Régen, illetve soha nem látott dolgok

Munkához való viszony (eg.) Az érzelmi viszonyulás, a tudati állásfoglalás, a beállítódás alapján alakul ki a dolgozóban. Megkülönböztetünk ~t általában, és speciálisan arra a munkahelyre, ahol a munkás dolgozik. A ~t meghatározzák a dolgozó elvárásai, az elvárások kielégítettségi foka és mértéke. A munkához való pozitív viszonyulás kedvezően hat a dolgozó idegrendszeri állapotára, így munkatevékenységére is.

Munkavédelmi Kislexikon, Népszava, Budapest, 1982, 147. o.

A munkaerkölcs és a munkahelyi levegő szócikkeket inkább nem idézném. Eleve már az furcsa, hogy ez a kötet megvan a polcomon, nemhogy idézgessek belőle. Bőven elég a munkához való viszony, merthogy az ilyesmi ritka vendég volt mifelénk.

Mármint a iszony része megvolt minden irányból mindenki, azaz klub, játékos, edző, sportvezető, szurkoló, tényleg bárki között az összes lehetséges kombinációban, és állítólag a munkára sem lehetett panasz, hiszen mindenki váltig állította mennyire jól dolgoznak, és be fog érni, meglátjuk, be fog érni a gyümölcse.

Aztán beért, és előbb beálltunk a kieső helyekre, majd pontszámban is leszakadtunk.

A viszony viszont egy jóval nehezebb ügy. Ahhoz kell valami, ami összerakja a dolgozót, hogy idővel eredményes kollektívát alkothassanak. Ez lehet akár a közös gyűlölet, lehet valami meghatározó élmény, lehet egy folyamatos jó hangulat, bármi. Kispesten ilyesmi nem nagyon volt az utóbbi években. Mármint úgy ilyesmi, hogy minden folyamatosan kiszámíthatatlan volt, állandó újratervezések, közben menekülés a kieséstől, kiesés, nem feljutás, majd megint majdnem(?) kiesés. Játékosok jöttek-mentek, az elmúlt években százas nagyságrendben, edzők jöttek-mentek, sportvezetők, minden lófasz, közben ez súgott a fülekbe, az mondott teljesen mást, emez csinált megint mást, csoda, hogy a franc se akart Kispesten játszani, ide igazolni, itt lenni?

Pedig Kispest pont az a hely, ahol egy játékos akkor is jól érezheti magát, ha nem a bajnokságért megyünk, ha nem vagyunk kimagaslóan eredményesek. Ehhez csupán annyi kell, hogy lássuk, azt tapasztaljuk, hogy valóban kiteszi magát a pályára, a hétköznapokba. Még csak nagyon pengésnek se kell lennie. Sokkal inkább önazonosnak, mint mondjuk Lovric, aki munkával és életmóddal ellensúlyozta az esetleges hiányosságait, vagy Nagy Geri, aki a játékával a méretét, vagy Batik, aki tényleg fogyatékos módjára odatette magát, akinél a vörös köd azonnal leereszkedett, ahogy fellépett a pályára, és onnan semmi más nem számított, mint a győzelem. Sorolhatnánk hosszan a neveket.

Kispesten amúgy kurvajó lehetőség játékosnak lenni. Ha itt megszeretnek, akkor úgy meg vagy szeretve, hogy az egy életen át elkísér. Vagy fordítva, és minket az isteni Tonci Kukettó. Kispesten bárki sztárocskának érezheti magát, azonban ennek feltételei vannak. Például a munkához való viszony.

Tegnap ebből láthattunk jeleneteket.

És nem feltétlen az öt gólt kell értékelni, hanem az olyan pillanatokat, mint amikor beszélgetsz a lelátón, és egyszer csak megkérdezik melletted: te, mikor volt utoljára a Mislenynél a labda? Felnézel az eredményjelzőre, azt látod, hogy 13. perc, és elgondolkodsz: volt egyáltalán náluk?

Magabiztosan és nagy akarattal kezdtünk, tőlünk abszolút szokatlan módon. Én például egészen a pályát figyeltem, mert kivételesen ott történtek a dolgok.

Azt nem tudnám megmondani, hogy ezt a magabiztosságot mennyire éreztem törékenynek, mennyire volt bennem a félelem, hogy bár valahogy kinézően kezdtünk, a Kozármisleny régebb óta együtt van, bármikor találhatnak egy gólt, és akkor onnan jön a szokásos szenvedés. Szerencsére nem kellett sokáig izgulni, mert a 14. percben már vezettünk, és utána is nálunk volt a labda.

Ahogy szinte az egész meccsen. Folyamatosan csúsztunk bele egy olyan érzésbe, mintha csak mi lennénk a pályán, és az ellenfél nem több biodíszletnél, a kötelezően szükséges darabszámnál, hogy a jelenlétük miatt egyáltalán mérkőzésnek lehessen nevezni a mérkőzést.

