb elérhető hatodik hely lehet, ha ez célnak tekinthető egyáltalán. Számunkra a Videoton elleni meccse a fontos.
Felcsút // egy ponttal van lemaradva a dobogótól – és a Pakstól. Mivel pont Pakson játszanak a következő fordulóban, egy vereség esetén az utolsó meccsükön legfeljebb a negyedik helyért mehetnek. Vajon az mekkora motiváció? Cél: dobogó. Számunkra mindkét meccsük fontos, mert Pakson az dőlhet el, hogy mennyire vesznek komolyan minket a végén.
Vasas // miután kiestek, még mennek Kisvárdára, és fogadják a Videotont. Közben volt egy állománygyűlés a klubnál, ahol komoly fizetéscsökkenést jelentettek be, valamint valami olyasmit, hogy ha nem sikerül kellő számú játékossal megegyezni, az a (foci)klub megszűnését jelentheti. Kérdés, milyen állapotban lesznek így a játékosaik a következő két meccsen, mert ha maradnának, akkor azt jóval kevesebbért tehetik, viszont ha mennek, akkor bedőlhet az egyesület? Vajon hányan fognak hajtani, vagy egyáltalán pályára lépni a Videoton ellen az utolsó fordulóban? És például a rakat exkispesti játékosuk mennyire fog hajtani az érdekünkben?
Mezőkövesd // matematikailag ugyan még kieshetnek, azonban ha a Videoton nem nyer a ZTE ellen, akkor a tévé előtt lenne meg a bentmaradás. Kispesten a Videoton-ZTE másnapján játszanak, az utolsó fordulóban pedig a Fradit fogadják. Mivel csak akkor eshetnek ki, ha a Videoton és a Honvéd is kétszer győz, miközben ők legfeljebb egy pontot szereznek, és mivel erre elég halvány az esély, a céljuk igazából értelmezhetetlen, az állapotuk viszont igen: megvan a bentmaradás és a nyugalom. Pláne, ha a ZTE pontot szerez Videotonban. Nekünk viszont nem mindegy, hogy milyen Kövesd érkezik a Bozsikba, mert az a legvalószínűbb, hogy kell ellenük a három pont.
Videoton // nagyon kevés eset kivételével két győzelemre lesz szükségük a bentmaradáshoz. Előbb a valódi cél nélkül maradó Zetével játszanak otthon úgy, hogy Fehérvárott meglepően jó a mérlegük (1,67 ppm az idegenbeli 0,38-cal szemben), majd utaznak a Vasashoz. Cél: bentmaradás.
Honvéd // Ha egy kis mázlink van, akkor vasárnap úgy léphetünk pályára a Kövesd ellen, hogy a Kövesd már matematikailag sem eshet ki, és ebben az esetben egy győzelemmel végleg eldönthetnénk a kérdést. Cél: bentmaradás.
Táblázatosan:
cél | állapot | |
---|---|---|
Felcsút | dobogó | amíg elérhető a dobogó, valószínűleg hajtanak |
Honvéd | bentmaradás | elméletileg saját kézben a döntés; hármas veretlenségi sorozat; mindkét meccsen várhatóan komoly szurkolói támogatás |
Mezőkövesd | gyakorlatilag nincs | felszabadult, bentmaradt |
Vasas | nem értelmezhető | teljes káosz |
Videoton | bentmaradás | mások eredményeitől is függnek; az új edzővel 8 meccsen 1 győzelem |
ZTE | felsőház | felszabadult, bentmaradt |
Nehéz elképzelni, hogy
ha nem dől el a 32. fordulóban a kiesés, akkor a Videoton ne nyerjen a Fáyban. Mindez erősen leszűkíti a lehetőségeket a mi nézőpontunkból:
(A táblázatot úgy kell olvasni, hogy az oszlopokban a Honvéd-Mezőkövesd lehetséges kimenetelei, sorokban a Videoton-ZTE lehetséges kimenetelei, és a cellákban az, hogy a 33. fordulóban mi szükséges a bentmaradásunkhoz. Például: ha a Honvéd döntetlen, és a ZTE nyer Fehérvárott, akkor a döntetlen oszlop és a ZTE sor találkozása adja az elvárást: nem szabad kikapni Felcsúton.)
32. forduló | Honvéd | döntetlen | Mezőkövesd |
---|---|---|---|
Videoton | nyerni kell Felcsúton | kiestünk* | kiestünk |
döntetlen | bentmaradtunk | nyerni kell Felcsúton | nyerni kell Felcsúton |
ZTE | bentmaradtunk | nem szabad kikapni Felcsúton | nyerni kell Felcsúton |
Azt gondolom, hogy valójában ez az egyetlen eset, amit vizsgálni érdemes, és ebből az jön ki, hogy Felcsúton valószínűleg nyernünk kell, és előfordulhat, hogy az is kevés lesz.
