Kezdjük a közepéről.
A magyarfoci hétköznapjaihoz szorosan kapcsolódó témában szólalt meg a miniszterelnök a Trollfoci Instagram-oldalára kommentelve. Nem mintha nem férne hozzá más felülethez, azonban most ezt választotta. A sajtó természetesen lehozta.
A Nemzeti Sport jótollú szerzői, ahogy a 2022. október 22-i ZTE-Honvédon történteket, egyelőre a miniszterelnök szavait sem véleményezték. Akkoriban sokkal fontosabb téma volt a Ciprusról hazatérő Kisbognár, a Honvéd edzőváltása, valami zagyvaság Malonyaitól a monarchiákról, a Forma 1-ről és a fociról, valamint Thury Gábor írása a Fradiról, bár ebben az anyagban véleményt nyomokban sem találni.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy az NS jótollú szerzőgárdája valójában csak megvárta a központi direktívát, vagy legalább az MLSZ döntését, csalódnunk kell. Az MLSZ hiába tiltotta el Monizt és büntette meg a Honvédot, a jótollú zsurnaliszták újfent csöndben maradtak: Somogyi Zsolt írt még egyet a Honvéd edzőiről, Thury valami előrelépésről beszélt a magyar fociban, Malonyait pedig továbbra sem érteni.
Nem volt, vagy nem volt egyértelmű a direktíva, és az MLSZ ítéletét önmagában nem tartotta a lap elégségesnek ahhoz, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb meccsidőben történt botrányát véleményezze.
Ezzel szemben Mészöly Géza fekázása egész sok cikket érdemelt. Elítélőt talán egyet sem, viszont támogatót, relativizálót, felmentőt többet is találunk, és akkor még nem hagytuk el az Nemzeti Sport lapjait. Maga a cselekedet, vagyis az edző nyilatkozata természetesen nem érdemelt egyetlen véleményt sem, pedig Thury Gábor alig valamivel korábban írt egyet a MOL újpesti szerepvállalásáról: Brandet kell építeni címmel. Aztán Géza lement Diósgyőrbe – és nyilatkozott.
„Ha édesapám látta ott fönt, ő is biztos büszke” – emeli ki a lap Mészöly nyilatkozatának lényegét a február 11-i meccs után. Miközben a fekázás már nyilatkozat másnapján bejárta a magyar sajtót, még az ellenfeleknél is megjelent, a gerincére oly’ büszke sportlap azonban egészen február 15-ig várt az első említésével, és akkor se merészkednek túl messzire: pár sorban leírták, az MLSZ vizsgálatot indított a nyilatkozat tartalma miatt. Külön abszurd, hogy az anyagba belinkelték Mészöly nyilatkozatát, amit az NS a saját Facebook-oldalán élőzött videón.
Innentől viszont beindult a mosdatás. Az újpesti játékost természetesen nem kérdezték meg, hogy mit gondol az edzője szavairól, miért is tennének ilyesmit. Ahogy egyetlen jogvédő szervezetet, nyelvészt, vagy a témában releváns véleménnyel bíró megszólalót sem kerestek meg. Beszélt viszont maga Mészöly, és reményét fejezte ki, hogy az ügye nem okoz majd törést a csapatnál, aztán jött egy technikai anyag arról, hogy az MLSZ nem döntött elsőre, hanem behívta meghallgatásra Mészölyt. A legerősebb anyagnak az MLSZ döntéséről szóló sikerült, ahol a címbe is beleírták: Mészölyt rasszista tartalmú nyilatkozatáért tiltotta el a szövetség. A kilengést követően gyorsan vissza a szorgos hétköznapokhoz. Az Újpest elfogadhatatlannak tartja az eltiltást, Mészöly pedig saját bevallása szerint nem pejoratívan használta a feka szót, és itt érdemes megfigyelni a sajátos érvrendszerét:
„Egyébiránt szeretném elmondani, hogy tudásom alapján a feka szó a fekete szleng kifejezése, melyet a sportolók egymás között elég gyakran használnak, ahogy ez nálunk is előfordul az öltözőben, a játékosok egymás között használják ezt a kifejezést, és ebből még sosem volt sértődés és egyetlen színes bőrű sem vette bántásnak. Nem én vagyok az első ember, aki ezt a szót használta, nagy nyilvánosság előtt.”
A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének magyar szlenggel foglalkozó oldalán nem találtunk kapaszkodót a feka szó magyar szlengben történt meghonosodásáról. A szóra az egyetlen érdemi utalás a Debreceni rockzenészek szlengje című, 1999-ben írt szakdolgozat szószedetében lelhető fel. E szerint a fekát a vizsgált közegben a fekete bőrű emberekre használják. A szószedet nem tér ki arra, hogy a szót pejoratív vagy tisztán leíró értelmében használják.