Eleinte amúgy azon lepődtünk meg, mennyire nagy darabokból áll a Kozármisleny, és hogy mennyire ilyen a foci az NB II-ben: jó sok nagydarab játékos addig rugdossa egymást, amíg az ügyesebb fel nem jut, lásd például a Kecskemét. Aztán ahogy végignéztünk magunkon, mi sem tűntünk kicsinek. Mintha megérkeztünk volna a bajnokságba, mintha felfogtuk volna, itt szép játékkal semmire sem mész. Legyél nagy, dominálj, legyen pár ügyes embered, és akkor talán több pontod lesz a végén, mint a többieknek.

Egészen furcsa, hogy úgy volt letudott meccs érzésem a Honvédot nézve, hogy közben mi vezetünk, és nem ellenünk. Nagyon, de nagyon mélyről kellett előkaparni a rutint, azonban szerencsére ment. Nyilván azonnal elkezdtünk beszélni a feljutásról.

Számszakilag az a helyzet, hogy 12 forduló van hátra, jelenleg 33 pont a rosszabbik feljutó hely (a jobbik is), nekünk van 19, tehát ha feltételezzük, hogy a 33 pontosak tartják a pontátlagukat, akkor nekünk egész pontosan 3-as átlagot kell hoznunk, és akkor előzünk. Sőt, valahol 2,9 körül is elég lehet, hiszen ha feltételezzük, hogy mindent nyerünk, akkor az egyben azt jelenti, hogy a most vezetőket is verjük, tehát mindenképp előzünk. Vagyis egy apró megingás neccesen, de beleférhet.

Miért ne? Az ötlet jó, matematikailag lehetséges, szóval ahogy Tibor szokta mondani: gyerünk, csináljuk meg!

(Itt kell megdicsérjük a játékosfejlesztési programunk zsenialitás húzását, hiszen az ötödik gólt annak köszönhetjük, hogy jó érzékkel kölcsönadták Átrokot a Kozármislenynek!)

Régen, illetve soha nem látott dolgok

• 5 gólt utoljára 2020.12.16-án lőttünk, mégpedig a Diósgyőrnek (5–1). Érdekesség, hogy pont a meccs előtt váltották le Feczkót Miskolcon. A mérkőzés sajnos a Covid miatt zártkapus volt, ami azt jelenti, hogy nézők utoljára 2017.05.20-án láthatták a Honvédot ötöt lőni: egy felejthetetlen meccsen nyertünk Debrecenben 5–3-ra.
• 5 góllal utoljára 2016.09.17-én, az MTK ellen nyertünk (5–0).
• 9 vagy több gólt két egymást követő meccsen utoljára 2004.04.21. (Szeged 5–0) és 2004.04.24. Dabas (5–2) lőttünk, még az előző másodosztályú megmerítkezésünk alkalmával. Igaz, akkoriban többször is sikerült.
• legalább 9 gólt sorozatban úgy, hogy közben egyet sem kapunk utoljára 2013 április-májusában sikerült lőnünk. Akkor: Kaposváron Waltner góljával vezetést szerzett a Rákóczi, majd Tchami és Lanzafame fordított (1–2), otthon a Kecskeméttel jött egy 0–0, Pécsett Lanzafame és Martínez duplájával 3–0, otthon a Pápa ellen Délczeg és Nagy Geri (2–0), majd mentünk Újpestre és Martínez mesterhármasával, valamint Lovric góljával már 4–0-ra vezettünk, amikor a 86. percben az Újpest szépített. Ez sorozatban 11 volt, vagyis fel van adva a lecke Ajkára.
• 11 egymást követő fordulót kieső helyen

még soha nem töltött a Honvéd!

• most azonban sajnos ez a rekord is megdőlt. 2002 szeptembere és 2002 decembere között tíz forduló volt eddig a csúcs. Annak az évnek a végén kiestünk az NB I-ből.

Szerénység, Tamás, szerénység

Jó, ezt a ziccert nem lehetett kihagyni, ha már

• valótlanul állítottam, hogy három éve nem nyertünk kettőt egymás után, mert de, Csertőinek kétszer is sikerült a Haladás és az ETO, valamint a Mosonmagyaróvár és a Pécs ellen. Előtte 2023 tavaszán Klafuricnak-Klagenfurtnak a Felcsút és a ZTE ellen, és még előtte 2021 szeptemberében Ferinek a Gyirmót és a Kisvárda ellen. Félek, rám hivatkozott a három évvel, azonban legyünk kegyesek, hirtelen mondtam neki valamit, és túl nagyot sikerült. Viszont az iménti felsorolás az elmúlt négy év teljes termése. A Kisvárda óta konkrétan 110 meccset játszottunk és abból sikerült háromszor duplázni. Három nem volt, az tényleg 2019 novembere, amikor Sannino ötöt húzott be egymás után.
• Kevin becserélésével, góljával és majdnem duplázásával adott egy baráti kokit a fejünkre: na, kinek van itt szeme? Ki a király?

Eskü, ha idén feljutunk, csináltatunk neki egy diszkrét BIG BOSS feliratú pulcsit.

_osztályozókönyv

---

címlapkép: a negyedik gólt szerző Kántor. fotó: 1909foto

a poszt eredeti címe Ajkán Márkesz rúgja a negyediket lett volna, azonban túl belsős viccelődésnek éreztem, és lett helyette valami teljesen más (még nem tudom mi)

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

---

---