Összefonódások, amik
konteókra adhatnak okot, azonban inkább az őrültség kategóriáját súrolják.
- Állítólag Végh Gábor, a ZTE tulajdonosa Honvéd-drukker, és a cége, a Pharos’95 többször is előkerült pletykákban, mint új tulajdonos Kispesten. Miért lenne jó neki, ha kiesne a Honvéd?
- Sallói, a ZTE sportigazgatója korábban a Videotonnál volt hasonló poszton. Az biztos, hogy bármi történik, a Videotonnál nyáron komoly változások lesznek. Vajon egy leadott győzelem érhet árengedményt egy-egy kinézett játékos esetében?
- Felcsút-Kispest az utolsó fordulóban. Tavaly is leadták a pontot, hogy bentmaradjunk, idén miért ne tennék? Vajon a külügyminiszter úr és a miniszterelnök úr milyen viszonyban van? Beleférne a barárságukba egy ekkora sportszerűtlenség? (Egyébként ilyenkor mi a folyamat? Valaki odatelefonálna Tóth Balázs sportigazgatónak, aki elbeszélgetne Hornyák edzővel, hogy Figyu, te, Zsolesz, lenne itt egy kérés fentről: nem kéne annyira megfeszülni. Ilyenkor Hornyák megbeszélné pár játékossal, vagy milyen úton megy tovább az infó? Ugye, mennyire blődliség?)
- Szijjártó Pétert semmiképp se hagyjuk ki, mint önálló szereplőt. Már az se biztos, hogy Dzsudzsák nem az ő kérésére sárgázta ki magát pont a Honvéd előtt. (Szerintem egyébként azért Szijjártót tette Orbán külügyminiszternek, mert ha annyi ideje lenne a Honvédra, mint Kubatovnak a Fradira, akkor, lévén jóval tehetségesebb ember, sorra nyernénk a bajnokságokat. Mennyire pitiáner figura, ez az Orbán!!!)
- „Úgysem engedik kiesni a Videotont” – tényleg?
- „Tudatosan megyünk az NB II-be, mert a tulajok szabadulnának a klubtól.” Jogos, bárki szívesebben venne másodosztályú egyesületet, és tenne bele jóval több pénzt, mint amit az NB I-ben kellene a központi támogatások mellett.
A kedvencem amúgy egy Facebookon talált beszélgetés volt, ahol a szerző gondosan figyelt arra, semmiképp se sérüljön a világképe, és az annak ellentmondó jelenségeket is megideologizálta. Idézem:
Béla: Hétvégén érdemes lesz megtenni a Vidi győzelmét!!!
Tamás válasza: A Felcsút elleni meccsre is ezt mondták a jól értesültek…
ismét Béla: Mivel a Paks bundázott, nem merték a Vidi meccsét is!!! Most viszont majd lehet!!!
Zseniális.
Tehát egy fordulóba csak egy bundameccs fér bele, és a többit már nem merik az ők (akikről nem derül ki, hogy pontosan kicsodák). Ebben a fordulóban tehát a Videoton-ZTE lesz fix hazai, mégpedig bundával.
Ebben a pillanatban zárom be az internetet, és veszek egy mély levegőt.
Mint KTE-drukker szólok hozzátok. Láttuk, hogy nem ment egész évben a csapatnak, jó, ne verjük meg a Honvédot, elég a két X. Aztán oda-vissza vertük a Viktorodont, Vasas ellen 7 pont, hogy legyen esélyetek. Mikor még ekkor is bénáztatok, egye-bassza, adjuk oda a 3 pontot május elején, majd a Fradit lesimázzuk, oszt EKL. SZÓVAL, B +, NYERJETEK! (hogy értsétek a stratégiát: ha kiszop a Vidi, akkor Schön, Dárdai, Nego, Fiola megy a másodosztályba, mert annyit keresnek, hogy nem tudják a többiek őket megfizetni. Így viszont lehetőség nyílik Zeke, Szuho, Banó előtt a válogatottban, mert Rossi másodosztályból nem hív be senkit.
Azért én emlékszek a korábbi évekből látványos feltámadásokra….emlékszünk, hogy pl. pár éve a Vasas úgy maradtunk benn, hogy a Vasas a német edzővel (Oenning) feltámadt és sorra győzte le az ellenfeleit? Vagy tavaly az MTK annyira szar volt, hogy az utolsó fordulókban sorra szerezte a bravúr győzelmeket. Szóval egy ilyen szituba simán belefér, hogy a Vidi megtáltosodik. Sőt ebbe a sztoriba az is simán belefér, hogy a Mezőkövesd kifocizta magát a Paks ellen és ellenünk már nem lesz olyan vérmes.