2005-ben a Magyar Nemzet véleményrovatában Pilhál Györgytől még ezt olvashattuk a nyilvános térben megejtett fekázásról: „Mindenesetre se szótárban, se lexikonban ne keressem, ez egy kifejezett szleng, kizárólag kültelken, kocsmában, alvilágban használják. Magára valamit adó ember száján nem jön ki ez a szó, nyilvánosság előtt meg aztán végképp.” Pár nappal később az Élet és irodalomban Pilhál szavaira így reagáltak: „[a feka] a “fekete” (értsd színes bőrű) szó értékítélettől mentes, mert semleges (éppen az akarva-akaratlanul is bántó “néger” szó kiváltására született) szleng megfelelője”. Vagyis 2005-ben még egészen más volt a szó megítélése. A Wikipedia politikai korrektség szócikke a szerkesztési előzmények szerint 2011 augusztusa óta a magyarban sértő vagy bántó (inkorrekt) kifejezések közé sorolja a fekát.
Érdekesség, hogy a magyar internet történetének egyik legjobb oldalán, a 2010-ig működő Szlengblogon mindössze egyetlen említése van a fekának, és önálló szócikket sem érdemelt.
És amikor már végképp megkavarodnánk, hogy most szabad fekázni, vagy nem szabad, akkor jött az atombomba: Orbán Viktor miniszterelnök kommentelt a Trollfoci Instagram-posztjára. Tette mindezt egy olyan február 15-én megjelent poszt alatt, ahol az akkor már napok óta pörgő fekázás a téma. Azóta meglett az ítélet, megy a mosdatás, a relativizálás, pont jól jön a frissen ledobott atombomba, és március 2-án mehet a miniszterelnök kommentje vezető anyagba. Látjátok, még ő is! (#kínzókérdés: Ahhoz, hogy Orbán, vagy az Instagrammal foglalkozó sajtósa kommentelni tudjon a Trollfoci pörgő profilján, jócskán, mintegy száz bejegyzést kellett visszalapoznia. Vajon miért érezte szükségesnek, hogy egy ennyire régi poszthoz kommentáljon?)
Nehéz lenne máshogy értelmezni a miniszterelnök szavait, mint kiállást a fekázás mellett. Pedig a köztudottan – többek között – újpesti érzelmű miniszterelnök akár arra is utalhatna, hogy az eredeti képen látható „No Géza No party” feliratú kétrudassal egyetértve, örül egy hazai edző, név szerint Mészöly Géza kinevezésének a hosszú huzavonát követően végre magyar tulajdonba került klubnál.
De nem. A miniszterelnök ugyanis nem egy képhez, hanem egy kép és egy szöveg párosához kommentált. Márpedig a szöveg egyértelműen arról szól, hogy az MLSZ eljárást indított Mészöly nyilatkozatának tartalma miatt. Vagyis a fekázás miatt.
A miniszterelnök ezzel a bejegyzésével nem tett mást, mint eljátszotta a képzeletében és a kommunikációjában mindent ellepő píszí elleni összekacsintó kiállást. Ha valami feka, arra mondhassuk azt, hogy feka. A krumplileves pedig legyen krumplileves. És ahogy a krumplileves egy semleges jelző a levesekre nézve, nincs is belőle sértődés a levesek világában, úgy Magyarországon a fekának sincs és nem is lehet semmiféle negatív jelentéstartalma.
A „Je suis Mészöly!” bejegyzésével azonban a miniszterelnök elhelyezte magát egy térben. Nézzük meg Mészöly nyilatkozatát kicsit átírva. Franklin [Sasere] helyett Viktor [Orbán] az említett név, és a feka jelzőt kibővítettük szabadon válaszhatóra:
„…Tudtunk váltani egy picit és a beszálló játékosok is… Most Viktorra gondolok. Nem szerettem én se játszani ilyen nagydarab ellen, aki megtartja a labdát és megcsúsztatja. Szerintem kulcsfontosságú volt, hogy ő be tudott jönni.”
Vajon ha ezek egyikét nyilatkozta volna Mészöly, akkor hogyan reagálna kommentben a miniszterelnök? Vajon mennyire háborodna fel a lakosság, és fejezné ki nemtetszését, hiszen mégis hogy lehet ilyesmiket mondani egy miniszterelnökről? Félreértés ne essék, nem Gyurcsányról, hanem egy miniszterelnökről! Pláne Orbán Viktorról!??!!
