Utoljára szinte napra pontosan húsz éve játszott bajnokit a nagycsapatunk Szegeden. Alig pár évvel, de már épp a rezsimen túl, azt követően, hogy megszületett a
Kispest-Honvéd soha nem megy Szegedre,
Itt maradunk ezer éven át, (…)
kezdetű dal.
Akkoriban az ISM névre hallgató sportminisztérium élén Deutsch Tamás tolta túl a Rákosi Mátyást, és azt gondolta, hogy az Újpesti MTK, vagy a Szegedi Kispest milyen jó ötlet. Hát, nem az.
Végül azért sikerült a Kispestet annyira ellehetetleníteni a többiekhez képest, amihez vaskosan hozzátett a klubházunk is, hogy 2003-ban, történetünk során először kiestünk az NB I-ből – és mehettünk mégis Szegedre, a valamelyik Szegedhez.
Természetesen a 2003-as egy másik Szeged volt, és nem a mai, ahogy valószínűleg az 1999-es is, mert Szegedről meglepően sok csapat járt az NB I-ben. Egyszer megcsináltam az ágrajzukat diagramon, azonban valamiért nem találom most hirtelen, hogy beszúrhassam ide. Pedig volt vele melóm bőven, mire kinyomoztam, hogy melyikből lett melyik, mik egyesültek, mik váltak szét, és mik azok, amelyek a többiektől függetlenül léteztek.
Úgy látszik, kezd hagyománnyá válni, hogy húsz évente jön pár köcsög klubvezető, akik kiejtenek az NB I-ből, aztán októberben játszhatunk Szegeden. Húsz év amúgy arrafelé nagyon nagy idő, azalatt klubok jönnek-mennek, a többségével soha nem találkozunk, csak a nevüket látjuk leírva a sportlapban; ahogy a stadionok is változnak, attól függően, hogy épp melyik a legkevésbé romos. Nem lehet egyszerű Szegeden szurkolónak lenni, mert mégis kinek? Hofi után szabadon: (valószínűleg) mikor kinek.
Az egyházmegyei Szegeddel, ahol simán belefér, hogy a fradista püspök zöld székekkel szórja meg az állam által épített stadiont, most játszunk először. Mármint a nagycsapatunk, mert a fakó egy másik szint, ők saját jogon is belefutottak különböző Szegedekbe, és a stadion se lesz ismeretlen, mert a Covid előtti utolsó meccsünket itt játszottuk a Pakssal a kupában.
És egy kis érdekesség a végére, mert rohanós a délelőtt: még soha nem játszottunk tétmeccset püspökségi proficsapat ellen. Igaz, a magyar futball történetében (legjobb tudomásunk szerint) ilyesmire mindössze egyszer volt példa, mégpedig a harmincas években a profi másodosztályban pár évet lehúzó Váci Reménység formájában. Akkoriban a másodosztály szóba sem jöhetett, igaz, a klubvezetőt pont Mayer Bélának hívták, aki minden volt, csak köcsög nem. Lehet, hogy nem volt annyi pénze, mint egy alsópolcos NER-lovagnak, és nem feküd olyan jól a politikumnál sem, azonban az élete volt a Kispest, és tessék, az ő öröksége a Puskásék-féle generáció, és az első bajnokságunk.
Nem adjuk senkinek a Kispestet,
Miénk egy életen át.
címlapkép: részlet az NS 2003. október 5-i számából. Érdemes megfigyelni az oldal alján a tabellát: 9 mérkőzés, 8 győzelem, 1 döntetlen, 28-4-es gólkülönbség. Csak szólok, így is lehet az NB II-ben szerepelni.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