Amiben én nagyon bízom:
– Pakson Varga Barnabás nem felejtett el focizni és gólllal/gólokkal búcsúzik a hazai pályától
– Mezőkövesdnek volt egy egymeccses feltámadása és a Kispesti teltház megroppantja őket
– a ZTE lehozza egy X-re a Vidi meccset
– a Fradi tarcsi lehetőséget lát abban, hogy bizonyítson Csercseszovnak, Lisztes a BL keretbe akarja magát focizni.
– illetve a Vasas kispesti különítménye magával rántja a Vidit a másodosztályba….
Így van, „városunk számotokra bevehetetlen erőd” :D Ha előző nap feljönnek már pestre a kövesdiek, akkor éjszaka kimegyünk a szállodájuk elé petárdákkal, tűzijátékkal. Másnap meg pokoli hangulatban lépni sem mernek majd a Bozsikban :D
Ezek közül, viccen kívül, az utolsóra én is gondoltam. A mi fiaink, rántsák magukkal szépen a sötétváriakat.
Ha en Pesti lennek benne lennek siman. De ezert azer nem utazok fel Kaposvarrol ;( De ameccsen 3 kihagyas utan ujra ott leszek csaladostul ;) ha minden jol megy
Ha en Pesti lennek benne lennek siman. De ezert azer nem utazok fel Kaposvarrol ;( De ameccsen 3 kihagyas utan ujra ott leszek csaladostul ;) ha minden jol megy
Álmodj királylány…úúúáááúúú….az is álom volt, hogy ééééltééééél
de váljon valóra az álmod!
Szerintem a Kövesd még egyáltalán nem lélegezhetett fel. Próbáljunk meg kicsit az ő fejükkel gondolkodni (a miénkkel már fájdalmas :)). Ha én kövesdi lennék, azért még nem teljesen hagynék fel a parával. Matematikailag még 2 csapat meg tudja őket előzni, amivel kiesnének: Vidi és Honvéd. Ráadásul nem kellene hozzá olyan hű de nagy csavar, könnyebben előfordulhat, mint gondolnánk.
Abból indulnék ki, hogy a Vidi nagyon könnyen győzhet kétszer, persze nem a számok, hanem az ellenfeleik alapján, tehát úgy számolnék (a valóságban is úgy számolok), hogy Vidi: 2 győzelem.
A Kövesdnek 2 pont kell a biztos bentmaradáshoz, de akár 1 is elég lehet. Ha csak 3 (!) góllal verték volna a Paksot, akkor 2 kellene a biztoshoz. (Kövesd gólkülönbség: -5, Vidi: -8)
Az utolsó fordulós Csút-Honvéd és Kövesd-Fardi bármi lehet.
Innentől kezdve a kulcs meccs – nyilván egy valószínű, szombati fehérvári siker után – nekik (is) a Kispest-Kövesd. 1 pont kell nekik mindenáron, de az para lehet, hogy egy vereség itt nagyon könnyen a kiesésükhöz vezethet. Szerintem nagyon be fognak állni, csak kevesen fognak előre merészkedni. Egy esetleges (és kívánatos) kispesti vezetés után viszont nagyon ki kell támadniuk, mert egy vereség Kispesten nagyon könnyen a kiesésükhöz vezethet.
feltéve, ha Vidi-ZTE 1-es. X2-nél ez nem igaz.
A Vidi egy nappal előbb játszik.
Azt azért erősnek érzem, hogy a Kövesd már bent maradt. Ha kikapnak tőlünk, szarban lesznek. A fradi ellen minimum pontot kell szerezzenek vagy nekünk kikapni felcsúton, hogy bent maradjanak.
Nyilván abban a kijelentésben van némi túlzás, de ahhoz, hogy ők kiessenek, nekünk minimum 4 pontot kellene szereznünk úgy, hogy ők közben egyet sem szereznek.
Nem tudom, szeretnék és muszáj is optimistának maradni, de jelenleg szerintem a legnagyobb esély arra van, hogy mi essünk ki, hiába van mögöttünk 2 pontra a mol :( .. Megjegyzem, ezért is gondoltam azt, hogy a debreceni focink és a mögötte elfekvő stratégia felért a háborús bűnösséggel ..