Másfél éve az MLSZ zártkapus büntetést szabott ki a Honvédra, miután alig hallhatóan, pár másodpercig huhogott néhány szurkoló a vendégszektorban, amit szinte azonnal elnyomott a hazai nézők sűrű cigányozása. Furcsa helyzet, mégis az van, hogy a huhogás errefelé nagyobb felháborodást kelt, mint a mindent átható cigányozás, és ennek függvényében a büntetési tételei is nagyobbak. Sorrendben talán a huhogás az első, aztán jön a buziemeleszezés, az ellenfél szidása, és talán, ha hajlandó megemlíteni az ellenőr, akkor a cigányozás. Mondjuk az utóbbit rendre összemossák az ellenfél szidalmazásával („xy-i cigányok, basszátok az anyátok!”), mintegy elfogadva azt az elméletet, hogy a stadionnyelv egyes szavak használatában, és a hozzájuk társított jelentésekben levált a köznyelvről.
A miniszterelnök 2022 októberében sehova sem írta ki, hogy „Je suis Honvéd”, vagy „Je suis huhogók”, miközben az MLSZ ugyanúgy rasszizmus miatt vizsgálta, és büntette a történteket. A fekázás még belefér, akár nyilvános térben tett nyilatkozatban is, a huhogás azonban nem.
Nagyon kevés a kapaszkodónk, azonban jó lenne tudni, hogy mi a határ, meddig lehet elmenni? Most akkor lehet a lelátóról fekázni, csak mert a miniszterelnök támogatja, és nyelvileg sem egyértelmű a szó helyzete? Vagy a fekázás lehet rasszista és nem rasszista jelentésű is, mint mondjuk Mészölynél? Ha valaki csak szimpla emberi butaságból és lendületből mond valamit, akkor az belefér? Vagy mi a szabály?
Vajon Orbán Viktor „Hogy ityeg, feka!” köszöntéssel ráz kezet Thomas Sowunmival, Loic Negóval, Paulo Viniciusszal? Rossit „Bondzsornó, te digó!”-val fogadja? Callum Stylestól megkérdezi vajon, hogy még mindig sír éjszakánként India elvesztése miatt? Esetleg „Szia, röfi!”-vel indít a 95 kilós versenysúlyú Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökőnél? Vagy szemtől-szembe inkább mégse? Ilyenkor hova tűnik a kommentelő street fighter?
Nagyon káros egy-egy ilyen elszólás, kiváltképp egy miniszterelnöktől. A társadalmi elitek, többek között a politikai elitnek is az egyik feladata, hogy mintákat sugározzon a társadalom felé. Ha a hatalom csúcsán ülő miniszterelnök összekacsintó módon azt közvetíti, hogy nincs semmi baj a fekázással, akkor azt a társadalom, mint befogadó közeg idővel magáévá, a közbeszéd részévé teszi. Innentől egy lépés, hogy a közmédia Mike Tysonról, mint hatalmas fekáról beszéljen, Mbappéról, mint szélvészgyors fekáról, és így tovább. Salahból lehet még gólerős kebabos, Hagiból a Barca szőröstalpú legendája, és hadd ne folytassam. Ami egy haverok közötti kocsmai beszélgetésbe viccelődés szintjén esetleg belefér, az egy miniszterelnök nyilvános térben tett közlésébe nem igazán. Kivéve, ha mondani akar vele valamit.
Mert ha mondani akar vele valamit, akkor azon túl, hogy valószínűleg komoly károkat okoz idővel a társadalom szövetén, hiszen a nyelvhasználat tematizálja a gondolkodást, azt is el kell fogadnia, hogy őt magát is jelzőkkel fogják illetni, akár méltó rá, akár nem. Akár sérti, akár nem. Sőt, ha azt közvetíti, hogy a fekázással semmi probléma, akkor a saját híveinek is meg kell érteniük, hogy Orbánt mondjuk lecigózni, pusztán a vélt vagy valós bőrszíne alapján, ugyanúgy bele kell férjen, hiszen
Je suis Jesuis.
Most pedig, hogy kint van a direktíva, várjuk a Nemzeti Sport jótollú szerzőitől a véleményeket. Szabad ilyet csinálni, vagy nem szabad?
Én nem tudom eldönteni.
megjegyzések és javítások //
- a poszt eredetileg publikált verziójában Franklin Saserét helytelenül a Diósgyőr játékosaként említettük.
- a poszt eredetileg publikált verziójában helytelenül azt állítottuk, hogy Orbán Viktor a kommentjét két héttel ezelőtt küldte el.
- a Debreceni Egyetem szlenggel foglalkozó oldalán is elérhető a posztban hivatkozott szószedet, ezért töröltük a MEK-re való hivatkozást, illetve hibásan állítottuk, hogy csak a MEK-en érhető el a szószedet.
címlapkép: emojipedia blog
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.