Mastodon

Feljutómatek – 28. forduló

Számítunk az aktív részvételünkre, bár nem szükséges feltétele a feljutásnak.

  • Kozármisleny–Kecskemét, vasárnap 17:00
  • Szeged–Kispest, vasárnap 17:00

Hét pont az előnyünk, három forduló van hátra, vagyis a matek nagyon egyszerű: legalább annyi pontot kell szereznünk, mint a Kecskemétnek, és akkor feljutottunk. A legalább annyi pont például azt is jelenti, hogy ha a Kecskemét kikapna Mislenyben, akkor nekünk mindegy mit játszunk Szegeden.

Utóbbi nem feltétlen baj, hiszen nekünk mostanában amúgy sem megy üzembiztosan az igazi alsóház ellen, és a Laczkó kinevezésével súlyosbított Szegednél gyengébb csapatot nehéz lenne tavasszal találni. Tavasszal 9 pontot szereztek 12 meccsen (8-at 10 meccsen Laczkóval), lőttek 8 és kaptak 21 gólt. A 0,75-ös pontátlaguk egy egészen elképesztő összeomlás az őszi 1,53-hoz képest. Konkrétan a leggyengébb teljesítmény idén az NB II-ben, és az, hogy nem esnek ki a végén egyértelműen a korábbi edzőnek köszönhető. (Most legalább az nem fordulhat elő Laczkóval, hogy az aktuális csapata az ő meccsei nélkül is bennmaradt volna, mint történt az Kispesten. A Szeged 7 ponttal vezet a már kieső Békéscsba előtt, Laczkó pedig 8 pontot szerzett.)

feljavulásokösszeomlások
+1,00 ppm Videoton-0,78 ppm Szeged
+0,73 ppm BVSC-0,72 ppm Csákvár
+0,55 ppm Kozármisleny-0,68 ppm Karcag

És ha már Laczkózunk, akkor Laczkózzunk rendesen. A szegedi tavaszi összeomlása még annak fényében is eléggé látványos, hogy a Kispest Buksival súlyosbított őszéhez képest Feczkó mit ment tavaly tavasszal: 0,87 ppm -> 1,90 ppm. Szegeden és Kispesten se (volt) képes legalább a felét hozni annak a teljesítménynek, amit az idény másik edzője.

Innen nézve rettentő jól öregedett a Kispestről való kirúgása után az M4 Sportnak adott nyilatkozata:

Nem tartom logikusnak, hogy most menesztettek. (…) Nehezen jöttünk ki a negatív spirálból, a szurkolóink sokszor nagy nyomás alá helyeztek minket, illetve elpártoltak tőlünk.

#neverforget

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

5 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
trackback

[…] a döntetlen valóban megfelel a peremfeltételeknek, hiszen, ha a Kecskemét vesztésre áll, akkor az egy az több pont, mint amit ők szereznek, […]

trackback

[…] esélyünk feljutni, tehát b*sszuk tele a szegedi vendéget, és szurkoljuk ki. A matekról itt olvashatsz részletesen, bár felesleges kattintanod, mert a lényeg egy mondat: legalább annyi pontot kell szereznünk, […]

LACI
LACI
9 napja

Csak nehogy a Buksinak legyen meg a szokásos skalp gyűjtő meccse ahol elsütheti a Verebes mester végre beleszaladt vki a késbe és kijött a sok munka közhelyét….

Mészöly Sámán
Mészöly Sámán
9 napja

Volt egy időpillanat, amikor Fórizs mester már tudta, de még nem sejtette, hogy Laczkó Zsoltnak kulcsszerepe lehet a Honvéd feljutásában.

Gegrush
Gegrush
9 napja

Az a baj, hogy most Laczkó után Ficzkóval is elérjük lassan a mélypontot, szóval szerényen kéne viselkednünk.Persze erről nem az edző tehet valszeg, de akkor is látványos a kipukkadásunk.Remélem, a Kozármichelin kifog egy szuper napot a Köcskék ellen, ott is észveszejtő volt a fejlődés, ami Pinezits edzőlegenda felfelé bukása után jött.