Igen, de ugye egymás ellen játszunk :) Azért írtam „HA kikapnak tőlünk” . Onnantól már egyáltalán nem hangzik olyan lehetetlen küldetésnek. Ha pedig nem verjük meg őket, akkor nincs miről beszélgetni, meg számolgatni. Ez olyasmi meccs lesz mint a Vidi elleni bajnoki döntő, csak szerényebbek a célok :)
Sallói esetében, neki nem pont az lenne jó, ha kiesne a Vidi? Ha van kinézett játékos, azt NB2-ből könnyebb megszerezni, mint ha benntartja a Vidit a leadott pontokkal.
Szerintem valahogy így körvonalazódik : Vidi -> NB2 , Fiola ->Paks , Schön->MTK , Dárdai -> bundesliga2 , Nego -> felcsút , Szabó Levente -> KTE , Serafimov -> ZTE…pár légióssal szerződésbontás , Stopira és Heister végül elkel a DVTK viszi ….
Igazából tök mindegy, hogy a pontokért adja olcsóbban a játékost a Videoton, vagy arra játszik a ZTE, hogy kiessenek, és a szerződésbontás után legyen olcsó valaki, esetleg kiesnek, és cserélnek, mert a Videotonnak magyarok kellenek, és a ZTE a jövő klubja, ahol tele vannak lerabolt fiatalokkal, cserébe minőségi légiósokhoz juthatnak.
Bárhogy értelmezzük, attól még ugyanaz a képtelen hülyeség marad :)
Szombaton már tisztábban látunk…
Mindegy péntek Paks, szombat ZTE, vasárnap CSAK!!! Mi 3an biztosan megyünk.
Szombaton már tisztábban látunk…
Mindegy péntek Paks, szombat ZTE, vasárnap CSAK!!! Mi 3an biztosan megyünk.
Ez igaz.. :) Viszont akkor ne felejtsük ki azt a – valószínűséget hírből sem ismerő – konteót se, hogy a Paks esetleg nem akar nemzetközi kupában indulni, és a múlt heti meccset is beleértve az utolsó 3 fordulóban tippmixen gereblyézik össze a jövő évi igazolásokra a pénzt. ( plusz aki benne van a buliban az a prémiumot is) .. a ‘kövesd meccs odds-aiból kiindulva nem két fillér lesz a vége . Ez is bekavarhat, …de ez már a legdurvább konteo, a Paks edzője nem szerencsejátékos hírében álló tréner, szóval ezt ki is húzhatjuk a listából :)
Ha lehetne egy olyan kérésem (nem feléd, inkább valami csodatévő szent irányába), hogy jövőre a bajnoki cím, vagy a dobogó kapcsán szamolgass ilyen alaposan, az kissé megnyugtatna…
Nb2? :D
Könnyű poén volt, kikérem magamnak :-)
Mindenki spekulál és számolgat, kár, hogy lefelé is érintettek vagyunk ebben most a setétvárral .. ám látva a felcsút meccset, bár szerencsétlen ez a setétvár, azért annyira katasztrófálisan nem játszanak, hogy ne tudnának egy laza zte és morálisan teljesen szétesett Vasas ellen 6 pontot szerezni.
Mivel 3 pontot véleményem szerinte begyűjtik szombaton, ezért a Mezőkövesd ellenünk élet-halál harcot fog vívni (megkockáztatom, hogy a fagyi otthon elveri, avagy a helyükben ott nulla ponttal számolnék), ami azt jelenti, hogy csak a győzelem a jó nekünk, minden más esetén kb 99%, hogy kiestünk. Márpedig győzelmi kényszerben a kontrázó matyóföldiek ellen .. Hát Isten óvja a csapatot hétvégén, mert nagy eséllyel erre nagyobb szükségünk lesz, mint a kutasoknak.
Egy szó mint száz, egy kedvenc nyilatkozat összefoglalóm a hétvégéről: lehet bármennyi statisztikád, a kib.szott gólok amelyek számítanak.
Én is pont így látom a szombati meccs alapján. Nem kell ehhez feltétlenül összeesküvés, hogy a Vidi hozza a hátralévő két meccset. Szét vannak esve, de azért elég jó a keretük. Félek, hogy nekünk nagy eséllyel csak a két győzelem lesz az egyetlen járható út. És az baromira nem lesz egyszerű. De a remény hal meg utoljára. :-)
Ahhoz még az kell, hogy a fujcsut az uccsó fordulóban már ne legyen érdekelt…vagyis pénteken csak a Paks!
Azt sokan elfelejtik , hogy ez a Vidi nem tud meccset nyerni. Mikor kapnak lehetőséget (pl. Kodró 11-se) azzal se tudnak élni. Szerintem Kispest bent fog maradni és ebbe egyre biztosabb vagyok!