Sorozatban a harmadik hazai meccsünket voltunk képtelenek megnyerni, a haladás mindössze annyi, hogy most legalább nem kaptunk ki. Micsoda boldogság.
Pedig a saját kezünkben volt a sorsunk: amennyiben négy meccsből négyet nyerünk, bajnokként juthattunk volna fel. Erre az első adandó alkalommal, egy végtelenül alsópolcos, kiesőgyanús csapat ellen ellen feltettük a kezünket, hogy kösz, nem.
Megvoltak a helyzeteink, centiken múlt, kapufa, bla, bla, bla. Hagyjuk már ezt a baromságot. Egyszer talán, de csak nagyon talán elfogadható valamiféle kifogás, azonban amikor sorozatban egymás után játsszuk az ilyen meccseket, akkor valami újat kéne kitalálni. Ha kint van 5-6000 néző, ha van hangulat, ha tétre megy, akkor tudunk focizni, ha viszont csak 2000-en vannak kint, akkor jönnek a kifogások? A Soroksár a 27 meccséből harmadszor nem kapott gólt, nyilván, pont a Bozsikban. Mi viszont hatodszor(!) maradtunk gólképtelenek, harmadszor hazai pályán.
Rendben, fáradtság a kupameccs miatt (mondjuk az hat napja volt!), szerencsétlenség, sérülések menet közben, betegség, miazmás, tudjuk. Eddig is tudtuk, hogy rövid a padunk, hogy a vezetésben rossz döntéseket hoztak, miután látták az őszi problémákat, és nem erősítettek a télen, főleg nem hoztak egy középcsatárt. Egyedül egy használhatatlan szélső érkezett, miközben
miközben beszoptunk egy iszonyatos formahanyatlást is, ami aztán végképp érthetetlen. Magyarázat, vagy pontosabban magyarázatnak tűnő mondókák mindig lesznek, azonban arra továbbra sincs válasz, hogy az ún. kiemelt meccseken, nagy tétért képesek focizni, majd jön egy Kozármisleny, egy Soroksár, egy Tiszakécske, és simán, a világ nyugalmával alázzák szarrá magukat. Az elmúlt 7 meccsen sikerült kőkemény 10 pontot összefocizni. Ez kevesebb, mint az összes pontok fele.
fekete: az első helyhez szükséges pontátlag a fordulót követően (figyelembe veszi a többi csapat átlagpontszámát is. praktikusan itt: amennyiben a Vasas tartja az addigi pontátlagát, akkor a Kispesttől milyen teljesítményé szükséges a bajnoki címhez.)
zöld: a feljutáshoz szükséges pontátlag a fordulót követően (figyelembe veszi a többi csapat átlagpontszámát is)
sárga: a feljutáshoz szükséges pontátlag a fordulót követően (NEM veszi figyelembe a többi csapat teljesítményét, tehát csak a nyers pontszámokat nézi. magyarul: ahhoz a pontszámhoz szükséges pontok száma, amint már nem lehet behozni, osztva a hátra lévő fordulók számával.)
A tavasz elején egészen kényelmes tempóban vezettünk, sőt, a 20. fordulóig minden rendben volt a számokkal. Jó az átlagunk, a bajnoki cím karnyújtásnyira, a feljutás gyakorlatilag megvan, erre beragadtunk, nagyon csúnyán beragadtunk, és nem csak a Vasas húzott el folyamatosan mellettünk (a fekete vonalon látszik, a tavaszi 2,42-es pontátlaga mennyit húz a végén a mi 1,92-es mutatónkhoz képest), hanem a minimális céljaink is veszélybe kerültek.
A legcikibb a grafikonon a kib*szott sárga vonal, ahol azt nézzük, mennyi pont kell nekünk a többiektől függetlenül a feljutáshoz. Hetek óta beálltunk 1-1,2 környékére, ami azt jelenti, hogy képtelenek vagyunk megugrani. Pedig, és még egyszer, olyan neves ellenfelek ellen nem sikerült, mint a Kozármisleny, Tiszakécske és Soroksár. Három meccs – egy pont.
A jelenlegi 11-14. helyezett csapatok elleni mérlegünk: 7 mérkőzés, 2 győzelem(!!!), 4 döntetlen, 1 vereség, 21/10 pont, 1,43 pont per meccs.
Miről is beszéltünk egész évben? Elég a 7. helytől lefelé biztosan verni a csapatokat, az 2*10*3=60 pont. Erre a legsötétebb alsóházban 7 meccsen csinálunk 10 pontot.
Szóval lehet jönni a rövid kerettel, a sérülésekkel, a szerencsétlenséggel, minden szarral, azonban ha a felsőházban a Mezőkövesd, Csákvár, Videoton hármas hatból hat győzelem, ha idegenben lehet a Vasast verni, ha a kupában három NB I-es csapat se tud megverni minket se rendes, se hosszabbításos játékidőben, akkor nem a minőséggel van a gond, hanem a hozzáállással.
Nemigen vannak szavak erre a teljesítményre.
Illetve vannak: csúnyán át lettünk kúrva a palánkon, ahogy azt felénk mondják. Amikor nagy a tét, játékot villantanak, közben minden meccs előtt megy a fogadkozás, aztán jön egy Soroksár, és kezdődik az egymásra várás, a töketlenség, a beleszarás, a mittudomén. Aztán az utolsó percekben húdemindent mostaztán beleadunk, centikre voltunk, megvoltak a helyzeteink, jajj, csak az a fránya gól hiányzott. Persze, persze, nyugtassuk magunkat ezzel. De könyörgöm, előtte hatvan, hetven, nyolcvan percig mégis mi a francnak voltak fent a pályán? Nagyjából milyen célból?
Amíg félvállról vesznek ilyen soroksárokat, addig ez lesz az eredménye. A saját nagyságunkba vetett hamis hit áldozatai lettünk.
_osztályozókönyv
címlapkép: Capotina Entretenimientos / Pexels.com
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Amikor a „szakkomentátor” is megjegyzi, hogy középcsatár nélkül belemenni a szezonba nem egészséges, akkor ott valami nagyon nyilvánvaló dologról lehet szó, hogy még ő is észrevette
Azt tudtátok, hogy a Fórizs név magyar eredetű, amely a latin eredetű Flórián férfinév régi magyar becéző formájából (Flóris, Fóris) önállósult. Jelentése a latin florens szóból eredően virágos, virágzó. Családnévként gyakran utalt az ős keresztnevére. XXI. századi leggyakoribb keresztnevük a „Takarodj” és a „Húzzapicsába” ősi magyar nevek. A Fórizs vezetéknevűek gyakran próbálkoznak sportegyesületek irányításával, kifejezetten kedvelik a labdajátékokat. Tehetségük azonban az évszázadok során nem fejlődött ki, cselekedeteik mozgatórugója egyedül a csapatok tulajdonosai (régebben a hűbérúr) iránti teljes lojalitás. Gyakran szólnak bele a csapatok közvetlen operatív vezetőjének a munkájába, sőt egy-egy szezon végén -lehetnek bár egészen sikeresek, a szurkolók (jobbágyság) által kedveltek- úgy küldik el őket, hogy nyomuk sem marad.